Kezdőlap Blog Oldal 75

Több, mint 300 000 jegy kelt el a Világjátékokra

Több, mint 300 000 jegy kelt el

Már több mint 300.000 jegy kelt el a Világjátékokra. A nagydíj kűrre, és a reiningre már szinte lehetetlen jegyet venni.

A 2010-es Lovas Világjátékokra már körülbelül 315.000 jegyet értékesítettek a szervezők. Kitűzött céljuk kereken 500.000 belépőjegy értékesítése.

A nagydíj kűrre már majdnem minden jegy elkelt, de a reining egyéni versenyszámára is már csak 150 férőhely vár gazdára a 7000 férőhelyes arénában. Bár a döntőkre gyorsan fogynak a jegyek, a Világjátékok döntőket megelőző versenyszámai iránt mérsékeltebb az érdeklődés, így azokra akár 30%-os kedvezménnyel is bejuthatnak az érdeklődők. Buzdítsa Ön is a pálya mellől a magyar csapat tagjait!

A Világjátékokon 58 ország lovasai vesznek részt. Az első lovak és lovasok szeptember 10-én érkeznek majd meg a helyszínre.

 

Frissítve: 2023.06.28.
Fotó: Canva

Lázár Ervin – A kovács

Lázár Ervin – A kovács

– Kénszagot érzek – mondta Szűcs Lajos. A segéd csodálkozva rákapta a tekintetét, azt akarta mondani: „Hát aztán, gépész úr, hiszen a méhelben vagyunk.” Márpedig a méhelben – így nevezték Rácpácegresen a műhelyt – különböző gőzök és gázok keveregnek, rejtélyes szagokat böffen a fújtatóval izzított szén, kesernyés párákat ereget a hűtődézsában kihunyó vöröslő vas, még az üllőről szertefröccsenő vascsillagocskák is illatoznak, fém-, égettpata-, füst- és kénszag lebeg itt mindig.

A segéd mégsem szólt, mert ahogy a mesterre nézett, látómezejében megjelent a műhelyajtó is, s az ajtófélfának támaszkodva ott állt egy úrféle, pantallóban és hosszú malaclopóban.  „Hogyhogy nem vettük észre, amikor bejött?” – ámult magában a legény, s hogy oly hosszú ideig bámult ugyanarra a pontra, odanézett a mester meg a kisinas is. A kisinas mindjárt észrevette, hogy ennek az embernek nagyon furcsa a lába. Önkéntelenül közelebb lépett a mesterhez, hogy védelme láthatatlan fénykörébe álljon.

– Jó napot, uram – mondta tisztességtudóan Szűcs Lajos -, észre sem vettük, hogy bejött. Az úrféle köszönés helyett felröhintett.

– Maga az a híres kovács? – kérdezte kényeskedő bájgúnárhangon. Szűcs Lajos a maga részéről az ilyen hangot utálta a világon a legjobban.

– Eddig nem tudtam róla, hogy híres vagyok – mondta, és önérzetesen kihúzta magát. Ettől még vékonyabbnak látszott, feszes volt, mint a nyílpuska húrja.

– Úgy hírlik – mondta az idegen -, magát nem is porból meg hamuból gyúrta össze a Teremtő. – Elhallgatott. Talán kérdésre várt. De arra aztán várhatott, mert nem szólt a mester se, a segéd se, a kisinas se. Hallgatásukba bekapcsolódtak a tárgyak is. Fönn a mennyezeten a nagybőgőszerű fújtató, a tűzhely két vaspofája, a vízszintes lendkerekű fúrógép s a falon függő szerszámok, a menetvágók, laposfogók, kacsacsőrű fogók, vasfúrók, lukasztók, hidegvágók, kiskalapácsok, nagyok, s persze maga az üllő is – mind-mind súlyosan hallgatott. Így hát kérdés nélkül folytatta az idegen.

– Magát vasból kalapálta, nem igaz?! – A kisinas elképzelte, ahogy Isten a Vashegyből kiszakít egy jókora tömböt, vörösre izzítja és kikalapálja belőle Szűcs Lajost. Így már érthető, hogy cingár ember létére hogy fér meg benne ennyi erő. Vasból van. A mester azonban, úgy látszik, nem vette dicséretnek az idegen szavait, mert még feszesebb lett.

– Mivel szolgálhatok az úrnak? – kérdezte kurtán.

– Na jó – böffent a bájgúnár -, patkolja meg a lovamat. – Szűcs Lajos kitárta a kétszárnyú faajtót, amely akkorára volt méretezve, hogy a vasalni való szekeret be lehessen tolni rajta a műhelybe. Lópatkoláshoz ugyan fölösleges volt kinyitni, de úgy látszik, a mester nagyobb légteret akart. Vagy a kénszagot érezte túl erősnek.

Már ajtónyitás közben szemrevételezte a lovat, és egy kicsit meghökkent tőle. Elsőre nem is tudta, hogy mi a lóban az ijesztő. Hogy ilyen nagy monstrum? Hogy szénfekete? Vagy a feketeségből kivillogó szeme fehérje? Vagy az, hogy sunyít? Ha a ló ellenségesen hátracsapja mind a két fülét, azt hívták Rácpácegresen sunyításnak. Ebből lehetett látni, hogy a ló rossz természetű. Ez rossz természetű volt, semmi kétség. Ekkorra már gyűlni kezdett a nézőközönség is. A pusztaiak – honnan, honnan nem – megtudták, hogy valami készül a méhelben, és összesereglettek, tisztelettudó, nagy kört alkotva a sunyító fekete ló körül, szívükben nagy bizodalommal a mester iránt, aki jelenlétüktől rögtön nagyobb bátorságra kapott, nem érdekelte már, hogy mitől ijesztő a nagy, fekete ló, leemelt a szögről egy félkész patkót, fölizzította – nyekegett a böhöm fújtató, a két vaspofa között sisegett a szél -, és az izzó patkóval elindult kifelé, hogy a ló patájához mérje, tágítani kell-e, vagy szűkíteni.

– Ezt akarja ráverni? – kérdezte fitymálóan az idegen.

– Ezt hát. Nem azt mondta, hogy patkoljam meg? – Erre az idegen, se szó, se beszéd, odalépett a mesterhez, puszta kézzel kivette az izzó patkót a fogó pofái közül, és egyetlen mozdulattal úgy összegyűrte, mintha nem is vasból, hanem nyers tésztából volna. A csúffá tett patkót odahajította Szűcs Lajos lába elé.

– Az én lovamnak rendes patkót csináljon! – Olyan csönd lett, amilyen Rácpácegres fönnállása óta még soha. Hallani lehetett a kisinas szívdobbanását. Azért dobbant akkorát a kisinas szíve, mert most értette meg, mitől furcsa ennek az embernek a lába. Meg a ló! Hát persze! Még egyszer odapillantott, hogy biztos legyen a dolgában. Biztos lehetett. A ló füle mögött két szarvacska meredt az égnek. Nem nagyobb egyik sem, mint egy hüvelykujj körmös vége, de szarv. És az idegen lába! Nem láb az, pata! Odasündörgött sóbálványként álló mesteréhez, s a nadrágja száránál fogva húzni kezdte befelé.

– Ne ráncigálj, az apád nemjóját – morrant mérgesen a mester, de azért engedelmesen megindult a műhelybe.

– Gépész úr – súgta odabent a gyerek -, ez az ördög!

– Azt hiszed, nekem nincs szemem? – súgta vissza Szűcs Lajos, és elkiáltotta magát: – Nyomd azt a fújtatót! – Ezzel nekilátott. Egy egész nyaláb sínvasat tartott egyszerre a tűzbe, annyit, amennyiből öt szekér vasalása kitelne. Izzította, egybekalapálta, nyújtotta, hajlította, bumm-bumm a segéd nagykalapácsa, a mesteré meg egy az izzó vasra, kettő csilingelő az üllőre. Muzsikáltak a kovácsok. A rácpácegresiek odakint biztosan tudták, most már nagy baj nem lehet. Elkészült a patkó, olyan súlyos, hogy nyögött alatta az üllőtartó tuskó. Szűcs Lajos a legnagyobb fogóval fogta. Feszült minden izma, amikor fölemelte. Odatartotta az ördög elé.

– Na, ezt tekergesse össze! – Az ördög ezzel a patkóval már nem mert kikezdeni, intett, hogy jó lesz. A mester fölverte a lóra. Aztán dolgozott tovább, sercegve röpködtek a szikrák, csengett az üllő, elkészítette a második patkót, a harmadikat, már a negyediken dolgozott.

– Még vasat! – mondta.

– Nincs több, mester úr – súgta neki a kisinas.

– Mi az, hogy nincs több, hozd a szerszámokat – rendelkezett Szűcs Lajos.

A gyerek hordta a lángba a mester saját készítésű szerszámait, a gyáriakat, a drága menetvágó készletet, a fúrógépet lendkerekestül. De ez sem volt elég.

– Még vasat! – kiáltotta Szűcs Lajos, jó hangosan, hogy a kintiek is meghallják. – Emberek, vasat!

A rácpácegresiek szétszéledtek, de nem telt bele egy perc, már jöttek is újra, a csiraistállóból vasvillákat, marhaláncokat, a lóistállóból lóvakarókat, zablavasakat, kápakarikákat hoztak, az asszonyok hordták hazulról a faszenes vasalókat, parázscsiptetőket. Ili néni hozta a híres háromlábú vaslábosát, a gyerekek a játékaikat, röpikéket, gurigákat. Nyelte a patkó a vasat, de csak készen lett.

– Nna! – mondta a mester, és inge ujjával megtörölte verejtékező homlokát. A segéd csurom egy víz volt, átizzadt a kisinas inge is. Sistergett a patára illesztett patkó, s az égett pataszagba, ahogy az ördög lovához illik, egy kis kénkőszag vegyült, a mester beverte a patkószögeket, egy kicsit egyengetett még a reszelővel, aztán fölegyenesedett, a ló vasalt patája lehuppant a földre. Így szólt: dönn.

– Na, meg van patkolva a lova – mondta Szűcs Lajos. Az ördög, ahelyett hogy megköszönte volna, fölvihogott, a lovára pattant, az övéről leoldott egy bőrzacskót és Szűcs Lajos lába elé dobta. Nagyon csörgött benne valami.

– Itt a fizetség – mondta, és megsarkantyúzta a lovat. A ló könnyedén el akart ugrani, de Szűcs Lajos patkóinak súlya nem engedte, meglepetésében majdnem térdre esett.

– Gyia! – üvöltötte az ördög. Az óriási dög nekiveselkedett, ropogtak az ízületei, dagadtak az izmai, két első lábát nagy nehezen elemelte a földtől, de vissza is zuhantotta azonnal, a föld nagy recsegve-ropogva beszakadt, az ördög kétségbeesve üvöltözött, de mindhiába, zuhant a ló a patkó szakította gödörbe, s zuhant vele kecskelábú gazdája is. Vészjósló hangon morgott és remegett a föld, s mielőtt összezárult volna a rusnya ördög és rusnya lova fölött, Szűcs Lajos gyorsan fölkapta a lába elől az ígéretes bőrzacskót, és utánuk hajította.

Aznap nagy bált rendeztek Rácpácegresen, s bár a zenét csak hártyapapírral fölszerelt fésűk szolgáltatták, mivel Mészáros Juliska citerahúrjai is odalettek az ördög patkójába, azért égig ért a jókedv. S kedves utazó, ha egyszer Rácpácegresre tévedsz, ne mulaszd el az egykori méhel előtt a füledet a földre szorítani. Halk duhogást és döbögést fogsz hallani. Máig ott küszködik a Sátán Szűcs Lajos patkóival.

 

Frissítve: 2023.04.21.
Fotó: Canva

Fekete Szépség – Egy viharos nap

Fekete Szépség – Egy viharos nap

Egy késő őszi napon a gazdámnak hosszú üzleti útra kellett mennie. Befogtak a kétkerekű kocsiba. John is velünk jött. Mindig szívesen húztam a kétkerekű kocsit, csodálatosan könnyű volt, a magas kerekek is könnyedén gurultak. Előzőleg sok eső esett, most meg viharos szél fújt, csak úgy záporoztak az útra a nedves falevelek. Mi azért vidáman mentünk, hamarosan elértünk a vámsorompóhoz és az alacsony fahídhoz. A folyó két partja ugyan elég magasan húzódott, de a hidat közvetlenül a partoldalakra fektették, így amikor a folyó megduzzadt, a víz majdnem elérte a pallót. Az emberek azonban nem sokat törődtek ezzel, a híd mindkét oldalán erős korlát védte őket. A kapuőr szerint a víz szintje gyorsan emelkedik, és nehéz éjszakára lehet számítani. A kaszálók nagy része már víz alá került, és az út egy mélyebben fekvő részén is térdközépig ért a víz. A talaj azonban jó volt, és a gazdám olyan óvatosan hajtott, hogy minden simán ment. A városba érve, jól kipihenhettem magam. Az üzleti ügyek elég sokáig lefoglalták a gazdámat, csak késő délután indulhattunk haza. A szél egyre erősödött, a gazda mondta is Johnnak, hogy még sohasem volt házon kívül ilyen viharban. Én is éppen erre gondoltam. Az erdő szélén haladtunk, a hatalmas faágak úgy hajladoztak, mintha apró gallyacskák lennének, és a szél süvítése félelmetes volt.

– Bárcsak kint volnánk már ebből az erdőből! – sóhajtott a gazdám.

– Én is szeretném – felelte John – elég kellemetlen lenne, ha egy ilyen faág ránk esne.

Még be sem fejezte a mondatot, amikor nagy recsegés-ropogás közepette a sűrűből egy tölgyfa zuhant az útra, éppen előttünk. Gyökerestül szakadt ki a földből. Nem tagadom, bizony megijedtem. Mégis megálltam, és azt hiszem, kicsit remegtem is. Persze nem fordulhattam meg, nem futhattam világgá – nem így neveltek. John azonnal leugrott a kocsiról, és odajött hozzám.

– Hát ezt épp hogy megúsztuk – mondta a gazda.

– És most mit tegyünk?

– Nos, uram, ezt a fát nem tudjuk megkerülni, és át sem tudunk menni rajta. Nincs más megoldás, vissza kell mennünk a négyes útelágazáshoz. Jó hat mérföld, elég késő lesz, mire a hídhoz érünk, de a ló még nem fáradt.

Visszamentünk hát az útelágazásig, és már erősen alkonyodott, amikor a hídhoz értünk. Csak annyit láttunk, hogy a víz ellepte a híd közepét. A gazda azonban nem állt meg, nem volt ez szokatlan jelenség, ha megduzzadt a folyó. Nyugodtan folytattuk utunkat, de ahogy a hídra léptem, éreztem: itt valami baj van. Nem mertem továbbmenni, megálltam.

– Gyerünk, Szépség! – biztatott a gazda, és meglegyintett az ostorával. Én azonban nem mertem mozdulni. Ekkor egy erős ütést is kaptam, megugrottam, de mégsem indultam.

– Itt valami baj van, uram – mondta John. Leugrott a kocsiról, mellém lépett és körülnézett. Megpróbált maga vezetni engem.

– Na, gyere, Szépség, mi bajod? – Nem tudtam elmondani neki, de éreztem, hogy a híd nem biztonságos. Ekkor a túloldalon, a vámházból kirohant az őr, és egy fáklyával hadonászott, mintha megkergült volna.

– Hé! Hé! Halló! Megállni! – ordította.

– Mi történt? – kiáltott vissza a gazda.

– A híd közepe eltört, egy darabját elsodorta a víz, ha rámennek, a folyóba esnek.

– Hűha! – fújt nagyot a gazda.

– Szépségem! – hálálkodott John, és a kantárnál fogva óvatosan visszavezetett a folyópart mentén húzódó jobb oldali útra. A nap már lenyugodott, a szél is mintha gyengült volna a szörnyű vihar után, ami tövestül tépte ki azt a fát. Egyre sötétebb lett minden, és nagy csend vett körül. Nyugodt ütemben kocogtam, a kerekek jóformán zajtalanul gurultak a puha talajon.

 

Frissítve: 2023.04.21.
Fotó: Canva

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták – viszontagságos fiákerezés

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták
– viszontagságos fiákerezés –

„Kiléptünk a vámház lármájából és zűrzavarából a rakpart ragyogó napfényébe. Larry szaporán lépkedett, mögötte Leslie, majd Margo, és mama, akit a felajzott Roger a legközelebbi lámpaoszlophoz hurcolt.”

„Larry kiválasztott két fölségesen roskatag fiákert, az egyikbe berakta a poggyászt, és beült a másikba. Azután ingerülten körülnézett.
– Nos – mondta, – mire várunk?
– Mamára várunk – magyarázta Leslie. – Roger lámpaoszlopot talált…
– Szent isten – mondta Larry, azután felállt a kocsiban, és bömbölt. – Gyere mama, gyere már. Nem tud az a kutya várni?
– Megyek, drágám! – kiáltott mama szelíden, de az igazsággal ellentétesen, mert Roger semmi jelét nem adta, hogy el akarná hagyni a lámpaoszlopot.
Ez a kutya átok volt rajtunk egész úton – mondta Larry.
– Ne légy olyan türelmetlen – fakadt ki Margo méltatlankodva, – mit tehet arról a kutya, hogy el kell végeznie a dolgát?…”

„Ebben a percben befutott mama egy kissé ziláltan, és minden erőnket arra a feladatra kellett összpontosítanunk, hogy Rogert betuszkoljuk a kocsiba. Még sohasem látott ilyen járművet, és gyanakvással viseltetett iránta. Végül is fel kellett emelnünk és belódítanunk a kocsiba, miközben Roger éktelenül ugatott; azután lihegve utánaugrottunk, és lefogtuk.
A ló megijedt a történtektől, és kelletlen ügetésbe kezdett, mi meg rakásra dűltünk a kocsi fenekébe, legalul a vészesen vonyító Rogerrel.”

„Így hát fiákerünk zötyögve, zakatolva kocogott a város felé, mi pedig ültünk a lószőr üléseken. Roger, akit Leslie erősen megmarkolt, kilógatta a fejét a kocsi oldalán, és úgy forgatta szemét, mintha ki akarná adni a páráját. Azután elkocogtunk egy sikátor mellett, ahol négy kócos kuvasz feküdt a napon. Roger megmeredt, rájuk bámult, és megeresztett egy sorozat mély vakkantást. A kuvaszok nyomban talpra szökkentek, és rohantak fiákerünk után, harsányan ugatva. Tartásunk visszavonhatatlanul megingott, mert ketten az örjöngő Rogert fogtuk le, míg a többiek kihajoltak a kocsiból, és vadul csapkodtak folyóiratokkal és könyvekkel az üldöző falka felé. Ettől a kuvaszok még izgatottabbak lettek, és minden sikátornál, ahol elrobogtunk, újabb kuvaszok csatlakoztak hozzájuk; mire a város főutcáján gördültünk, már vagy huszonnégy kutya nyüzsgött a kerekek körül, szinte hisztériásan a dühtől.

– Miért nem csinál valaki valamit? – kérdezte Larry túlbömbölve a lármát.
– Miért nem csinálsz Te valamit ahelyett, hogy kritizálnál! – förmedt rá Leslie, aki küszködve igyekezett Rogert lefogni.
Larry hirtelen felugrott, kikapta az ostort az elképedt kocsis kezéből, dühösen megcélozta a kutyafalkát, de elhibázta, és helyette Leslie-t találta tarkón.
– Mi a fenét szórakozol? – hördült fel Leslie, vörös és dühös képét Larry felé fordítva.
– Véletlen – magyarázta Larry könnyedén, – kijöttem a gyakorlatból… rég nem volt már ostor a kezemben.
– Légy szíves, vigyázz, hogy mi a frászt csinálsz – mondta Leslie hangosan és harciasan.
– Jó, jó, drágám, hiszen csak véletlen volt – szólt közbe mama.
Larry újból a kutyák felé csapott, és leütötte a mama kalapját.
– Több bajt csinálsz, mint a kutyák – jegyezte meg Margo.
– Vigyázz, drágám – mondta mama a kalapja után kapva, – még megütsz valakit. Én inkább letenném azt az ostort.

Ebben a pillanatban a fiáker zökkenve megállt egy kapubejárat előtt, mely fölött a táblára Pension Suisse volt kiírva. A kuvaszok úgy érezték, most végre elkaphatják az elkorcsosult, fekete, kocsin járó dögöt, és tömör, lihegő félkörben zárkóztak fel körénk. A szálloda ajtaja kinyílt, egy idős, pofaszakállas portás jelent meg, és üveges szemmel meredt az utcai csatajelenetre. Rogert sikerült nagy nehezen a kocsiból kihúzni és bevinni a szállodába, mert súlyos kutya volt, és az egész család közös erőfeszítése kellett hozzá, hogy felemeljük, cipeljük és megfékezzük. Larry már láthatóan élvezte a helyzetet: leugrott a kocsiról, és ott táncolt, utat törve az ostorral a járdán, a kuvaszok között. Leslie, Margo, mama meg én igyekeztünk befelé, cipelve a vonagló, vicsorgó Rogert. Betámolyogtunk a hallba, a portás remegő bajusszal becsapta az ajtót, és nekivetette a hátát.”

 

Frissítve: 2023.04.21.
Fotó: Canva

Fekete István: Bogáncs – részlet

Fekete István: Bogáncs – Részlet

“… A kiskutya egyre inkább összebarátkozott Bubival, a tarka pónival, aki kövér volt, jóindulatú és kíváncsi, mint egy pék özvegye a múlt században. Amikor Bubi először meglátta Bogáncsot a kocsi árnyékában hasalni, azonnal odament, és megszagolta.

– Hát te…?
Bogáncs mértéktartóan morgott.

– Na, mi az, haragszol?

– Nem haragszom – hunyorgott a kutya -, de mégis csak idegen vagy… megharaphatsz, megrúghatsz…

– Én? – csodálkozott Bubi. – Én?

Bogáncs udvariasan telegrafált a farkával:
– Nem, te igazán nem látszol olyannak, de nálunk ez a szokás.

– Rossz szokás, azt mondhatom – billegette fülét a kis póni, – leheveredett Bogáncs mellé az árnyékba. – Tudod, kutya, nagyon szeretem a friss erdei füvet, de a legjobb mégiscsak jóllakva heverészni.

– Igen – pislogott Bogáncs -, ott is volt egy ilyenforma, mint te, csak nem volt ilyen szép szőre, nagy füle volt, és néha csúnyán ordított. Aztán rúgott is, meg harapott is.

– Szamár volt – csapkodott Bubi a farkával, minden rosszindulat nélkül -, semmi közünk hozzá, bár ők tartják a rokonságot. De talán aludnánk – bólintott a kis ló, és behunyta a szemét.

Bogáncs ettől kezdve érezte, hogy nyugodtan járkálhat a póni hasa alatt, vagy felülhet a hátára, Bubi azzal se törődik. Bubi csak a hasával tett kivételt és a legyekkel. Hasát módfelett szerette, s a bögölyöket módfelett utálta. Egyébként jóindulatú közönnyel nézte a világot, amiről érezte, hogy olyan, amilyen. Nem tiltakozott, ha jelenete következett a porondon, amikor Lojzi villanykörtéket lődözött a hátáról, és nem bújt ki a bőréből, amikor levették hátáról a nyerget.

– Elmehetsz, Bubikám – simogatta meg Malvin a kis ló okos fejét, de Bubi nem ment el, mert tudta, hogy Malvinnál némely fehér kockák vannak. Édes kis kockák.

– Szemtelen vagy, Bubi. Ha Alajos észreveszi, hogy cukorral tömlek, megint patáliát csap. Tűnj el! – Malvin búcsúzóul ráütött Bubi kövér fenekére, a kis ló pedig kikocogott megelégedetten, mintha azt mondta volna:
– Szeretnek, na, de én is szeretem őket!

Bogáncs és Bubi barátsága tehát megnyugtatóan rendeződött, de sose lett szerelem, ha el is mélyült. Bubi nem volt hajlamos érzelmi kilengésekre, mint ahogy nem is ficánkolt feleslegesen. Pontos volt, mint egy hivatalnok, de azon túl egy lépést se tett, csak evett és hevert, szemlélve a világot, amelyben minden csoda csak két napig tart, hát nem nagyon érdemes lelkesedni érte.

Bogáncs azonban fiatal volt. Fejlődő szervezete, pihent izmai, túllobogó szíve megkívánta a játékot, a rohanást, amiben bőségesen lett volna része, ha a birkák mellett marad, tehát megpróbálta Bubit valami játékra csábítani; Bubi azonban rendíthetetlen volt, bár jóindulattal, sőt szeretettel nézte a kiskutya oktalan ugrándozását. Néha Bogáncs műharagot színlelt, és morogva rohant a póni körül, amire Csámpás úgy forgott volna utána, mint az óramutató, de Bubi meg se moccant, csak csendesen röhögött.

– Nem tudom, hogy ez a rohanás mire jó, de ha neked jólesik…

– Megharaplak, megharaplak – csaholt a kiskutya, és csengő hangjában a fiatalság öröme repkedett -, a lábadat harapom meg!

– Jó, jó, de aztán lefekszünk, ugye?
Bogáncs most már igazán kezdett dühbe gurulni.

– De igazán megharapom! – És hörögve, de végtelen finoman harapdálni kezdte Bubi lábát. A lovacska fészkelődni kezdett, és Bogáncs várta, hogy játékosan kirúg, de Bubi csak a farkával válaszolt:

– Ott, ott… úgyis viszketett…
Bogáncs ezek után nem tehetett mást, mint hogy lefeküdt, s a póni azonnal melléje ereszkedett…”

 

Frissítve: 2023.04.24.
Fotó: Canva

Egyedül nem megy, de Dallos Gyuláék segítettek

Egyedül nem megy, de Dallos Gyuláék segítettek

 

Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyei lovasok részére szervezett Egyedül nem megy elnevezéssel négy hétvégés edzéssorozatot Bencsik József, a megyei lovas szövetség elnöke.

A Kakuk József vezette hevesi fedeles lovardában szerzett tapasztalatokról így számolt be a szövetségi vezető:

– Meggyőződésem, hogy léteznek Magyarországon olyan lovas emberek, akiktől lehet, sőt kell tanulni a szakmát – kezdte Bencsik József. – Az elképzelésem megvalósításához azon szerencsés személyek közül választottam segítőket, akik képzett edzőktől sajátíthatták el tudásukat. Az volt a cél, hogy az edzések tematikája nyújtson támpontot a fedeles versenyekre való felkészülésben. Az első gyakorláson a “hogyan üljünk a lovon” és a lovas segítségek alkalmazása szerepelt, melyet a díjugrató Stróbl Dorottya vezényelt. A ló idomításának alapjai nevet viselő tréninget a Magyar Lovas Sport örökös bajnoka, a díjlovaglásban 25-szörös magyar ob első, a díjlovagló válogatottnál húsz évig szövetségi kapitányként is tevékenykedett Dallos Gyula szakedző irányította. A stíluslovaglást Rezgő Zoltán mutatta be. A ma is aktív versenyző lovaglását nemcsak az eredményesség, hanem az elegancia is jellemzi és meggyőződéssel vallja, hogy “a jó ló csinál az emberből ismert lovast”. A felnőtt magyar bajnokságokon egyéni aranyérmet és három ezüstérmet nyert Stelczer Viktortól azt lehetett megtudni, miként kell felkészülni a versenyre. B. Cs.

 

2007.12.11.
Forrás: Heves Megyei Hírlap
Frissítve: 2023.06.29.
Fotó: Canva

Mit eszik az újszülött csikó?

Az újszülött csikó kezdetben anyatejjel táplálkozik, ami nem meglepő egy emlősállat esetében. Sőt, kifejezetten elvárás.

A kiscsikó születése után már két órán belül szopik, és az első hónapban nem is fogyaszt mást, mint anyatejet. A kancatej nemcsak teljes értékű táplálék a csikó számára, hanem immunerősítő is. A fiatal állat esetében tulajdonképpen nem beszélhetünk immunrendszerről, mert szervezetében a születésekor nincs ellenanyag. Ez a föcstejjel (ami nem más, mint a kancatej az első 24-36 órában) kerül a szervezetébe.

A föcstej tartalma eltér a normál kancatejtől: magas benne az immunitásért felelős sejtes alkotórészek és a nagy molekulájú anyagok (fehérjék és ásványi anyagok) száma. Mivel ezek az anyagok nem jutnak át a placentán a vemhesség során, viszont a csikó életben maradásához ezekhez mielőbb hozzá kell jutnia, erre a tej és a szoptatás a legkézenfekvőbb megoldás. Az immunanyagok egy része aktív módon, a vékonybélen keresztül, másik része pedig passzív módon szívódik fel. A csikó saját immunrendszere általában 70-72 nap alatt fejlődik ki, addig a föcstej biztosítja számárra a betegségekkel szembeni védettséget.

A fiatal csikó enzimrendszere eltér a felnőtt állatétól, a gyomrában nincs fehérjebontó enzim és nincs sósavtermelés, ez csak körülbelül egy hónapos korában alakul ki. A lótej tejcukortartalma igen magas: 6-7%, melynek bontását a laktáz enzim végzi. Ez az enzim azonban csak azoknál az állatoknál alakul ki, amelyek csak tejjel táplálkoznak. Mennyisége az elfogyasztott tejmennyiséghez igazodik, később a tejfogyasztás elmaradásával teljesen meg is szűnik. Az egyéb szénhidrátok lebontásáért felelős maltáz, szacharáz és alfamiláz enzim is csak egy hónaposan alakul ki a csikó gyomrában. Ezzel magyarázható az árván maradt csikók cukrozott tejjel való itatásakor kialakuló rendszeres hasmenés. Az általunk használt répacukor lebontása ugyanis mikrobiális úton, a vastagbélben történik, ezzel hascsikarást és hasmenést okozva az állatnak. Amennyiben tehát szükséges, kizárólag kancatejpótló szerekkel etessük.

Ha árván marad a kiscsikónk, az első és legfontosabb teendő, hogy föcstejhez juttassuk akár más kanca révén. Felneveléséhez a legjobb, ha megpróbálunk dajkakancát találni, ami sajnos nem egyszerű feladat. Érdemes ezekhez a feladatokhoz a környéken dolgozó állatorvosok segítségét kérni.

 

Szerző/Forrás: Háziállat Magazin
Frissítve: 2023.04.18.
Fotók: Canva

Lovon, biciklin, vízen, sőt gyalog is kirándulhatunk

Lovon, biciklin, vízen, sőt gyalog is kirándulhatunk

 

2007 a szelíd turizmus, vagy ahogy még mondják: az ökoturizmus éve. Többek között ehhez illeszkedik a Közép-békési Centrum elképzelése. Békés, Békéscsaba és Gyula vízi, gyalogos, kerékpáros, lovas és rekreációs útvonalat alakít ki az Élővíz-csatorna mentén.

A tervezett beruházás egymilliárd forintba kerül, ebből 850 millió forintra pályáznának az önkormányzatok a Regionális Operatív Program keretein belül. Az egyik legfontosabb program, hogy kiépítsék az összefüggő bicikliutat, hogy a három várost két keréken is úgy el lehessen érni, hogy a drótszamarasoknak ne kelljen az autók között tekerniük. A programnak ugyan nem része, de Békéscsaba más kerékpárutakat is tervez. Ezeket a Kétegyházi, Orosházi, Szarvasi úton alakítják majd ki, illetve befejezik a Békés felé vezető szakaszt. Ezen kívül több, a biciklis közlekedést megkönnyítő beruházást készítenek elő a MÁV-val közösen. Békéscsabán és Békés megyében már így átlagon felüli a kerékpárutak száma. Igaz, Hollandia után itt is kerekeznek a legtöbben Európában. Hollandiában ezer lakosra 860, Békés megyében 750 kerékpár jut. Utak terén sem állunk rosszul: hozzávetőleg 200 kilométernyi várja a kerekezni vágyókat a megyében.

A lovas turizmus még nem annyira megszokott, mint a bicikli, de az is egyre nagyobb teret hódít. Itt is több település fogott össze: Mezőhegyes adja a szakmai hátteret, itt lehet patkoltatni, itt készítik a lovagláshoz szükséges bőrszerszámokat, Orosházán rendezik a lóversenyeket, Békéscsabán pedig az ugratás, oktatás és a gyógylovaglás kap helyet.

 

2007.03.29.
Forrás: Békés Megyei Hírlap
Frissítve: 2023.06.29.
Fotó: Canva

Milliárdos fejlesztések a Dráva mentén

Milliárdos fejlesztések a Dráva mentén

 

Országosan is egyedülálló projekt fejeződik be idén a dél-dunántúli térségben: a Duna-Dráva Nemzeti Park területén lévő települések együttműködésével 44 helyszínen 1,1 milliárd forintos költségvetésből valósulhatnak meg elsősorban turisztikai fejlesztések – jelentették be a projekt gazdái Pécsett.

Horváth Zoltán, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke kezdte a nagyszabású projekt bemutatását a ma rendezett sajtótájékoztatón Pécsett. Mint mondta, egy nemzetközi és regionális jelentőségű ökoturisztikai fejlesztésről van szó, amely hazánk legérintetlenebb folyójának, a Drávának és természeti értékekben gazdag környezetének a környezet értékeit védő, azt nem károsító turizmusba integrálását célozza meg. Az alelnök reményét fejezte ki, hogy a programnak lesz folytatása, a Nemzeti Fejlesztési Terv II. keretein belül is.

Nórántné dr. Hajós Klára projektvezető tájékoztatójában kiemelte, hogy a projektben mindössze 2,5 százalék önrészre volt szükségük a részt vevő önkormányzatoknak. A projekt földrajzilag és kulturálisan már létező, azonban funkcionálisan új, egyúttal a többi turisztikai régióhoz, szolgáltatásaihoz illeszkedő, azokkal nem rivalizáló régiót fog egybe. A projekthez szervesen kapcsolódik a Dráva-medencén átívelő 655 km túraútvonal és tanösvény hálózat kiépítési terve, amely a Dráva projektben érintett mind az öt kistérség – a csurgói, nagyatádi, barcsi, sellyei, siklósi – folyamatos megközelítését, átjárhatóságát biztosítja, összeköti a kistérségeket és minden nevezetes, a Dráva projektben megvalósítani és fejleszteni kívánt látnivaló gyalogos, kerékpáros megközelíthetőségét teszi lehetővé. A túraútvonal és tanösvény kiépítése a következő fejlesztési időszak feladata.

A projekt vezetője közölte: a fejlesztések közül már elkészült a drávacsepelyi túraállomás, a somogybükkösdi esőbeálló. Elkezdődött a kovácshidai bemutatóterem, a porrogszentkirályi erdei iskola, egy régi parasztház és füstös konyhájának felújítása, a Duna-Dráva Nemzeti Park természeti kincseit Drávaszentesen bemutató terem, valamint, az őrtilosi túraállomás, a Dráva-menti vízi és madárvilág bemutatóhelyének kivitelezése.

Néhány programelem

Szintén megkezdődtek a munkálatok a sellyei turisztikai információs centrum és kiállítótér építésénél, a zákányfalui turista bázispont, esőbeálló kivitelezésénél, a turonyi lovas turista bázispont és esőbeálló megvalósításánál. A gyékényesi bemutatóterem és kilátó, valamint a berzencei bemutató épület felújítási munkái ezen a héten kezdődnek meg.

A nagyharsányi nemzetközi hírű szoborparkban lévő Gyimóthy villa kivitelezőjének közbeszerzési eljárás keretében történő kiválasztása is megtörtént, a kivitelezés 2007. augusztusában fejeződik be. A fejlesztés a meglévő 178 négyzetméter épület felújítását, valamint 102 négyzetméterrel történő bővítését célozza meg. A fejlesztés révén elkészül a pinceszinti és földszinti helyiségek komplett belső építészeti és épületgépészeti felújítása, az épület homlokzatának, külső nyílászáróinak, tetőszerkezetének teljes felújítása, új kiállítóterek kialakítása, valamint sor kerül a meglévő fűtési rendszer korszerűsítésére is.

A villához bővítésként épülő kiállító terem lehetőséget ad arra, hogy egy képekből, írásos anyagból álló történeti kiállítási anyaggal mutassuk be az elmúlt negyven év szakmai történéseit, programjait, az itt dolgozott művészeket.

A Szobrász Alkotótelepen az utóbbi években a hagyományoktól eltérő programok is zajlottak, land-art, kistelepülések használaton kívüli településrészeinek művészek általi átfogalmazása, közösségi térré való áttervezése, média művészeti, összművészeti programok. Több kis-plasztika, kültéren nem kiállítható alkotás is készül, amiket szintén ebben a kiállító teremben szeretnénk bemutatni. A kiállító tér lehetőséget ad más művészeti ágak és a képzőművészet kapcsolatát vizsgáló, a nagyközönség számára is látogatható programok létrehozására is. Az összes projektelem várhatóan novemberig valósulhat meg.

 

2007.02.09. Korb Z.
Forrás:  Pécsi napilap.hu


A turizmusban látják a biztos jövőt
Fejlesztés Novemberre fejeződik be az 1,1 milliárdos projekt

Magyarországon egyedülálló az a fejlesztés, amely a Dráva-medencében zajlik – így értékelte tegnap sajtótájékoztatón Horváth Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke a novemberben befejeződő Dráva-projektet. Két szomszédos megyében harmincegy partner – települések, megyei önkormányzatok, a nemzeti park – részvételével valósul meg az 1,1 milliárd forintos ökoturisztikai fejlesztés. A projekt jelentőségét az adja, hogy zömében hátrányos helyzetű településeket érintenek a munkák, az ott élőknek talán az egyetlen kitörési lehetőséget a turizmus adhatja.

Nórántné dr. Hajós Klára projektmenedzser a Baranyát is érintő munkákról szólva elmondta, Sellyén turisztikai információs centrumot építenek, Kovácshidán már elkezdődött a túraállomás kialakítása. Drávacsepelyen már kész a pihenőhely, és a nagyharsányi Gyimóthy-villa felújítása, bővítése is hamarosan kezdődik.

Harkányban kilátót, turistaközpontot építenek, valamint az Ormánság jellegzetes népi épületét, a talpasházat skanzenbe telepítik. Mattyon a Madár emlékparkban, valamint Szaporcán, Cúnban, Kémesen, Drávapiskiben, Tésenfán, Ipacsfán és Siklóson is épül egy-egy túraállomás. Diósviszlón bemutatóhely készül, Túronyban már elkezdődött a lovas turizmus számára egy „bázispont” építése, Siklóson is hasonló lesz, illetve a kerékpárosokat szolgáló „bázispont” lesz Drávaiványiban.

Már a folytatást is tervezik, méghozzá egy 655 kilométeres túraútvonal- és tanösvényhálózatot építenének ki. Az alelnök kifejtette, bíznak abban, hogy a második Nemzeti Fejlesztési Tervben lesznek források erre a célra is.

 

2007.02.10. B. M. C.
Forrás: Dunántúli Napló
Frissítve: 2023.07.03.
Fotók: Canva

Fogyatkozó állattartási kedv

Fogyatkozó állattartási kedv

 

Háztáji: Az egyéni gazdaságok családi fogyasztásra tartják a jószágot
Baranya

Ludvig János évek óta tart teheneket a magyarteleki vállalkozásában. Az állatok sok munkát igénylő gondozásában pásztora is segít.

Az országos folyamathoz igazodóan a dél-dunántúli régióban, így megyénkben is csökkent az állattartási kedv az elmúlt években – derül ki a KSH Pécsi Igazgatóságának frissen közzétett adataiból. Az átlagos csökkenés mögött azonban mind állatfajtánként, mind pedig gazdálkodási formánként jelentős különbségek vannak.

Míg a nagyüzemi állattartók körében a tevékenység központosodása figyelhető meg a megyében, addig a lényegesen kisebb súlyú egyéni gazdaságok esetében az állatok számának szétaprózódása jellemző. Az érdekes kettősséget tovább erősítette az ágazatot az elmúlt években jellemző alacsony jövedelmezőség. A jobb hatékonysággal működő nagy állattartó telepek tudtak eredményt produkálni, ugyanakkor az egyéni gazdaságok szerepe egyre inkább a saját célra, fogyasztásra szánt állatok tartásában maradt meghatározó.

A KSH elemzése szerint az egyéni állattartás valószínűleg az egyre szűkülő területe ellenére is hosszú távon fennmarad. Ennek meghatározó oka, hogy a főállásban szerzett jövedelmek, illetve a nyugdíjak elég magasak ahhoz, hogy lehetővé tegyék e tevékenység viszonylag alacsony szinten való folytatását, másrészt viszont túlságosan alacsonyak ahhoz, hogy az érintett kör feladhassa a saját ellátás lehetőségét, vagy bővülve üzletszerű gazdálkodásra térjen át.

A megyében tovább folytatódott a szarvasmarha-állomány csökkenése az elmúlt öt évben. Míg a nagyüzemeket csak minimálisan rendítette meg a MiZo pécsi üzemének bezárása, az egyéni gazdaságokban kevesebb mint felére esett vissza a szarvasmarhalétszám. Örvendetes ugyanakkor a nagyüzemekben tartott sertések, juhok és tyúkfélék számának gyarapodása, utóbbi arról is árulkodik, hogy a megyében is elültek a madárinfluenzával kapcsolatos félelmek. Az egyéni gazdaságok visszaszorulásáról árulkodik viszont, hogy esetükben mindössze a juhállomány növekedése figyelhető meg, a legnagyobb visszaesés pedig a már említett szarvasmarha-állományban állt be.

Nagyban még megéri

A hatékonyan működő korszerű nagyüzemi sertéstartás valószínűleg megéri a ráfordítást, erről árulkodnak a Pick–Délhús csoportot tulajdonló Csányi Sándor beruházási tervei. A leggazdagabb magyar évi 54 ezer sertés nevelésére képes telep fejlesztését tervezi, aminek becsült költsége 1,8 milliárd forint lehet.

A cégcsoport évi 500 ezer sertést vág, ezt néhány év alatt szeretnék megduplázni.

Ezernél kevesebb ló

A néhány évtizede még több ezres lóállomány mára ezer alá süllyedt a megyében. A derék négylábúakat haszonállatként jóformán elvétve tartják, a hobbiállati szerepkör, illetve a turizmusnak a lovagoltatásban mutatkozó lehetőségei ezen a szinten stabilizálhatják az állományt. A régió tizennégy minősített lovasturisztikai szolgáltatója közül hét baranyai, a lovak száma egy-egy tartónál négy-öttől akár a két tucatig is terjedhet.

 

Kaszás E.
Forrás: Dunántúli Napló
Frissítve: 2023.06.20.
Fotók: Canva

Hiba bejelentés