Lóközelben – A lovak mai szerepét mutatja be a Mezőgazdasági Múzeum kiállítása

A 21. század lovasairól, a lovak mai szerepéről nyílt kiállítás Lóközelben címmel csütörtökön a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban (MMGM).

Magyarország lovas nemzet, a magyar lovaskultúra pedig nemzeti érték, “ezeréves történelmünket végigkísérték ezek a különleges állatok” – hangsúlyozta a kiállítás megnyitóján a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára.

Schmidt Ádám hozzátette, az MMGM legfrissebb tárlata érthető és mindenki számára befogadható módon mutatja be a ló szerepét a mindennapokban, kitérve a magyar lovassport sikereire is. A kiállítás interaktív, élményszerűen adja át a tudást, és utazásra hív – méltatta a Lóközelben című tárlatot.

Dallos Gyula, az Agrárminisztérium Kincsem Nemzeti Lovas Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa arra emlékeztetett, hogy a ló mintegy hatezer éve az ember társa, a mai magyarok ősei pedig különösen szoros kapcsolatban éltek a lóval.
A ló ma is a szabadság és az összetartozás jelképe – emelte ki.

Estók János, a múzeum főigazgatója az MTI-nek elmondta: a kiállításban arra törekedtek, hogy bemutassák mindazokat a tevékenységeket, amelyek ma az embert és a lovat összekötik. A tárlat megismerteti a látogatóval a lovassport különböző ágait, megmutatja, mit jelent a lovasterápia, a lovastorna.

Az MMGM célja, hogy már óvodás kortól bevezesse a látogatókat a lovak világába. Kipróbálhatók például a különböző típusú nyergek, egy sulkyn (könnyű kocsi) átélhető az ügetők hangulata, de fel lehet mászni egy “lovagi lóra” is.

Helyet kapott továbbá a kiállításban egy akadálypálya is, amelyben falovacskával lehet gyakorolni az ugratást – mondta el Estók János a szeptemberig látogatható tárlatról.

2022. 06. 09.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Hozzászólások