A világ TOP 10 lóversenypályája – és miért történik ennyi lovasbaleset Amerikában?

A következő sorokban bemutatjuk, melyek a legjobb lovas versenypályák szerte a világon. Ugyanakkor amellett sem szabad szó nélkül elmenni, hogy a lovas biznisz fellendülésével párhuzamosan a lovak halálozási aránya is megemelkedett az utóbbi időben.

Amerikában mindössze 25 versenypálya ad információt a világnak a lovas halálesetekről. A Zsoké Club Equine sérülési adatbázisa szerint a Hawthorne versenypálya (Illinois) és a Churchill Downs (Kentucky) álltak egykor a halálesetek élén.

A Louisville Courier Journal egy korábbi jelentésében az áll, hogy Churchill Downsnak 50 százalékkal magasabb a halálozási aránya, mint a többi versenypályának Amerikában, még ha a Kentucky államban lévő pályáról nem is adnak ki nyilvános adatokat.

A jelentés dokumentumai szerint továbbá a szintetikus versenypályákon kisebb mértékű lehet a lovas halálozás aránya, mint salakpályákon.
Észak-Amerikában pontosan ezért, – mivel egyik pálya sem szintetikus – lehet szó ilyen mértékű arányokról:

Az eset azt mutatja, hogy 2009 és 2018 között a pályák 98 százalékában 6 134 halálos sérülést szenvedett lóról szereztek tudomást.

Kutatók megállapították, hogy a balesetek tényezői között lehet a pályák szilárdsága, a távolságok, a hosszabb ideig tartó lovas bemutatók és nem utolsósorban, akár a szemellenzőt viselő lovak is könnyedén sérülhetnek meg verseny közben.

A Lófélék Állat-egészségügyi Közleménye szerint a patkánymérgezés is közrejátszhatott a sík terepes lóversenyeken, melyek a hirtelen halálozáshoz vezettek (,ennek az aránya akár 3,5-19% között is mozoghat).

A közelmúltbeli negatív közvélemény ellenére, a lóversenyek a mai napig lenyűgözik az embereket szerte a világon, a milliárdosok továbbra is befektetnek a jónak ígérkező lovas bajnokságokba, a lóversenypályák pedig a világ minden táján még mindig az elit közösséget vonzzák magukhoz.

Sőt, ma már bármilyen platformon nyomon követheted az eseményeket, ráadásul, ha jó minőségű 5G hálózattal rendelkezel, majdnem olyan, mintha Te magad is ott ülnél a lelátón. De ha Téged inkább a ló és lovas számára is biztonságosabb online fogadások, játékok vonzanak, akkor érdemes az online kaszinó Vulkan Vegas-ra vetned egy pillantást.

Mutatjuk – szerintünk – a világ 10 leghíresebb lóversenypályáját:

Pálya neve, helye Érdekesség
1. Churchill Downs, Kentucky Kentucky (1875-től, a Kentucky Derby-nek ad otthont)
2. Ascot, United Kingdom 1711-től, The Gold Cup-nak ad otthont, King George VI
3. Longchamp, France 1857-től, hosts Prix de l’Arc de Triomphe
4. Epsom Downs, United Kingdom 1661-től, hosts Epsom Derby
5. Meydan, Dubai 2010-től, World’s longest racetrack, hosts Dubai World Cup
6. Saratoga, New York 1863-től, hosts Travers Stakes
7. Tokyo Racecourse 1933-től, hosts Japan Cup
8. Flemington, Melbourne 1840-től, hosts Melbourne Cup
9. Aintree, United Kingdom nyitás: 1829, hosts Grand National
10. Santa Anita, California 1934, hosts Santa Anita Derby

2021.05.17.
Kurucz Linda, Lovasok.hu gyakornok
Cikk forrása: Forbes.com
Képek forrása: Pixabay.com

Hozzászólások