keresés a lovardák között


Díjugratás: Nyílt Budapest Bajnokság II. forduló
2011. január 22-23.

 

A Nemzeti Lovarda a 2010-2011-es szezonban második alkalommal rendezi meg a Nyílt Budapest Bajnokságot, díjugratás szakágban, amely két fordulóból és a döntőből áll.
Az első fordulóra 2010. december 11-12-én került sor, míg a másodikra idén január 22-23-án.
A bajnokságban összesen 4 kategóriában hirdetnek győztest díjugratásban: a kezdő-, az ifjúsági-, az amatőr- és a felnőtt lovasok között. A döntőt 2011. március 5-6-án bonyolítják majd le.
A nem éppen barátságos, hideg idő ellenére szép számú nevezés gyűlt össze a szombati és a vasárnapi versenynapokra. Nem kevesebb, mint 79 egyesület 137 versenyzője 222 lóval állt starthoz a 14 meghirdetett versenyszámban!
Nagyon izgalmas és színvonalas versenyeket láthattak azok, akik kilátogattak a Tattersallba.
A kiegyensúlyozott mezőnyből ketten emelkedtek ki nagyszerű teljesítményükkel. Técsy Attila B4 nyitott versenyszámban, mind a két napon győzni tudott Peron nevű lovával, emellett B2 és B3 kategóriában is nyert többször.
A fiatal lovasok közül ifj. Lázár Zoltán volt a legeredményesebb. B4 ifiben Afroditével győzött, másik lovával Bellinával pedig ötödik lett. Emellett a két nap folyamán még több értékes helyezést is szerzett a tavalyi év fiatal bajnoka.

 

B2, B3, B4 kategória eredményei:

B2 ifi:
ifj. Lázár Zoltán - Afrodité
Kovács Borbála - KAROX „A” SÓLYOM
Hmaidi Amina - La Candella

B4 nyílt:
Técsy Attila - Peron
Técsy Attila - Adél
Hegedűs Kristóf - Filkó

B3 nyílt:
ifj. Szabó Gábor - Blesse Lessivage
Vindeczker Barbara - Vendetta
ifj. Lázár Zoltán - Afrodité

B4 nyílt:
Técsy Attila - Peron
Bogár István - Lili
Técsy Attila - Adél

Részletes eredmények: www.dijugratas.hu


Illusztráció: Várkonyi Andrea


 

 





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés