Le a fiákerekkel!
Mi lehetne romantikusabb, mint kényelmesen kikocsikázni egy meleg nyári estén? A nyolcvanas évek végén, Whitey, a kilenc éves herélt, összeesett miközben a kocsit húzta egy nyári hőhullám idején New York Cityben…
Egy arra járó ápolónő sóoldatot adott Whiteynek, néhány segítőkész rendőr pedig hideg vízzel locsolta az ájult lovat közel két órán át. A “kezelés” után végül Whiteynek sikerült saját lábára állni. Ugyanennek a hőhullámnak az idején egy másik “kocsiló”, Misty korántsem volt ilyen szerencsés; ő elpusztult a hőség (és a munka) okozta kimerültségben.
Az, hogy Whitey összeesése után a lovaskocsizás ipara a finnyás nemzetközi figyelem központjába került a romantikázni vágyók minden ellenérzése ellenére – egy kis változást hozott a lovaknak.
Nehéz (kocsi)húzás a lovaknak
Sok ló, mely sétakocsit kénytelen húzni a városi utcákon a versenypályákról kerül ki, mint “kivénhedt” vagy “hasznavehetetlen” jószág. A telivéreket, hogy gyorsabb sebességre ösztönözzék őket, gyakran trenírozzák a versenyekre úgy, hogy mögéjük kis kocsit kötnek, így a kocsiló tulajdonosok azt gondolják, hogy ezek a lovak hozzá vannak szokva a teherhúzáshoz. De a telivérek sokkal alacsonyabbak és könnyebbek, mint a tradicionális “kocsilovak” és nem szoktak hozzá a nehéz rakományok húzásához.
Sok kocsiló származik a földművelő amish közösségekből is. Az ő állapotuk már leromlott, így nem alkalmasak a földeken végzett munkára. Amikor a lovak pedig már nem bírják húzni a nehéz kocsikat, eladják őket húsfeldolgozó üzemeknek vagy állateledel gyártó cégeknek.
Szabályok és szabálytalanságok
A kocsihúzás még az egészséges lovaknak sem könnyű kirándulás. A legtöbb város csak minimális előírásokkal rendelkezik a kocsilovak munkakörülményeire vonatkozóan, és ezeket a szabályokat is ritkán tartatják be. A kocsiló-tulajdonosok pedig ismerik az összes kiskaput városuk törvényeiben. A Canadai SPCA egyik tisztviselője szerint “ha a szabályok azt mondják, hogy egy ló kilenc egymást követő órát dolgozhat, de elfelejtik beleírni, hogy ez egy 24 órás periódusra vonatkozik, akkor a hajtók dolgozni fognak a lóval 9 órán keresztül, adnak a lónak egy vagy két óra pihenőt, majd mennek vissza az utcára.” Ez azt eredményezi, hogy sok ló 12 vagy több órát dolgozik naponta, gyakran extrém időjárási körülmények között.
Ahogy Misty esetében is, az időjárási körülmények gyakran végzetesnek bizonyulhatnak a dolgozó lovak számára. A kocsilovak ki vannak téve a száraz hidegnek és a perzselő hőségnek. Az Észak-Amerika Kocsituljadonosai nevű kereskedelmi szervezet szabályzata megengedi például, hogy akocsilovak jóval a fagypont alattihőmérsékleten is dolgozzanak.
A nyári hónapokban a lovak a folyadékvesztéstől szenvednek vagy a hő okozta stressztől néhány óra leforgása alatt elpusztulhatnak. Néhány város megtiltja a kocsihajtást, amikor a hőmérséklet elér egy bizonyos szintet, de gyakran a hivatalos időjárási iroda leolvasása nem pontosan tükrözi az utcákon tapasztalható hőmérsékletet.
Egy tanulmány, amit a Cornell Egyetem adott ki, például azt találta, hogy az időjárási iroda által rögzített levegőhőmérséklet, közel 50 fahrenheit (10 Celsius) fokkal hidegebb lehet, mint az aktuális aszfalthőmérséklet. New York City Közlekedési Minisztériuma úgy találta, hogy az aszfalt felszínének hőmérséklete nyáron elérheti a 200 Fahrenheit, vagyis kicsit több, mint 93 Celsius fokot.
Balesetek készenlétben
A lovak és a sűrű városi forgalom halálos keveréket alkotnak. Igencsak megkérdőjelezhető a kocsihajtók azon állítása, miszerint a legtöbb lónak nyugodt munkát biztosít a kocsik és teherautók közötti munkavégzés. Sok balesetet, sérülést és akár – lovakat és embereket érintő – halálesetet is okoz a lovak “kisértetként” való felbukkanása a forgalomban. A lovak számára normális, hogy “az ijesztő helyzetekre pánikba eséssel és meneküléssel reagálnak.”
A nemzetközi kocsiló-balesetekről készült felmérés szerint a balesetek 85 százalékában a kiváltó ok egy állat hirtelen felbukkanása volt. Az alkalmak 70%-ában történt emberi sérülés, és 22%-ában emberhalál. Ugyanezt a felmérés elvégezték New York Cityben is, ahol a legmagasabb a lovaskocsi-balesetek aránya az országban; ezek során a lovaknak 98%-a sérülést szenvedett. A sérülések és halálos kimenetelű szerencsétlenségek leginkább az autók és lovaskocsik közötti összeütközések következményei majdnem a legtöbb városban, ahol megengedett a lovaskocsival való közlekedés, beleértve Cincinnattit Ohioban; Salt Lake Cityt Utahban; Charlestont Dél-Karolinában; Denvert Coloradoban; Baltimoret Maryland-ben; és Houstont Texasban.
A kocsilovak egészségkárosodása
A füst és a kipufogógázok a városi közlekedésben szintén veszélyesek a lovakra. Jeffie Roszel állatorvos tanulmánya szerint, “a szennyezett légutak és a légzőszervi szekrétumokból (váladékokból) vett minták nagyon nagy tüdőkárosodást mutatnak ezeknél a lovaknál, hasonlót, mint amit egy erős dohányosnál tapasztalhatunk .” A lovak orrlukai általában csak 3 – 3,5 lábnyira (0,9 – 1 méterre) vannak az utca szintje felett, tehát ezek az állatok “valóban “orral-a-kipuffogóban”-életet élnek.”
A kocsilovak rutinosan tűrik az alulképzett kocsis kezeit. Ráadásul, mivel állandóan a kemény aszfalton állnak és mennek, a “sántaság és patakárosodás elkerülhetetlen” a kocsilovaknál. Egy szakértő szerint “a probléma csak rosszabbodik a tulajdonosok és hajtók nagy többségének tapasztalatlansága miatt, akik ugyanúgy alkalmatlanok a sántaság felismerésére, mint ahogy nem hajlandók elszenvedni pénzveszteséget, amiatt hogy a lovat kivonják a szolgálatból pár napra.” Sok hajtó nem tudja, hogy hogyan kell rendesen felszerszámozni az állatot; vagy túl lazára hagyják a szíjakat, amik kidörzsölik és feltörik a ló bőrét, vagy olyan feszesre csatolják a hevedereket, hogy azok szorítanak. Ezen kívül kevés lovat patkolnak olyan gyakran, ahogy az szükséges lenne.
Bizonytalan körülmények
A kocsilovak körülményei akkor sem sokkal jobbak, amikor nem az utcákat róják. A kocsilovak istállóiban végzett razziák bebizonyították, hogy gyakori a szalma vagy egyéb alom nélküli elhelyezés, az állások padlóját húgy és lócitrom borítja, szinte semmilyen szellőzés nincs az istállókban, és a lovaknak vízhez sincs szabad hozzáférése. Sok istállónak emeletes padlója van, – mint a parkolóházaknak, – meredek feljáróval egyik emeletről a következőre. Az emeletek egy istállóban olyannyira elrohadtak, hogy gyakran beszakadtak a lovak súlya alatt, ismételten az állatok lábtörését okozva. 1991-ben, egy kocsiló-tulajdonos két lova New Yorkban belepusztult a rossz szalmával való takarmányozásba.
Nem romantikus
Nem meglepő, hogy a lovaskocsi-tulajdonosok úgy tekintik az iparuk szabályozására tett próbálkozásokat, mint a gazdasági fenyegetést. Olyan megszorító intézkedésekről van szó, melyek olyan szabályokat tartalmaznak, mint pl. hogy hol és milyen hosszan tudnak a lovak dolgozni, hőmérsékleti korlátozások, és kötelező állatorvosi gondoskodás. Egy kocsiló tulajdonos Charlestonban fel van háborodva; szerinte “a törvényhozás nevetséges.”
Anna Sewell írta klasszikus regényében a Fekete Szépségben, “Az az én tanításom, hogy ha kengyetlenséget látunk, vagy rosszabbat, aminek megállítására megvan a lehetőségünk, és nem teszünk semmit, akkor mi is bűnrészesek vagyunk.”
Az emberek szerte a világon egyetértenek és fokozottan kezdik felismerni, hogy a lovaskocsi-ipar az és nem a kocsihajtó az, aki (nam a bakra) felülteti őket. Az érintett lakosság nyomására a lovaskocsikra vonatkozó kitiltásokban egyre több nagyváros vesz részt, például Palm Beach (Florida), Santa Fe (Új-Mexikó), Las Vegas (Nevada), London, Párizs és Toronto. Hazánk vajon mikor követi a jó példát?
Rianna
Forrás: Zoldmagazin.com
Kép: canva
Frissítve: 2024.03.20.
