Gáll István: A ménesgazda
Gondolatok a lovakról – részletek
„Aki ismeri az állatok viselkedését, többet tud a világról, mint gondolnánk! Mert olyan tükörben látja az életet, ami nem torzít, azt mutatja, ami van, és nem azt, amit látni szeretnénk.”
„Itt a telepen egyénileg kezelik a lovakat. Mintha emberek lennének. Ez favorizálás! Nem helyeselhető. Még állatpszichológiai szempontból se, mert a ló a legtisztábban közösségi lény, és nem szereti ugye, ha társával kivételeznek. Mégis egyes egyedeket a takarmányozás és gondozás során kivételben részesítenek. Van értékes és értéktelen mén, csak a származási táblázatokat nézik, a genezist. Én pedig azt mondom, a kiválasztott és agyongondozott lovak, erről kimutatásom van, adták régen a méneseknél a legtöbb munkát, szabályosan hisztérikus tünetek jelentkeznek náluk. Persze, azok nemes vérű, túl érzékeny állatok.”
„Az állat nem hazudik, a jó gazdát meglátni egy pillantás alatt. Azt szokták mondani, hogy az állat a jó embert szereti, aki őhozzá jó!”
„ Az állat ragaszkodik a maga helyéhez. Orrában emlékszagokat őriz, szeme megszokja az egyformának látszó, két négyzetméternyi faldarabot a jászol fölött, amit hónapokig bámul, s megismeri minden apró gödrét, vakolatdudorát, falrepedését. Ha idegen helyre állítják vissza, napokig nem tud megnyugodni. Még azok a mének is, amelyek szívesen leheverednek különben – mert vannak szorgalmas álldogálók, éjszakánként is fent toporgók -, napokig nem fekszenek le, fejüket hátra-hátrakapják, mintha várnának valamire, figyelnének, gyanakodnának. Az idegesebbje állandóan egy helyben tipródik, talán még a patája is emlékszik a tavalyi állás téglapadjának gödreire; az almot kirugdossák maguk alól, és szerteganéznak, lapáttal kell összekaparni a trágyát, a jászolt meg újra és újra, remegő nyakkal szagolgatják végig, ilyenkor szoknak rá a farágásra. A jászolba erősített vaskarikát
pedig megpróbálják kitépni, mint a rab, reménykedik, hogy ha senki más nem is, ő megszabadul amennyire a kötőfék engedi, kihátrálnak a helyükről, hosszúra nyújtott nyakkal rángatják, csavargatják a karikát. Azok a lovak ismerkednek így az új hellyel, akik különben engedelmesen vándorolnak ide-oda, állami gazdaságból téeszbe, egyik faluból a másikba, mindig idegen helyen töltve napokat, heteket, és a legtöbbje nyugodtan viseli a vándoréletet – de a telepen, ha nem a régi bokszába állhat vissza, nyűgösen keresi a helyét.”
Forrás: Gáll István: A ménesgazda
Frissítve: 2023.08.01
Fotók: Canva
