Hogyan viszonyulnak a lovak az ember alkotta környezetük rutinjaihoz, a velük való foglalkozás különféle rituáléihoz? A ló és az állandóság kapcsolatát tanulmányozó két részes sorozat a lótartás és a lóképzés különféle aspektusait veszi górcső alá.
A háziasított lovak életében, különösen istállózott tartás esetén, meghatározó szerep jut a napi rutinnak. Az etetések rendje, a karámozás ideje, a mozgatás, lovaglás időpontja, valamint az edzések tartalmi felépítése mind szerves részét képezik a lovak mellettünk való létezésének, amelyhez alkalmazkodniuk kell.
Sokszor hallani azt a vélekedést, mely szerint az állandó napi rutinra a lónak szüksége van, az őt megnyugtatja, környezete állandósága jelenti számára a létbiztonságot. Biztos ez? Végiggondolva, hogy a ló mindenből tanul, hiszen ez a túlélése kulcsa, mit tanul meg abból, ha minden nap óramű pontossággal ugyanaz történik körülötte?
Természetesen a ménesben tartott, illetve a vadon élő lópopulációk életének is megvannak a maga szokásai vándorló életmódjuk során, ám változó környezetükhöz (évszaknak megfelelően elérhető élelem-és vízforrások, valamint saját táplálékigényük, földrajzi jellegű változások, ragadozók megjelenése, stb.) természetszerűleg alkalmazkodnak. Vajon a domesztikált ló számára valóban az az ideális, ha élete egy azon rutin körül forog?
Az éltető változatosság
„A ló képes észlelni, érezni, összehasonlítani és emlékezni; tehát ítélőképessége és emlékezete van, vagyis intelligenciája.” (Francois Baucher)
Egy intelligens elmét megfosztani az észlelés és tanulás lehetőségétől azáltal, hogy ingerszegénnyé és állandósulttá tesszük a környezetét, nem működőképes, a szellem halála. Ahogy Philippe Karl megfogalmazza, hogyan tanul egy menekülő állat: „Minden új felkelti az érdeklődését, amit aztán korábbi tapasztalataival összehasonlít, és ennek megfelelően sorol be.” (Lókiképzés – Nézetkülönbségek, 2011., 12. o.) Így cselekszik a vadon élő ló is, mikor környezete valamilyen szempontból változik, és ehhez alkalmazkodnia kell a túléléshez, és így cselekszik a domesztikált ló is, amennyiben van rá lehetősége. Ha azonban jellemzően soha nincs semmi „új”, és/vagy nincsenek „korábbi tapasztalatok” sem, bajba kerül, ha egyszer csak mégis bekövetkezik valamilyen változás. Ez a rituálékhoz kötött lótartás problematikája.
A tartási körülmények és tanulás kapcsolatát a legkülönfélébb kutatások keretében vizsgálták már. E. Rivera és más kutatók „A lovak viselkedésbeli és fiziológiai reakciói a kezdeti képzésre: ménesi és istállózott lovak összehasonlítása” című munkájának eredményei rávilágítanak, hogy „A nem megfelelő környezeti feltételek beárnyékolhatják a viselkedésbeli fejlődést. A kezdeti képzés egy összetett folyamat, és úgy tűnik, hogy a lovak reakcióit befolyásolhatják a tartási körülményeik.” A kutatásban tizenhat két éves arab lovat vizsgáltak, melyek közül nyolcat legelőn, nyolcat bokszban tartottak. Közülük 6-6 lovat egy standardizált képzési folyamatnak vetettek alá, amelyet két tréner végzett körkarámban. 2-2 ló kontrollcsoportként csak megismerkedett a körkarámmal, de nem részesültek foglalkozásban. Az eredmények szerint „az istállózott lovak képzési ideje szignifikánsan magasabb volt, mint a legelőn tartott lovaké. Az istállózott csoport több időt igényelt a képzés kezdetétől a felszállás gyakorlásáig felmerülő tevékenységekhez való hozzászokásra. A nem kívánatos viselkedések gyakorisága magasabb volt az istállózott lovaknál.” A kutatás nem tudott megállapítani fiziológiai különbségeket az eltérő módon tartott lovak között, azonban az adatokból az világosan kiderült, hogy a legelőn tartott lovak sokkal könnyebben adaptálódtak a képzéshez, mint az istállózott társaik.
A Martine Hausberger és társai által írott „Az ember-ló kapcsolat áttekintése” című tanulmányban is megfogalmazódik, hogy a gondozás feltételeinek (tartási körülmények és képzés) elégtelenségei kapcsolati problémákhoz vezethetnek ló és ember között.
Kezdve a lótartás rendszerétől, a lóval való munka koncepciójáig, a kezdetektől meg kell mutatni a lónak, hogy léteznek variációk, az etetési rendtől kezdve a foglalkozások típusain át a helyszínekig. „Neveljük a lovat arra, hogy megyünk mindenfelé és csinálunk bármit, azzal, hogy a legkülönfélébb szituációkat nyújtjuk számára.” (Sue McDonnell) A változatos élethelyzetek tapasztalatai hozzászoktatják a lovat a környezet változékonyságához, bizalmat és önbizalmat adnak számára, amennyiben sikerélmények érik egy korrekt, jó emberi vezetés mellett.
A mindig ugyanabban a mókuskerékben taposó (ugyanabban az időben, ugyanazon a helyszínen, ugyanazon koreográfia szerint mozgatott, illetve tartott) ló látszólagos „nyugalmával” legfeljebb magunkat csapjuk be – az ilyen ló valójában nem nyugodt, viszont eltompult és mechanikusan reagál. Az első, a rutintól eltérő körülményre akár szélsőséges reakciókat is mutathat, amelyek kezelése jóval nehezebb lehet, mint ha kezdetektől lehetőséget biztosítottunk volna számára a környezeti ingerek változatosságának megtapasztalására.
A lóképzés, lóval való foglalatosság egyik sarkalatos, és könnyen félreértelmezhető pontja az ismétlés kérdése. Egy tanulási folyamatnak elkerülhetetlen része az új tanulnivalók ismétlése. A jó reakciót követő engedés általi tanulás vezeti el a lovat a kérés megértéséig. Azonban már itt is fontos, hogy ne váljon mechanikussá a feladatvégrehajtás. Már csak azért sem, mert a ló, jó tanulóként hajlamos idővel már a feladat előkészítő fázisában nekifogni a feladatnak, mechanikus módon, elé menve a kérésnek. Ezt kiküszöbölendő ajánlatos váltakozva időnként csak az előkészítésig kérni, olykor pedig az új feladatig menni. Így a ló megtanulja figyelmesen várni a tényleges kérésünket, és együttműködni.
A gyakorlás során az állandó ismétlések untatni kezdik a lovat – ennek megfelelően a változatosság a lóval való munkában is nélkülözhetetlen. Legyen szó a helyszín, a feladatok sorrendje, intenzitása kérdéséről, mindig arra kell törekedni, hogy a változatos, kreatív tervezés által fenntartsuk és fejlesszük a ló fizikumát és intelligenciáját egyaránt. (Philippe Karl: Lókiképés – Nézetkülönbségek, 2011. nyomán)
Egy 170 egy-három éves lovat érintő francia kutatásban (Martine Hausberger és társai: „Az ember-ló kapcsolat áttekintése”) az ismétlés témakörét vizsgálva kimutatták, hogy azok a farmok, ahol a csikók nyugodtan kezelhetőek és készségesek voltak, a fiatal lovakhoz választási koruk körül és a rá következő évben nyúltak hozzá, míg „a rossz pontokat” kapott farmokra, ahol pl. félős lovakkal lehetett találkozni, jellemző volt, hogy vagy egyáltalán nem foglalkoztak a csikókkal, vagy pedig „nagyon intenzíven és állandóan kezelték őket; az imprintingtől a napi felkötőfékezésig, vezetésig, lábfelvételig stb.”. Vagyis, a kísérlet szerint nincs egyszerű lineárlis kapcsolat a foglalkozások mennyiségi tényezője és a ló-ember kapcsolat, vagy az állat érzelmi állapota között, sőt: „A túlerőltetett foglalkoztatás ellentétes reakciókat idézhet elő.” Tehát, a kevesebb több.
Helyesen értelmezett „állandóság”
A ló számára eredeti, ménesi létformájában sem a környezet állandósága jelenti a megnyugvást, hanem szükségleteinek kielégülése, és tapasztalati tanulása mellett a következetes, biztos szociális körülmények és vezetés, amely minden környezeti változáshoz való alkalmazkodását segíti. A ménesben ezt fajtársaitól kapja meg. A domesztikált ló számára is az az ideális (fizikálisan és mentálisan egyaránt), ha lehetősége van ménesi környezetben kielégíteni ezen szociális szükségleteit, emellett a mozgás és táplálkozás is a számára genetikailag szabott módon történik. Ennek létjogosultsága nem hangsúlyozható eléggé.
Az emberrel való együttműködés tekintetében az is elengedhetetlen, hogy az embert, mint vezetőt szintén elfogadja és kövesse, bármilyen helyzetben. Az állandóság megnyugtató volta tehát nem a környezetében, hanem a stabil, jó vezető következetes megnyilvánulásaiban és kommunikációjában lakozik a ló számára; egy olyan személy jelenlétében, akit bizalommal követhet, rábízhatja magát. Habár nem fajtársa, mégis meg tudja adni neki azt a biztos vezetést, amire ménesi állatként szüksége van. Ez a fajta állandóság az, ami a ló számára létbiztonságot és nyugalmat ad, minden változó élethelyzetben.
2017.09.26. Írta: Mráz Edina
Fotó: Mráz Edina, canva.com
Források:
Daniel Mills, Sue McDonnell – The Domestic Horse – Origins, Development and Management of its behaviour, 2005.
E. Rivera, S. Benjamin, B. Nielsen, J. Shelle, A.J. Zanella – Behavioral and physiological responses of horses to initial training: the comparison between pastured versus stalled horses, 2002.
J. Cooper, P. McGreevey – Stereotypic Behaviour in the Stabled Horse: Causes, Effects and Prevention without Compromising Horse Welfare, 2007.
Katherine Albro Houpt – Equine Maintenance Behaviour: Feeding, Drinking, Coat Care and Behavioral Thermoregulation
Martine Hausberger, Emmanuel Gautier, Christine Müller, Patrick Jego – Lower learning abilities in stereotypic horses, 2007.
Martine Hausberger, Hélène Roche, Séverine Henry, E. Kathalijne Visser – A review of the human–horse relationship, 2008.
Natalie K. Waran, Rachel Casey – Horse training, 2005.
P. McGreevey, J.D. Richardson, C.J. Nicol, J.G. Lane – Radiographic and endoscopic study of horses performing an oral based stereotypy, 1995.
Paul McGreevey, Nigel P French, Christine Janet Nicol – The prevalence of abnormal behaviours in Dressage, Eventing and Endurance horses in relation to stabling, 1995.
Philippe Karl: Lókiképés – Nézetkülönbségek, 2011.
