Változások a Tebbel családnál

Maurice Tebbel,aki a 2021-es tokiói olimpián a német csapat tagja volt és részt vett a 2018-as Lovas Világjátékokon, mind a kettőn Don Diarado-t lovagolta. A 2021-es év szomorúan ért véget, hiszen egyik legjobb lovát: Chacco’s Son-t nyugdíjazták 14 évesen, hogy ezentúl a tenyésztésre koncentráljanak.

Don Diarado hazakerült a Müter családhoz, a tulajdonosaihoz. A továbbiakban az ő lovasuk, Harm Lahde fogja lovagolni. Bár Maurice sajnálattal vette tudomásul, megköszönte a lehetőséget a Müter családnak, hogy 10 évig megbízták őt ezzel a kivételes adottságó lóval. Maurice még akkor szeretett bele Don Diarado-ba, mikor 2 évesen levizsgázott. 4 éves korában kezdte el lovagolni és nagyon gyorsan a legrangosabb eseményeken vettek részt, és gyűjtötték a Grand Prix helyezéseket. Tyronban egy csapat bronzéremmel és a tokiói olimpiai részvétellel tervei szerint Don Diarado-val ment volna a Világbajnokságra is. “Ez az álom, és még sok más is már a múlté… Vigyázz magadra Doni, nagyon fogsz hiányozni nekünk!” nyilatkozta Maurice.

Az év eleje viszont meghozta az új kihívást is, ami miatt Maurice Hollandiába költözik, Valkenswaard-ba, ahol a Stal Tops istállónak kezd majd lovagolni.

Hivatalos instagram oldalán azt nyilatkozta: „Amikor egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik… Az év elején kaptam egy állásajánlatot az egyik európai top istállóból, ahol megvan a lehetőségem, hogy továbbra is részt vegyek az 5*-os versenyeken, és tovább tudjam fejleszteni magam az új tapasztalatokkal. Február elsejétől Fritzi (a szerk.: Maurice Tebbel felesége Friederike Tebbel) és én ezért Hollandiába költözünk a Stal Tops istállójába Athina Onassis-hoz, ameddig a saját létesítményünk el nem készül. Megbízható lóápolóm Ulli szintén elkísér. Várom ezt az új kihívást!”

Sok sikert kívánunk a lovaknak és a Tebbel családnak is!

 

Holota Beatrix, lovasok.hu szerkesztő
2021.01.27
Frissítve: 2022.09.06.
Fotó: Canva
Forrás:
https://www.studforlife.com/en/news_detail/chaccos-son-and-don-diarado-are-leaving-maurice-tebbel
https://www.worldofshowjumping.com/en/News/Maurice-Tebbel-to-start-riding-for-Stal-Tops.html?fbclid=IwAR0aqh5K8eoXk7cuI5uDWiMcC8yed10cRpQAH0VdhnmXBg2k4rVhFDKUwxo

Hozzászólások