Bécs megvédi a fiákerlovakat

Intézkedéscsomagot dolgoztak ki az osztrák fővárosban a város jelképének is számító fiákerlovak védelmében. Hőségben majd nem dolgozhatnak, és rövidül munkaidejük is. Az új szabályok betartását fokozottan ellenőrzik.

Hét pontból álló intézkedéscsomagot dolgoztak ki az osztrák fővárosban, hogy javítsák a fiákerlovak munkakörülményeit. A módosító javaslat szerint – akárcsak az építőmunkások – a lovak sem dolgozhatnának hőségben. Ha a Stephansplatzon 35 Celsius-fokot vagy annál többet mérnek, haza kell menniük a fogatoknak. 2015-ben összesen tizennyolc ilyen nap volt.

Ezen kívül csökkenne a lovak munkaideje is, hiszen csak kétnaponta, és egy órával kevesebbet, délelőtt 10-től este 9-ig lehetnének kinn a placcon. A kocsisnak minden fuvar előtt ellenőriznie kellene az állatok alkalmasságát – beleértve az egészségi állapotát is –, amit a menetnaplóban pontosan vezetnie kell.

Az új szabályok értelmében csak azt az állatot lehetne kocsi elé fogni, amelyik temperamentumánál és kiképzésénél fogva különösebb probléma nélkül képes megbirkózni a feladattal. Újonnan munkába állított lovak esetében szakértők vizsgálnák meg az alkalmasságát.

A könnyebb ellenőrizhetőség érdekében burkolatjelekkel jelölnék a fiákerparkolókat, és az állattartók felvilágosításával még nagyobb hangsúlyt fektetnének az állatvédelemmel kapcsolatos kérdésekre. Ilyen például a szájkosár negatív hatásai, hogy miért nem jó, ha a ló farkát hozzákötik a fogathoz vagy ha rendszertelenül adnak neki enni a lovaknak.

Ha a tartományi parlament elfogadja a módosító javaslatcsomagot, már idén nyáron életbe léphetnek az új szabályok, amelyek betartását fokozottan ellenőrzik majd. Bécsben összesen 375 fiákerló él és dolgozik, 2015-ben kilenc alkalommal született feljelentés állatvédelmi jogok megsértésével összefüggésben.

Te is ellátogatnál Bécsbe, a fiákerek, hangulatos utcák és a Bécsi Spanyol Lovasiskola gyönyörű lipicai ménjeinek városába?

Figyeld folyamatosan a Lovasok.hu híreit, mert hamarosan újra meghirdetjük kimondottan a lovasok és lóbarátok igényei szerint megszervezett bécsi utazásunkat. Ismét lesz városnézés, ellátogatunk a Bécsi Spanyol Lovasiskolába, és készülünk még néhány fantasztikus meglepetéssel is!

2016.05.25. Eurocomm-PR
Fotók: bigstockphoto.com

Hozzászólások