Lewis Carroll
Alice tükörországban (részlet)
Alice fel-felsegítette lovára a szegény Huszárt, aki szemlátomást nem volt valami kiváló lovas.
Valahányszor a ló megállt (ami gyakran megesett), a Huszár előrezuhant. Valahányszor megindult (mindannyiszor meglepetésszerűen), a Huszár hátrafelé bucskázott le róla. Egyébként eléggé jól haladt, eltekintve attól a szokásától, hogy olykor oldalvást fordult le a lóról, mégpedig rendszerint azon az oldalon, ahol Alice ment, ezért a kislány hamar megtanulta, hogy nem tanácsos egészen közel haladnia hozzá.
– Úgy látom, nincs valami nagy gyakorlatod a lovaglásban – kockáztatta meg a kijelentést Alice, miközben az ötödik zuhanás után nyeregbe segítette a Huszárt.
Útitársa meglepett arcot vágott, sőt meg is sértődött.
– Ugyan, honnan veszed ezt? – kérdezte, miközben visszakecmergett a nyeregbe, fél kézzel Alice haját markolva, nehogy leessen a túloldalon.
– Az emberek általában nem szoktak ilyen gyakran leesni a lóról, ha van gyakorlatuk.
– Rengeteg gyakorlatom van – mondta a Huszár nagyon komolyan. – Rengeteg!
Alice erre nem tudott mást mondani, mint azt:
– Tényleg? – ezt azonban igyekezett a lehető legbarátságosabban kérdezni. Szótlanul mentek tovább, a Huszár behunyta a szemét, motyogott magában, Alice pedig aggodalmasan várta a következő zuhanást.
– A lovaglásban az a művészet – kezdte a Huszár hirtelen, és jobb karjával széles mozdulatot tett -, hogy az ember megtartsa az… – Itt a mondat ugyanolyan hirtelen véget ért, mint ahogyan elkezdődött, mert a Huszár a feje tetejére esett, épp Alice lába elé. A kislány komolyan megijedt ettől, míg fölsegítette, aggódva kérdezgette:
– Ugye, csontod nem törött?
– Semmi említésre méltó – mondta a Huszár, mintha két-három csonttörés mit se számítana. – Szóval, mint mondtam: a lovaglásban az a művészet, hogy az ember megtartsa az egyensúlyát. Így ni, látod?
Eleresztette a gyeplőt, és mindkét karját kiterjesztette, így mutatva be lovaglóművészetét. Ezúttal a hátára puffant, a ló lába alá.
– Rengeteg gyakorlatom van! – ismételgette folyvást, miközben Alice talpra segítette. – Rengeteg!
– Hiszen ez nevetséges! – kiáltotta Alice, aki egészen kijött a béketűrésből. – Kerekes faló kellene neked, az bizony!
– És az vajon simán halad? – kérdezte a Huszár élénk érdeklődéssel, közben hirtelen mindkét karjával átölelte a ló nyakát, épp idejében ahhoz, hogy elejét vegye egy újabb lepottyanásnak.
– Sokkal simábban, mint egy valódi ló – mondta Alice, és kis sikkantással felnevetett; egyszerűen képtelen volt visszafojtani.
– Beszerzek majd egyet – mormogta magában a Huszár elgondolkodva. – Egyet vagy kettőt… vagy többet….
Forrás: mek.oszk.hu
Frissítve: 2023.04.25.
Fotó: Canva
