Kezdőlap Blog Oldal 82

Fajtaismertető lóvásárláshoz I.

Fajtaismertető lóvásárláshoz I.

Hagyományos magyar fajtáink

 

Kisbéri félvér

Elsősorban hátaslónak való, nemes, elegáns megjelenésű, szilárd szervezetű, többnyire élénk vérmérsékletű, de könnyen kezelhető fajta. Könnyű fogatos használatra, gyors fogatokba kiválóan alkalmas. Színe leggyakrabban sárga, de sok pej, szürke, fekete egyed is van köztük. A tarka szín a fajtában nem fordul elő. Legjobb egyedei a military, a díjugratás, a díjlovaglás vagy a fogathajtás szakágban a nemzetközi mezőnyben is képesek versenyezni. Az immár 150 éves magyar fajta kialakulása Kisbér város nevéhez kötődik. Kisbéren 1853-ban alapítottak katonai ménest azzal a céllal, hogy a hadsereg számára megfelelő mennyiségű és minőségű, elsősorban hátas használatra alkalmas lovat adjon. Emellett szolgálta a ménes a köztenyésztés megfelelő szintű apaállattal való ellátását is, annak érdekében, hogy az onnan a hadsereg számára felvásárolt úgynevezett „remonda” lovak is eleget tegyenek a követelményeknek.

A kancákat tekintve meglehetősen vegyes anyagon indult a tenyésztés: bábolnai, mezőhegyesi, norfolki, mecklenburgi, erdélyi stb. eredetű állomány képezte a ménes magját, amit következetesen angol telivér ménekkel fedeztettek akár 6-8 generáción keresztül. Cél volt olyan nemes, elegáns félvér ló tenyésztése, amely az angol telivéreknek csak a jó tulajdonságait hordozza. Ennek érdekében kiváló telivér mének fedeztek a ménesben, és alapították meg a kisbéri félvér törzseket. (Deutscher Michel, Fenék, Filou, Dunure, Kozma, Shannon, Slieve Gallion, Maxim, Loup, Tank, Honpolgár stb.) Amikor az angol telivérek használata már kezdte negatív irányba befolyásolni a ménes illetve a fajta minőségét, akkor félvér méneket is felállítottak, mezőhegyesi Furioso-North Star-t, vagy kisbéri tenyésztésű félvért.

A 20. század elején az angol telivéren kívül tenyésztésbe került Kisbéren három trakehneni mén is, Széplak, Formás és Lobogó. A trakehneni fajta nagyon hasonló módon tenyésztetett ki, mint a kisbéri félvér, ezért kézenfekvő volt, hogy keresztezési partnerként, nemesítőként ehhez a fajtához nyúltak. A II. világháború után – a háborús veszteségeken túl – a sportirányú meggondolatlan keresztezési programnak is áldozatul esett a fajta, mert hamar észrevették a tenyésztők, hogy a kemény, kitartó, nemes, acélos, magas félvér fajta és a nyugat-európai sportló fajták keresztezéséből kiváló sportlovak születtek. Elsődleges tenyészkörzete Kisbér és környéke mellett Tolna, Vas, Zala és Szabolcs Szatmár megye.

A fajtát ma a Kisbéri-félvér és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület törzskönyvezi, illetve látja el a fajtafenntartással kapcsolatos teendőket. Mintegy 600 tenyésztőt és körülbelül 1100 kancát regisztrálnak az egyesületnél.

Furioso-North Star

A fajta alkalmas hátas és fogatos használatra is. Tömeges, rámás, erőteljes szervezetű félvér fajta, kiváló csontozattal, nyugodt, kiegyensúlyozott idegrendszerrel. Színe pej, sötétpej, fekete. Találunk köztük tehetséges díj– és ugrólovakat, fogatlovakat, és az utóbbi időben kiegyensúlyozott idegrendszere, megbízhatósága és jó alapjármódjai miatt lovastornában is előszeretettel használják.

A fajta a nevét a két vonalalapító angol telivér után kapta. Furioso 1836-os születésű, North Star 1844-es születésű mén volt, és a mezőhegyesi pej ménesben fedeztek. (Szintén körülbelül másfél évszázadosnak tekinthető a fajta.) Az alapvető különbség a kisbéri tenyésztési eljárásokhoz képest az volt, hogy Mezőhegyesen nem angol telivér méneket állították fel, hanem a félvér méneket használták a tenyésztésben. Ehhez hozzájárult a mezőhegyesi rög hatása, aminek eredményeképpen kialakult ez a tipikus kettős hasznosítású fajta, amely a nyereg alatti, és a fogatban történő használatra is alkalmas. Középnehéz hátasló, vagy fogatló. Elsődleges tájkörzete Csongrád és Szolnok megye volt. Ma a Furioso North Star Lótenyésztő Országos Egyesület a fajtafenntartó.

Gidrán

Szintén Mezőhegyesen kialakult lófajta. Érdekessége, hogy színe kizárólag sárga lehet. Elsősorban katonai hátaslónak tenyésztették ki. Alapítója 1818-ban született Gidran II (Siglavy Gidran arab mén és 25 Arrogante spanyol kanca fia). Alapjaiban nem különbözik a többi mezőhegyesi fajtától, hiszen a kezdeti időkben a ménesek kialakításának szempontja a szín volt. A gidrán fajta a mezőhegyesi sárga ménesből alakult ki. A fajta kialakulása során sárga színű angol telivérek fedeztek, illetve sárga arabok nemesítőként. Nem nagy számban ugyan, de kisbéri félvér mén is fedezett a fajtában. Létszáma kialakulásától fogva kisebb mint a többi fajtáé, 100-200 kanca között mozgott. Ma is körülbelül 150 kancát törzskönyveznek az egyesületnél.

Ennek az állománynak nagy része két ménesben koncentrálódik, Marócpusztán (állami tulajdon) és Gyűrűsön (magánménes). A fajta legjobb egyedei az elmúlt években a military szakágban versenyeznek eredményesen, nemzetközi szintig is eljutva. Hobbilóként is elsősorban hátas használatra ajánlott.

Nóniusz

A harmadik mezőhegyesi fajta. Angol félvér fajta ez is, ugyanazon alapokon nyugszik, mint a másik kettő, a Furioso-North Star és a gidrán, de a fajtán belüli szelekció során a nehezebb, hámos típusú egyedeket helyezték előtérbe. Kifejezetten nagy rámájú, tömeges kocsiló, színe pej, sötétpej vagy fekete, általában kevés jeggyel. Kissé nehezebb, félkos fej jellemzi, erős, izmos, középmagasan vagy magasan illesztett nyakkal, mely barokkos külsőt kölcsönöz neki (spanyol nápolyi jelleg).

Mellkasa mély és dongás. Fara izmos. Természetesen hobbi használata fogatlóként a kézenfekvő, de akadnak hátaslónak is alkalmas egyedei.

A fajta-alapító mén, az anglo-normann Nonius senior 1816-ban került a ménesbe. Elsősorban spanyol-nápolyi fajtájú kancákkal adott kiváló utódokat, aminek köszönhetően unokáira való rokontenyésztéssel, fajtává alakult a populáció. A nóniusz nemesítésére is angol telivéreket használtak, de utána a megszületett F1 kancákat visszazárták nóniusz ménekkel.

Tájkörzete Mezőhegyes és Makó környéke, valamint a Hajdúság vidéke. (Hortobágy – “sziki nóniusz”). Fajtafenntartását a Nóniusz Lótenyésztő Országos Egyesület végzi.

Lipicai

Legrégebbi, több mint 400 éves fajtánk. Az egykori Monarchia területén, Lipicán 1580-ban alapított ménesben tenyésztették ki. Elsősorban spanyol alapanyagon (némi keleti vérhányaddal) nyugszik a fajta. Célja a bécsi udvar pompára, parádézásra alkalmas lóval való ellátása. Jellemzője a közepes méret, félkos fej, magasan illesztett, ívelt, izmos nyak, kissé elmosódott mar, erős far, kissé meredek lábszerkezet, kifejezetten akciós, nagyon tetszetős mozgás. Színe leginkább szürke, de előfordul pej, vagy fekete színben is. Elsősorban fogatló, ma a magyar fogatsport legeredményesebb fajtája. Ezzel együtt a Bécsi Spanyol Iskolában lipicai lovakkal mutatják be magasiskolai gyakorlataikat a lovagló mesterek – tehát hátas használatra is alkalmas a fajta.

Ma is élő törzsei: Pluto, Favory, Maestoso, Conversano, Neapolitano, Siglavy, Incitato, Tulipán. A fajtát elsősorban a Monarchia utódállamaiban tenyésztik, de a világ minden táján megtalálható. Hazai törzskönyvezését a Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete végzi, de létezik nemzetközi tenyésztő szövetsége is.

Bábolnai arab (Shagya)

Bábolnán kitenyésztett arab fajta, hivatalosan önálló fajtának 1978-ban ismerték el.  Kialakítása során a vegyes kancaállományt generációról generációra arab ménekkel fedeztették, így létrejött egy olyan fajta, amely magán hordozza az arab ló nemességét, szépségét, keménységét, acélosságát, rendelkezik annak intelligenciájával, de annál valamivel nagyobb, tömegesebb, rámásabb, ezért jobban alkalmas hátaslónak, vagy éppen könnyű fogatlónak. Ha a méret nem elsődleges szempont, akkor a shagya-arab ideális hobbiló.

Szépsége, intelligenciája, kezelhetősége, keménysége teszi azzá. Jellemzője a csukafej, magasan illesztett, szépen ívelt nyak, egyenes far, zászlós farok, száraz, szikár végtagok, elegáns, légies mozgás. Színe gyakran szürke, de van fekete, pej és sárga színű is.

Legnevezetesebb törzsei: Shagya, O’Bajan, Gazai, Koheilan, Kuhaylan-Zaid, Mersuch, Jusuf, Kemir. A Magyarországi Arablótenyésztők Országos Egyesülete törzskönyvezi.

Hucul

Az elmúlt években ismét terjed ez az igénytelen, kemény, szívós kisló fajta. Valamikor a Monarchia hegyvidéki területeinek málhás lova volt, de természetesen alkalmazták fogatos és hátas munkára is. Jó használati tulajdonságai alkalmassá teszik, hogy gyerekek ideális hobbilova legyen. A Póni és Kislótenyésztők Országos Egyesülete törzskönyvezi.

 

 

2012.01.24. Novotni Péter
Frissítve: 2023.08.17.
Fotók: Canva

A sivatagi vágta megszállottjai

Lovak és lovasok Dubajban

 

Az arabok imádják a lovakat. A mesésen gazdag istállótulajdonosok lovai olyan luxusban részesülnek, amelyről a legtöbb ember csak álmodik. Sokuknak saját úszómedencéje van. Pillantsunk be az olajmilliárdosok „istállókulisszái” mögé, ahol arab lószépségversenyek és sivatagi vágták váltják egymást.

Hangos lárma tölti be a Dubai International Convention and Exhibition Centert. Itt kerül megrendezésre a 8. Nemzetközi Lóvásár, amely a legnemesebb arab lovak szépségversenye. A nézők a lelátókon hevesen tapsolnak, amikor az erőtől duzzadó, Swarowski kristályokkal feldíszített szépségeket bevezetik a csarnokba.

Az istállótulajdonosok hosszú botokkal hadonásznak, melyek végére csörgő-zörgő műanyag zacskót erősítenek, így érik el, hogy ezek a szuperérzékeny állatok minél látványosabban megmutassák magukat. Izmos testüket vazelinnel kenik be, hogy szőrük csillogjon a fényben.

A rendezvényen természetesen részt vesznek Abu Dhabi, Dubaj, Ajman és Katar emírségek uralkodói, a felső tízezer néhány tagja és a tehetős nyugati arab lórajongók, akik a VIP részleg barokk stílusú foteljaiból követik az eseményeket.

Ezen a vásáron az elkényeztetett lóbarát bármit megvehet a hasznos kiegészítőktől kezdve, az arab lófejes motoron, vagy az óriási, lófejet ábrázoló olajfestményeken át az Ománi Királyi Lovasság drága lófelszereléséig.

Luxus terepjáróval a sivatagi vágtán

Három nappal később a Dubaj déli részén fekvő sivatagban: a fű üdén zöldell a Dubai International Endurance City stadionjában a sivatagi napfényben. Itt kerül megrendezésre a Crownprince Endurance Cup. A vendéglátó a dubai koronázási herceg, Hamdan bin Mohammed bin Rashid Al Maktoum sejk, aki az apjával Mohammeddel együtt szenvedélyes lórajongó. Ők az Egyesült Arab Emírségek társasági életének meghatározó alakjai.

Mintegy 150 nemes ló vesz részt ezen a nagyszabású sivatagi vágtán Dubaj, Abu Dhabi, Katar és Ajman emírségek istállóiból. Az egyes szakaszokon 30, vagy akár 120 kilométert is megtesznek lovasok és lovaik. Leizzadva, az adrenalintól és az izgatottságtól vibrálva térnek vissza minden kör után a lovak a stadionba, ahol felkészült csapatuk kezelésbe veszi a lovakat és több vödör jeges vízzel próbálják csökkenteni testhőmérsékletüket és pulzusukat.

A lovas csak akkor folytathatja a versenyt és indulhat a következő körben, ha lova pulzusát sikerült percenként 65 alá csökkenteni. A hideg zuhany után egy kis pihenés, masszázs és egy nagy adag vitaminos táplálékkiegészítő jár.

Mihelyst azonban a lovak újra elhagyják a stadiont, trénerek és istállótulajdonosok tucatjai ülnek be luxus terepjáróikba és erednek a lovasok nyomába.

10 millió dollár összdíjazás

A lóversenyszezon fénypontja a világ legnagyobb összdíjazású lóversenye, a Dubai World Cup. Nem csak a sport, hanem a társasági élet szempontjából is kiemelkedő ez az esemény, legalábbis a felső tízezer számára.

A futurisztikus The Meydan nevű luxushotel teraszain gyülekeznek, akik megengedhetik maguknak a mintegy 1000 dolláros helyeket a fehérrel terített asztaloknál. Itt mindenki látni és láttatni akar, legyen az sikeres arab, esetleg európai vállalkozó, vagy egy emirátusbeli királyi család tagja.

2012.05.24. Fordította: Horosz Enikő, Lovasok.hu
Forrás: http://www.manager-magazin.de
Frissítve: 2023.06.02.
Fotók: Canva

Ocracoke

Ocracoke

 

A fajta eredete és története

Más néven Banker póni/ló vagy Shackleford póni, az Ocracoke póni az amerikai szigeteken él, mely menedéket nyújt a vad pónik számára. Spanyol lovaktól származik, de néhány szigeten más pónimének is közreműködtek, mint például a Chincoteague póni.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 132-147 cm. Szívós állat a tipikus spanyol vonásokkal. Feje egyszerű széles homlokkal és konvex profillal. Mély, keskeny mellkasa és rövid háta van. Sokszor hiányzik hátsó lábaikról a szarugesztenye. Általában fekete, pej, sárga, fakó és tarka színekben fordulnak elő.

Az Ocracoke vad pónihoz képest barátságos és kezes állat. Szívesen tanul és könnyen edzhető.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.04.04.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Clydesdale

Clydesdale

 

A fajta eredete és története

Ez a nagyméretű igásló az Egyesült Királyságból, a 18. századból származik. Tenyésztésében nagy szerepet kapott a Shire fajta, de végeredményül egy sokkal finomabb kinézetű hidegvérű született. A fajta 1877. után jelentősen elterjedt, és ez nagy bevételt jelentett.

Importokkal próbálták a fajtát kialakítani, elég sok országból importáltak. Igyekeztek a ló méretét növelni. A 19. századra végül önálló fajta lett.

A fajta jellemzői

Jó mozgású, nagyon hasonlít a Shire lóra, de annál kicsit finomabb.

Feje középnagy, egyenes profillal, mely néha félkosfej, ugyanakkor homloka széles. A nyak hosszú, izmos, de hosszabb a Shire-énél. Dőlt lapockája alkalmassá teszi a gyors mozgást. Marja kifejeztt, háta középhosszú, a far izmos, nagy. Lábai hosszúak, jellemző rá a “tehenes-állás”, mely nem hiba. Lábvégén bokaszőr található, mely finom szálú. Patái kemények, szabályosak.

Marmagassága 168-170 cm, súlya kb. 1000 kg, színei a pej, deres, esetleg fekete és szürke. Jegyek a legtöbb esetben előfordulnak nála. Nehéz igásló.

 

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.04.04.
Fotók: Canva

Appaloosa – Colorado Ranger Horse

Appaloosa – Colorado Ranger Horse

 

A fajta eredete és története

A fajta Spanyol lótól származik, mely erőt, keménységet, és a színt adta a fajtának. Kedvtelésből tartják, tulajdonságai miatt tenyésztik.

A XVIII. században Oregon államban alakult ki. Ez a fajta tulajdonképpen az indiánoknak köszönhető. A párductarka szín egyidejű a lóval. A fajta elnevezése a Palouse folyótól ered. Első nevét is így kapta. Az első fehér telepesek hívták “Palouse-lónak”. Az Appaloosa tulajdonképpen a Palouse-ló eltorzult elnevezése. Az indiánoknál fontos szerepet, jelentőséget jelentett a ló színe. Ugyanakkor a vadászatra és a háborúkra is gondoltak, és fontossági szerepet játszott a keménység és az erő is. Mivel aztán az indiánokat 70 évvel később rezervátumokba zárták, a fajta mondhatni, hogy eltűnt. Ám 1938-ban újra tenyészteni kezdték az Appaloosa-t, és megalakult az Appaloosa Horse Club. Törzskönyve ma a harmadik legnépesebb a világon.

A fajta jellemzői

Mérete változó. Jellemző a fajtára, hogy szemét fehér ínhártya veszi körül, sörénye és farka rövid és ritka. Ezen kívül finom fej, a fejen is megtalálható foltosság jellemzi az Appaloosa-t. Főleg az USA-ban Quarter lóval keresztezik, melynek eredménye az erős far, tömör testtel, mély, ívelt bordákkal. (A keresztezésből alakul ki a Colorado Ranger Horse.) Végtagjai kifejezetten szabályosak. A paták kemények, gyakran függőlegesen csíkozottak.

Marmagassága 150-160 cm körül van, övmérete 180-195 cm, szárkörmérete 19,5-21,5 cm. Súlya 450-530 kg. Színe: foltos. A mintázat alapján 5 féle lehet:

  • takaró mintás (blanket): fehér a csípőszegletnél, sötét pöttyökkel vagy nélkülük
  • márványozott (marble): acélszürke vagy pejderes, sötét árnyalattal a test szélső részein és deres a középső rész
  • leopárd mintás (leopard): fehér, sötét színű pöttyökkel
  • hópehely mintás (snowflake): kifejezett pöttyök a csípőtájékon
  • deres (frost): fehér tűzdeltség sötét alapon

A sörény és farokszőrzet fehér és fekete szőrszálakból áll. Hátaslónak hasznosítják, de főként a színe miatt kedvelik és tenyésztik. Ugyanakkor távlovaglásra, díjlovaglásra, és ugratásban is előbukkan. Ez a fajta a harmadik legnagyobb létszámú fajta a világon.

 

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.04.04.
Fotók: Canva, Pixabay

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

A világ legősibb fémzablája

A világ legősibb fémzablája

 

A Ben Gurion Egyetem régészei megtalálták a világ valószínűleg legrégebbi fémzabláját. A 3.500 évnél is idősebb leletre az izraeli Tel-Haror-ban találtak rá egy szamár csontváza mellett.

Amikor a régészek feltárták a szamárcsontváz maradványait, bámulatos felfedezést tettek: az állat állkapcsában egy fémből készült zabla feküdt. A tudósok szerint ez a világ legősibb fémzablája, a középső bronzkorból (kb. i.e. 1750-1650) származhat.

Dr. Joel Klenck, a Harvard Egyetem régésze és a Paleontológiai Kutatótársaság elnöke szerint e felfedezés az első közvetlen bizonyíték arra, hogy már a bronzkorban is használtak fémzablákat a lófélékkel való munkában. A kutatók korábban csak a fogak kopottsága alapján feltételezhették használatát, de most Tel Haror-ban megtalálták magát a zablát is. A lelet értékes információt ad az antik lóhasználati szokásokról, valamint a Közel-Keleten alkalmazott szállítási módszerekről.

A fémzablák működési elve a mai napig sem nem változott lényegesen – a lovas a ló szájára gyakorolt nyomását közvetítik, hogy azzal irányíthassa és megállíthassa az állatot. A világ legrégebbi zablája nem nevezhető éppen lóbarátnak: a zabla két végén levő korongokból éles tüskék álltak ki, amelyek belefúródtak az állat ajkába, ha túl erősen húzták oldalra a szárat.

 

2012.03.22. Deák Anette Stefanie, Lovasok.hu
Forrás: http://archaeologicalnews.tumblr.com
Frissítve: 2023.04.03.
Fotó: Canva

Elpusztult Florestan

Elpusztult Florestan,
a világ egyik legtermékenyebbb fedezőménje

 

Elpusztult Florestan I (Fidelio I x Rheingold, 1986-2012), a világ egyik legtermékenyebb fedezőménje. Aktív évei alatt mintegy 7000 utódja született.

A legendás pej mént 26 évesen, idős korából adódó egészségügyi problémái miatt voltak kénytelenek elaltatni a warendorfi (Észak-Rajna-Vesztfália) ménesben.

Florestan csupánfél évig fedezett természetes úton, utódainak nagy része mesterséges termékenyítés útján fogant. Hétezer utódjával saját vérvonalat alapított. Csak Németországban több mint 2000 csikója aktív ma is a sportéletben. Őket elsősorban jó lovagolhatóságuk, teljesítőkészségük és kiváló mozgásuk miatt kedvelik a lovasok.  Leszármazottai között megtalálhatók a díjlovaglás világbajnokai, országos bajnokok és nemzetközileg sikeres Grand Prix-győztesek. A világon tőle származik a második legtöbb díjló.

A sors furcsa fintora, hogy az oly sok sportkiválóságot nemző mén maga nem tűnt ki a lovassportban, bár az 1988-as ménkörungon és 1989-es teljesítményvizsgán is a legjobb eredményt érte el a bemutatott lovak között.

Florestan 23 éves korában vonult vissza a tenyésztésből, az utóbbi három évben gondtalan nyugdíjas éveit töltötte a warendorfi legelőkön.

 

2012.01.04. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: http://www.westfaelische-nachrichten.de
Frissítve: 2023.04.03.
Fotó: Canva

Lovas Világjátékok – Beszámoló a tizennegyedik napról

Lovas Világjátékok
Beszámoló a tizennegyedik napról

 

2010.10.08. – A 2010-es Alltech FEI Lovas Világjátékok az utolsó hétvégéhez érkezett a 14. napon, amikor 44 393 néző jött el a Kentucky Lovasparkba, a verseny egyik legsűrűbb napjára.

Habár nem osztottak érmeket a 14. napon, a fogathajtás, díjugratás, para-díjlovaglás és lovastorna szakágakban mind voltak versenyszámok.

A para-díjlovas versenyszámban az I.a és III. kategóriában versenyeztek az egyéni kűr programban. Az I.a kategóriában Emma Sheardown Nagy-Britanniából vezet, a brit Spohie Christiansen a második, és a szintén brit Anne Dunham a harmadik. A III. kategóriában Hannelore Brenner nyerte meg a kűrt, Annika Lykke Dalskov Dániából a második és Sharon Jarvis Ausztráliából a harmadik.

A fogathajtás folytatódott pénteken a díjhajtás második felével. Mindkét nap versenye után Boyd Exell Ausztráliából vezet 30,08 hibaponttal. Ijsbrand Chardon Hollandiából és Chester Weber az Egyesült Államokból érkeznek másodikként a Fogathajtó Világbajnokság második szakaszába.

A lovastorna a férfi és női technikai és a csapat kűr számokkal folytatódott. A nőknél a brit Joanne Eccles vezet, míg a férfiaknál a svájci Patric Looser. Németország vezet a csapatversenyben, Ausztria a második és az Egyesült Államok a harmadik.

A Díjugrató Világbajnokság egyéni versenyszáma volt az este utolsó versenye, amiből csak a legjobb négy versenyző jut a szombati egyéni döntőbe. A legjobb négy a kanadai Eric Lamaze, a belga Philippe Le Jeune, a brazil Rodrigo Pessoa és a szaúd-arábiai Abdullah Al Sharbatly.

Négy különböző nemzet lovasai vehetnek részt a Top 4 körbelovaglásán a Díjugrató Világbajnokságon

Philippe Le Jeune Belgiumból, Eric Lamaze Kanadából, Rodrigo Pessoa Brazíliából és Abdullah Al Sharbatly Szaúd-Arábiából indulnak a Díjugrató Világbajnokság négyes körbelovaglásán. Már csak ők négyen vannak, akik magukra ölthetik a világbajnoki címet a díjugrató versenyek végeztével.

Mindegyik lovas hibátlanul ugrott péntek este a verseny két fordulójában, amelyet Conrad Homfeld épített. Szombat este döntik el az érmek sorsát oly módon, hogy minden versenyző megy egy pályát a saját lovával, majd utána a többi versenyző lovaival is.

„Elsősorban a tisztességes verseny és a lovak jóléte miatt vagyunk itt, ezért senkinek sem érdeke, hogy ne meséljen a lováról a holnap esti verseny előtt” – mondta Pessoa, az 1998-as Világbajnokság győztese és a 2004-es Olimpia ezüstérmese.

„Nagyon várom, hogy lovagolhassam a másik három lovat holnap, és megpróbálom jól érezni majd magam” – mondta Le Jeune, a kétszeres belga bajnok, aki nyolcadikként végzett egyéniben a 2009-es Európa Bajnokságon.

Lamaze, a 2008-as Olimpia aranyérmese egy törött lábfejet ápol, ami elmondása szerint nem zavarja őt lovaglás közben, csak amikor sétál. Mindazonáltal nem tart a másik három ló lovaglásától, amelyeken még ilyen nagy ugrásokon nem ült. „Úgy gondolom, hogy ez nagyon jó módja a világbajnokság eldöntésének. Azt jelenti, hogy másik három lovat is jól kell tudni lovagolni” – mondta.

Al Sharbatly a legfiatalabb és legkevésbé tapasztal versenyző a Top 4-ben. Kora nyárig Szaúd-Arábiában élt, amikor is Európába költözött, és Seldana Di Campalto-t csupán hat hete lovagolja. Azt mondta, hogy nem várta, hogy ilyen rövid kapcsolat után ilyen jó helyezést érhet el a Díjugrató Világbajnokságon. „Ma este nem akarok a holnapra gondolni. Ha most gondolkozom ezen, az nem változtat semmin holnap” – mondta. „Még ha jól is lovagolsz holnap, szükséged lesz egy kis szerencsére”.

Pessoa, aki HH Rebozo-t márciusban kezdte lovagolni, az egyetlen, aki már részt vett a Díjugrató Világbajnokság ezen különleges versenyében. Megkérdezték tőle, hogy mit változott, mióta 12 évvel ezelőtt lovagolt a címért. „Néhány kilóval több, egy válás és egy gyerek. De még bennem van a szenvedély, hogy versenyezzek, és hogy nyerjek” – mondta néhány pillanatnyi hezitálás után. „A Top 4-ben benne lenni másodszor is igen nagy lehetőség.”

Le Jeune és Lamaze sokkal hosszabb kapcsolatban vannak a lovaikkal. Le Jeune lovagolta Vigo D’Arsouilles apját, Nabab De Reve-et is a 2002-es Világbajnokság bronzérmes belga csapatában, és a lovat öt évvel ezelőtt vette meg. Lamaze Hickstead-et lovagolta már a két évvel ezelőtti olimpiai aranyérmének megszerzésekor is.

További eredménylista a díjugratásban

Döntetlen a helyezettek között a Fogathajtó Világbajnokságon

Döntetlen szinte sohasem történik a négyesfogat-hajtásban. Az Egyesült Államok és Hollandia döntetlenül állnak a csapathelyezések eldöntésében az első helyen 76,16 hibaponttal, miután a két-két legjobb hajtójuk is döntetlenül állnak a második és negyedik helyen egyéniben.

Az egyedüli tiszta vezető Boyd Exell Ausztráliából a díjhajtásban, 30,08 hibaponttal világrekordot ért el a Világbajnokságon. Chester Weber az Egyesült Államokból és Ijsbrand Chradon Hollandiából megosztott másodikak (35,97), valamint Tucker Johnson az Egyesült Államokból és Theo Timmerman Hollandiából megosztott negyedikek (40,19).

„Azt hiszem, 20 év alatt talán két döntetlent láttam, és így, hogy csapatban és a negyedik helyen is döntetlen van, lenyűgöző” – mondta Johnson.

A csapatok harmadik tagjai – Jimmy Fairclough az Egyesült Államokból és Koos de Ronde Hollandiából – kilencedik és tizedik helyen állnak, és csak 0,25 hibapont van közöttük.

Exell a félvérekből álló fogatával rekord pontszámot ért el annak ellenére is, hogy múlt héten megsérült a keze. „Terepakadályokat ugrottam csak úgy, és leestem, és eltört egy csont a bal kezemben. Kicsit erőlködtem tegnap, de az ausztrál csapat hozott nekem egy jó felszerelést, és így már minden jó volt ma.” – mondta.

A keze ellenére Exell élvezte a programot. „Meg kellett állnom, hogy ne mosolyogjak ott bent” – mondta. „Mindent maguktól csináltak, a köröket, a sarkokat, mindent. A lóápolóim segítettek, hogy azt mondták, melegítsek 20 perccel kevesebbet.”

Johnson fogatában egy ló Exell-től érkezett kölcsönbe, akit Black Shadow-nak hívnak (Fekete Árnyék – a szerk.). „Én csak Boyd-nak hívom, amikor mérges vagyok rá” – mondta Johnson mosolyogva. Johnson ma azt mondta, hogy ez a Világbajnokság lesz az utolsó versenye.

Exell azt mondta, hogy nem voltak rossz gondolatai abban, hogy kölcsönadja Johnson-nak a lovat. „Tucker 30 éve nagyon jó pártolója a sportnak, és sosem kért semmit cserébe.” – mondta Exell. „Láttam, hogy Aachen-ben kicsit a lóerők hiányában van, és felajánlottam neki. Mondtam, hogy elosztjuk a pénzdíjat, ha nyer.”

A két hajtó elmondta a holnapi maratonnal kapcsolatos elvárásaikat, amiben 25 hajtó közel az egész Kentucky Lovasparkon keresztül fog versenyezni. Richard Nicoll építette a nyolc akadályt.

„Sokkal nyitottabb pálya, mint amihez szokva vagyok, de sok hibát hozhat, mert gyorsabban mehetünk, és több hibát véthetünk” – mondta Exell.

Johnson azt mondta, hogy: „Szerintem néhány nagyon gyors hajtást fogunk látni, mert nagyon nyitott. Nekem nehéz lesz, mert olyan gyorsan fogok hajtani, ami sok hibát eredményezhet.”

Németország vezet csapatban a Lovastorna Világbajnokságon

A lovastornászok az éremosztó körre készülnek a hétvégén, csapatban pedig Németország vezet. „Nagyon jól ment a program” – mondta Alexander Hartl, a németek futószárazója. „Egy kicsit lehetnénk tökéletesebbek, de nagyon jó volt. Kicsit jobban kell a döntőben csinálnunk, és nagyon tökéletes lesz. Ezek a terveink a döntőre.”

A német csapat lova Adlon, a 15 éves brandenburgi. A németek 7,698 ponttal állnak, őket követi Ausztria (7,644) és az Egyesült Államok (7,655). A döntő a kűr program lesz vasárnap.

Az Egyesült Államok vezetett eddig, de egy kis szerencsétlenség során két csapattagjuk leesett a lóról. „Fizikálisan jól vagyunk, mentálisan is talpra állunk, és vasárnap nagy lehetőség áll előttünk, hogy visszaálljunk az első helyre” – mondta a csapattag és edző Devon Maitozo.

Svájc (7,467) és Franciaország (7,299) vannak még az első ötben.

Az egyéni versenyben a lovastornászok technikai programot mutattak be, amiben a motoros képességek öt különböző gyakorlatát kell előadni. A versenyzők ezeket a gyakorlatokat és még másokat is egy egyperces programban mutatják be. Szombaton lesznek az egyéni kűrök, és az összesített pontszámok alapján osztják ki az érmeket.

A tegnapi egyéni kűr után a svájci tizennyolcszoros bajnok, Patric Looser vezet 8,369 ponttal. Ő maga is meglepődött az eredményen. „Nagyon örülök a technikai programnak, mert az nem a különlegességem. Tudom, hogy megnyerhetem a kötelezőt, a kűrt, és elöl lehetek, de a technikaiban tudom, hogy sokat kell dolgoznom” – mondta. A sikerét részben lovának, Record RS von der Wintermühle-nek, a 18 éves hesseni ménnek tulajdonítja. „Tudom, hogy az egyik legjobb lovam van, és ez biztonságot ad. Nagyon jó rajta voltizsálni” – mondta Looser.

A német Kai Vorberg kapta a férfiak legmagasabb pontját a technikai programra, amivel második helyen áll összesen 8,353 ponttal. A legjobb ötben van még Nicolas Andreani Franciaországból (8,301), Stefan Csandl Ausztriából (8,123) és Gero Meyer Németországból (8,091).

A női egyéni divízióban a legmagasabb technikai pontszámot Joanne Eccles Nagy-Britanniából kapta, aki a 2009-es Európa Bajnok, ezzel vezet 8,327 ponttal. De azt mondta, hogy még semmi sem biztos, amíg van hátra egy versenyszám. „Azt gondolom, hogy a verseny tele volt jóval és rosszal. Első nap nagyon jó volt. Második nap nem voltam annyira elégedett a teljesítményemmel. Ma megint boldog vagyok.” – mondta Eccles. „Igazán fantasztikus a verseny itt; akármilyen irányban mehet tovább. Körülbelül 7 lány van, akik nagyon jók, és bármelyikük vezethet. Ezért ha nem megyek ki és élvezem, akkor nincs értelme a versenyre jönni, így a célom, hogy egy igazán jó döntőt menjek, és elégedett legyek magammal, inkább, mint a helyezést nézni.”

A második helyen áll jelenleg Antje Hill Németországból 8,207 ponttal. A német Simone Wiegele (8,192), az amerikai Mary McCormick (8,133) és a szintén amerikai Megan Benjamin (8,065) a további sorrend.

 

Frissítve: 2023.06.23.
Fotók: Canva

Lev Tolsztoj – Holsztomer, egy ló története 3.

Lev Tolsztoj 
Holsztomer, egy ló története 3.

 

A nap már az erdő fölé emelkedett, fénye beragyogta a rétet meg a kanyargó folyót. A harmat lassan felszáradt, és csöppekbe gyűlt; a reggeli pára utolsó maradványai könnyű füstként illantak el. Az égen kicsi felhők bodorodtak, de szél még nem fújt. A folyón túl sörtésen állt a zöld, szárba szökő rozs; friss fű- és virágszag terjengett. A kakukk rekedtes hangon kakukkolt az erdőben, és Nyesztyor a fűben hanyatt fekve számlálta, hogy még hány évig él. Pacsirták röppentek fel a rozsföldről és a rétről. Egy elkésett nyúl betévedt a ménes közé; megugrott, majd meglapult egy bokor tövén, s úgy fülelt. Vaszka elszundikált, fejét a fűbe temetve; a fiatal kancák megkerülték, és egyre messzebb széledtek széjjel a réten. Az öregek, prüszkölve, csillogó nyomot hagytak a fűben, és valamennyien olyan helyet választottak maguknak, ahol senki sem zavarja őket. De már nem legeltek, csupán kényeskedve tépegették az ízesebb füveket.
Az egész ménes észrevétlenül haladt egy irányba.

És ismét az öreg Zsuldiba volt az, aki méltóságteljes léptekkel a többiek előtt haladva, megmutatta, hogy tovább is lehet menni. A fiatal, fekete Muska, aki most ellett először, szakadatlanul nyihogott, és farkát fölemelve prüszkölt lilásbarna kiscsikójára. A még fedezetlen, sima és fényes szőrű Lasztocska úgy leszegte fejét, hogy fekete, selymes üstöke elfödte homlokát és szemét; a fűvel játszott, tépdeste, elhajította, megtiporta harmatos, nedves lábával. Egy nagyobbacska szopós csikó, úgy látszik, valami játékot eszelt ki; tollbóbita módjára fölemelve rövid, göndör farkocskáját, immár huszonhatodszor ugrálta körül anyját, aki eközben nyugodtan tépdeste a füvet; nyilván megszokta már fia különös viselkedését, s csak nagy ritkán sandított rá nagy, fekete szemével. Egy egészen kicsi csikó – fekete, nagy fejű, két füle közt bután göndörödő üstökű, farkincája még arra az oldalra görbül, amelyen anyja méhében feküdt – kihegyezett füllel, kimeresztett, bámész szemmel, mozdulatlanul és állhatatosan szemléli a szökellő, hátráló csikót; nem tudni, vajon irigyli-e, vagy pedig azon tűnődik-e, hogy miért csinálja? Egyesek szopnak, orrukkal bökdösve anyjukat, mások – nem tudni, miért – anyjuk hívására ügyet sem vetve, apró, ügyetlen ügetéssel futnak egyenesen az ellenkező irányba, mintha keresnének valamit, majd – éppoly érthetetlen okból – megtorpannak, és átható, kétségbeesett hangon felnyerítenek. Egyik-másik oldalán fekszik; van, amelyik éppen legelészni tanul; van, amelyik hátsó lábával füle tövét vakargatja. Két kanca, amelyik még nem ellett meg, a többiektől különválva, lassan lépegetve legel. Látszik, hogy a többiek tisztelik állapotukat, és a fiatalok közül egy sem merészkedik a közelükbe, nehogy megzavarja őket. Ha egyik-másik szeleburdi mégis a közelükbe lopódzik, a vemhes kancák fülének vagy farkának egyetlen mozdulata elegendő, hogy figyelmeztesse a tolakodókat viselkedésük illetlen voltára.

Az egyéves csikók, elsőfű kancák teszik magukat, hogy ők már nagyok és méltóságteljesek, nemigen ugrálnak, és nem vesznek részt a vidám kompániák csintalankodásában. Illedelmesen eszegetik a füvet, hattyú-kecsességgel hajlítva meg nyírott sörényű nyakukat, és úgy legyezgetnek kicsi seprűjükkel, mintha nekik is már valóságos farkuk volna. Némelyek lefekszenek, mint a nagyok, hemperegnek, vagy egymást vakargatják.

A legvidámabbak a kétévesek, a háromévesek, és a fedezetlen kancák. Rendesen mind együtt járnak vidám leánycsapatban, lárma, nyihogás, nyerítés, prüszkölés hallatszik körükből. Egybegyűlnek, fejüket átfektetik egymás vállán, meg-megszagolgatják egymást, néha farkukat magasra emelve, félig vágtázva, félig ügetve, büszkén és kacéran ellejtenek társnőik előtt. A vezető, hangadó szépség ebben az egész fiatal csoportban a csintalan sötétpej, kicsi kanca volt. Amit ő tett, azt csinálták a többiek is; amerre ő ment, oda követte a szépek hada.

Ezen a reggelen a csintalan kis kanca különösen játékos kedvében volt. A jókedv éppen úgy elfogta, mint ahogyan az embereket is el szokta fogni. Már ivás közben, mikor az öreg tarkát bosszantotta, messzire elvágtatott a folyóparton, úgy tett, mintha megijedne valamitől, felhorkant, és ahogyan csak lábai bírták, száguldott a mezőn át. Vaszkának kellett utánanyargalnia, hogy visszahozza a többiekkel együtt, akik nyomába szegődtek. Egy keveset evett, azután hempergőzni kezdett, majd nekiállt bosszantani az öregebb kancákat azzal, hogy elibük ment; azután megkergetett egy szopós csikót, és utánaszaladt, mintha meg akarná harapni. Az anya megijedt, és abbahagyta az evést, a kiscsikó panaszos hangon kiabált, de a csintalan kanca hozzá sem ért, csak megijesztette, hogy mulattassa társnőit, akik érdeklődéssel szemlélték csintalankodását. Később elhatározta, hogy elcsavarja egy szürke lovacska fejét, amellyel messze a folyón túl a rozsföld mellett szántott egy paraszt. Megállt a fiatal kanca, büszkén, kissé oldalvást fölemelte fejét, megrázkódott, és gyengéd, édes, elnyújtott hangon felnyerített. Pajzánság, érzelem, szomorúság fejeződött ki ebben a nyerítésben; a szerelem megkívánása és ígérete, és egyben szerelmi bánat.

Íme, a haris a sűrű nádasban ide-oda futkos, szenvedéllyel hívogatja szíve barátnőjét; a kakukk is, a fürj is szerelemről dalol, és a virágok a szél szárnyán küldik egymásnak illatos porukat.

“Én is fiatal vagyok, szép vagyok, erős vagyok – így szólt a fiatal kanca nyerítése -, mégsem adatott még meg nekem ennek az érzésnek az édessége; nem tapasztaltam még a szerelmet, és még egyetlen szerető, egyetlenegy sem ismert engem.”

Sokatmondó nyerítésének bánatos, fiatal hangja betöltötte a mezőt és a földeket, messzire elhangzott, és eljutott a szürke lovacskához is. A lovacska fülét hegyezte, és megállt. A paraszt belerúgott bocskorával, de a szürke lovacskát megbűvölte a távoli nyerítés ezüstös hangja, és ő is felnyerített. A paraszt haragudott, megrántotta a gyeplőt, és úgy hasba rúgta a lovacskát, hogy az nem tudta befejezni a nyerítését, és ismét nekirugaszkodott a szántásnak. De szívében édes búbánat ütött tanyát, és a messzeségből még sokáig elhallatszott a ménesig szenvedélyes nyerítése és a paraszt dühös szitkozódása.

Ha puszta nyerítésének hangjától a szürke lovacska annyira megbolondult, hogy még kötelességéről is megfeledkezett, mi történt volna vele, ha meglátja a pajzán fiatal kancát teljes szépségében, amint ott állott, fülét hegyezve, táguló orrlikakkal, mélyen beszívta a levegőt, és feszengve, egész fiatal és szép testében remegve hívta őt.

De a csintalan fiatal állat nem sokáig tűnődött. Amikor a szürke hangja elhalt, még egyszer gúnyosan felnyerített, azután leszegte a fejét, lábával a földet kapálta, és elindult fölkelteni és bosszantani a tarka lovat. A vidám fiatalok állandóan kínozták és bolondították a vén tarkát, aki többet szenvedett tőlük, mint az emberektől. Pedig sem ezeknek, sem amazoknak nem vétett soha; az embereknek még hasznára is volt. De miért gyötörték őt a fiatal lovak?

Folytatása következik…

Frissítve: 2023.04.28.
Fotó: Canva

A lovak reparálója

A lovak reparálója

1885

Ilyen hivatal is csak Magyarországon van.
Egyszer valami nagyobb kihágási ügyben mint tanú voltam beidézve a bíróság elé. Voltunk vagy húszan tanúk, falusiak, városiak a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből. Legjobban feltűnt nekem egy tömzsi ember simára borotvált képpel, ravasz apró szemekkel, hegyes állal, félig paraszti, félig úri viseletben. Kántoros tubákszínű gérok volt rajta, s alul szűrposztós magyar nadrág.

– Mi a neve? – kérdé tőle a bíró.

– Mikulik János.

– Hány éves?

– Ötvenegy.

– Mi a foglalkozása?

Tétovázni látszott egy darabig, majd hirtelen hadarta:

– Kereskedni szoktam.

Amire csöndes derültség látszott a falusiak arcán. Zordonan nézett körül, majd alázatos nyájassággal jegyzé meg:

– Csak tessék kérem odaírni, hogy kereskedő.

A bíró fel is írta, amit bediktált, s miután kikérdezte, elbocsátotta:

– Jöjjön a következő tanú.

Hanem engem érdekelt az originális alak, s amint kimentünk a megyeház udvarára, megszólítottam a falusiakat:

– Miféle ember ez a Mikulik János?

– Hja, nagyon furcsa mestersége van annak.

– Hát nem kereskedő?

– Azt nem mondhatnám, hogy nem.

– És mivel kereskedik?

– Lovak erkölcseit reparálja, kérem alásan.

– No, még ilyet sem hallottam.

– Elhiszem, kérem, mert ilyen csak egy van Magyarországon.

– Aztán, hogy reparálja a lovakat?

– Eljár a lóvásárokra. Ott van ez minden lóvásáron, ami Dunán innen esik.

– Tehát amolyan lócsiszár féle?

– Dehogy az, dehogy. Sohasem vett egyetlen egy lovat sem.

– Mi az ördögöt csinál akkor ott.

– Hogy mit csinál? Lődörög a lovak közt, ismerkedik a vásárosokkal, megnézeget minden lovat, beleüti az orrát minden alkudozásba, s ha csak teheti, megrontja a felek közt azt alkút, hibákat talál a lovon, vagy lebeszéli a vevőt.

– De mi haszna van ebből? – kérdeztem csodálkozva. Hárman is siettek felelni:

– Az, hogy minél több lópakszust szedhet össze.

– Nem értem.

– Hát az úgy van kérem – szólt most bele a galiba nótárius -, hogy minden egyes eladó, amikor a lovat a vásárra viszi, vált otthon a lovának egy bizonyítványt a jegyzői hivataltól arra nézve, hogy a ló igaz jószág, amiben aztán benne van a ló személyleírása is, hogy pej vagy szürke, mén vagy kanca, így néz ki, ennyi éves, ez a gazdája s a többi.

– Értem.

– Ha aztán az eladás nem sikerült, hiábavaló volna lóbizonyítvány, mikor a következő vásárra viszi a gazda a lovat, ismét új pakszust vált.

– Természetesen.

– No mármost! Ezeket az ócska pakszusokat a vásár után összeszedi a lovak reparálója olcsó áron. Gondolom négy krajcárt fizet egyért-egyért. Az el nem adott lovak gazdái szívesen adják oda, mert nincs többé szükségük rá. Mikulik uram felüti a pakszusbeváltó intézetét valamelyik Laci-konyhában. A népek csak úgy özönlenek hozzá, mint a zápor.

– Bolond ember! Minek neki az a sok ócska pakszus.

– Minek? Hiszen éppen ezen alapszik a keresete. A négy krajcáros pakszusokat eladja öt forintjával. Három-négy ládája van otthon Nyírjesen, telidesteli lóbizonyítványokkal. Nagy pénzt reprezentálnak azok!

– Pszt! erre megy. – Éppen e pillanatban ment el mellettünk Mikulik János uram félrecsapott kalappal, nagy gúnyosan. Panaszkodik fűnek-fának tele szájjal:

– Minden haszontalanság miatt befárasztja a becsületes embert a vármegye! Most is az egész napom itt veszett! Pedig hát munkából él a becsületes ember.

– A farizeus gazember! – sziszegte a jegyző.

– De én még mindig nem fogtam fel a munkáját – mondám halkan.

– Mindjárt megmagyarázom egészen. A környék tele van lókötőkkel, akik egész az alföldre, le Szegedig, Kikindáig elmennek, s hozzák a szebbnél-szebb csikókat. Erre a szenvedélyre alapította Mikulik János uram az ő üzletét, mert úgy tessék venni, hogy a lopott lovat jóravaló ember nem veszi meg pakszus nélkül, de ha megveszi is valaki, csak potom árt vet érte a tolvajoknak, de ha bizonyság van hozzá, a ló hitele meg van reparálva, s hatszorosan nyer árban. Ha meggondoljuk a dolgot, Mikulik jutányos árban dolgozik.

– Ahá, kezdem sejteni.

– No ugye? A lótolvajoknak feladata eszerint két részből áll. Nem elég megszerezni a lovat, hanem még fel is kell vele elébb keresni Mikulik János uramat a nyírjesi kőházban. Az bizonyosan otthon pipázik az ámbituson, hivatalos komolysággal fogadja a lócsiszárokat. Műértő szemmel végignézi a lopott lovat, megvizsgálja a fogait, megveregeti szeretettel a lapockáit.

– Derék állatka vagy, ne kapálódz, ne félj, no, mindjárt becsületes lovat faragok belőled.

Bemegy a kancelláriába, kiveszi a ládákból az egész készletet, hol hivatalos rendben szortirozva vannak pej, szürke, fehér, fekete, sárga lovakra okmányok; amilyen kell, olyant keres ki, mert van ott mindenféle.

– Húsz ménesre való – mint ahogy szokta mondani.

– S minden pakszus öt forint?

– Van azok közt értékesebb, becsesebb is. Azok, amelyek a különös ismertető jelekre ráillenek. Ezekért tíz-húsz forintot is elkér Mikulik uram.

– Hallatlan dolog ez! De hát nem szól ebbe bele a vármegye?

– Bánja is az, uram. Hisz ő maga is már hamis lovon jár…

 

Forrás: Mikszáth Kálmán művei I.
Frissítve: 2023.04.24.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés