Középre állítás Buck Brannaman gondolatai nyomán
Teljesen mindegy, hogy egy kezdő, vagy tapasztalt lovon ülök, én mindig arra figyelek, hogy a ló alattam mindig középen legyen. Amikor lovagolok, elképzelek egy téglalapot; van egy vonal a ló orra előtt, illetve mindkét oldalán és még egy vonal a ló fara mögött. Egy kezdő lovon a képzeletbeli téglalapot a ló oldalaitól másfél méterre és az orrától és a farától is másfél méterre képzelem el. Egy képzett lovon ez a távolság igen rövid is lehet, például épp az orra hegyénél, illetve centikre a lábamtól és pont a fara mögött. Arra törekszem lovagláskor, hogy a lovam mindig a képzeletbeli téglalapom közepében legyen. Lovam mind a négy oldalának az irányításával, legyen az egy soft feel (finom szárfelvétel) vagy egy lábra való engedés eltudom érni azt, hogy a lovamat mindig visszasegítsem az általam elképzelt téglalap közepébe.
A fiatal ló középre állítása
A csikó mindössze néhány pillanatig fogja elérni a kívánt helyzetet. Valószínűleg rettentő elfoglalt leszek, és megpróbálom segíteni, hogy elérje a kívánt helyzetet, de amint eléri, azonnal olyan békés leszek (nyugton hagyom és maradok), amennyire csak lehet. A lovam ezt érezni fogja, és az elején nem biztos, hogy megérti miért is van ez, de az, hogy békén hagyom, jólesik neki és keresni fogja a helyzetet, amikor én békén hagyom, így tulajdonképpen keresni fogja a képzeletbeli téglalap közepét.
Lovunk csak annyit akar, hogy békében üljünk a hátán, de ha soha nem mutatjuk meg neki, hogy hol a béke, akkor csak ide-oda fogunk pattogni egyik helyről a másikra. Így soha nem fogja megtudni, hogyan maradjon a szárak és lábaink között. Múlt héten pár borjút kellett követnem a fiatal lovam hátán, és legyen az vágta vagy ügetés, mindig ügyelek arra, hogy a lovam a képzeletbeli téglalapom közepében maradjon. Amennyiben ő előre akar haladni és a kezeimen keresztül menni, lelassítom, nehogy átszakítsa a képzeletbeli téglalpom szalagját idő előtt.
Amennyiben laza száron a lábaimra akarom, hogy jobban odafigyeljen, de nem teszi, több segítséget kell adjak neki, mert hamar eléri a fenekét a másik szalag amit a fara mögé képzeltem el. Amennyiben bármelyik oldalra „kiesik” az elejével és a hátuljával is, a lábammal hozom vissza kívánt központi helyzetbe. Ha viszont átlósan akar kimenni és a fara vagy az eleje „elcsúszik” a kívánt iránytól, akkor a szárakkal és a lábammal kombinálva próbálom visszahozni őt a kívánt helyzetbe.
Amikor viszont visszaér a középpontba, egészen addig maradok nyugton, és veszem le róla a nyomást, amíg ő ott tud maradni. lehet nem fog sokáig tartani ez az állapot, de megpróbálok nem undok lenni, és erélyesen visszaparancsolni őt. Egyszerűen felmérem a helyzetét és visszairányítom oda, ahol szeretném, hogy ő maradjon. A téglalapod veled együtt mozog, tehát teljesen mindegy, hogy éppen körön haladsz, vagy egyenesen mész, mindig lesz egy középpont.
Hozzuk közelebb a vonalakat
Ahogy a lovammal haladunk előre az úton és egyre jobb lesz, a képzeletbeli vonalaimat egyre közelebb hozom a testéhez. Idővel elvárom tőle, hogy egyre kevesebbszer próbáljon meg elmozdulni a középpontból, de ehhez tökéletes időzítés kell. Ha rossz az időzítésünk, és csak akkor akarunk közbelépni, amikor már a pálya túloldalán találjuk magunkat, akkor ez nem fog működni. Ekkorra már elveszítettük a korrigálás lehetőségét.
Az egész lovaglásunk ideje alatt észben kell tartanunk, hogy a lovunk hol jár a képzeletbeli vonalakhoz képest. Figyeljük a lovunk testét, és én magam sosem gondolok másra csakis a képzeletbeli vonalakra, sosem hagyom figyelmen kívül. Arra is oda kell figyelnünk, hogy miként hozzuk vissza a lovunkat középre. Ha túl sokat korrigálunk, vagy túl későn akkor simán egyik oldalról a másikra átszáguldunk a másik képzeletbeli vonalunkon. Van egy bizonyos „csúszás”, mialatt ő középre ér. Tehát idő előtt abbahagyjuk a korrigálást, hogy mire lovunk középre ér, már nem is korrigálunk. Amennyiben túl sokat korrigálunk, lovunk csak gellert kap, és egyik pontról a másikra fogunk pattogni vele, és egy jól összekevert lovat kapunk a végén.
Tuba egy angol telivér, akit Lee és Melanie Taylornak indítottam el. Különösen atlétikus volt és sokat kellett dolgoznom vele, hogy középen tarthassam. Nem ugrattam egészen addig vele, amíg Memphisben eljött egy másik kurzus ideje. A hatodik ugró leckénken Melanie-val már 10×15 centis rudakat és oxereket ugrottunk, mert mielőtt megkértem volna, hogy ugorjon, a ló a már középpontban volt. Nagyon jó volt, mert mindössze rávezettem az akadályra, és nem is volt kérdéses, hogy kilép a középpontból, így nagyon jól sikerültek az ugrások. Elég időt hagytam az érzékenyítésére, tartottam vele kurzusokat, még marhát is lasszóztam a hátáról, hogy mielőbb felkészüljön, és sok pozitív ingernek legyen kitéve.
Elnyomó lovasok
Én a lovam hátán folyamatosan kérek és engedek. Fizikai képtelenség őket a középpontban tartani. Az elmúlt 20 évben kurzusokat tartottam és az észrevételeim tényeken alapulnak. A legtöbb középpontot nem ismerő lovat a díjlovak között találhatjuk meg. (Most ne gondolják, hogy a díjlovaglás ellen beszélek, mert szerintem jó kezekben, gyönyörűen kivitelezve, nincs jobba nála, és nem is lesz.) Én azokról a lovasokról beszélek, akik nem adnak lehetőséget a lovaiknak, hogy megtalálják a középpontot. Azokra gondolok, akik túligazítják a lovat és megpróbálják ott tartani. A lovaik így áttörnek az orruk elé képzelt vonalon, és ha a lovas eléggé „elnyomó” akkor hamar átszelik a hátsó vonalat is (magyarán a lovas visszafékezi a lovat) és az eredmény az lesz, hogy a ló érzéketlen lesz a lábsegítségekre. Ez bármilyen stílusban előfordulhat, ha elnyomó lovasról beszélünk.
A baj ott kezdődik, amikor a lovasok nem hagynak elég időt arra, hogy lovaik megtalálják a középpontot. Ők majd „megmutatják” a lónak, azzal, hogy agresszíven, vagyis elnyomóan lovagolnak. Azt gondolják, hogy belelovagolhatják a lovat a középpontba, majd ott is tarthatják azt. De a lónak meg kell keresnie a helyet, le kell vadásznia, hogy valóban ott lehessen. Teljesen mindegy, hogy miként öltözteted fel a lovat (milyen szerszámokkal szereled fel), a lovat irányítani és kontrollálni az adott helyzetben egy és ugyanaz bármi is legyen rajta.
Mindig van remény
Az emberek gyakran megkérnek, hogy nézzem meg a lovaikat és mondjam el, hogy mit tennék, ha az Ő lovuk az én lovam lenne. Mindig azt mondom nekik: „ Úgy lovagolnám a lovaikat, mint az enyémet, hisz az ő lovuk is ugyanolyan ló mint az enyém”. Semmit nem csinálnék másképpen. Ha egy idősebb lovad van, akinek kimaradt az óvoda, akkor menj vissza az időben és javítsd ki. Kor nem számít. Lehet, hogy hosszabb ideig tart az idők során beidegződött rossz szokások miatt, de biztos vagyok benne, hogy gyorsabban változik meg, mint bármelyik ember valaha.
Ha valaha láttál minőségi lóhoz-állást és van lehetőséged a lovaddal gyengéden bánni és hozzászoktatni, hogy függjön tőled (jó értelemben), akkor miért ne tennéd? Mindegy, hogy mennyi idős a lovad, a legjobbat kell adnod neki, bármi ára is legyen. Ha te változtatsz magadon és a hozzáállásodon, a lovad is fog; a lovaknak hihetetlen képességük van a változásra, így mindig van remény.
Írta: Buck Brannaman, fordította: Horseman
Frissítve: 2023.05.16.
Fotó: Canva
