keresés a lovardák között


A Doni Hősök emlékére

Hazánkban kevés olyan család él, akinek szerettei, rokonai vagy barátai közül valaki ne lett volna résztvevője a szörnyű doni harcoknak. A szerencsésebbek még köztünk élnek, de többségükre már csak fájó szívvel emlékezhetünk.

2002. január 14-én ünnepélyes keretek között Budapesten emlékezhettünk hőseinkre. A fővároson kívül több nagyvárosban és kisebb településeken is tartottak hasonló megemlékezéseket. A Kossuth rádió a január 14-ével kezdődő hét napján a déli harangszót a Doni kápolnából közvetítette. Hogy idáig eljutottunk, az öröm és elégtétel minden hazafias érzelmű ember számára.


Január 14-én délelőtt 10 órakor a hősökért szólalt meg a Mátyás templom harangja és értük imádkozhattunk az ökomenikus istentiszteleten. A zsúfolásig megtelt templomban a katonai, a huszár, a cserkész és a forradalmi hagyományőrző szervezetek mellett Kormányunk és a politikai pártok is képviseltették magukat a megemlékezésen. A szertartás zenei kíséretét az orgona patetikus hangjai és a Magyar Honvédség Fúvós Zenekara tette magasztossá. Néhány momentum azonban kissé tompította a felemelő érzelmeket. Azt, hogy a miséző papok beszédeit kezdetben percekig nem lehetett hallani, a technikai felkészültség hiányának nevezhetjük. Az viszont érthetetlen, hogy az ökomenikus istentiszteletnek hirdetett ünnepségen miért nem tette közzé pár gondolatát a közelmúltban kinevezett tábori püspök és Nagyvárad püspöke sem. A szentmise befejezését követően a templom hátsó soraiból néhány hang himnuszunk dallamát kezdte el énekelni, amely meglepő módon, de már nem tartozott a tervezett ünnepi programhoz. Ekkor az éppen kivonulni szándékozó tömeg megállt és együtt, fennhangon énekeltük el nemzetünk himnuszát Az ünnepség délben a Hadtörténeti Múzeum udvarán folytatódott, ahol a Doni Hősök Emlékművének avatására és koszorúzására került sor. Számomra különösen szeretett és megbecsült a "hősök" korosztálya, hiszen édesapám korabeliek.

Jó apám sokat mesélt az átélt háborús borzalmakról, a harcokról, a fogságról és mindazokról az eseményekről, amelyeket a "felszabadulás", majd 1956 után kénytelen volt katonai múltja és csendőrparancsnok bátyja miatt elviselnie az "elvtársaktól". Korán, 56 évesen érte a halál, ezért történelmünk ezen időszakának további elemzéseit a még hála Istennek élő, egykori résztvevó'któ1 hallhatom és rögzíthetem teljes hitelességgel. Olyan kivételes emberektől, mint többek között vitéz Czeczidlowszky Béla ny. honvéd alezredestó1, vagy éppen Nagy Kálmán ny.h. ezredestól Ifjú éveiket töltötték harcolva a világháborúban, szenvedések közepette, bajtársaikat elveszítve, mely borzalmakat a megaláztatás hosszú évei követték. Mára megöregedve, kisebb-nagyobb betegségeikkel együtt élve élik napjaikat. Számukra életörömöt szeretteiken kívül az nyújthat, ha elégtételt, elismerést, megbecsülést kapnak az őket követő generációktól és a politikai vezetéstől.

Két évvel ezelőtti lovas köri kirándulásunkon felejthetetlen perceknek lehettünk tanúi. Mivel az egykoron katonai eseményekben mozgalmas Komáromba látogattunk el, aktuálisnak éreztük, hogy meghívjuk közénk a Doni Bajtársak Szövetségének néhány idős tisztjét is. Könnyed, kiránduló öltözet helyett mindegyikük díszegyenruhában érkezett az utazásra. Tették mindezt azért, mert tudták, hogy pár percre megállunk az általunk felújított és újraavatott Komáromi Katonai Lovas-emlékműnél. Mikor odaértünk, öltözéküket gondosan kisimogatták az utazás okozta ráncoktól, majd alakzatban, díszlépésben mentek az emlékmű talapzatához. Ott letették emlékkoszorújukat, és fejet hajtottak a katonalovak emlékének. Ezek a képsorok életem végéig megmaradnak bennem, és büszkén mesélem el "arra érdemeseknek" , hogy részese lehettem ezeknek a pillanatoknak.

Mindezek után térjünk vissza a Hadtörténeti Múzeum udvarán történtekhez. Nem tudni, miért és kiknek a mulasztása végett, de a Doni Emlékmű avatásának és koszorúzásának ünnepségén nem volt jelen katonazenekar, katonai díszőrség - kivéve a lelkes hagyományőrzőket. Nem volt két katona sem, akik a szeretet koszorúit elhelyezték volna az emlékműnél és hiányzott a megemlékezésnek egy olyan levezetője is, aki megszervezte és tudatta volna, hogy mikor és kik róják le kegyeletüket. Egyébként, ha a múzeum igazgatója és néhány munkatársa nem gondoskodik az utolsó pillanatban hangtechnikai berendezésekró1, akkor az ünnepi koszorúzások is vagy elmaradtak volna, vagy némán zajlottak volna le a mintegy 200 fős nemzeti érzelmű egybegyűlt számára. Igaz ugyan, hogy a Himnuszt és a Szózatot zenei aláfestés nélkül is el tudtuk volna énekelni.
Az idős, még élő Ü11nepelteklassan botladozva a borostyánszerűen átszőtt ágasbogas talajon keresztül vitték koszorúikat a nekik és bajtársaiknak készített emlékműhöz. A hosszú évek megpróbáltatásaiban elfáradt, megtört arcok kissé kérdőn néztek egymásra, de mint 60 évvel ezelőtt, úgy most is Összefogtak és megoldották, amit elhatároztak.

Végezetül megköszönöm vitéz Czeczidlowszky Béla úrnak, hogy megtisztelte és meghívásával szükségét érezte a Magyar Lovas Kör jelenlétének ünnepségükön, melyen dr. Elek Sándor úr és jómagam képviseltük egyesületünket. Béla bácsit az elmúlt évben mutattam be portrésorozatunkban, nem csak mint a Doni Bajtársak Szövetségének elnökét, hanem mint lovas embert, lovas katonát is. Élettörténetében szeretettel és tisztelettel emlékezett vissza a velük együtt szenvedő hűséges katonalovakról.
Áldja meg az Isten a még élő hősöket, az elesett és az évek során elhunyt dicső bajtársaik emlékét!

Pajlócz András

Forrás: Magyar Lovas Kör

 





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés