Mesteredző lett Széplaki Pál

A Magyar Edzők Társasága mesteredző címmel tüntette ki Széplaki Pál díjugrató versenyzőt, lovas szakedzőt, lovas szakmérnököt, az 1972-es müncheni olimpia résztvevőjét, a díjugrató és öttusa válogatott egykori edzőjét.

Széplaki Pál az 1972-es olimpia alkalmából az International Reiter Revue címlapján
Fotó: Győr Béla – Lovas olimpikonok

A Magyar Edzők Társasága 2016. május 18-i elnökségi ülésén három edzőnek ítélte oda a Mesteredzői címet – közöttük Széplaki Pálnak

Széplaki Pál a Lovas olimpikonok könyvében:

  • 1945. február 3-án született
  • Az 1972-es müncheni olimpián a díjugratás egyéni versenyében „Kemal” nevű lován 28,00 hibaponttal a 48. helyen végzett. A díjugratás csapatversenyében a 186,50 hibaponttal végző csapatot (Ákos Ajtony, Bognár Sándor, Móra László, Széplaki Pál), melynek tagja volt, a 17. helyre rangsorolták úgy, hogy „Bálvány” nevű lován már el sem indult.
  • A magyar bajnokságokon díjugratásban, egyéniben kétszeres bronzérmes (1971, 1972), négyszeres negyedik (1969, 1970, 1973, 1974) és egyszeres ötödik (1965) helyezett. Csapatban ötszörös bajnok (1970 és 1974 között folyamatosan), kétszeres ezüstérmes (1967, 1969) és egyszeres bronzérmes (1965).
  • A Budapest bajnokságokon díjugratás egyéniben egyszeres bajnok (1968) és kétszeres bronzérmes (1969, 1973). Csapatban háromszoros bajnok (1968, 1973, 1975) és háromszoros ezüstérmes (1969, 1971, 1972).
  • A budapesti nemzetközi versenyen egyéniben, 1969-ben 3., 1970-ben és 1971-ben 1. helyezést, csapatban 1971-ben 2. helyezést ért el.
  • Az olsztyni (Lengyelország) nemzetközi versenyen egyéniben 1971-ben 2., 1973-ben 5., csapatban 1972-ben és 1973-ban 3. helyezést ért el.
  • 1973-ban tagja volt a Kijevben megrendezett Baráti Hadseregek Bajnokságán győztes magyar díjugrató csapatnak.
  • A hosszú pályafutása során csak a Budapesti Honvéd versenyzője volt. Később az egyesület instruktora, vezetőedzője, lovas szakosztályának vezetője. Majd a díjugrató válogatott edzője, az öttusa válogatott lovas edzője.
  • A Testnevelési Főiskola lovas szakedzőjeként 1981-ben végzett. Ma ő oktatja ugyanitt a jövő lovas edzőit, öttusa edzőit. Kaposvárott az egyetemen elvégezte a lótenyésztő szakmérnöki szakot.
  • Az 1992-es Barcelonában rendezett olimpián Göttler Vilmos edzőjeként, a 2000-es Sydneyben rendezett olimpián mint magánember vett részt.
  • A Budapesti Honvéd lovas szakosztályának és öttusázóinak a lovas edzője, majd a Honvédelmi Minisztérium ReCreatív Kht. lovardájának létesítményvezetője volt. Innen vonult nyugállományba.
  • Továbbra is aktív tagja a hazai lovas életnek, fiatal tanítványait edzi, versenybíráskodik, résztvevője a lovas rendezvényeknek.
  • A Budapesti Honvéd Sportegyesület örökös bajnoka. A magyar lovasok közül egyedül szerepelt a világ legismertebb lovas lapja, az International Reiter Revue címlapján.

Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke így gratulált:

“Tisztelt Pali Bátyám!

Az évtizedekkel korábban indult és ma is töretlen lendülettel folyó magas szintű lovas szakmai munkásságodért adományozott elismerő Mesteredzői Díjadhoz szívből gratulálok. Meggyőződésem, hogy a Magyar Edzők Társaságának elnöksége – a Mesteredző Kollégium javaslatára – a “lovas szívünk” szerint is bölcsen döntött.

Pályafutásod mindannyiunk – köztük a fiatal lovasaink számára – példaértékű. Gondolom az ünnepi alkalommal is felidézed pályafutásod legfontosabb állomásait.

Veled együtt mi is szívesen emlékezünk az 1972. évi müncheni olimpiai szereplésedre és kitűnő lovadra Kemálra; nemzetközi és magyar bajnoki sikereidre; vezető edzői, szakosztályelnöki, versenybírói és a Magyar Lovas Szövetség Elnökségében folyó munkásságodra; talán mindezek csúcsára, a ma is sokoldalú oktató-nevelő munkádra.

Elismeréssel emlékezünk  arra is, hogy – a magyar lovasok közül egyedüliként  – a világ legismertebb lovas lapja, az Internationale Reiter Revue címlapján szerepeltél.

Nem sorolom! Tisztelettel adózunk munkásságod előtt. A lovak, a lovassportunk iránti alázatod, emberi és szakmai tulajdonságaid okán – példakép vagy. Mesteredzői Díjaddal – a Magadé mellett – egész lovassportunk jó hírét erősítetted.

Köszönöm!

Kívánom, hogy jó erőben, egészségben, fiatalos lendületeddel még sokáig dolgozzunk együtt. Ha hamarabb nem, akkor július 6-án, a Testnevelési Egyetem hagyományos díjátadó ünnepségén találkozunk és személyesen is gratulálhatok.

Budapest, 2016. május 26.

Tisztelettel köszönt: LÁZÁR Vilmos”

2016.05.24
Forrás: Magyar Lovas Szövetség, MOB, Győr Béla: Lovas olimpikonok
Kép: canva.com
Frissítve: 2022.08.09.

Hozzászólások