Rolex FEI Díjugrató Világkupa 2011/2012 – London

Rolex FEI Díjugrató Világkupa 2011/2012
London, Nagy-Britannia

Hazai győzelem a londoni karácsonyi Világkupán

 

A hagyományokhoz hűen idén karácsony előtt is megrendezték a London Olympia Horse Show-t a brit fővárosban. A közönség örömére hazai lovas, Ben Maher nyerte a Világkupa-fordulót.

Az alappálya első néhány versenyzője után úgy tűnt, hogy ismét olyan összevetés lesz, mint egy hete Genfben, ahol 16 páros ment hibátlant, és így bekerült az összevetésbe. De a mezőny elejének sikeressége után sokat kellett várni az újabb hibátlanokra, így végül a 34 indulós versenyszámban 11 hibátlan lovaglás született. Holger Wulschner némi pech-hel éppen túllépte az alapidőt, amiért 1 hibapontot gyűjtött be.

Az összevetésben elsőként Manuel Anon indult Rackel Chavannaise nevű lován (Voltaire x Pappilon Rouge). A páros egyet ütött, de egy tempós lovaglással a 6. helyen zártak. Ludo Philippaerts kevesebb szerencsével járt, és kettőt ütött Kassini’jac-kel (Cassini II x Lombard). A 2002-es jerezi VB győztes ír csapatának tagja, Dermott Lennon lovagolta Londonban az első hibátlant az összevetők közül Hallmark Elite nyergében (Lord Byron Z x Renville).

A britek négy lovasnak szurkolhattak az összevetésben, azonban Robert Whitaker győzelmi esélyei elszálltak, mivel Usa Today (Heartbreaker x Capitol I) ütött egyet. Az amerikai Laura Kraut, aki tavaly a Global Champions Tour sorozatában kétszer is brillírozott, most sokat kockáztatva, nagyon szűk fordulóból ért oda a kombinációhoz. Cedric (Chamberlain x Carolus) az első meredeken verőhiba nélkül átjutott, de az egy vágtaugrás túl bő lett, így az oxeren nem tudott átérni a ló.

Marcus Ehning az általa lovagolt Sandro Boy lányával, Sabrinával (Sandro Boy x Landadel) átvette a vezetést, és elsőkén tudott 40 másodperc alatti időt lovagolni. Az őt követő két lovasnak nem volt szerencséje. Guy Williams lova, Titus (Lancelot x Rex Magna) teljesen kiütötte a FEI meredeket. A lyoni forduló győztese, Rolf-Göran Bengtsson pedig túl gyorsan akart fordulni egy oxeren az olimpiai ezüstérmes Ninja la Silla nyergében (Guidam x Lys de Darmen), így kitörővel együtt felborították.

Meredith Michaels-Beerbaum új lova, a csupán 8 éves Bella Donna (Baldini II x Calido I) nagyon szép pályát ment, de végül egyet ütöttek az összevetésben.

Utolsó előttiként a hazai közönség egyik favoritja, Ben Maher érkezett a pályára. Tripple X (Namelus R x Cantango) mindenkit legaloppozott a pályáról. 38,71 másodperces időeredményükkel megnyerték a versenyt, hiszen az utolsó induló, Laura Renwick és Oz de Breve (Dollar du Murier x Grand Veneur) kettőt ütöttek, ezzel már nem tudtak beleszólni a végeredménybe.

Idén még egy állomása lesz a Világkupa-sorozatnak december végén a belga Mechelenben.

 

Eredmény

Alappálya

Össze-vetés
hibapont

Össze-vetés
idő

 Pénzdíj   

1. Ben Maher Nagy-Britannia Tripple X III

0

0

38,71

33 000 €

2. Marcus Ehning Német-ország Sabrina

0

0

39,05

19 800 €

3. Dermott Lennon Írország

Hallmark Elite

0

0

42,43

13 200 €

4. Laura Kraut USA Cedric

0

4

41,02

11 000 €

5. Rolf-Göran Bengtsson Svédország

Ninja la Silla

0

4

41,49

8 800 €

6. Manuel Anon Spanyol-ország Rackel Chavannaise

0

4

41,51

7 700 €

Bardóczky Veronika, Lovasok.hu
Szerk. Bardóczky Eszter, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.06.01.
Fotók: Pixabay

Hozzászólások