S.O.S. új bázist keresnek a parasportolók és lovaik

Nem csupán egy bértartó helyre van sürgősen szükség. Két olyan ló keres új otthont, akik egy 10-12 fős lovasközösség életét varázsolják szebbé azzal, hogy elfeledtetik velük akadályozottságukat. Segíts a ParafenoMének csapatának új lovardát találni, ahol gondtalanul űzhetik a lovas parasportot!

Andics Bernadett gyógytornász, lovasedző és fogyatékossport-szakedző, a ParafenoMének vezetője levélben kért segítséget a lovasoktól:

Új otthont keresünk!

Kedves Olvasó! Amivel most találkozol, több, mint egy egyszerű bértartás iránt érdeklődő levél. Nem az és mégis az…

Jómagam gyógytornász és fogyatékossport-szakedzőként tevékenykedek, ámde egy idegrendszeri vírusfertőzés miatt magam is enyhén mozgássérült vagyok. 2004-ben részt vettem az athéni Paralimpián, díjlovaglásban. Fogyatékkal élőkkel már épen is foglalkoztam, saját, és kölcsönkapott lovakon. A korlátozott lehetőségek miatt később megszakítottam a munkát, s régésztechnikusnak álltam. Hét éven keresztül dolgoztam hazai ásatásokon, mostani munkámhoz a tőke nagyrészét akkor sikerült megteremtenem. Négylábú kollégáim a 23 éves kanca, Banya és a hétéves herélt, Ramszesz is akkor találtak rám. A patások megjárták a hadak útját, az öreg ló kupeckézről került, a fiatal herélt vágóra szánt selejtcsikóból cseperedett egészséges, értékes segítőtársunkká. Utóbbi tavaly nyáron súlyos csánksérülést szenvedett, ám az emberek összefogásának, és az üllői klinika állatorvosainak köszönhetően ma már a rehabilitáció útján jár.

Mi vagyunk a ParafenoMének csapat, mely se nem egyesület, se nem alapítvány, csupán egy szinte önmagától szerveződött kis lovasközösség. Elsősorban fogyatékkal élő és nehéz szociális helyzetben élő lóbarátokkal dolgozunk, mellettük van kis számú ép lovasunk is. A foglalkozásoknak nincs ára, adományért és segítségért cserébe dolgozunk.

Tevékenységünk nem lovasterápia, hanem lovas parasport, szabadidősport, melynél alap a ló viselkedésének, természetes szükségleteinek megismerése. A lovak a hagyományos eszközök (kikötőszárak, zabla) elhagyásával, zabla nélküli kantárral, vagy nyakmadzaggal, western nyereggel és patraccal dolgoznak, földről és nyeregből egyaránt. Lovasaink többsége látássérült, de van köztünk mozgássérült és értelmileg akadályozott lóbarát is. Négy-öt ifjabb ép lovasunk is van, akiknek szülei, családja folyamatosan segítik a csapat munkáját adománnyal, fuvarral, az éppen aktuális tanya, lovarda körüli munkával, tartós élelmiszerrel, használt ruhával, ló- és lovasfelszereléssel . Ne csodálkozz az utóbbiakon, mi gyakorlatilag ezeket mindet szívesen fogadjuk, gazdája sajnos mindig, mindennek akad…

10-12 főből álló csapatunknak és két lovunknak keresünk most új helyet. Tudom, az időzítés így tél közepén nem éppen a legjobb. Nincsenek nagy igényeink, de az a kevés kívánságunk annyira speciális, hogy mindahányszor költözés előtt álltunk (szerencsére nem volt rá gyakran példa), nagyon nehéz volt megtalálni a jó megoldást. Ramszesz még nem teljesen egészséges, teljes értékűen terhelhető, csoportos vagy ménesi tartásba visszavezethető csak jövő áprilisban lesz. Addig valamivel talán több figyelmet igényel. A kanca 23 esztendős korára való tekintettel, szintén.

Olyan bázist szeretnénk, ami:

  • Autó nélkül megközelíthető, Budapestről és környékéről maximum 1 óra utazással, tömegközlekedéssel, vasúttal, távolsági busszal. Lovasainkra való tekintettel pesti oldal: Fót, Csomád, Őrbottyán, Gödöllő, esetleg Göd környéke előnyben. Gyalogolni sokan nem tudunk, így jó, ha a lovarda maximum 15 perc sétára van a megállótól.
  • A lovak alapvetően félrideg tartáshoz vannak szokva, ám a legutóbbi helyükön éjszakára bokszban aludtak. Elsősorban az idős kancára való tekintettel ugyanilyen megoldást keresünk, vagy kultúrált, száraz, közepes vagy nagyobb karámmal rendelkező félrideg, beállós tartást.
  • Mindenképpen szeretnénk fakarámot vagy stabil villanypásztort
  • Szeretjük a ló természetes szükségleteihez közel álló tartásmódot, ha legelő vagy szálas takarmány korlátlanul a lovak rendelkezésére áll.
  • Szeretjük a csapatos tartást, de örülünk a beszoktatásnak, ha nem egyből vannak bedobva az újoncok a mélyvízbe. Legelőnek, valódi mozgásra alkalmas méretű karámnak szintén nagyon örülünk.
  • Pályát ritkán használunk, körkarámot és terepet gyakran, fedelest egyáltalán nem. Jó, ha a terepre menet nem kell forgalmas műúton, felüljárón átmenni.
  • 10-12 lovasunk nagy része dolgozik, inkább hétvégén járnak lovazni. A közhiedelemmel ellentétben a munkánk nem igényel különleges feltételeket, sem megkülömböztetett figyelmet, csak annyit, amennyit bármelyik kezdő lovas kér.  Lovasaink önállóan, vezetőlovassal és futószáron lovagolnak. Zavarni senkit sem szeretnénk, így előnyben részesítjük a kevésbé forgalmas helyeket, ahol nem működik mellette nagyüzemi bérlovarda vagy sportlovarda.
  • Lovanként maximum 55.000 forintot költhetünk bértartásra. A lovak sérült emberekkel való munkára képzettek, zabla nélkül lovagoltak, így közös, feles használatba, lovasoktatásra nem szánjuk őket.
  • Nem utolsósorban olyan helyet keresünk, ahol a sérült embereket elfogadják.

Kérlek benneteket, aki tud ilyen helyet, szóljon. Egyelőre lehetetlen küldetésnek látszik. Köszönjük!

Banya, Ramszesz és Berni

Segíts a ParafenoMéneknek új bázist találni:

Mobil: 06-30/829-3151
Email: ramesseumhungaricum@gmail.com

2016.12.28. Andics Bernadett
Tel: 06-30/829-3151
Email: ramesseumhungaricum@gmail.com

Hozzászólások