Lovastorna junior Európa-bajnokság Kaposváron

Lezárult a nevezés a július 30-án kezdődő kaposvári junior lovastorna Európa-bajnokságra. A szervezőktől kapott tájékoztatás szerint 13 nemzet 9 csapata, 6 párosa és 44 egyéni versenyzője vesz részt a rangos eseményen.

A Kaposvári Egyetem Pannon Lovas Akadémián 1996-ban máig emlékezetes világbajnokságot, 2007-ben pedig sikeres Európa-bajnokságot rendeztek ebben a szakágban, így a rendezők most is joggal bíznak abban, hogy minden az előzetes tervek szerint alakul.  

  • Időpont: 2014. július 30-tól augusztus 3-ig
  • Helyszín: Kaposvár, Pannon Lovas Akadémia

„A Lovasakadémia az elmúlt húsz évben már rendezett világbajnokságot és Európa-bajnokságot is ebben a szakágban, méghozzá nagy sikerrel, komoly nemzetközi visszhanggal és jelentős reklámértékkel. Nagy elismerés és egyben feladat is megfelelni az újabb nagy rendezvénnyel kapcsolatos magas szintű elvárásoknak. Bízunk benne, hogy a hazai és a nemzetközi lovassport életében ünnep lesz ez a néhány nap, és várjuk a sportbarátokat” – mondta a szervezőbizottság elnöke, dr. Hafner József.

A helyi nézők egyébként saját kedvenceikért is izgulhatnak, a magyar válogatottban ugyanis három kaposvári tehetség kapott helyet. A Lovasakadémia SC sportolói közül Bence Balázs, Somogyi Miklós és Tóth Ákos is bemutathatja gyakorlatait. 

„A fiúk mezőnyében Bence Balázstól várunk jó eredményt. Az utolsó éves junior sportoló az elmúlt időszakban két nemzetközi versenyt is megnyert, és nagyszerűen helytállt az aacheni viadalon is. A lányoknál Németh Ida és Pakot Anna a legjobb, sikerként könyvelnénk el, ha bejutna a döntőbe. A párosnak esélye van egy szép helyezés elérésére, a csapattól tisztes helytállást remélünk” – fogalmazott Villányi Krisztina szövetségi kapitány. 

A szakember az esélyekről annyit mondott, hogy a fiúknál a többszörös címvédő osztrák Ramin Rahimi nem biztos, hogy el tud indulni, mert idén egy műtét miatt még egy versenyen sem állt rajthoz. Az angol Andrew McLachlan tavaly bronzérmes volt, az idén is esélyes a dobogóra, és a német Miro Rengel is esélyes a jó eredmény elérésére. Rajtuk kívül két francia fiú okozhat még meglepetést. A lányoknál elég nyílt a küzdelem, mert a teljes élvonal kiöregedett, így a fiatalabbak között dőlhet el az első hely sorsa. Az oszták Eva Nagiller, a német Sophie Hoffmann, az olasz Giulia Marchesan, svájci Marina Mohar és Sarah Linder pályázik jó eséllyel éremre. Párosban osztrák-olasz párharc várható a győzelemért. 

A látványosnak ígérkező program július 30-án, szerdán kezdődik az ünnepélyes megnyitóval, csütörtöktől pedig már élesben megy a küzdelem. 

 

A magyar válogatott tagjai

  • Fiúk: Bence Balázs, Somogyi Miklós, Tóth Ákos (Lovas Akadémia SC Kaposvár)
  • Lányok: Németh Ida (Sóskúti SWR-Szárnyaló SE), Pakot Anna (Magyar Póniklub Szövetség, Sóskút), Tóth Petra Panna (Budapesti Lovasklub)
  • Páros: Semerédy Alexandra-Dragán Petra (Budapesti Lovasklub), csapatban: Magyar Póniklub Szövetség Sóskúti Manók csapata

Időbeosztás

2014. július 29. Kedd

8:00 Érkezések, istállónyitás

2014. július 30. Szerda

  • 7:00 Érkezések, istállónyitás
  • 8:00 Edzések
  • 13:00 Állatorvosi vizsgálat ( CH-EU-J, CVICh2* résztvevő lovaknak)
  • 15:00 CVICh2* edzési lehetőség
  • 16:30 Indulójelentés
  • 17:00 Megnyitó
  • 18:30 Csapatvezetői értekezlet, sorsolás
  • 19:00 Nyitó Party/Nemzetek estje
2014. július 31. Csütörtök
  • 8:00 Hivatalos edzés 
  • 14:30 Egyéni verseny – CVICh2* férfi és női Kötelező gyakorlatok 1. forduló
  • 16:00 Egyéni verseny – női Kötelező gyakorlatok 1. forduló
  • 18:00 Egyéni verseny – férfi Kötelező gyakorlatok 1. forduló

2014. augusztus 1. Péntek

  • 9:00 Egyéni verseny – CVICh2* férfi és női Kűr gyakorlatok 1. forduló
  • 10:30 Csapatverseny Kötelező gyakorlatok 1. forduló
  • 14:00 Egyéni verseny – férfi Kűr gyakorlatok 1. forduló
  • 15:30 Egyéni verseny – női Kűr gyakorlatok 1. forduló
 

2014. augusztus 2. Szombat

  •  9:00 Egyéni verseny – CVICh2* férfi és női Kötelező gyakorlatok 2. forduló
  • 10:00 Páros verseny Kűr gyakorlatok 1. forduló
  • 11:00 Egyéni verseny – női Kötelező gyakorlatok 2. forduló
  • 13:30 Egyéni verseny – férfi Kötelező gyakorlatok 2. forduló
  • 14:30 Csapatverseny Kűr gyakorlatok 1. forduló
  • 16:00 Egyéni verseny – CVICh2* férfi és női Kűr gyakorlatok 2. forduló
  • 18:00 Eredményhirdetés a CVICh2* (gyermek verseny) versenyzői számára
2014. augusztus 3. Vasárnap
  • 9:00 Páros verseny Kűr gyakorlatok 2. forduló
  • 10:00 Csapatverseny Kűr gyakorlatok 2. forduló
  • 13:30 Egyéni verseny – férfi Kűr gyakorlatok 2. forduló
  • 15:00 Egyéni verseny – női Kűr gyakorlatok 2. forduló
  • 17:00 Eredményhirdetés 
  • 20:00 Záró party

Elérhetőségek:

Megközelíthetőség:

2014.07.23. Villányi Krisztina

Hozzászólások