Bűnözők képezik a lovakat Arizonában

Munkalehetőségnek indult, de rehabilitációs programként is megállta a helyét: lovak segítenek jó útra térni egy arizonai börtön lakóinak. A vadlovakkal foglalkozó fogvatartottak a börtön rácsai mögül kiszabadulva újra be tudnak illeszkedni a civil életbe.

A Wild Horse Inmate Program (mi nevezzük csak Börtönló programnak) keretében egy arizonai börtönben a fogvatartottaknak lehetőségük van beletanulni a vadlovak kiképzésébe.

A profi lókiképzők által vezetett program munkalehetőségként indult útjára, de az eltelt évek során kiderült, hogy hatékonyan segíti a fogvatartottak visszailleszkedését a civil életbe, és csökkenti a visszaesések számát. Más fogvatartottak 67%-a ismét visszakerül a börtönbe 3 éven belül. Ezzel szemben a Börtönló programban résztvevő 50 szabadlábra helyezett korábbi fogvatartott között 2012 óta egyetlen visszaeső sem volt.  

Szabadulásuk után sokan lovak mellett vállaltak munkát – ez egyben azt is bizonyítja, hogy a program során valóban értékes, piacképest tudást sajátítottak el.

A Börtönló programot, melyben 30 fogvatartott vesz részt, a 62 éves lókiképző, Randy Helm vezeti, de a munkában más lókiképzők is részt vesznek.

“A lókiképzés egy olyan folyamat, ahol nem választhatod az egyszerűbb utat” – mondja Helm. “Azt kérjük a lovaktól, hogy egyszerre egy dolgot tanuljanak meg. Nem akarjuk, hogy rögtön lovagolhatók legyenek, de azt kérjük, hogy fejlődjenek minden egyes nap. Azt kérjük, hogy bizonyítsanak. Miért ne kérhetnénk a fogvatartottaktól is ugyanezt?”

A programba évente 150 vadló kerül be, a kiképzett lovak jelentős része a határőrséghez kerül és az Arizona és Mexikó között húzódó határon teljesít szolgálatot.

2016.07.19. Forrás: The Arizona Republic
Frissítve: 2022.07.26.
Fotók: AZ Wild Horse Inmate Program, Canva

Hozzászólások