Anglia gyöngyszeme, a chesteri pálya
A leghíresebb angliai galoppversenyeket, valamint a pályákat bemutató mini sorozatunkban elsőnek az epsomi derbyről írtunk, amelyet először 1780-ban futottak. Másodiknak az 1711-ben alapított Ascotról írtunk, melynek fő attrakcióját szintén a hároméves pej mén, Galileo nyerte. Ezzel a teljesítményével az ír származású csodalovat Európa legjobb lovának kiáltották ki.
A két pályán kiosztott sokszáz millió forintnak megfelelő összegek, no meg a vezető istállók éves teljesítéseiben megemlített sok milliárd forintnyi dollárok és fontok után úgy gondoljuk, ezt tovább fokozni már nem lehet, és nincs is értelme, mert ép ésszel már ennyi is szinte felfoghatatlan. Legalábbis nekünk, magyaroknak, akiknek a lóversenysport már nem is olyan lassú, de annál biztosabb halálát kell tehetetlenül végignéznünk.
A kezdetek
Nos, mintegy levezetésként kicsit könnyedebb fajsúlyban zárjuk képzeletbeli angol körsétánkat. Hogy mégis rátegyünk egy lapáttal az eddigiekre, ezúttal a legrégebben alapított angol versenypályáról adunk egy életképet, amelyen az első futamokat négyszázkét évvel ezelőtt, 1599-ben futották. Tehát akkor, amikor az angol polgári forradalom is nagyjából fél évszázadig várat magára. A magyar nép pedig öt évvel később még azzal volt elfoglalva, hogy Bocskai vezetésével először próbáljon megszabadulni a Habsburg iga alól, amikor itt, Chesterben már rendszeresen száguldoztak a versenylovak.
A pálya
Bár a Liverpooltól 30 km-re délre fekvő közép-angliai városka folyópartján lévő, rendkívül szépen ápolt pálya évente mindössze öt hétvégén üzemel, de ezek az alkalmak aztán a környék lakosait családostul odavonzzák. Igaz, ez csak a harmadik angol galopp-pálya volt, amit életemben láttam, mégis már – szinte – megszoktam, hogy azok nagyon kulturáltak, és szinte szőrszálhasogató precizitással gondozzák a területet. Ami pedig a sokaságot illeti, az epsomi derby napján jóval több, mint százezer ember volt kinn, kezdve az unokától a nagymamáig.
Mégis, engem a chesteri pálya a maga kicsiny, ékszerdobozra emlékeztető mivoltával fogott meg a leginkább. A nagy múltú, híres eseményekkel szemben még akkor is mellette tenném le a voksot, ha az általam megtekintett augusztus ötödikei versenynapon “csak” huszonhétezren voltak. A félreértés elkerülése érdekében: a pálya és környéke tele volt, a “csak”-ot a százezres pályák befogadóképességéhez mérten kell érteni.
Szokások, hagyományok
A nagy esemény napját, mely vasárnapra esett, szójátékkal funday-nak, az angol vasárnap és a vigasság, mulatság szavak összegyúrásával nevezték el, magyarul talán a “vásárnap” szóval írhatnánk le hasonlóképpen a versenyzés és a búcsú-jelleg együttes hétvégi megjelenését. Persze – Angliában – olyan búcsúra kell ilyenkor gondolnunk, ahol a férfiak szmokingban, de legalábbis öltönyben jelennek meg (mint jómagam is), a hölgyek szintén elegáns ruhában, s a galoppversenyeken szinte kötelező, díszes kalapot viselnek, de még a gyermekek is ünneplőben szórakoznak. Mivel idén jártam először angol galoppversenyen, eleddig abban a hitben éltem, csak az epsomi és az ascoti verseny rangja miatt ilyen elegánsak a nézők, de itt, Chesterben rá kellett döbbenjek: magának a lósportnak, s talán a lovaknak adják meg ily módon a tiszteletet.
Mint azt Marianne Schoemaker pályaigazgató kérésemre elmondta, a létesítményt a középkorban a rómaiak által épített négyzet alakú városfal déli oldala és a folyókanyarulat által bezárt háromszögben hozták létre. A két méter széles városfal, amelyen körbe lehet sétálni ezt a százhúszezer lakosú városkát, a védelmi feladatán kívül kitűnően alkalmas volt arra is, hogy az egész – városon kívüli – pályát be lehessen látni róla anélkül, hogy a biztonságot jelentő falakat el kelljen hagyni. Több ezer ember még ma is a régi szokás szerint nézi a versenyeket a “célegyenes” mentén végigfutó, jó kilátóhelyet biztosító két méter széles fal oromról, ahonnan távcső nélkül is be lehet látni a versenyt.
Az idei programok
Ez utóbbi persze még inkább igaz a nagyrészt zárt tribünökre, ahol az időjárástól függően a melegtől, de leginkább mégis a hidegtől védik meg a látogatót a hatalmas, kettős szigetelésű panorámaablakok. Az évi tizenegy versenynapot május és szeptember között rendezik meg, mindegyik hónapban egy-egy hétvégén. A májusi a fesztivál jegyében zajlik, a júniusit római fesztivál néven hirdetik meg. A júliusi versenynap, mely az előző két hónaphoz hasonlóan este hétkor kezdődik, idén 13-ára, péntekre esett. A dátumválasztás szerencsésnek bizonyult. Ekkor voltak a legtöbben, a maximális 27500-on felül a városfalon is vagy ezren nézték a futamokat. A mostani, augusztusi napon a családnak tisztelegtek, a szeptemberi napon pedig a hölgyek kerülnek a figyelem középpontjába. A két utolsó napon az első futamokat délután háromkor indítják.
A gyér éves kihasználtság ellenére a fű valószínűleg olyan ápolás alatt van egész évben, mintha a Buckingham palota legelegánsabb pázsitján lennénk – állapítom meg sétánk alatt. Ahogy csinos kísérőm bemutatja a futamokat, megállapítom: viszonylag kis versenyeket rendeznek, ahol értelemszerűen a jól sprintelő, fordulékony lovakat futtatják inkább, hiszen csak a befutó előtti kétszáz méter egyenes, s ez is csak nagy nehézségek árán volt megoldható a másfél kilométer összhosszúságú pályán. Talán találóbb lenne inkább rövidségről beszélni – tréfálkozom magamban, ahogy a hölgytől búcsúzom, s kezdem sétámat a pálya körül.
A képek segítségével gondolatban sétáljanak velem Önök is, felidézve a nyár egyik gyöngyszemének ragyogását.
Cziglányi Béla
A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2001. októberi számában
Frissítve: 2023.04.19.
Fotók: Canva
