Idegen lovon is szépen kezdett Bence Balázs Aachenben

Hazánkat Bence Balázs képviseli az aacheni CHIO-n a lovastornászok mezőnyében. Szerepléséről edzője, Villányi Krisztina számolt be.

"Lovunk Zygo átment az állatorvosi vizsgálaton még pénteken, amit azért volt jó hír, mert két hete kizárták egy nemzetközi versenyen. Az ezt követő edzésen sajnos – vélhetőleg a kizárását követő pihentetés miatt – eléggé kezelhetetlen volt, így Balázs nem sok mindent tudott rajta kipróbálni. Mindössze kétszer egy percet kapott gyakorlásra vágtában.

Bence Balázs mindössze kétszer egy percet kapott gyakorlásra vágtában

Így félelmekkel telve vártuk a mai napot. Reggel a kötelezőkkel kezdtünk. Ekkor már jóval nyugodtabb volt a ló, és ennek meg is lett az eredménye. Balázs nagyon jó kötelezőket mutatott be, amivel meglepetésünkre nagyon előkelő helyen, nyolcadikként végzett.

Bence Balázs kötelező gyakorlatai

Az élen nem történt meglepetés, első helyen a francia Jacques Ferrari, a másodikként a cseh Lukas Klouda, harmadikként pedig a német Viktor Brüsewitz zárt. 

Este már nehezebb feladat várt ránk a technikai kűrrel, mivel ennek gyakorlására nem sok idő volt Zygon, és ráadásul a kötelezők leugrásából Balázs rosszul érkezett, ezért már tudtuk, hogy új leugrását nem fogja bemutatni. Sajnos a melegítés sem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, Balázs és Zygo nem tudott összehangolódni.

Bence Balázs technikai kűrje

Ez később a versenyprogramon is látszott, nem az eddigi legjobb produkcióját mutatta be Balázs, ami sajnos a pontokon is látszott. Így összességében a 14. helyre csúszott vissza. Ha a sérülése engedi, akkor szombaton a kűrrel javíthat."

Szombaton 9 órakor a Pas De Deux programokkal kezdődik a nap, 10 óra után a csapatok mutatják be a programjaikat, majd 14 óra után a hölgyek kűrjei következnek. A férfi mezőny kűrjeinek bemutatására 17 óra után kerül sor. A versenyszámokat a ClimpMyHorse folyamatosan közvetíti.

2014.07.11. Szöveg és fotó: Villányi Krisztina

Hozzászólások