Rolex FEI Díjugrató Világkupa 2012/2013 – Lyon, Franciaország

Rolex FEI Díjugrató Világkupa 2012/2013
Lyon, Franciaország

Pius Schwizernek egyetlen jó forduló elég volt a győzelemhez

 

Már-már megszokott sorrendben az első két skandináv fordulót Lyon követi a Világkupa-sorozatban. Tavaly Rolf-Göran Bengtsson nyert itt Casall la Sillával, idén pedig Pius Schwizernek kedvezett a szerencse az összevetésben.

Sokaknak volt problémájuk az alapidő betartásával, de a norvég Ole Kristoffer Meland és Meredith Michaels-Beerbaum lehettek igazán mérgesek, mert pár századdal éppen csak kicsúsztak az összevetésből. Eugenie Angot is 1 hibaponttal végzett, így összességében ideális, 25%-nyi verőhiba nélküli lovaglás lett a mezőnyben.

Míg két héttel ezelőtt Roger Yves Bost Castle Forbes Myrtille Paulois-val (Dollar du Murier x Grand Veneur) nyerni tudott Helsinkiben, most nem egészen értett egyet a lovával, így feladta a versenyt. Hasonlóan járt Pénélope Leprevost is, aki ugyan végigment, de a pálya első felét nem úgy tervezte, ahogyan Mylord Carthago (Carthago x Jalisco B); egy csúnya verőhiba után összeszedték magukat, és szépen befejezték a pályát.

Az összevetés ismét szenzációsra sikerült. Ludo Philippaerts és Challenge van de Begijnakker (Chellano Z x Palestro van de Begijnakker) első helyen nehéz feladat elé állították a másik 6 összevetőt. A kérdés ezek után csak az volt, hogy ki tud 40 másodpercen belül célba érni.

Michel Robert szemezett először igazán azzal a szűk fordulóval, ami a versenyt eldönthette. Az 1-es számú ugráson belül kellett ehhez fordulni az alappályán 7-es, az összevetésben 5-ös számú oxer előtt. A tapasztalt lovas azonban kettőt ütött Oh d’Eole-lal (Kannan x Papillon Rouge), nem próbálta meg a fordulót, és végül a hetedik helyen zárt.

Paul Estermann és Castlefield Eclipse (Obos Quality), valamint Manuel Añon és Rackel Chavannaise (Voltaire x Papillon Rouge) tempós hibátlant mentek, de csak a harmadik és negyedik helyen tudtak ezzel végezni.

Kevin Staut és Silvana HDC (Corland x Widor) megpróbálta azt a bizonyos szűk fordulót a francia közönség örömére, de nem jól jött a távolság, így teljesen kiütötték, és végül a hatodik helyen zártak.

Christian Ahlmann és Codex One (Contendro I x Glückspilz) ugyan már előtte ütöttek egyet, de szépen kidolgozottan megcsinálták a fordulót „tanításképpen”, így a páros 4 hibapontjával az ötödik helyen végzett.

Az utolsóként pályára érkező Pius Schwizer szemezett legkevésbé belovagláskor a kérdéses fordulóval, mégis igazából ezzel az egy ugrással nyerte meg Verdivel (Hors la Loi II x Cantus) a versenyt Ludo Philippaerts előtt – éppen egy századdal 40 másodpercen belül.

Lyon után Sergio Alvarez Moya vezeti a pontversenyt. Most nem gyűjtött pontot, így a második helyen áll az eddig vezető Jeroen Dubbeldam. Pius Schwizer feljött a harmadik helyre mostani győzelmével, de még semmi sem dőlt el, mivel 9 állomás van hátra a versenysorozatból.

Jövő héten a veronai Fieracavallival folytatjuk beszámolóinkat.

Eredmény

Rolex FEI Világkupa ranglista 2012/13 >>

Alappálya

Össze-vetés
hibapont

Össze-vetés
idő

 Pénzdíj  

1. Pius Schwizer Svájc Verdi III

0

0

39,99

66 000 €

2. Ludo Philippaerts Belgium Challenge vd Begijnakker

0

0

40,83

40 000 €

3. Paul Estermann Svájc

Castlefield Eclipse

0

0

41,58

30 000 €

4. Manuel Añon Spanyol-ország Rackel Chavannaise

0

0

42,80

20 000 €

5. Christian Ahlmann Német-ország

Codex One

0

4

38,94

12 000 €

6. Kevin Staut Francia-ország Silvana HDC

0

4

39,14

9 000 €

Bardóczky Veronika, Lovasok.hu
Szerk. Bardóczky Eszter, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.06.02.
Fotók: Canva

Hozzászólások