Laura Collett nyerte a Badminton Horse Trials-t

A lovastusa-sport egyik legrangosabb és erőt próbálóbb versenye, a Badminton Horse Trials 2019 óta először került megrendezésre május 4. és 8. között. Nem volt hiábavaló a hároméves várakozás, hiszen a hétvége során rengeteg szép lovaglásnak lehettünk szemtanúi és izgalomból sem volt hiány. A Mars Equestrian által szponzorált esemény keretében négy napon keresztül figyelhettük a világ legjobb lovastusázóit, ahogyan a sokak által áhított címért küzdenek díjlovaglás, cross country és díjugratás versenyszámokban.

Első és második nap: díjlovaglás

A Badminton első napja a díjlovas négyszögben vette kezdetét, ahol reggel 9:10-kor, az éles programok előtt egy tesztlovaglást nézhetett meg a közönség. Phoebe Locke és lova, Bellagie Declyange segítségével ellenőrizték, hogy a rendszer hibátlanul működik-e, mielőtt az első versenyző a pályára lépett volna. Ezt követően 9:30-kor kezdetét vette a díjlovaglás.

Mindkét nap során 40-40 lovas mutatta be a programot, 10-es blokkokra bontva, melyeket egy kávészünet, egy ebédszünet és egy teaszünet választott el egymástól. A vezetést először az olimpiai bajnok Tom McEwen és Toledo De Kerser vették át, 23.4 pontot érő teljesítményük személyes legjobbjuknak számít. A pénteki lovaglások után a szintén olimpiai aranyérmes kombináció, Laura Collett és London 52 kerültek az élre, 21 pontos lovaglással.

Alacsonynak tűnik a pontszám?

Ugyan a lovastusázók programjainak bírálása nem történik másképp, mint egy hagyományos díjlovas versenyen, a végső pontszám kiszámítása már eltérő. Mivel a lovastusában hibapontok döntik el, ki lesz a nyertes páros, díjlovaglásban pedig az elért százalék, a kettő között a következő konvertálási módszer született; a programra kapott százalékpontokat százból kivonják. (Azaz egy 84%-os program lovastusában 16 pontot érhet.) Cross country és díjugratás során az idő, az ellenszegülések, és az akadályok sikeres teljesítése döntenek az eredményről. Miután mindhárom versenyszám lezajlott, a legkevesebb pontot elért sportoló állhat a dobogó tetejére.

Harmadik nap: Cross country

Példátlanul technikás és nehéz tereppálya állt a lovasok előtt szombaton. A pályaépítő Eric Winter így nyilatkozott: „Ez egy kíméletlen pálya, ami elszánt, mozgékony, jó rugójú lovaknak fog kedvezni, mivel rengeteg nagy ugrást tartalmaz, ahogyan az egy ötcsillagos versenyhez illik. A Badminton hagyományosan mindig a legjobb felkészítés volt a nemzetközi versenyekre, és ez idén sem lesz másképp.”

80 lovasból 58-an értek célba, ez 73%-os teljesítettséget jelent, 63%-uk pedig hibátlanul lovagolt. Összesen hat versenyzőnek sikerült a 11 perc 44 másodperces időn belül hibátlanul teljesíteni a számot. „Természetesen szerettem volna, ha nem lesz ennyi bukás. Amikor kevés hely van két ugrás között, és ilyen sebességgel haladnak, sajnos becsúszhatnak hibák. Úgy gondolom, mindannyian tanultunk a mai napból.” nyilatkozta Eric Winter, miután több páros is felbukott a versenyszám teljesítése közben.

Laura Collett egy hibátlan lovaglással megtartotta vezető pozícióját, mögötte második és harmadik helyen is Oliver Townend, Swallow Springs-szel, és olimpiai aranyérmes lovával, Ballaghmor Class-szel. A negyedik és hatodik helyre Ros Canter lovagolt Lordships Graffaloval és Allstar B-vel. A napot ötödik és hetedik helyen állva zárta a címvédő Piggy March, Vanir Kamira és Classic Moet lovaival. A csapatban Európabajnok Kitty King nyolcadik helyen végzett lovával Vendredi Biats-szal, a top 10-et pedig a méltán híres William Fox-Pitt zárta kilenc és tízedik helyen, Little Fire és Oratorio nyergében.

Nem volt eseménymentes a nap

Oliver Townend első lovaglása alatt ugyan kizárásra került, további vizsgálatok után mégis befejezhette pályáját Swallow Springs-szel.

A 27-es számú akadálynál Nicola Winter sajnálatos módon felbukott, és sérülései miatt kórházba kellett szállítani. Az állapota stabil, de további vizsgálatok miatt egyelőre a Southmead Hospitalben tartózkodik. Lova, JL Dublin még aznap visszatérhetett az istállóba.

Negyedik nap: Díjugratás

A Badminton Horse Trials hagymányainak megfelelően, a versenyt díjugratással zárták. Ez a nap sem kezdődött izgalmak nélkül, hiszen a reggeli állatorvosi vizsgálaton három ló is megbukott, de a versenybírók előtti ismételt bemutatás után végül nem kerültek kizárásra. A megerőltető cross country pálya után hét lovas – köztük hárman a top 20-ból – nem vállalta a verseny befejezését. Ők a 16. helyen álló Clare Abott és Jewlent Írországból, a 19. Bill Levett és Lassban Diamond Lift Ausztráliából, valamint a 20., szintén ír Elizabeth Power és lova, Soladoun. Feladta a versenyt továbbá Sofia Sjoborg, Arthur Chabert, Nicky Hill és Joseph Murphy.

Az immár csak 52 lovasból álló mezőny egy 130 centiméter magas díjugrató pályának nézett elébe.

Laura Collett és London 52 a 2019-es Luhmühlenen. Fotó: Steinfurth; CC BY-SA

Laura Collett és London 52 legyőzhetetlennek bizonyultak, hiszen a díjugratás 11:30-as kezdetétől fogva végig vezető pozícióban álltak. A pályát verőhiba nélkül teljesítették, és csupán egy másodperccel léptek túl a megadott időn, ami 0.4 hibapontba került. Rekordnak számító 21.4 hibapontos végső eredménnyel nyerték meg a 2022. évi Badminton Horse Trials-t.

Húsz éve először – csak britek az első három helyen

A dobogó második fokára Ros Canter léphetett, aki az élete első ötcsillagos versenyét teljesítő Lordships Graffalot lovagolta, Oliver Townend pedig harmadik helyezettként tért haza Swallow Springs-szel. 2002 óta először fordult elő, hogy a pódiumon csak nagybritanniai lovasok foglalhattak helyet. A címvédő páros Piggy March és Vanir Kamira negyedik helyen végeztek.

Kétségtelenül egy megpróbáltató és sok meglepetést hozó Badmintonon vannak túl a sportolók, ám a versenyvilág nem pihen, egy bő hónap múlva, június 16.-19. között már a luhmühleni CCI5*-on izgulhatunk kedvenceinkért.

2022.05.10.
Merényi Kincső
Fényképek: Steinfurth, Canva

Hozzászólások