Melbourne Cup: maratoni táv, gigászi díjazás

A világ legmagasabban díjazott 3200 méteres versenye a Melbourne Cup, amelyet minden évben november első keddjén futnak. Ausztráliában ezért ez munkaszüneti nap. Idén a német tenyésztésű, de ausztrál tulajdonban álló Almandin nyerte meg a 616 millió forintnyi első díjat.

Fotó: Racing.com

“A verseny, amely megállítja a nemzetet” – így nevezik világszerte az ötödik kontinens legnagyobb lóversenyét, a Melbourne Cup-ot, amelyet idén már a 156. alkalommal rendeztek meg.

Az országban jóformán nincs olyan ember, aki ne a futam közvetítését nézné, miközben a Flemington Lóversenypályán idén 85.000 néző szurkolta végig a napot, de a százezres nézőszám sem ritka. A verseny annyira emblematikus esemény Ausztráliában, hogy film is készült The Cup címmel, amelyet az egyik híres zsoké, Damien Oliver drámai győzelmét dolgozza fel:

 

Ebben az évben a 24 induló között az ausztrálok mellett ott voltak a legnagyobb angol és ír istállók, valamint Japánból is érkezett egy telivér.

Azt is érdemes azonban megemlíteni, hogy az indulók között mindössze egy ausztrál tenyésztésű ló szerepelt, ennek az egyik oka az, hogy a zöld földrészen a sprinterek irányába tolódott el a tenyésztés. (A 3200 méter extra hosszú, pedig Ausztráliában nagyon jentős a telivértenyésztés, évente több mint 13.000 csikó születik.)

Rekordnak számít, hogy a győzelem immár ötödik alkalommal ugyanahhoz a tulajdonoshoz, Lloyd Williamshez került Almandinnak köszönhetően, akit az ausztrál Robert Hickmott treníroz és szintén ausztrál Kerrin McEvoy lovagolt. A tréner és a zsoké is már másodszor tudta megnyerni a kupát.

Igaz, ez azért nem ment olyan egyszerűen, mivel 300 méterrel a cél előtt az ír Tony Martinnál álló Heartbreak City vette át a vezetést a dél-amerikai születésű, de Hongkongban jelenleg az első számú sztárnak számító Joao Moreirával a nyergében. Almandin először csak megközelíteni tudta, és a 3200 méteres távnak csak az utolsó 50 méterében tudott fölénybe kerülni, illetve a célban egy fejhossznyi előnyt kicsikarni. A harmadik helyet a helyi favorit Hartnell szerezte meg a Godolphin istálló lova, az Angliában készülő Qewy előtt.

Almandin győzelme azonban nem csak az ausztrálokat tette büszkévé, hanem a németeket is, mivel a hatéves herélt a schlenderhani ménesben született, apja pedig a legendás Monsun, a közelmúlt német tenyésztésének legsikeresebb apaménje (2012-ben, 22 évesen hunyt el). Anyja Anatola, Tiger Hill lánya és szintén a német tenyésztés „produktuma”. Ha ez még nem lenne elég, akkor azt is hozzá kell tenni, hogy a második helyezett apja, Lando a szintén német Ittlingen ménes fedezőménje.

Almandin 2014-ben, egy Baden-Badenben aratott Group II-es győzelme után vásárolta meg jelenlegi tulajdonosa. Túl sok öröme eddig még nem telt a lóban, mert a 2015-ös évet teljes egészében ki kellett hagynia egy ínsérülés miatt, azonban idén minden eddiginél jobb formával tért vissza.

A németek egyébként is sikeresek a Melbourne Cup-ban az utóbbi években, hiszen 2014-ben az Andreas Wöhler idomításában állt és a mostani győzteshez hasonlóan Monsun apaságú Protectionist győzött.

A nyerő zsoké 16 év után tudott ismét győzni és úgy tűnik, hogy családja is remek sorozatba kezdett. Tavaly ugyanis a kupa több mint másfél évszázados történetében Michelle Payne személyében először ült női zsoké a győztes nyergében. Idén nem ő lovagolt a futamban, hanem Kerrin McEvoy, Payne sógora. Az induló lovasok között idén is volt egy fiatal női zsoké, aki ezúttal a 15. helyen végzett. A zsokék listáján a világ legnevesebbjei mellett még ismerős lehetett egy 19 éves lovastanuló, Ben Thompson neve is, akivel tavaly együtt versenyeztek a magyar utánpótlás lovasok az arablovas sorozatban, és aki 2015-ben a döntőt meg is nyerte.

Az összesen hatmillió ausztrál dollárral díjazott Melbourne Cup-pal még nem zárult le az idei nagy világversenyek sorozata. November 4-5-én az amerikai Breeders’ Cup került sorra, majd november utolsó vasárnapján a Japan Cup-ra figyel a lóversenyvilág, míg december elején a nagy nemzetközi hétvégére Hongkongban. Az év elején pedig indulnak majd a Dubai World Cup Carnival versenyek.

2016.11.07. Vonczem Gabriella

Hozzászólások