A hidegvérű lovak patkolása

Azt szokás mondani, hogy a hidegvérű lónak is csak „egy” lába van. Hiszen egy használhatatlan láb a hidegvérűt is ugyanúgy használhatatlanná teszi, mint gyorsabb és könnyebb melegvérű társait. Ezért a szaruszabályozás tekintetében az egyensúlyi állapot elérése éppen olyan fontos cél, mint bármely lónál.

Ráadásul náluk a hatalmas izomtömeg és testtömeg miatt talán egy fokkal gyakoribb a szabályostól eltérő lábvég állás.

Itt álljunk is meg egy szóra. A hidegvérű csikók igen koránérők, ráadásul méreteik miatt kiképzésük is sokszor előbb kezdődik, mint melegvérű, vagy póni társaiknál. Természetesen a nem megfelelő kiképzési ütemből fakadó maradandó lábhibákat nem a kovács feladata megoldani, ez a gazda felelőssége. A csöves csontok megnyúlási időszakában kialakuló hossz- és keresztirányú torzulások korrekciója viszont a kovács feladata. Ezen beavatkozások rendszeres és szakszerű elvégzése nagyban befolyásolja a felnőtt állat használati értékét és élettartamát. A hidegvérűek tehát ebből a szempontból is ugyanolyanok, mint kisebb, könnyebb fajtársaik.

Nézzük a különbségeket. A hidegvérű patája egy-két jellemzőjében eltér fajtársaiétól. Tekintsük át a legfontosabbakat! Jellemzi a jól fejlett, húsos nyír, a széles hordozószél és a határozott, erős, hosszú saroktámasztó. Ezekre praktikus okokból szükségük is van, ezért szarufaragásnál ezek megőrzésére célszerű nagy hangsúlyt fektetni. Azonban sok esetben a szarutok súlyviselő részeinek erőssége, fejlettsége nincs arányban a testtömeggel. Ezt mind a szaruszabályozáskor, mind a patkoláskor, mind a hasznosításkor figyelembe kell venni. Érdemes még megemlíteni a gyorsan és nagyra növő szarugesztenyéket. Ezeket minden körmölésnél vissza kell vágni, ugyanis a túlnőtt szaru könnyen beszakad és nehezen gyógyuló sérülést, okoz.

A hidegvérű és sodrott lovakat használatuk szerint két nagy csoportra oszthatjuk. Az egyik a ma méltán egyre népszerűbb, hobbi célból tartott lovak. Ezek a patkolás és a szarufaragás tekintetében nem különböznek más hobbilovaktól.

A másik nagy csoport a munkalovaké, akik lehetnek mezőgazdasági, erdészeti és fuvaros lovak.

Itt megint meg kell állnunk egy szóra. A munkalovak esetében a kovács nem „csak” a szarutok védelmében, a kialakított egyensúly érdekében alakítja a patkolást. Ebben az esetben a patkóval egyfajta szerszámot, eszközt adunk a ló „kezébe” munkájának mind tökéletesebb és könnyebb elvégzéséhez. Ez azonban a patkolókovácstól kicsit más szemléletet követel.

A patkó szélességét, a szegek elhelyezkedését minden esetben az adott pata adottságához, méreteihez kell igazítani. A patkó kiválasztásánál, feligazításánál azonban egy sor más körülményt is figyelembe kell venni:

  • Mezőgazdasági lovaknál az évszakokat és az ebből következő szezonális munkákat. Hiszen mély talajon, szántásban a lovak inkább lépnek maguk alá. Azt, hogy az adott ló párban dolgozik-e, és ha igen melyik oldalon? Hiszen ekézéskor a szűk fordulókban lehet, hogy épp a párja fosztja meg patkójától. De ismernünk kell a tájra, tartásra, gazdára jellemző egyedi tényezőket is.
     
  • Erdészetekben szolgálatot teljesítő lovaknál ugyanígy több dologra oda kell figyelni. Milyen a domborzat, a talaj, az évszaki sajátosságok. Ha a munkaterületre sziklás út visz, vagy egy fiatalabb akácost termelnek le, ahol sok a vékony tuskó, ott az elvékonyított talp nagy kockázatot rejt magában. Megint más a helyzet, ha a rönkhúzó versenyek magas teljesítményt követelő feladatainak kell megfelelni.

Mind az erdőn, mind a szántókon dolgozó lovaknál elengedhetetlenek a sarkok és körmök a patkón. Jellemzően lehetőleg a legkisebb méretű sarok, és „griff” köröm használata ajánlott, az adott talaj, a munka típusa és a várható csúszások figyelembe vételével. A méretük kiválasztásánál és elhelyezésüknél viszont nem csak az elvégzendő munkát kell figyelembe venni. Az adott ló képzettsége, a szarutok állapota, az esetleges lábvég állás és lábállás hibái, a patkolás gyakorisága mind befolyásolják a kovács döntéseit. Hosszú, ezáltal erős kapaszkodást, biztosító sarkokat, csak jó állapotú, erős szerkezetű patára lehet felütni. Olyan rutinos, jól kiképzett, „jó járású” lóra, ahol az ilyen patkóval elszenvedhető sérülések kockázata minimális.

  • A fuvaros lovaknál talán csak a szarutok nedvességtartalmának ideális szinten tartására érdemes felhívni a figyelmet – nem mintha ez a többiekre nem vonatkozna. Azonban a fuvaros lovak tartási szokásai és a döntően burkolt úton, magasabb sebességben teljesített szolgálat ezt még indokoltabbá teszi, mivel természetes nedvességgel szinte alig találkoznak. Ráadásul a patkolás szükséges rossz hatásai náluk hatványozottan jelentkeznek – gondolok itt a talaj irányából érkező erős rezonanciára, vagy hogy a talp és a nyír szaruja szinte sosem érintkezik a talajjal. Ha ehhez még hozzáképzelünk egy porszáraz, márvány keménységű, kocsikenőccsel gondosan bekent patát, akkor már érthető is, miről beszélek.

Minden esetben a patkolókovács feladata, hogy tájékoztassa a lótartót az ideális tartási- és munkakörülményekről, valamint arról, hogyan ápolja lova patáját. A legfontosabbak:

  • A rendszeres pataáztatás, majd a szaru patazsírral, vagy pataolajjal történő ápolása
  • Amennyiben munkavégzés körülményei lehetővé teszik, patkósarkak helyett javasolt a vídia stiftek alkalmazása, melyek ugyanúgy csúszásgátlóak, akadályozzák a patkó kopását, de nem emelik el a nyírt a talajtól és hirtelen talajfogáskor nem akasztják meg annyira a patát.

Végül essék még szó egy mára már idejétmúlt technikáról, a gumihevederes patkóról. Az, hogy ez a patkótípus hosszú évekig divatos volt Magyarországon is, az sokkal inkább a lovak tűrőképességének köszönhető, mint az eszköz tökéletességének. Tény, hogy a nagyvárosok aszfaltján szolgáló fuvaros lovak patáit ért rezonanciát csökkentette – ezt ma már különféle patkóalátétek alkalmazásával érjük el. Viszont a csüd- és pártaízületben hol gyorsabban, hol lassabban, de nehezen, vagy nem visszafordítható változásokat indított el. Ezzel párhuzamosan a túlemelt sarkot kompenzálandó, a sarokfalat túlrövidítették, amit hosszú távon nem minden ló viselt jól. A tapadásáról azért nem beszélnék külön, mert állítom, hogy a helyesen kiképzett, jól befogott és jól hajtott lovak semmivel sem csúszkálnak többet sima sarkas patkóban, mint gumihevederesben.

Végezetül ezekről a nagy erejű de igen szolgálatkész lovakról még annyit, hogy ők és gazdáik esetében a ló és ember közötti egymásrautaltság, talán a legszembeötlőbben látható a mai napig. Ez az egymásrautaltság pedig egy igen bensőséges kapcsolat kialakulását teszi lehetővé. Persze kivételek azért sajnos itt is akadnak.

2014.05.21. Dudás Ferenc
Magyar Patkolókovácsok Egyesülete

 

 

 

Hozzászólások