Lovaskultúra évnyitó
2009. Szeptember 27. – Sóskút
Mint minden évben, idén is a másodévesek feladata volt, hogy megszervezzék az évnyitót, és lovas előadással örvendeztessék meg a megjelent elsősöket és a többi vendéget. Bemutatónk céljául nem kisebb dolgot fogalmaztunk meg, mint hogy a történelmen keresztül megmutassuk a ló és ember közötti kapcsolatot, a ló szerepét a történelem alakulásában, különös tekintettel a magyar kultúrára.
Mivel nem állt rendelkezésünkre egy egész estés műsoridő, sokat kellett tanakodnunk azon, hogy mi férjen bele a műsorba, és mi az, ami elhagyható. A jelentek megválasztásánál arra törekedtünk, hogy egymásra épüljenek, legyen mondanivalójuk, és beleilleszkedjenek a hármas tagozódásba, amire az egész műsor alapult. A ló és ember kapcsolatából 3 szerepet emelünk ki:
1. A ló mint mitikus alak, a ló mint tanító – A ló megtanítja az embert, hogy nem egyszerű zsákmányállat, hanem nagyszerű társ
2. A ló mint munkatárs – A ló elkíséri és segíti az embert a távolságok leküzdésében, és hűséges társ a csatákban.
3. A ló mint szabadidős társ – Társasági események középpontja és sporttárs.
Ezt a három szerepet próbáltuk megjeleníteni az egyes színrelépésekben úgy, hogy közben egy történelmi idősíkon is végighaladtunk.
Az első részben a ló, mint zsákmányállat jelent meg. Néhány merész évfolyamtársunk ősembernek öltözve, botokkal, lándzsákkal próbálta levadászni a lovakat. Az egyik ősasszony ráébred, hogy a ló talán többre érdemes, kíváncsian kezdi szemlélni ezt a csodálatos állatot, és ahelyett, hogy legyilkolná, megpróbál kapcsolatot teremteni vele. Megtörténik az első érintés, a bizalom aranyszálának első fonogatása. Hatalmas lépés az emberiség történetében, lóhátról egészen más a világ! Rituális tánccal istenítik a lovat, útjára indulnak a mesék, a mondák és legendák a fehér lóról.
A második részben is hatalmas léptekkel voltunk kénytelenek ugrálni az idő egyenesén, és színre vonultatni néhány történelmileg fontos kort, melyeken lóháton száguldozott át az emberiség. „A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!” felkiáltás indította a honfoglalás korát idéző színrelépést, melyben voltak gyalogos íjászok, sebesültek, és egy lovasíjász.
A vándorló népek kora hanyatlásnak indult, országhatárok kezdtek kirajzolódni a térképen. Az országok élére királyok kerültek, védelmükre hadseregeket állítottak fel. Nyugati mintára Magyarországon is népszerűvé váltak a lovagi tornák, ahol a katonák kipróbálhatták, összemérhették erejüket, gyorsaságukat, ügyességüket. A király és lánya bevonulása után, két páncélos lovag küzdött meg a királylány kegyeiért.
Az idők folyamán a páncél nehéznek bizonyult, a lovagok nehezen tudtak győzedelmeskedni a keletről érkező könnyűlovasokkal szemben. Egy hatalmas ugrással máris a huszárok korában találhatta magát a nézősereg, melyet egy huszárkarüsszel segítségével varázsoltunk a színpadra. És ha már ez a rész katonákról és lovakról szólt, szükségét éreztük annak, hogy említést tegyünk a magyar királyi ménesekről, és lehetőségeinkhez mérten bemutassunk egy-egy példányt kiváló magyar lófajtáinkból.
A harmadik rész egy olyan jelenettel kezdődött, amely átvezeti a nézőt a csaták véres küzdelmeiből egy békésebb világba. Élő hegedűszó, egy szép női hang, és egy táncoló pár népies elemekkel tűzdelt jelenete volt ez, melyből természetesen a ló sem hiányozhatott. Ebben a részben a mai lovas szakágak kialakulását, a ló- és lovassportok bemutatását tűztük ki célul.
A következő jelenet egy falkavadászatot idézett meg, mint a reformkor egyik legnagyobb társasági eseményét. Az ember számára a falkavadászat régi foglalatosság, de ekkor már nem az állat elejtése volt a tét, hanem főleg a szórakozás motiválta a falkázást. A rókát felváltotta a „róka lovas”, aki nyeregtáskából rózsaszirmot szórt nyomnak, őt űzték a kutyák, a vadászlovasok pedig a kutyákat.
Egy másik esemény, mely fontos színtere volt a korabeli társasági eseményeknek, a lóversenypálya. Gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós említése mellett nem feledkeztünk meg Kincsemről, a csodakancáról sem. Ebben a jelenetben a résztvevő urak és hölgyek korabeli ruhát viseltek, de a felvezetett telivér és zsokéja már a mai kornak megfelelően voltak öltözve.
A lósportok mellett egyre nagyobb teret hódítottak a lovassportok. Josiphovich Zsigmond tábornok vezetésével megnyitotta kapuit Örkénytáborban a Magyar Királyi Lovaglótanár Képző és Hajtóiskola. Számtalan kitűnő lovastisztet képeztek itt, akik kiváló sportemberként, lovakhoz értő szakemberként világhírre tettek szert. A második világháború után szétszóródtak a világban, továbbvitték tudásukat, tapasztalataikat az őket befogadó országokban. Az ő tiszteletükre készült a következő jelenet, ahol két évfolyamtársunk katonaruhába öltözve mutatott be díjlovaglást és díjugratást.
Az emberek lovakhoz fűződő viszonyát a világ fejlődése megváltoztatta. Nem volt már szükség az erejükre, és gyorsaságuk sem volt többé felülmúlhatatlan. Egyre több gép jelent meg a közlekedésben és a mezőgazdaságban is, míg végül teljesen kiszorították a lovat. A színteret biciklisek és motorosok lepték el, a modern kor fiatal ,,lovasai,,. Szomorú ezt látni, minden lovat szerető embernek, aki még hisz, és bízik abban, hogy majd egyszer újra régi fényében tündöklik a magyar ló- és lovassport.
Pár éve a reménység ege kiderülni látszik. Vannak ma már Magyarországon olyan intézmények, amelyek igazi lovas szakembereket képeznek. A legösszetettebb lovas képzés a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán a Lovaskultúra oktató szak, mely öt évvel ezelőtt Maus Gotthard, valamint Dobozy Laci bácsi kezdeményezésére alakult.
A legújabb elméleti, és gyakorlati ismereteket itt megszerezhetik a lovasok.
Célul tűzték ki, hogy olyan lovas szakembereket képezzenek, akik valamennyi szakágban jártasak, és rálátásuk van az egész lovas kultúrára.
Ehhez azonban összefogásra is szükség van a különböző lovasokat képző intézmények között, melyhez a remények szerint más oktatási intézmények is csatlakozni fognak. Így jött létre 2009. február 06-án a Konzorcium a Lovas Képzésért elnevezésű együttműködés a Kaposvári Egyetem, a Nyíregyházi Főiskola, a Semmelweis Egyetem, a Szent István Egyetem, és a Magyar Lovas szövetség között. Bízunk a jövőben, és a kitűzött célok megvalósításában.
Mialatt az előbbi szöveget mondta a narrátor, az évfolyam lóháton bevonult, és felsorakozott a zászlók mögött. Hatalmas kő esett le a szívünkről, és felsóhajtottunk, hogy sikerült, túl vagyunk rajta. Nem mintha nem élveztük volna minden egyes pillanatát az előadásnak, de 3 nappal azelőtt, amikor először tudtuk elgyakorolni a jeleneteket, még nem gondoltuk volna, hogy ez jól fog elsülni.
Köszönet mindenkinek, aki munkájával, idejével és minden más erőfeszítésével hozzájárult a rendezvény sikeréhez. Úgy gondolom, eddig ennek az eseménynek volt a legerősebb összekovácsoló hatása az évfolyamunkra nézve, ami külön öröm számomra.
Záró gondolatként a napokban ez fogalmazódott meg bennem: Ennek az iskolának az elvégzésében nem az a cél, hogy megszerezzük a „papírt”, hanem a cél maga az út, amit végigjárunk. A közös élmények, amit a táborokban megszerzünk, és az élettapasztalat, amit a különböző szakágak neves képviselői önzetlenül adnak át nekünk. Köszönet érte.
Fehér Lilian
Lovaskultúra oktató szak hallgatója 2008-2011
Frissítve: 2024.04.04.
Fotó: Canva
