Kezdőlap Blog Oldal 71

Michael Ende: A végtelen történet

Michael Ende: A végtelen történet (részlet)

Artax

A fiú egy kicsit előrebillentette a fejét, aztán gyorsan kiment.
Kint a sátor előtt Artax nevű lova várta. Foltos szőrű és kis termetű volt, mint a vadlovak, izmos és kurta lábú, mégis a leggyorsabb és legkitartóbb versenyló közel s távol. Még rajta volt a nyereg és a szerszám, úgy, ahogy Atráskóval a vadászatról visszatért.

– Artax – suttogta Atráskó, és megveregette a nyakát -, útnak kell indulnunk. Messze, nagyon messze kell mennünk. Senki sem tudja, hogy egyáltalán visszajövünk-e, és ha igen, mikor.

A lovacska bólintott és halkan felhorkantott.

– Igen, uram – válaszolta -, és mi lesz a vadászatoddal?
– Sokkal nagyobb vadászatra megyünk – felelte Atráskó, és nyeregbe lendült.
– Állj meg, uram – fújtatta a lovacska -, elfeledkeztél a fegyvereidről. Nyíl és íj nélkül akarsz nekivágni?
– Igen, Artax – felelte Atráskó -, a Fényt viselem, és fegyvertelennek kell lennem.
– Hó! – kiáltotta a lovacska -, és hova megyünk? – Ahova akarsz, Artax – válaszolta Atráskó -, ettől a pillanattól kezdve a Nagy Keresés útját járjuk.

Ezzel nekiiramodtak, és az éjszaka sötétje elnyelte őket.

Egy reggelen, melynek borús szürkületében mintha megállt volna az idő, egy dombtetőről végre megpillantotta a Szomorúság Ingoványát. Ködfoszlányok lebegtek felette, itt-ott kisebb erdők nőttek ki belőle, a fák törzse lefelé négy-öt vagy több görbe tuskóra oszlott, úgyhogy olyanok voltak, mintha soklábú nagy rákok állnának a fekete vízben. A barna lombozatból mindenütt léggyökerek lógtak, melyek mozdulatlan polipkaroknak tűntek. Szinte lehetetlen volt megkülönböztetni, hol járható a talaj a zsombékok közt, és hol áll puszta vízinövénytakaróból.

Artax rémültében halkat horkantott.

– Nekivágunk, uram?
– Igen – felelte Atráskó -, meg kell találnunk a Szaru-hegyet az ingovány közepében.

Indulásra ösztökélte Artaxot, s a lovacska engedelmeskedett. Patájával lépésről lépésre tapogatta ki a talaj szilárdságát, de így csak nagyon lassan jutottak előre. Atráskó végül is leszállt, és kantárszáránál fogva vezette Artaxot. A ló néhányszor belesüllyedt a mocsárba, de mindannyiszor ki tudott kecmeregni belőle. De minél mélyebbre hatoltak a Szomorúság Ingoványába, mozgása annál nehézkesebbé vált. Lógó fejjel vonszolta magát előre.

– Artax – szólalt meg Atráskó -, mi van veled?
– Nem tudom, uram – mondta az állat -, azt hiszem, vissza kellene fordulnunk. Céltalan az egész. Olyasmi után futunk, amiről csak álmodtál. De nem fogjuk megtalálni. Hiszen talán már úgyis késő. Talán már meg is halt a Kislány Királynő, és semminek sincs értelme, amit teszünk. Forduljunk vissza, uram.
– Még soha nem beszéltél így, Artax – bámult rá Atráskó -, mi bajod? Beteg vagy?
– Talán – válaszolta Artax -, hisz minden lépéssel nő a szomorúság a szívemben. Elvesztettem a reményemet, uram. És nagyon-nagyon elesettnek érzem magam.  Úgy érzem, nem bírok tovább menni.
– De tovább kell mennünk! – kiáltotta Atráskó -, gyerünk, Artax!
Megragadta a kantárszárat, de Artax nem mozdult. Már hasig süllyedt az ingoványba. És nem tett már kísérletet sem, hogy kikeveredjék belőle.
– Artax! – kiáltotta Atráskó -, nem szabad most elhagynod magad! Gyere! Gyere ki, mert elmerülsz!
– Hagyj, uram – rebegte a lovacska -, nem győzöm erővel. Menj egyedül tovább! Ne törődj velem! Nem bírom már elviselni ezt a szomorúságot. Meg akarok halni.
Atráskó kétségbeesetten rángatta a kantárszárat, de a lovacska egyre mélyebbre merült. Nem volt mit tenni.
Mikor már csak az állat feje emelkedett ki a fekete vízből, Atráskó átkarolta.
– Erősen foglak, Artax – suttogta -, nem engedlek elmerülni. A lovacska még egyszer halkan felnyihogott.
– Már nem segíthetsz rajtam, uram. Nekem végem. Egyikünk sem tudta, hogy mi vár ránk. Most már tudjuk, miért kapta ez a hely a Szomorúság Ingoványa nevet. A szomorúság nehezített így el, hogy el kell merülnöm. Nincs menekvés.
– De én is itt vagyok – ellenkezett Atráskó -, és én nem érzek semmit.
– Te a Fényt viseled, uram – felelte Artax -, az védelmez téged.
– Akkor rád akasztom a Jelvényt – tört ki Atráskó -, talán téged is megoltalmaz.
Nyúlt a nyakához, hogy a láncot levegye.
– Ne – lihegte a lovacska -, nem szabad, uram. A Talizmánt te kaptad, és nincs rá engedélyed, hogy saját belátásod szerint továbbadd. Nélkülem kell folytatnod a Keresést.
Atráskó a ló képéhez szorította arcát.
– Artax…. – suttogta fojtottan – kedves Artax!
– Teljesítenéd még az utolsó kívánságomat, gazdám? – kérdezte az állat.
Atráskó némán bólintott.
– Akkor, kérlek, menj most. Nem akarom, hogy végső perceimnek tanúja légy. Megteszed a kedvemért?
Atráskó lassan felállt. A lovacska feje félig már a fekete vízbe merült.
– Ég veled, Atráskó, kedves gazdám – sóhajtotta -, és köszönöm!
Atráskó összeszorította az ajkát. Nem tudott szólni. Még egyszer odahajolt Artaxhoz, aztán megfordult és továbbment.

Frissítve: 2023.04.21.
Fotó: Canva

Kié a felelősség? Reagálás Hajdú Petra cikkére

Kié a felelősség? Reagálás Hajdú Petra cikkére

 

Tisztelt fiatal lovashölgy Hajdú Petra!

A lovasok.hu weboldalon olvastam az írásodat, melyből sajnálattal értesültem egy lovasversenyen történt balesetedről.

Megértem a felháborodásodat és az elkeseredettségedet, együttérzésemről biztosítva mielőbbi gyógyulást kívánok!

Mielőtt bárki felelősségét megállapítanád az eseted kapcsán, olvasd el, amit Hozzád és a lovas társadalom felé írok. Tragédiák kapcsán mindenki más felelős, csak éppen a szenvedő fél nem?

„Kié a felelősség?” írod. Én ezt keresem, nemcsak tudni szeretném!

Mint egy idősebb és a fiatalokért mindig tenni akaró lovas embert az ilyen hír mindig megérint. Arra késztet, hogy továbbra is dolgozzak azért, hogy az ilyen és ehhez hasonló esetek mind ritkábban forduljanak elő, valamint az írott szabályokat nem ismerő, vagy azokat be nem tartó lovas társaink hiányosságainak a megszüntetéséért.

Nehezen viselem a szabálytalanságokat, és nem hagyom szó nélkül, ha tapasztalom.
Csak a közelmúltból egy eset: lovasverseny-a szabálytalanul melegítő fiatal lovas figyelmét felhívtam a szabálytalanságra (egy másik lovas edzőjeként voltam jelen); a válasz gyorsan jött: “Hű de okos a bácsi!” Ez csak egy a sok közül, amit lovas pályafutásom során kaptam az ilyen és hozzá hasonló emberektől.

Többször elolvastam az írásodat, mert első olvasat után nem ilyen higgadt hangvételű lett volna a véleményem, amivel reagálni kívánok.

A Magyar Díjugrató Szabályzat ma már mindenki számára elérhető, aki egyáltalán tudatában van annak, hogy mit is jelentenek a szabályok. A szabályokat azon emberek számára készítik, akik szabályozott körülmények között kívánnak élni, dolgozni, sportolni. Csak mi tehetünk azért, hogy a szabályokat mind többen és többen ismerjék, és annak keretei között végezzék tevékenységüket.

Nagyra becsülöm azon embereket, akik e szabályok megalkotásán dolgoztak és dolgoznak, de ugyanúgy nagyra értékelem azokat az embereket is, akik e szabályok betartásával eredményeket és sikereket érnek el.

Nem tisztem felelőst keresni, csak leírom, amit az eseteddel kapcsolatban én gondolok.

A díjugrató szabályzat rendelkezik:

  • a felelős személyről (esetedben kettőt is jelölsz, míg a másik fél esetében – V.Cs. – ilyet nem találtam)
  • a rajtengedély vizsgáról, és a vizsga anyagáról
  • a versenyrendezés jogáról, annak megváltásának összegéről
  • a verseny tárgyi és eszköz megfelelősségéről
  • a versenyen közreműködő hivatalos személyekről, azok szerepéről.
  • Csak azt nem találom sehol, hogy ezeket ki jogosult ellenőrizni! Vagy egyáltalán ellenőrzi ezt valaki? Én még nem tapasztaltam.

„Kié a felelősség?”

Felelőst keresni egy versenyen történt baleset kapcsán, ahol, csak felsorolom:

  • a díjugrató szabályzatnak megfelelően elkészült egy versenykiírás (készítette: versenyiroda)
  • a versenynek van versenyigazgatója
  • vannak hivatalos versenybírói: I. osztályú zsűri elnök, egy I. osztályú, két III. osztályú
  • van egy személy a díjugrató szakbizottságból, aki a versenykiírást jóváhagyta
  • vannak felelős személyek /edzők/ akik jóváhagyják versenyzőjük indulási szándékát a versenyen
  • vannak versenyzők, akik egy-egy versenyen szívesen részt vesznek, vagy nem.

„Kié a felelősség?” Nem tudom? Vagy mégis, csak olyan sokan vagyunk, hogy felsorolni is nehéz lenne!

Kedves Petra, lovaidnak illatos szénát, aranysárga zabot és friss vizet, neked pedig mielőbbi felgyógyulást kívánok!

 

Nagyfüged, 2008.10.06. Bencsik József
Frissítve: 2023.04.19.
Fotók: Canva

Tovább az eredeti cikkhez: Hol a felelősség? Hajdú Petra írása >>

Tavda

Tavda

 

A fajta eredete és története

Másnéven Tavdinka vagy Tavdinskaya, a Tavda egy erdei igás pónifajta, ami Észak-Oroszországból származik és természetes fajtának tartják, mivel fejlődésükben igen kevés szerepet játszott az ember.

Északkelet-Sverdlovsk, Nyugat-Tjumen, a Tavda és a Tura folyók völgyeiben található meg. A természetes szelekció igen szívós, robosztus állattá tette. Ez a fajta bírja a rideg körülményeket és a minimálisan rendelkezésre álló táplálékot, komoly munkát is képes végezni a vad hidegben vagy mély sárban.

Manapság a Tavda alacsonyabb mérete alkalmatlanná tette őket a nehezebb igásmunkára, ezért megpróbálták javítani a fajtát Ardenni és ügető lovak tenyésztésbe történő bevonásával.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 137-144 cm. Mellkasa széles, lábai tiszták és erősek, patái kemények. Sárga, pej és fakó színekben fordul elő. Igás-, hátas- és málháslóként is használják.

 

Fordította: Szakál Bianka
Frissítve: 2023.04.15.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Salerno

Salerno

 

A fajta eredete és története

Eredete a XVII. századra nyúlik vissza. Hazája Olaszország, Campania.

Azt a ménest, mely a Salerno alapjául szolgált, III. Bourbon Károly alapította. Itt Spanyol és Berber lovak voltak. Ezeket keresztezték aztán a Salerno- és Ofanto-völgyek helyi állományaival, majd vittek bele arab és spanyol vérvonalat. Egyébként a kialakulásban szerepet játszott a telivér is, mely a méretet és bátorságot javította a fajtában. A tenyésztés egy időre szünetelt, végül 1900-ban újraindult.

A fajta jellemzői

A fej értelmes, fülei kicsik, ugyanakkor a fejen látni a telivér hatást. Lapockák jól dőltek, jó lábszerkezettel és arányos testtel.

170 cm körüli a marmagassága, hátaslónak hasznosítják. Bármilyen szín engedélyezett, kivéve a tarkát.

 

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.04.15.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Poitou ló – Poitevin – Mulassier igásló

Poitou ló – Poitevin – Mulassier igásló

 

A fajta eredete és története

A 17. század elején IV. Henrik király elrendelte a Poitou és Vendée mocsarainak lecsapolását. Ehhez Dániából és Norvégiából széles lábú hidegvérű lovakat hoztak be. Ezeket, köztük fríz lovakat is, a helyi kancákkal keresztezték és így kialakult a Poitevin fajta, mely rusztikus, primitív kinézetű, de munkára kiválóan alkalmas. Ugyanakkor rájöttek arra is, hogyha a Poitevin kancákat poitou szamarakkal pároztatják, akkor egy kiváló tulajdonságokkal rendelkező öszvért kapnak. Az öszvérek iránti keresettség mindig nagy volt, kezdetben mezőgazdasági munkára, kocsivontatásra használták őket, később az I. és II. világháború idején a hadseregben volt kiemelt szerepük.

A fajta jellemzői

A Poitevint első ránézésre lágyság jellemzi, mégsem hiányzik belőle a munkakedv és a kitartás. Teste hosszú és széles, feje nehézkes, fülei hegyesek. Nyaka rövid, válla erős és egyenes.

Lábai súlyosak, csüdjét hosszú szőrzet borítja. Sörénye és farka dús és durva tapintású. A Poitevin nem túl élénk ló, kissé gép-szerűen manipulálható, ám ez a nagyfokú kezesség előnyére válik. Mivel a mezőgazdaságban felváltották a gépek, az öszvérekre sincs már akkora kereslet mint korábban, számuk kritikusan lecsökkent. 2000-ben alig 55 db csődör élt világszerte. Marmagasságuk 155-170 cm között van. Szürke, fekete, pej, izabella fakó lehet.

Fordította: Kinga
Frissítve: 2023.04.15.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

 

Kushum – Kushumskaya – West Kazakh Saddle-Draft

Kushum – Kushumskaya – West Kazakh Saddle-Draft

 

A fajta eredete és története

A Kushum fajta a Pytimarsk és Furman ménesekből fejlődött ki, az Urál hegység kazahsztáni körzetébenrégiójában, 1932-1976-ig. Ez a fajta nagy részben az ügetőtől, az angol telivértől, a Dontól, a Bugyonnij és a Kazakh fajtából fejlődött ki. Az éveken át a hegyekben tartás miatt kitartó és szívós lovak lettek. A kazahok magas alkalmazhatóságát csak úgy tudták megtartani, hogy tabuként, azaz tiltottként bántak a fajtával, amíg fenntartották és javították a méretet és az félvér lovakat Don csődörökkel párosították. A háromféle keresztezés után kitenyésztették az új fajtát. A tiltottként bánás a Kushum fajtával növelte a termékenységet és az egészséget. 80-84 csikó született 100 kancától ebben az évszázadban.

A fajta jellemzői

Összesen hat típusa alakult ki.

A Kushum a hátas-, kocsihúzó ló típusba tartozik; a fej nagy de nem közönséges; a nyak hosszban átlagos és vaskos; a hát hosszú és lapos; a far jól izmolt; a mellkas széles és mély. A csődörök méretei (centiméterben): magassága 159, övmérete 187. Az általános tömege 520-550 kg. A kancák méretei: 154, 182 cm. A fajta általános színei a sárga és gesztenyeszín.

A Kushum sokoldalú lófajta; óriási kitartása van. Hosszútávon nagyon jól teljesít, a legjobb eredmények a 214 és 280 kilométeres távokon születtek. A rekorder ló 4 óra és 11 perc alatt tett meg 100 kilométert. 20 kilométeres kocsihúzási-tesztekben ügetve 28 kg-ot húzva a legjobb idő 5 perc 54 másodperc volt; a járóidő ugyanaz ló számára 70 kg húzásával ugyanez távolságon 16 perc 44 másodperc volt.

A kancák átlagos napi tejhozama 13-14 liter. Kocsiló és hátasló, de húsáért és tejéért is tartják.

 

Fordította: Kinga
Frissítve: 2023.04.15.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Hackney póni – Hackney Pony

Hackney póni – Hackney Pony

 

A fajta eredete és története

Melegvérű póni, mely a XIX. században alakult ki Angliában. A Hackney póninak és a Hackey-nek közös méneskönyvük van. Szintén a Norfolki és Yorkshirei ügetőkből indult el a fajta kitenyésztése, ezeket aztán Welsh pónival keresztezték, mely a finomságot és a pónijelleget adta. Végül Fell pónival keresztezték, és így létrejöhetett a Hackney póni.

A fajta jellemzői

A fej elegáns, finom, pónifej jellegű. A nyak magasan illesztett, marja alacsony, a hát hosszú. A törzs tömör, ágyéka széles, a far szimmetrikus. A csánkok erősek, ízületei szárazak.

A fajtát leginkább show-kon láthatjuk, egyébként fogatlónak hasznosítják. Marmagassága 130-150 cm, bármilyen színben előfordul, kivéve a tarkát. Mozgása neki is akciós, látványos, ugyanúgy, mint a Hackney-nek. A Hackney póni erős, egészséges fajta.

 

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.04.15.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Albán ló – Albanian

Albán ló – Albanian

 

A fajta eredete és története

Ez egy kisebb fajta ló a Balkán-térségben. A régi albán lovaknak két leszármazottja van ma: a hegyi (Mountain) és a síksági (Myzeqea). Mára a két fajta keresztezése a különbségek kimutatását megnehezítette.

A terület őslakosai az illírek voltak (ők indoeurópaiak, akik birtokba vették a Balkán-félsziget északnyugati részét a kr.e. 5. század körül). A szerbek az időszámításunk utáni 7. század alatt települtek be, és 1386-ban török fennhatóság alá kerültek (harcoltak velük és vesztettek). Az Ottomán birodalom fennállása alatt sok arab ló került a területre és ezáltal “hígult” az albán lovak vére, valószínűleg a Tarpán, türkmén, és mongol fajták által.

Régen ezeket a lovakat inkább használták teherhordásra és lovaglásra, mint mezőgazdasági munkákhoz. Az 1990-es évek elején elkezdték nagy mértékben növelni a létszámukat, és ugyancsak elkezdték őket mindinkább alkalmassá tenni a mezőgazdaságban való munkára.

A fajta jellemzői

Az albán ló híres a könnyed mozgásáról, kitartásáról, erős immunrendszeréről, és ezenkívül gyorsan mozog nehéz terepen is. A Myzeqea hosszú távon nagyon jó, a méreteihez képest rendkívül erős, és könnyedén poroszkál. Ezek a lovak nagyon hasznosak, gyakran használták őket teherhordó lovaknak, lovaglásra.

Az albán lovak tenyésztőinek ma az a céljuk, hogy növeljék a lovak számát és a lovak hátrányait minél inkább kiküszöböljék.

 

Fordította: Tyr
Frissítve: 2023.04.15.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Sable szigeti póni – Sable Island pony

Sable szigeti póni – Sable Island pony

 

A fajta eredete és története

Sodrott fajta, a XVI. századból ered, hazája Kanada, Új-Skócia Sable-szigete. Ez a fajta félvadan él a szigeten, kb. 400 éve már.

A fajta feltehetőleg francia lovaktól származhat, melyek a szigetre kerültek 1739-ben. Ezek feltehetőleg a Norman lovak voltak, melyek méretet és a karaktert adták a Sable Island póninak.

A fajta jellemzői

Szívósak és kemények, mely valószínűleg a kopár, terméketlen szigetnek köszönhető.

A fejük nagy, faruk gyenge, mélyen tűzött farokkal. A törzs keskeny, a mar ritkán kifejezett.

Marmagasságuk 145-155 cm körül van, bármilyen színben megtalálható, kivéve a tarkát. Hátaslónak hasznosítható, ha fiatal korukban befogják, de a fajta elvadult.

 

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.04.15.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Karl May: A félvér – Winnetou kalandjai

Karl May: A félvér – Winnetou kalandjai (részlet)

A fehér csődör

Kedves olvasó, hallottál-e valaha a „fehér csődörről”? Sokat írtak már felőle, és még többet beszéltek. Számtalan fehér vadász és vörös férfi állította, hogy látták a „fehér csődört”, és valóban látták is – meg nem is; a „fehér csődör” monda, rege, a képzelet szüleménye, aminek mindenesetre tényleg látottak képezik az alapját.

Abban az időben, mikor a tágas prériket még ezernyi meg ezernyi darabból álló bölény- és lócsordák népesítették be és tavasszal északra, ősszel pedig délnek vonultak, sikerülhetett egy óvatos vadásznak a „fehér csődört” megpillantania, de csak nagyon óvatosnak, ki értette a lopózkodás művészetét.

Mert a „fehér csődör” a legtapasztaltabb és legokosabb volt az összes vezérmének között, melyek valaha egy musztángnyáj élén állottak. Pillantása áthatolt a legsűrűbb bozóton; füle meghallotta több ezer lépésről a farkas halk surranását, és sötétvörös orrlyukai megszimatolták az ember szagát még nagyobb távolságról. Ritkán fogott vadász lasszóval lovat olyan nyájból, melyet a „fehér csődör” vezetett és őrzött. Soha sem látták a „fehér csődört” legelni. Nem volt hozzá ideje. Folyton és folyton és szünet nélkül körülszáguldta kecses és mégis oly erőteljes ugrásaival nyugodt legelésző nyáját, hogy a veszély legkisebb jelére azt az éles, trombitálásszerű nyerítést hallassa, melyre egy szempillantás alatt mindnyájan viharszerűen eliramlottak. Állítólag sikerült néha őt elszakítani a nyájtól; meg akarták fogni, őt egyedül.

Könnyű vágtában menekült; üldözői lovaik legóriásibb feszítésével lovagoltak utána, de mégsem tudták utolérni és mikor végül kinyúlt, és mint a nyíl elrepült, hogy eltűnjék a láthatáron, akkor látták be, hogy csak bolonddá tartotta őket, hogy elcsalogassa a nyájától. Egy vakmerő vaquero (lovas tehén pásztor), mestere a lovaglásnak, állítólag egyedül találta egyszer, és egy mély szakadék felé terelte; a fehér csődör habozás nélkül leugrott a több száz láb mély szakadékba, azután odalenn nyugodtan tovább ügetett. A vaquero összes rendelkezésére álló esküivel és átkaival állította ezt, és akik hallgatták, mindnyájan elhitték. Nagyon komoly és tapasztalt vadászok társaságában beszélte egy birtokos a Sierrából, hogy neki olyan végtelen szerencséje volt, és a „fehér csődört” egy egész vadlónyájjal egyetemben be tudta csalogatni egy corsalba (körülkerített térség lovak vagy marhák részére), de a csodálatos fehér ló, mint a madár, átrepült a húsz láb magas kerítésen, senki sem kételkedett benne.

Így beszélték az öregek, így beszélték a fiatalok; úgy látszott, hogy a „fehér csődör” nemcsak sérthetetlen, de halhatatlan is, míg végül eltűnt a prérikről az utolsó lónyájakkal együtt, melyeket még láttak. A kérlelhetetlen kultúra kipusztította a bölényeket és vadlovakat, de még ma is fel-felbukkan itt-ott egy-egy öreg vadász, ki azt állítja, hogy a soha utol nem ért fehér ló nem kitalálás, mert ő maga is látta.

Úgy van, nem volt kitalálás, és mégis képzelőtehetség szüleménye; nem volt soha és mégis itt volt; akik látták nem csalódtak, csak tévedtek, mert a „fehér csődör” nem egy ló, hanem sok, számos ló volt.

Minden vad lónyájnak volt egy vezetője, mindig egy mén, még pedig a legerősebb és legokosabb az összesek között, mert ezt az állást erőszakkal és csellel kellett kivívnia és megtartania. Ha legyőzte összes versenytársait, neki engedelmeskedett az egész csapat, le egészen a legfiatalabb csikóig. Ha most már nálunk is azt állítják, hogy a legerősebb lovak a fehérek, kétszeresen áll ez a prérin. Ehhez járul, hogy a világos színű lovakat kímélték a vadászok; senkinek sem jutott volna eszébe, hogy fehér lovat fogjon magának lovagláshoz, mert egy ilyen állat messziről látható, és lovasát is veszélybe hozza. Ezek a lovak kifejlődhetnek tehát legnagyobb erejükig. Továbbá minden világos színű lónak ösztöne volt, hogy óvatosabb legyen, mint egy sötétebb. Azután egy nyájnak olyan vezetőre van szüksége, melyet a színén is meg lehet különböztetni, és a szemmel könnyen megítélni. Minél magasabb rangú a tiszt, annál ragyogóbb az egyenruhája. Amit az ember művészettel ér el, azt az állatnak a természet nyújtja. Ezek lehetnek az okai, hogy amint azt minden vadnyugati tudja, majdnem minden nagyobb fehér ló vezetett musztángnyájat.
Ha már most ezek a világos színű vezérmének voltak a legerősebbek, leggyorsabbak, legkitartóbbak és legharagosabbak, úgy könnyebb volt nekik, mint más lovaknak, egy esetleges üldözés elől megmenekülni. Minden vadász látott ilyen fehér lovat, megcsodálta gyorsaságát és okosságát, beszélt róla, hallotta, hogy mások ugyanazt beszélik; az élet a végtelen rónákon felkelti a képzelőtehetséget, sok fehér lóról volt szó, de lassacskán a képzelőtehetség egyetlen-egyet alkotott belőle, a „fehér csődört”, melyet mindenfelé láttak, de soha sem tudtak megfogni.

 

Frissítve: 2023.04.21.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés