Újabb megbetegedések Nyugat-Európában

Fertőző kevésvérűség –  Újabb megbetegedések Nyugat-Európában

 

Az angol mezőgazdasági minisztérium, a DEFRA jelentése szerint múlt hét folyamán az angliai Devonban bukkantak egy fertőző kevésvérűségben megbetegedett lóra az állategészségügyi szakemberek. A ló két éve került az országba, de csak az utóbbi napokban betegedett meg. A beteg állatot elaltatták, a vele együtt tartott két ló első tesztje negatív lett, lehet, hogy nem fertőződtek a betegséggel. Biztosat csak a 90 napos karantén végén elvégzett vizsgálat eredménye alapján lehet majd tudni.

A devoni nem az egyetlen eset volt, az elmúlt hét folyamán, ugyanis Northumberlandban is EIA-t diagnosztizáltak egy lónál. A DEFRA szakértői szerint a két eset nincs összefüggésben egymással. A beteg állatok Romániából kerültek Angliába Belgiumon, illetve Hollandián át.

A német mezőgazdasági minisztérium, a BMELV az elmúlt hetekben Németországban is több EIA-megbetegedést jelentett, az érintett istállók esetében 90 napos karantént rendeltek el. Szeptember elején Hessenben, a múlt hét folyamán Wesztfáliában kellett elaltatni egy-egy lovat, mert fertőződtek a betegséggel. Ezek a lovak is Romániából származtak. A Fulda környékén működő importőr ellen, aki rendszeresen vásárolt lovakat Romániából és vitte azokat érvényes állategészségügyi papírok nélkül Németországba, eljárás indult.

Az állategészségügyi hatóságok mind Németországban, mind Angliában felhívják a lovasok figyelmét arra, hogy a Romániából illegálisan, érvényes dokumentumok nélkül vásárolt lovak kiemelt veszélyt jelentenek fertőző kevésvérűség és más fertőző betegségek szempontjából.
A BMELV adatai szerint Romániában az elmúlt évben több, mint 11.000 EIA-megbetegedést regisztráltak.

Hazánkban is fontos a fenti óvintézkedések betartása. Mivel bejelentési kötelezettséggel járó betegségről van szó, amennyiben akár csak a gyanúja felmerül annak, hogy egy ló fertőző kevésvérűségben szenved, mindenképpen állatorvoshoz kell fordulni.

A fertőző kevésvérűség Romániában és Olaszországban nem szórványos megbetegedéseket okoz, hanem járványként van jelen.

A fertőző kevésvérűség ellen Európában és Amerikában nincs elfogadott védőoltás és a betegség kezelése nem lehetséges.

Az Egyesült Államokban működik néhány olyan létesítmény, ahol EIA-val fertőzött lovak csapatait vizsgálják és próbálják megismerni az emberi AIDS-hez nagyon hasonló betegséget. Ezen ménesek az egészséges lovaktól elkülönítve élnek, a beteg lovak számára egy utolsó esélyt jelent egy ilyen ménesbe való bekerülés.

Azt már sikerült bizonyítani, hogy egy speciális antigénnek köszönhetően léteznek EIA-immunis lovak. Dupla EIA tesztjük pozitív ugyan, de egy harmadik, molekuláris biológiai tesztjük negatív és a betegség klinikai tünetei sem alakulnak ki náluk. Ez előfordulhat például két EIA-fertőzött ló csikójával.

Kínában ugyanakkor jó eredményeket értek el az EIA-val kapcsolatos kutatásban és egy ígéretes vakcinát is kifejlesztettek. Kínában 1960-ban tört ki egy jelentős EIA-járvány, és az állategészségügyi szakemberek a fertőzött állatok kiirtása helyett a betegség vakcinázással történő megfékezését tűzték ki célul. Azóta már több, mint 63 millió lovat vakcináztak fertőző kevésvérűség ellen.

 

2010.09.14. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: DEFRA, BMELV
Frissítve: 2023.03.03.
Fotók: Canva

Hozzászólások