FEI Nemzetek Díja 2012
Rotterdam, Hollandia
Rotterdamban nyert a német csapat
Hasonlóan szoros verseny volt a rotterdami Nemzetek Díja forduló, mint június elején St.Gallenben. Most azonban nem a hollandok, hanem a németek utolsó lovasán volt nagy nyomás. Tavaly a rotterdami szezonzáró fordulón összevetésben győzött a német csapat a britekkel szemben, míg idén a svédekkel játszottak szoros küzdelmet.
Az első fordulóban meglepően sok lovasnak volt problémája az alapidővel, így a mezőny több mint felénél hozzá kellett adni 1 hibapontot az eredményhez az alapidő túllépése miatt. Az akadályok közül a hármasugrás okozott nehézséget, mert a meredek – egy vágta – oxer – két vágta – meredek kombináció többeknek kissé szűkösnek bizonyult, de többen hibáztak az utolsó vonalon is.
Az első fordulóban a múlt heti Global Champions Tour forduló győztese, Gerco Schröder és Eurocommerce London az utolsó akadályt ütötte, így a St.Gallen-i győztes holland csapat csak harmadik helyen fordult a britekkel együtt. A svéd csapat 5 hibaponttal, a németek pedig 2 hibaponttal érkeztek a második fordulóba, miután Marco Kutscher és Philipp Weishaupt 1-1 hibapontot, Ludger Beerbaum pedig hibátlan eredményt vitt magával.
A második forduló már sokkal jobb eredményeket hozott. Dupla hibátlant ment a svájci Paul Estermann és a svéd Malin Baryard-Johnsson, de több lovas is volt, aki összesítésben verőhiba nélkül, csak 1-1 hibaponttal ment. A svédek összeszedték magukat a második fordulóra, és először Jens Fredricson ment közülük hibátlant, utána a dupla hibátlan lovasnő, majd pedig Rolf-Göran Bengtsson is lenullázott a gyönyörű Carusso la Silla nyergében. Ugyan Henrik von Eckermannak már nem is kellett volna körbemennie, de végül Allerdingsszel még ők is megkoronázták a svédek eredményét egy hibátlan pályával.
A franciák is lenulláztak a második fordulóban. Először Patrice Delaveau ment hibátlant, utána Eugénie Angot gyűjtött be egy hibapontot, de aztán Pénélope Leprevost és Kevin Staut szürkéi is hibátlanul teljesítettek. A francia csapat így végül jelentős javítással a harmadik helyen végzett.
A német csapatból most Marcus Ehning volt a legkevésbé szerencsés, Copin van de Broy ugyanis a római dupla hibátlan ellenére most mindkét fordulóban ütött. Ludger Beerbaum és Gotha a második pályán egy hibaponttal, Philipp Weishaupt és Monte Bellini pedig hibátlannal mentek. Így már csak Marco Kutschernek kellett verőhiba nélkül teljesíteni a németek győzelméhez. Cornet Obolensky nagyon jó formában ugrott, ám az utolsó akadálynál egy pillanatra megfagyott a levegő, amikor az oxer közepébe belerakta a hátulját, majd gyorsan ki is húzta. A svédek 5 hibapontja és a németek addigi 3 hibapontja miatt a páros még nyugodt szívvel begyűjthetett 1 hibapontot az alapidő túllépéséért, így a németek három dupla verőhiba nélküli lovaglással megnyerték a rotterdami fordulót.
A római Nemzetek Díján sikeres német csapat végül 4-ből 2 győzelemmel elhúzott a Nemzetek Díja pontversenyében a holland és belga csapat előtt.
A következő forduló Aachenban lesz két hét múlva, de előtte lévő hétvégén még összefoglaljuk, hogy mi történik Monacóban, a Global Champions Tour következő állomásán.
Eredmények
A pálya |
B pálya |
Összesen |
Pénzdíj (€) |
||||
1. | Marcus Ehning | Németország | Copin Van De Broy |
(9) |
(4) |
4 |
65 000 |
Ludger Beerbaum | Gotha Frh |
0 |
1 |
||||
Philipp Weishaupt | Monte Bellini |
1 |
0 |
||||
Marco Kutscher | Cornet Obolensky |
1 |
1 |
||||
2. | Jens Fredricson | Svédország | Lunatic |
4 |
0 |
5 |
42 000 |
Malin Baryard-Johnsson | H&M Tornesch 1042 |
0 |
0 |
||||
Rolf-Göran Bengtsson | Carusso Ls La Silla |
1 |
0 |
||||
Henrik von Eckermann | Allerdings |
(8) |
(0) |
||||
3. | Patrice Delaveau | Franciaország | Orient Express Hdc |
1 |
0 |
10 |
32 000 |
Eugénie Angot | Old Chap Tame |
9 |
(1) |
||||
Pénélope Leprevost | Mylord Carthago*Hn |
5 |
0 |
||||
Kevin Staut | Silvana Hdc |
(4) |
0 |
Bardóczky Veronika, Lovasok.hu
Szerk. Bardóczky Eszter, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.06.02.
Fotók: Canva