Túlélőkalauz kezdő lovasoknak – 23 pontban

Van az a bizonyos Murphy, akinek a törvényei még a lovasokat sem kímélik. 23 aranyat érő okosságot osztunk meg most Veled, hogy elkerülhesd a legnagyobb lovas bakikat, kínos pillanatokat és baleseteket.

1.) A lónak mindig igaza van. A probléma csak az, hogy ezt főleg utólag érzed, amikor rájössz, hallgatnod kellett volna rá, hiszen látványosan tiltakozott:

  • a hideg tóban vagy patakban gázolás,
  • lószállítóra felszállás,
  • farönk átugrása
  • a hátán végrehajtani kívánt trükkök

ellen.

2.) Ha azon töprengsz, hogy bezártad-e a karámkaput, szinte biztos, hogy nyitva felejtetted. Sőt, az is lehet, hogy mire visszaérsz a karámhoz, a lovaid már illedelmesen bezárták helyetted. Természetesen kívülről..

3.) Ami elromolhat, az el is romlik – ha versenyen vagy, akkor biztosan:

  • “Kicsit mintha sántítana, de nyugi, nem lesz gond.”
  • “Nem tudtam teljesen meghúzni a hevedert, de talán így is jó lesz.”
  • “A lószállító sofőrje dugóba keveredett, de ne aggódj, biztosan ideér időben.”
  • “Otthon felejtettem az ínvédőket, de úgysincs is rájuk szükség.”
  • “Nem hoztam esőkabátot, de úgysem fog esni.”

4.) Ha óvatlan vagy, amikor a lovad úgy dönt, hogy menet közben hirtelen leteszi a fejét, könnyen a lábai alá kerülhetsz.

5.) Lómosás, vagy vizes ló = porban, sárban hempergésMindig ez a képlet, hiába is reménykedsz, hogy esetleg a lovad most az egyszer türelmesen vár, míg megszárad, vagy egész egyszerűen inkább legelészik, mint hempereg. A ló egészen egyszerűen nem így működik.

6.) Minél több ember figyeli ahogy lovagolsz, annál kínosabb lesz ha hibázol. És annál vaLÓszínűbb, hogy lovad olyan cifra mozdulatokkal kápráztatja el a nagyérdeműt, hogy az arról készült fotókon még évekig lehet majd nevetni, sőt, körbejárják az internetet is.

7.) Semmilyen körülmények között ne lógj sokáig a lovad nyakán. Hacsak nem akarsz repülni.

8.) Ha hosszú kilométereket gyalogolsz a legelőig, hogy becserkészhesd lovadat, számíts arra, hogy koszos leszel. És arra is, hogy még kétszer ennyi futás vár rád, ha a kiszemelt lóállat esetleg úgy dönt, hogy ma nincs kedve veled lógni. Úgy fog dönteni, hidd el.

9.) Ne panaszkodj, ha edzésen elhangzik a parancs: “Kengyelből! Könnyű ügetés kengyel nélkül!” A kengyel nélküli lovaglás kezdőként még a legnagyobb ellenséged, de később még hálás leszel érte az edződnek.

10.) “Nem volt rossz” – ha ezt hallod a lovardában az nem azt jelenti, hogy ügyes voltál, csupán azt, hogy valaki kedves hozzád.

11.) Ha a lovad előtt állsz, amikor beengeded a karámba, akkor bizony csúnyán pofára fogsz esni.

12.) Amikor egy ideges lóval lovagolsz rá egy akadályra, számíts rá, hogy minden tudásodra szükséged lesz ahhoz, hogy épségben abszolváljátok az ugrást. Egy biztos, az edzés utáni este nem gyötör majd álmatlanság.

13.) A lovardában a leghasznosabb és legfontosabb eszköz a bálamadzag. Mindig legyen kéznél, hiszen helyettesíthetd vele a nadrágszíjadat, a ló farkát, javíthatsz vele karámot és készíthetsz belőle kötőféket is.

14.) Soha ne kérdőjelezd meg az edződ tudását. Két okból:

  1. Ő a lovaglás istene.
  2. Nagyon rosszul jársz, ha megneszeli, hogy kételkedsz benne.

15.) A ló, akit irányítani próbálsz, kb. 600 kilogramm. Ha szeretné, könnyű szerrel kilapíthatna Téged egy másodperc alatt. Tiszteld hát.

16.) A lovaglás sport, amikor lovagolsz, akkor Te egy 600 kilós lóval dolgozol együtt, mindeközben mások sport közben legfeljebb egy élettelen tárgyat kergetnek, vagy azzal dobálóznak. Te vagy a menőbb!

17.) Nem mindegy, hogy jól szórakozol, vagy hülyeséget csinálsz. Ha például lóval úszkálsz egy tóban az jó móka, de ha kimész vele egy kellemesen homokos részre és még mindig rajta ülsz – na az már őrültség.

18.) Van fejed, csinos kis arcod, szép fogaid. Ugye, szeretnéd őket sokáig megtartani? Akkor viselj kobakot! Sőt, jó szívvel ajánljuk mellé a gerincvédőt is.

19.) Alapszabály: ne próbálj meg viccelődni azon, ha valaki hajhálót visel. Ha mégis: legyen rajtad kobak, gerincvédő és futócipő.

20.) Mosd meg lovad zabláját lovaglás után. A fogkefédet is leöblíted, ugye?

21.) Mindig a ló az első! Teljesen mindegy, hogy ma még nem ettél, ittál, aludtál vagy épp nem vagy megfelelően öltözve: mindig lovad igényei az elsők, nincs kifogás!

22.) A jutalomfalat egy olyan varázspálca, amit ha néhányszor elhúzol lovad orra előtt, egycsapásra jobban fog kedvelni téged. Nem csak a szeretet elnyerésében, de figyelemelterelésben, motivációban és gyógyszercsempészetben is verhetetlen. Viszont ha túl gyakran használod, akkor rosszul is elsülhet a dolog.

23.) A csúcson kell abbahagyni: Amikor minden rendben megy, állj meg, mert ha tovább dolgozol, el fogod szúrni. Ez a gondolat biztosan ismerős: “nagyon ügyesen megy ma, szépen dolgozik…ezt a feladatot még egyszer végrehajtjuk, és mára be is fejeztük az edzést…”. Ne engedj a hamis csábításnak.

2016.02.16. Horváth Annamari, Lovasok.hu
Forrás: Show Circuit
Fotók: Canva
Frissítve: 2022.07.25.

Hozzászólások