Lovas fesztivállal ünneplik a nyarat Japánban

Japán Iwate prefektúrájában lovas fesztivállal ünneplik a nyarat. Színesebbnél színesebb szerszámzattal díszítik a lovakat, vonulnak végig két szentély között, hogy így tisztelegjenek a lovak rizsföldeken végzett munkája előtt.

Takizawa falu polgármestere minden évben fesztivált rendez a rizsföldeken keményen dolgozó lovak számára. A fesztivál egészen a 18. századig nyúlik vissza, amely Chagu Chagu Umakko néven ismeretes a Felkelő Nap országában. A fesztivál a lovak nyakában lévő csengők hangja után kapta a nevét.

Idént egy 80 fős lovas csapat hagyta el az Onikoshisozen szentélyt a faluból kora reggel, és 13 kilométeren keresztül parádéztak, egészen a Morioka Hachimangu szentélyig. Körülbelül 4 órát vett igénybe, míg elérték célállomásukat.

A lovakat színes, díszes felszereléssel ékesítették, mely a helyiek szerint hasonlít a korabeli feudális urak által használt szerszámokhoz, amikor az ősi fővárosba, Edoba utaztak, ami a jelenlegi Tokiónak felel meg.

A fesztivál útvonala rizsföldeken és utakon át vezetett, ahol nézők és fotósok sorakoztak az esemény alkalmából. Egy pár – akinek a házát elvitte a 2011-es cunami – azt mondták, azért jöttek megnézni a fesztivált, hogy az életükbe újra visszakerüljön a nyugalom és a stabilitás. Hozzátették, nagyon élvezetes volt számukra végignézni ezt a felvonulást.

2014.06.17. Sebestyén Dóra
Forrás:Thv11.com
Frissítve: 2022.08.05.
Fotó: Canva

Hozzászólások