Quelindo a Nemzeti Díj győztese, a Hazafi Díjban Miss Turpan volt a legerősebb a galoppon

A szürke Quelindo (Jaroslav Línek) az utolsó métereken takarta le a sokáig nyerőnek tűnő Dall’ Armi-t (Kerekes Károly) 2015. május 10-én a Nemzeti Díjban. A közeli harmadik helyre Niketas (Nicol Polli) érkezett. A kancák vetélkedését Miss Turpan (Danny Brock) nyerte a Kincsem Parkban. A Szenttamási hároméves nagy finissel verte Röppenj-t (Bakos Gábor) a Hazafi Díjban, a bronzérmet Pikk Dáma (Tormási Gyula) szerezte meg.

Quelindo (Jaroslav Línek) a
Nemzeti Díj győztese
A Hazafi Díjban Miss Turpan
(Danny Brock) volt a legerősebb

Összefoglaló a 2015. május 10-i galopp versenynap futamairól

1. futam

Al Shoogh kezdett a legjobban, míg Tubu, valamint Inami gyengébben kapott lábra. A kanyarhoz érve Al Shoogh mellé felment Kőrisfa, őket követte Parsec, Sagal Nel Vento és Guardiola. A célegyesre érve Kőrisfa elfáradt, és Al Shoogh sem tűnt frissnek, nem úgy Parsec, aki könnyen vette át a vezetést, ám kívülről jött Krabat, Sagal Nel Vento és Freddie Mercury hármasa, a remek küzdelemből pedig utóbbi jött ki győztesen. Sagal Nel Vento lett a második, megelőzve Krabat-ot.

Befutási sorrend: Freddie Mercury (3) – Sagal Nel Vento (2) – Krabat (8)

2. futam

A szerb vendég Liberty Alex volt a start utána  leggyorsabb, mellette Nádszál és Puck Fair tartotta jól magát, a mezőny végén Toyana, Meteorit, valamint Robinson Cruso galoppozott. Az utolsó négyszáz méteren Liberty Alex mellett megjelent Meteorit és Toyana, és utóbbi kettő szép csatát vívott az első helyért, amit a magyar tenyésztésű Meteorit szerzett meg. Liberty Alex megtartotta harmadik helyét.

Befutási sorrend: Meteorit (2) – Toyana (5) – Robinson Cruso (4)

3. futam

Genesis (6) nem indult. A kis súllyal versenyző Hunyor robbant ki elsőként a gépből, mellé Delinda zárkózott, a közeli harmadik helyen Raphael Santi galoppozott. Homoktövis és Summer Hill zárta a mezőnyt. A kanyarra érve Hunyor megszökni látszott, Delinda pedig kezdett fáradni, viszont megjelent kívülről a favorit Summer Hill, aki vezető Hunyor nyomába eredt, de mindhiába, az ötéves mén kivédte a támadásokat. Wanduke nagy hajrával érkezett meg harmadiknak.

Befutási sorrend: Hunyor (8) – Summer Hill (3) – Wanduke (5)

4. futam

My Hope (10) nem indult. Vegyesen indult a társaság, a leggyorsabb Ice Prinzess és Röppenj volt, ők diktálták az iramot, mögöttük tömör boly galoppozott, legalább nyolcan-kilencen fej-fejt követték a vezetőket. Az utolsó helyen Ourville’s War, előtte pedig Eltham helyezkedett. A kanyar előtt Perfect Girl megvált lovasától. A befutóra fordulva kezdett szétszakadni a mezőny, Röppenj egyre erősebbnek tűnt, vele csupán Pikk Dáma tartotta a lépést, illetve megjelent a világ végéről Miss Turpan és a sárga kanca átszaladt mindenkin. Röppenj értékes második helyezést szerzett Pikk Dáma előtt.

Befutási sorrend: Miss Turpan (9) – Röppenj (14) – Pikk Dáma (13)

5. futam

A két istállótárs, Berkenye és Mademoiselle mentek el vezetni, a szlovák vendég Green Valleys kezdett gyengébben. A vezető kettős mögött Szombatesti Lány és Happyman helyezkedett, de közel volt Pokolfajzat is. A kanyarra érve Berkenye egyedül maradt az élen, és annak ellenére győzni tudott, hogy a befutóban többen is erőteljesen támadták. Milky Way nagy lendülettel érkezett meg másodiknak, megelőzve Szombatesti Lányt.

Befutási sorrend: Berkenye (7) – Milky Way (2) – Szombatesti Lány (6)

6. futam

Lovasváltozás: Singidunum (8) – Nicol Polli. Claudia Octavia vállalta magára a vezetést, vele Black Blade, Szonáta és a falon Singidunum tartotta a lépést, a boly végén Mr Pegaz és Amigo Star színei látszódtak. A túlsó oldalon felgyorsult az iram, ekkor már az egész mezőny jól együtt galoppozott, kivéve Amigo Star, aki leszakadni látszott. A kanyarban Count Of Tuscany fennakadt Radio Ga Ga-n, így esélyét vesztette. A befutóra fordulva Singidunum csak sétált, élre állt és könnyen lépett meg az üldözőktől. Thunder Teddington jó futással tért vissza, ő lett a második, istállótársa, Claudia Octavia előtt.

Befutási sorrend: Singidunum (8) – Thunder Teddington (3) – Claudia Octavia (5)

7. futam

Lisema (8) nem indult. Mafumo kilőtt a startgépből és pár méter megtétele után már hosszak özönével vezetett. Dioniz és Momento próbálta utolérni őt, mögöttük Ramses és Kökény galoppozott, míg a mezőny végén Dresda és Schnell galoppoztak. Mafumo a célegyesben tovább növelte előnyét és tetszés szerint duplázott rá legutóbbi sikerére. Dioniz ott maradt a második helyen, a nagyon finiselő Schnell érkezett harmadiknak.

Befutási sorrend: Mafumo (2) – Dioniz (4) – Schnell (3)

8. futam

Lovasváltozás: Gino Maxi (5) – Róbert Sara. Imperial War és Alberto diktálták az iramot, közeli harmadik helyen Dall’ Armi galoppozott, de a frontban helyezkedett Báthory, Niketas és Quelindo is, a mezőny végén Bukephalos, Vivaldi és Gino Maxi színei látszódtak. A befutóra érkezve a két favorit közül Dall’ Armi robbantott először, vele Niketas és Báthory vette fel a versenyt, a szürke Quelindo a falon jelent meg. A nyílt küzdelemből az utolsó métereken Quelindo jött ki a legjobban és megnyerte a futamot, Dall’ Armi és Niketas előtt.

Befutási sorrend: Quelindo (8) – Dall’ Armi (4) – Niketas (7)

9. futam

Coffee Gold helyből gyors volt és elment vezetni, a két Tormási idomítás, Danestar és Fellángolás galoppoztak mellette, a boly végén Mo Vito és Istanbul galoppozott. Az első kanyarban Mini Wells lovasa leesett, így kiesett a versenyből. Coffee Gold hozta a lovakat a célegyenesre, de ekkor már Málnaszörp jelent meg mellette, Danestar és Fellángolás fáradni látszott, hátulról Istanbul valamint Diplomata bontakozott ki. A vezető kettős döntötte el az elsőség sorsát, amit az újító Coffee Gold szerzett meg. Málnaszörp mögé Diplomata zárkózott harmadiknak.

Befutási sorrend: Coffee Gold (6) – Málnaszörp (7) – Diplomata (3)

A következő verseny május 16-án szombaton lesz a Kincsem Parkban:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. május 16-án szombaton 14:00 órai kezdettel
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben a galopp versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.05.13. Forrás: Kincsem Park

 

Hozzászólások