Kicsengettek, a gyerkőcök már a lovardában vannak

Hangos sóhaj? Fülig érő száj? Ma mindez nem meglepő, hiszen véget ért a tanév, és minden iskolás fellélegezhet. Itt a nyári szünet, kezdetét veszi a gondtalan hétköznapok és persze az éjjel-nappal lovaglások időszaka. Lássuk, hogyan alakul egy átlagos lovas ifjú napja a kicsengetés után.

Korán kelés? Nem probléma!

A lovas fiatalok nem ismernek tréfát, ha a nyári szünetről van szó. Képesek ugyanúgy reggel hatkor felkelni, mint tették azt az év összes hétköznapján. De ezúttal frissen és jókedvűen. Hogy miért? Mert reggel még hűvös van, akkor lehet igazán jót lovagolni. És különben is, az a nap, ami nem a lovardában kezdődik (és ér véget), az egy elvesztegetett nap. Hogyan jutna másképp idő minden ló kicsinosítására, megfürdetésére, edzésekre és még terepezésekre is?

Ezért hát a lovas ijfak rendszerint már kora reggel lovaglónadrágba bújnak, nem sminkelnek, de legalábbis fele annyi időt töltenek készülődéssel, mint az iskolai napokon. Ezután már csupán annyit mondanak: “A lovardába mentem, majd jövök!” Sőt, van, hogy csak egy cetlit hagynak a hűtőn. És nem is kerülnek elő este tíz előtt.

Menza? Jöhet, minden mennyiségben

S ha már eljutottak a lovardába, szemet hunynak az olyan jelentéktelen dolgok felett, mint az evés. Egész egyszerűen nincs ilyenkor annál fontosabb, mint a lóval foglalkozni, edzeni, túrázni, táborozni.

Úgy délután 4 óra táján már azért kezd lankadni az erő, ilyenkor viszont bármi jöhet, ami még ehetőnek tűnik és nincs rossz illata. Akár egy kis lócsemege is. A menza kínálata pedig ilyenkor már maga a gasztronómia csúcsa. S voilá, a finnyás gyerkőcből így lesz farkaséhes ragadozó.

Gyomorrontás? Ugyan már, semmi bajom

A sok fagyi, lángos, főtt kukorica és a napok óta a pálya szélén aszalódó szendvicsek miatt bizony előfordulhat a legkeményebb lovasokkal is, hogy gyomorrontást kapnak. Ám ilyenkor szó sem lehet arról, hogy háziorvostól igazolást kérjenek, sem arról, hogy rájátsszanak egy kis sóhajtozással. Nem-nem!

A nyári szünidő egyetlen napja sem mehet kárba ilyen semmiségek miatt! Most váltig állítják, hogy makkegészségesek, és a mozgás, meg a friss levegő igenis jót tesz az egészségnek – nem úgy mint a matekdolgozat és a tesióra a suliban. Ilyenkor tehát szó sem lehet arról, hogy otthon, ágyban peregjenek az értékes nyári percek.

Tiszta cipők? Természetes.

Mindenkinek ismerős lehet, a tesiórákról félévente hazatévedő, tornacipőre emlékeztető, salakból és sárból álló “valami” látványa. Jó esetben félévente lekerül róla a kosz, de csak ha még megvan a párja. Ezzel szemben nyáron a lovaglócipők és lovaglócsizmák csillognak, és valahogy még este tízkor is jut arra idő, hogy lemossa őket kis gazdájuk.

Az meg hogy elvesszenek? Képtelenség, hiszen szinte non-stop megtalálhatók a lovasok lábain, legyen szó 40 fokos kánikuláról, felhőszakadásról, vagy egy rövid városi kiruccanásról.

Csengettek? Ez az!

Ami eddig gyomorgörcsöt okozott, az most is azt okoz. De teljesen más értelemben. Az év nagy részében a csengő szó egyet jelentett, a “Mindjárt felelni fogok!”, a “Nincs kész a házim!” a “Hogy fogom kibírni ezt a 45 percet?” gondolatokkal.

A nyári szünetben ezek a rossz emlékek szertefoszlanak és helyettük jönnek az izgalommal teli gondolatok: “Erre készültünk egész évben, most megmutatjuk!” a “Kezdődik a versenyem!” és a “Túl vagyunk rajta, olyan ügyes volt a lovam!”.

Diákmunka? A lovaglásért bármit.

Az eddig elképesztően lusta, szétszórt kölök, aki mindennap kerülte a mosogatást, most mindent elkövet, hogy mosogathasson vagy szórólapot osszon akár két egész hónapig. Hogy mi történhetett? Csak annyi, hogy szüksége lenne még egy-két dologra… Van még kérdés? Csak jusson idő kipróbálni a kemény munkával összespórolt cuccokat!

2016.06.16. Horváth Annamari, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.07.25.
Fotók: Canva

Hozzászólások