Mi fán terem a patkolókovács?

Mi leszel, ha nagy leszel? – hangzik el a kérdés minden gyerek életében. Filmsztár, énekes, űrhajós, autóversenyző – szólnak a gyakori válaszok, de csak kevesen vágják rá, hogy: patkolókovács! Felnőtt fejjel aztán már egyre többen kacérkodnak a gondolattal, hogy kitanulják a patkolókovács szakma csínját-bínját.

Az okok széles skálán mozognak. Van, aki valóban beleszeret ebbe a tradicionális, több ezer éves történelemre visszatekintő szakmába, van, aki biztos megélhetést lát benne, míg mások a saját lovaik lábápolását szeretnék a kezükbe venni, hogy ne függjenek mástól, vagy hogy ily módon spóroljanak. Ahol pedig kereslet van, ott előbb-utóbb lesz kínálat is. A tanulni vágyóknak nem kell sokáig keresgélniük, könnyen találhatnak olyan kurzusokat, ahol a szervezők azt ígérik, hogy mindössze néhány alkalom után teljes értékű patkolókovácsként dolgozhatnak majd:

Patkolási kurzus

Alapszintű patkolókovács tanfolyam indul! A tanfolyam tartalmazza a gyakorlati és elméleti tudás fortélyait, amivel a tanuló önállóan tud elkezdeni dolgozni, és felelősségteljes munkát tud majd végezni. Ez a tanfolyam alapszintű. A patkolás tanfolyam tartalmazza: pataszabályozás, patkolás
A kurzus időtartama három hónap: havonta 2 alkalommal 4 nap (32 óra)
A kurzus után egy patkolási bizonyítványt kap a sikeresen végzett tanuló.”

Patkolókovács tanfolyam
Lovai vannak? Patkolókovács tanfolyamot indítunk! Várunk minden érdeklődőt képzésünkre, aki lovakkal, vagy egyéb patás állatokkal foglalkozik, és szeretné tudni, hogyan kell körmölni, patkolni.
A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik ismerik a patás állatok anatómiáját, képesek ezen állatok patáinak, körmeinek ápolására, patkolására. Ismereteik birtokában alkalmassá válnak önállóan körmölni saját állataikat.
Időtartam: 2 hónap – 4 nap foglalkozás”

Sajnálatos tény, hogy hazánkban jelenleg semmilyen rendelkezés nem tér ki arra, hogy ki foglalkozhat a lovak (és lófélék) körmölésével és patkolásával. De irreális az elképzelés, hogy patkolókovács szakmának akár csak az alapjai elsajátíthatók lennének ilyen rövid időn belül. A patkolókovács munkája több mint a vas görbítése, vagy a kész bolti patkó felütése, több mint a felesleges szaru visszavágása. És a felelőssége is sokkal nagyobb, mint egy egyszerű mesteremberé.

Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a patkolókovácsok felelőssége leginkább az állatorvosokéhoz hasonlítható. Munkájukkal közvetlenül befolyásolják a lovak egészségét, jólétét és teljesítményét. Elég, ha csak egy picit megcsúszik a patakés, ha egy hajszálnyival odébb kerül egy szeg, és máris kész a baj. De vannak ennél sokkal kevésbé nyilvánvaló szakmai hibák, melyek hosszú hónapok, vagy évek alatt helytelen lábállás kialakulásához, az inak és ízületek túlterheléséhez, majd visszafordíthatatlan károsodásához vezetnek.

Nézzük, mi mindent kell tudnia egy jó patkolókovácsnak!

Ismernie kell a lovat:

  • A ló általános és a lábvég részletes anatómiáját, biomechanikáját – nem csak elméletben, de gyakorlatban is – olyannyira, hogy a patkolókovács tanulók képzésében bizony a lábvég boncolása is szerepel. Sőt, ez a patkolókovács továbbképzéseknek is visszatérő eleme.
  • A lábvég sérüléseit, elváltozásait és megbetegedéseit, kezelésüket, korrekciójukat. Emellett képesnek kell lennie arra, hogy az állatorvossal együtt kiértékelje a ló lábvégéről készült röntgenfelvételeket.
  • Természetesen ismernie kell a ló viselkedését a zökkenőmentes munka érdekében és boldogulnia kell minden négylábú kliensével az izgága csikótól kezdve a robbanékony és érzékeny sportlovakon át az idős, és a lábait már nehézkesen adó családi kedvencig.
  • Nem utolsó sorban értenie kell a szaruszabályozáshoz, a pata egyensúlyának kialakításához, figyelembe véve a ló adottságait, tartási körülményeit, terhelését.

A patkolókovácsnak emellett értenie kell:

  • A lótartáshoz és az istállómenedzsmenthez, mivel közvetlen hatással vannak a paták állapotára.
  • A takarmányozáshoz, hogy tanácsot tudjon adni a savós patairhagyulladás, Cushing-kór, vagy épp a metabolikus szindróma által érintett, vagy veszélyeztetett lovak gazdáinak.
  • A ló egészségvédelméhez. Tény ugyanis, hogy a patkolókovácsoknak fontos szerepük van a lovak egészségének megőrzésében, hiszen rendszeresen, 6-8 hetente találkoznak négylábú pácienseikkel, míg az állatorvos csak a szokásos vakcinázás alkalmával, vagy ha már valamilyen egészségügyi probléma lépett fel.

Ismernie kell az adott lósport, vagy lovassport szakág követelményeit, az adott ló terhelését, és mindezek figyelembevételével úgy kell kialakítania a pata egyensúlyát, hogy a ló számára az maximálisan kényelmes legyen.

Végül, de nem utolsó sorban ismernie kell a kovács szakmát:

  • Az még édeskevés, ha a boltban kapható kész patkót rá tudja igazítani a ló lábára. Tudnia kell egy hétköznapi szálvasból is az adott ló lábára tökéletesen illeszkedő patkót kovácsolni.
  • Adott esetben tudnia kell gyógypatkót készíteni, vagy éppen tűzben hegeszteni

„Mint minden, a ló köré épülő szolgáltatás, a patkolókovács mesterség is folyamatosan fejlődött az idők folyamán. Egy jól képzett patkolókovács ismeri a ló biomechanikáját, figyelembe veszi a terhelését, tartási körülményeit és teljesítményét, nem egyszerűen visszavágja a felesleges szarut.Egy jól képzett patkolókovács rendszeresen jár továbbképzésekre – akár külföldre is – és alapos képzést kap, mielőtt munkába állhatna.Sajnos vannak olyan tanfolyamok, ahol a „szakemberek” kevesebb oktatásban részesülnek, mint egy átlagos fodrász. Pedig egy elbaltázott frizura egyszerűen csak rosszul néz ki…

A patkolókovács szakma tradíciói és technikái több évszázad és több millió ló patkolását ötvözik. Olyan korok tudását, amikor a patkoláshoz felhasznált anyagok még egyesével, kézzel készültek és rendkívül értékesek voltak. Olyan korokét, amikor a ló volt a háborúk, az ipar és a mezőgazdaság mozgatórugója. Ezen tudásra alapozzuk a ma ló-atlétáinak patkolását. A patkolókovács dolga, hogy biztosítsa a ló maximális kényelmét és maximálja teljesítményét. A patkolókovács szakmában az elmúlt 30 év során folyamatos fejlődést láttam a tudás és az alkalmazott technikák terén.”

Grant Moon, hatszoros patkolókovács világbajnok

 

Nézzük, hogyan is működik mindez a gyakorlatban!

Patkolókovács végzettség felnőttképzési rendszerben, lovász előképzettséggel szerezhető. A képzés két évig tart, a tanulók ezalatt tanulnak anatómiát, anyagismeretet, etológiát, vállalkozási ismereteket, balesetvédelmet, fémipari ismereteket, stb. A képzéssel párhuzamosan már ekkor aktívan dolgoznak egy patkolókovács mellett, és vannak, akik ezt folytatják vizsga megszerzése után még egy-két évig.

Ugyanis van valami, amit sem az iskolapadban, vagy a monitor előtt ülve, sem a saját lovának a patáit ápolgatva és karbantartva nem szerez meg az ember. Ez pedig a gyakorlat. Az a gyakorlat, ami precízzé, pontossá és praktikussá teszi a mozdulatokat. Az a gyakorlat, ami lehetővé teszi, hogy a patkolókovács a ló patái alapján elmondja az adott állat történetét, vagy észrevegyen olyan nüansznyi eltéréseket, amelyek Neked még fel sem tűntek. Ezekhez pedig az kell, hogy a patkolókovács havonta akár több száz lovat lásson, hogy folyamatosan sok lóval dolgozzon. Ez megkerülhetetlen. Enélkül a megszerzett elméleti tudás és az elsajátított technikák mit sem érnek.

Ha pedig megvan a kellő gyakorlat, a munkájára igényes patkolókovács akkor sem dől hátra elégedetten, mert ez a több ezer éves múltra visszatekintő szakma sem változatlan, hanem folyamatosan fejlődik. A mai patkolókovácsok rendszeresen járnak továbbképzésekre – akár külföldre is –, olykor patkolókovács versenyekre, és folyamatosan követik a szakma híreit a nyomtatott szaklapokban és a világhálón. Elmondhatjuk, hogy a globalizáció elérte a patkolókovács szakmát is – amiből nem csak a patkolókovácsok, de a lovak és lótartók egyaránt profitálnak.

Összegzésképp:

A patkolás-körmölés felelősség. A lovak többet érdemelnek, semhogy felületes tudással, átfogó ismeretek és megfelelő gyakorlat nélkül nyúljon a lábukhoz bárki.

2014.11.10. Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
Frissítve: 2022.08.06.
Fotó: Canva

Hozzászólások