Iváncsa : Akadály nélkül

Iváncsa : Akadály nélkül

Iváncsa (va) – Nagyszabású díjlovagló versenyt rendeztek a Duna-parti községben. Az országos viadalon hazai sikernek is tapsolhattak a nézők.

Szép fogatokat, látványos versenyeket élvezhettek az iváncsai Duna-parton a hét végén. Pénteken még a szeles idő kissé távol tartotta az érdeklődőket, de a záró nap két versenyszámát, az akadályhajtást, és a vadászhajtást már mintegy másfél-kétezer ember szurkolta végig.

A pénteki díjhajtást az érdi Farkas László nyerte, Oszterág Márk Vecsésről és a dombóvári Vati Ferenc követte a rangsorban. A rendező Adonyi Lovasklub két versenyzője, Horváth Árpád és Gubicza Tamás a nyolcadik, illetve a tizedik lett.

A szombati maratonhajtáson a gyáli Láng Zoltán győzött, mögötte Farkas László és Oszterág Márk végzett a dobogó következő két fokán. Gubicza Tamás őrizte tizedik helyét, Horváth Árpád a hetedik lett. Történt egy szerencsés-balszerencsés baleset is ezen a napon a vecsési fogattal, de vasárnap ismét minden fogat rajthoz állt.

Az akadályhajtás, valamint a vadászhajtás győztese Kiss Sándor (Vecsés) lett, a második helyet Láng Zoltán (Gyál), a harmadik helyet Horváth Árpád (Adony) szerezte meg. Ezek alapján az összetett versenyt kiegyensúlyozott teljesítménnyel Farkas László nyerte. Második Oszterág Márk, míg a harmadik helyen pedig Láng Zoltán végzett. A jó hangulatú, parádés sportesemény zárszavaként elhangzot: Jövőre, veletek – ugyanitt!

Forrás: Fejér Megyei Hírlap 2007-07-09
Frissítve: 2023.03.29.
Fotó: Canva

Hozzászólások