Tamie Smith a Kentucky Horse Show nyertese

Izgalmas három napon vannak túl a lovastusa rajongói; a sportág 7, évente megrendezett ötcsillagos eseményeinek egyikét, a Kentucky Horse Showt április 27. és 30. között bonyolították le. Az esemény nem csak egyike a kevés ötcsillagos lovastusa versenyeknek, de a Badminton Horse Trials-szal és a Burghley Horse Trials-szal együtt a Lovastusa Rolex Grand Slamjeként is emlegetik. Most Tamara („Tamie”) Smith nyerte az eseményt, aki 2008. óta első amerikaiként, 2011. óta pedig első nőként állhatott a dobogó tetejére.

Első és második nap – díjlovaglás

Az ötcsillagos lovastusa versenyeket ugyan „háromnapos verseny” néven szokták emlegetni, az indulók magas száma miatt hagyományosan négy napon át tartanak. Az első két napon az versenyzők díjlovas programjait láthatta a többezer fős közönség.

Az erős, világklasszisokból álló mezőny fele lépett négyszögbe az első napon, amely végén 22,6 ponttal (77,4%-os program) a nagy-britanniai Tom McEwen került első helyre, őt szorosan követve két, hazai pályán versenyző lovas: második helyen Tamie Smith (24.2 pont – 75,8%), harmadikként pedig Liz Halliday-Sharp (29.0 pont – 71%).

A többszörös olimpiai érmes Tom McEwen és a 12 éves holsteini, JL Dublin még nem egészen egy éve dolgoznak együtt, ám a ló nem újonc ezen a szinten. Dublin a tavalyi szezont még Nicola Wilson alatt kezdte meg, viszont a Badminton Horse Trials során történt csúnya bukásuk után a lovas visszavonult az élsportból – így került a herélt Tom McEwenhez.

A díjlovaglás második napja is tartogatott magában izgalmakat, hiszen a tavalyi Kentucky második helyezett és egyben jelenlegi világbajnok ló-lovas páros is itt indult. Yasmin Ingham és Banzai du Loir 22.1 hibaponttal kezdték meg a versenyt, ezzel honfitársuktól átvéve a dobogó felső fokát.

„Teljesen csodálatos érzést nyújtott. Mindent megtett, amit kértem tőle. Olyan érzés volt, mintha csak legyintgette volna a lábait, miközben tökéletesen pontosan csinál mindent, szóval ma nem is kérhettem volna ennél többet.” – nyilatkozta a lovas a saját, 22 pontos rekordjukat megközelítő programlovaglás után.

A második nap végén, a tereplovaglás előtt így zárult a sorrend:

  1. Yasmin Ingham – Banzai du Loir
  2. Tom McEwen – JL Dublin
  3. Tamie Smith – Mai Baum
  4. Will Coleman – Chin Tonic HS
  5. Liz Halliday-Sharp – Miks Master C
  6. Boyd Martin – Tsetserleg

Harmadik nap – tereplovaglás

A tereplovaglás kétségtelenül a lovastusa legizgalmasabb versenyszáma. A Derek di Garzia által tervezett pálya 28 akadályból állt, több mint 6500 méter hosszon. Ahogyan az várható volt, a nap végére az élmezőnyben átrendeződött az állás.

Az addig első helyen álló, világbajnok kombináció egy akadályhibának köszönhetően lemondhatott a hétvége első helyezéséről. Yasmin Ingham és honfitársai abban a szerencsétlen helyzetben voltak, hogy az elmúlt hetek rossz időjárása miatt több nagy-britanniai verseny is lefújásra került, így gyakorlás nélkül hagyva őket.

A díjlovagláson magát harmadik helyre feltornázó Tamie Smith számára viszont szerencsét rejtegetett magában a pálya – Mai Baum hátán 2 másodperccel a megszabott időn belül végeztek a terepfeladattal, így megtartva előző napi 24.2 hibapontjukat. Szorosan mögöttük 27.8 hibaponttal Tom McEwen és JL Dublin, akik a második nap során 5.2 hibapontot szereztek időtúllépésért.

„Fantasztikus ez a ló. Azt figyelembe véve, hogy ez mindössze a hatodik versenyem rajta, hatalmas elismerés jár Nicola Wilsonnak és mindennek, amit tett, hiszen egyszerűen fel tudtam pattanni és körbe menni egy ötcsillagos pályán, ami rengeteg kihívást rejteget. (…) Nem álltunk még ilyen nagy kihívás elé, mint ezek az emelkedők, a terep és az akadályok itt Kentuckyban, így nem is lehetnék elégedettebb. Tökéletes volt.” – nyilatkozta az olimpikon JL Dublinról.

Az állás nem csak a ranglista tetején változott meg – Liz Halliday-Sharp ötödikről harmadik helyre került, a német Sandra Auffarth pedig a kilencedikről egészen a negyedik helyre tudott lovagolni. A díjlovaglásban negyedik legjobb eredményt elérő Will Coleman és Chin Tonic páros 14 hibapontot kapott időtúllépésért, így a 11. helyre estek vissza, ám Coleman másik lován, Off The Recordon hibátlanul teljesítette a pályát, és megszerezte az ötödik helyet.

Negyedik nap – díjugratás

A tereplovaglás izgalmai után egy végső állatorvosi vizsgálattal kezdődött a nap Kentucky-ban, amit követően két kombinációval kevesebb maradt csak versenyben. Az amerikai Megan O’Donoghue maga vonult vissza az utolsó számból még a felvezetés előtt, Liz Halliday-Sharp Deniro Z-je pedig sajnálatos módon a második vizsgálata után nem felelt meg a követelményeknek, így kizárásra került. Másik lovával, Miks Master C-vel Liz Halliday-Sharp harmadik helyen versenyben maradhatott.

A díjugrató pályán rengetegen tudtak verőhiba lovagolni, ami azt jelentette, hogy egyetlen fa is több helyezéssel vethette hátra a lovasokat. Az előző napok után első három helyeken álló Tamie Smit, Tom McEwen és Liz Halliday-Sharp mind hibátlan pályát tudhattak maguk mögött, így a dobogó három fokát ők foglalhatták el, valamint az őket negyedikként követő Sandra Auffarth szintén hibátlannal tudta megtartani a helyét. Ötödik helyen a francia Maxime Livio, míg hatodikon pedig Phillip Dutton végeztek.

Megható eredmény

JL Dublin és Tom McEwen második helyezése a lóhoz kötődő összes ember számára igazán különleges esemény. A herélt Nicola Wilsonnal 2021.-ben még Európa bajnok volt, ám tavalyi, tereppálya közbeni felbukásukat követően addigi lovasa a sportból való visszavonulásra kényszerült.

A csapatban olimpiai aranyérmes, egyéniben pedig olimpiai ezüstérmes sportoló Tom McEwen köszönetet mondott Wilsonnak; nyilatkozata szerint az alapos képzés, amiben a ló korábban részesült, nagyban hozzájárult az eredményükhöz.

Tamie Smith történelmet írt

A négy, izgalmakkal teli versenynapot követően Tamie Smith 2008. óta első amerikaiként, 2011. óta pedig első nőként léphetett a dobogó legfelső fokára Kentuckyban. A 48 éves sportoló nem csak tehetsége, hanem szerencsés egybeesések segítségével juthatott ide; hiszen lova, Mai Baum egykori tanítványa, Alexandra Ahearn és szülei birtokában áll. A fekete herélt lovaglásának lehetősége még 2014.-ben tárulkozott a sportoló elé, az akkor 19 éves tanítványa egyetemi tanulmányai miatt hagyta edzőjére a lovat.

„Először hónapokig le akartam róla beszélni őt. Azt mondtam „kicsit lassíts le, és gondold át! Nem tudod, miről beszélsz!” mire azt a választ kaptam, hogy Amerikának szüksége van erre a lóra.”

A most 17 éves Mai Baum ötcsillagos debütálására 2021-ben, szintén Kentuckyban került sor, ahol majdnem első helyezést gyűjtöttek be, ha nem hibáznak a tereplovas pálya utolsó harmadában. A páros ezután a 2022-es Badmintonon is részt vett, ahol kilencedik helyen végeztek, majd az amerikai csapat tagjakén a paratoni del vivaroi FEI Világbajnokságon ezüstéremhez segítették a nemzetet.

Tamie Smithen hatalmas volt a nyomás, hiszen 15 év óta első amerikaiként vezette az állást a tereplovaglást követően, és a tőle csak 3,6 ponttal elmaradó Tom McEwen hibátlan lovaglása után tökéletes teljesítményt kellett nyújtania.

„Őszintén bevallom, hogy kicsit ideges voltam, mikor pályára léptünk, mert a Világbajnokságon ránk nem jellemzően két verőhibánk is volt. Bronzérmes helyen álltam előtte, de ezt elvesztettem, és kilencedik helyre kerültünk.”

Végül Tamie Smith és Mai Baum az első napon, díjlovaglásban szerzett mindössze 24.2 hibapontjukkal fejezték be a versenyt, ezzel történelmi győzelmet aratva.

Nincs vége az izgalmaknak

Ugyan a Kentucky háromnapos versenynek már vége, nem unatkoznak sokáig sem a sportolók, sem a lovastusa szerelmesei, hiszen a szintén ötcsillagos Badminton Horse Trials a hét végén, május 4. és 8. között kerül megrendezésre. Nem akármilyen eseménynek nézünk elébe, hiszen a versennyel egyidejűleg tartják majd III. Károly angol király koronázási ünnepélyét is.

2023.05.02.
Merényi Kincső
Képek: Canva

Hozzászólások