Gyerekekkel lóháton Isaszegről Bugacra

A Hadak Útja Lovas Sportegyesület idén túrát szervez Isaszegről Bugacra, a Kurultáj hagyományőrző rendezvényre. Az egyesület számára különösen fontos, hogy a fiatalabb nemzedék is ápolja a lovas hagyományokat, így az utat gyerekekkel fogják megtenni – természetesen lóháton.

Az egyesület tagjai elsősorban gyermekek, akik már számtalan lovas bemutatón, több napos túrán és versenyen vannak túl, így tapasztalt lovasoknak mondhatóak. Az idő múlásával így egyre fontosabb lesz, hogy ne csak a lovas sportokat, a versenyek világát ismerjék meg, hanem betekintést kaphassanak őseink lovas kultúrájába, hagyományainkba és a lovas életnek ezt az ágát erősítsék, vigyék tovább. 2014-ben először vettek részt a Hortobágy-Mátán rendezett Nyeregszemlén, mely saját bevallásuk szerint életük egyik legszebb emlékévé vált.

Érdekesség, hogy tizenkét fős csapat (8-15 éves gyerekkel) lóháton tette meg az Isaszegről Hortobágyig vezető utat négy nap alatt, mely 250 km volt. Ráadásul az a megtiszteltetés érte lovasaikat a szervezők részéről, hogy a legelső lovasbemutatót ők adhatták több ezer lelkes néző előtt. Jelenlegi céljuk, hogy 2014. augusztus 8-9-10 én részt vehessenek a Bugacon rendezett Kurultájon. Erre a rendezvényre szintén lóháton szeretnének eljutni, gyermekekkel, pónikkal lovagolnának el.

A magyar nép ősi lovas hagyományainak felelevenítése, továbbadása az ifjabb nemzedékeknek fontos cél számukra. Ehhez hozzátartozik a lovaglás népszerűsítése, a ló és a természet szeretetére való nevelés, környezettudatos magatartásformák kialakítása, valamint a magyarság hagyományos ősi harcmodorának megismertetése (lovasíjászat, baranta) és népszerűsítése, ezáltal a fiatalok nemzettudatának erősítése.

Az egyesület lovardája Isaszegen található, a gödöllői dombság szívében. Itt festői környezetben terül el az a pár hektáros terület, ahol immár 2004-óta gyermekek és felnőttek lovas oktatása folyik. 4 éves kortól 99 éves korig járnak ide a lovassport iránt szeretetet, kíváncsiságot érző emberek, és az istállóban is minden féle méretű sportló, póni és nagyló található, melyek jól idomítottak és barátságosak.

Az egyesület titkára így nyilatkozott: “Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a hozzánk járó gyermekek ne csak lovagolni tanuljanak meg, hanem a lovak mindennapjaiban is aktívan vegyenek részt, legyen szó istállómunkáról, ápolásról, szerszámozásról. Így szeretnénk a gyermekeinkben elültetni a lovas élet szellemét, hogy vérükké válva egész életüket végigkísérje a ló iránti szeretet, és továbbadják hagyományainkat.”

Az egyesület jelenleg közhasznú egyesületként működik Isaszegen 2004-óta. Közhasznúságukat komolyan veszik, ezért elsőként csatlakoztak a helyi “Esélyegyenlőség” programhoz ahol is fogyatékkal élő gyermekeket, valamint a szociálisan hátrányos helyzetű családok gyermekeit díjmentesen lovagoltatják. Jelen pillanatban is kb. 40 gyermek lovagol náluk, ebből 20 egyesületi tag, akik rendszeresen járnak.

Nagy Károly, az egyesület egyik tagja is szívesen emlékszik vissza: “Egyszer egy téli reggelen egy szakadt kiskabátkában egy kislány jött és azt mondta a lovas oktatónknak: Nagyon szeretnék lovagolni, de a szüleimnek nincs pénze. A lovasoktatónk nem szólt semmit csak egy gereblyét adott a kislánynak. 4 órán keresztül a gyerek folyamatosan gereblyézett, de délután ott ült a lovon és szerintem abban a pillanatban nem volt nála boldogabb ember a földön.”

A Hadak Útja Lovas Sportegyesület szeretne némi támogatást gyűjteni az útra, de méginkább szeretnének szponzort találni. Persze nem nagy összegekről van szó, körülbelül 200.000 Ft lenne a lószállító visszafelé (18 ló). Nagyon örülnének, ha akadna pár nemes lelkű támogató.

Az egyesület elérhetőségei:

Hadak Útja Lovas Sportegyesület
Nagy Károly, titkár
+36 30 971 – 6659
2117 Isaszeg, Március 15. u. 59.
www.lovagoljvelunk.hu
hadakutjalse@gmail.com

2014.07.24. Szajbert Betti, Lovasok.hu
Forrás és képek: Nagy Károly, Hadak Útja lovas Sport Egyesület,
www.lovagoljvelunk.hu
Frissítés: 2022.09.21.

Hozzászólások