A szigetország kedvező éghajlati és legeltetési viszonyai, valamint a versenyzés kiválasztó, selejtező és edző, izomzatot, szívet és tüdőt fejlesztő hatása teremtette meg a telivér lófajta alapanyagát.
Kialakító hatású volt a klíma és a talaj, amit mindennél jobban bizonyít, hogy csak a szigetországgal kb. azonos éghajlatú területen, hasonló legeltetési körülmények között maradt az őshazai színvonalon, míg másutt – így pl. nálunk is – rendszeres vérfrissítés nélkül beáll a dekadencia, a fajta-visszafejlődés és elveszti átütő, örökítő erejét. Az ír éghajlat évi középhőmérséklete 6° C, a legmagasabb 15,6 ° C. Angliában ez 3,5 ° C és 17,7 ° C között változik. A széljárat az ír, valamint egyes brit vidékeken az angol legelőket párával fedi, felfrissíti, ezáltal kedvezve az ottani legeltetési viszonyoknak. (Török, 1959)
Továbbá kimutatható, hogy a legjobb lovakat az erősen mésztartalmú talajú legelőn nevelték, főleg a szénsavas-, magnéziumos-mész, márga- és kéntartalmú földeken. (Halász, 1958)
Napjainkban azonban az eredményes telivértenyésztés már kevésbé függvénye a rögnek, mint valamikor. Eddig a legjobb telivéreket Anglia, Franciaország (Normandia), Észak-Olaszország és a tengeren túl Kentucky nevelte. (Hecker, 1972)
Az utóbbi évtizedekben, Észak Amerikában, Kalifornia és Florida homoksivatagjain, valamint Kanadában a telivértenyésztés rögtől független lett. Ezt bizonyítja a “Triple Crown” nyerő Nijinsky is, amelyet Kanadában neveltek, ott, ahol októbertől áprilisig a legelőket hó borítja. A “rög” éghajlati és talajfaktorokkal hat a lóra. A talaj egyrészt mozgástér a ló számára, másrészt, mint táplálóanyag raktározó és szállító fontos. Az éghajlati tényezők közül a hőmérséklet, a páratartalom, a szél, az eső, a hó, a fagy, a napfény fontosak. Ezek befolyásolják a legeltetési időszak hosszát, valamint fontos szerepet töltenek be a legelő minőségi változásaiban. A hagyományos tenyészhelyek elsősorban a vegetációs idő hosszával tűnnek ki. A legelőfűnek igen magas a vitamintartalma és a telivér pozitívan reagál az egész évben egyenletes, magas vitaminellátásra. Azonban nemcsak a vegetációs periódus hosszabb az említett helyeken, hanem a fű és a széna magasabb százalékban tartalmaz ásványi anyagokat is (kalcium, foszfor, magnézium, nátrium, vas, réz, cink, jód). A rögtől való függetlenség tehát azzal magyarázható, hogy a vitamin-, valamint ásványi-anyag ellátást ma már a kiváló takarmányozási lehetőségeknek köszönhetően optimálisan ki tudjuk elégíteni.
Dr. Bokor Árpád Ph.D.
Frissítve: 2023.03.13.
Fotó: Canva
Nem tudom miért, de úgy érzem ma jó napom lesz. 2009. január 20. van reggel 8 óra. Kidugom a fejem az istállóból, a kaposvári bíróság épülete felé nézek, a házak fölött erőtlenül, de már csillog a nap. Ha úgy lesz, mint eddig akkor már gyülekeznek az épületben a gazdáim, az állatorvosok, az újságírók, mert ma lesz „volt gazdám” tárgyalása. Bármennyire is furcsa, hihetetlenül sok az érdeklődő irántam. Persze az is lehet, hogy nem irántam, inkább csak az ügy iránt, a téma iránt, amit úgy hívnak, hogy állatkínzás. A tanya tulajdonosa, ideiglenes gazdám, mindenesetre nem mintha ijedős lenne, de már két alkalommal is életveszélyesen megfenyegették, és úgy gondolta, hogy ma itthon marad velem.
A kép illusztráció
Egyik herélt, idősebb társammal kiengedett bennünket a versenypályára. Azt hitte jól meg van fagyva, kárt úgysem teszünk benne. ő ott állt a karám szélén, és nézett bennünket. Úgy vágtáztunk körbe-körbe az öreg barátommal, hogy patáinkból tenyérnyi jeges földdarabok repültek mögöttünk a levegőbe. Alig múlt 9 óra és csörgött a telefonja, látszott rajta, hogy már várta. Három tárgyalás volt eddig. Beidézték „volt gazdámat”, és a jelenlegit is.
Három állatorvost, orvos szakértőket, tanukat. Vágta helyett lépésre váltottam, és néztem az arcát, mert nagyon figyelt, gondolta – biztosan ma sem lesz ítélet. Egyszer csak azt mondta határozottan: „Na, ez már valami!”. Nem örült látványosan, de sejtettem, hogy valami történt. Bizony történt is. Megszületett az a bizonyos ítélet, amit állatkínzás büntettében mondott ki a kaposvári bíróság. Egy év felfüggesztett börtönbüntetés, két évre felfüggesztve (mert büntetlen előéletű volt) a költségek megtérítése (közel fél millió), és a ló elkobzása. Megköszönte a tájékoztatást, aztán csak nézett engem. Valószínűleg arra gondolt, mennyi gondot okoztam neki, közel egy év alatt, mennyit jártatott a sok lovas kislány. Egyikük különösen nagy gondot fordított rám a barátjával együtt, amikor csak tehették jöttek hozzám.
Csak nézett, és láttam rajta, hogy felidézi hogyan állított talpra, hogy összetörtem az önitatót, ha nem oda engedett ki, ami nekem tetszett, úgy összetörtem a karámot, nem is bosszúságot okozva. Egyszer jó idő volt, legelészgettem, és ő meg be akart vinni az istállóba. Most már szégyellem magam. Két hátsó lábamra álltam, és rá akartam vetni az akkor már 5 mázsára nőtt súlyomat. Még magam sem tudom megérteni, hogy tehettem ilyen undok, de sajnos sokszor előfordult, hogy valamiért kihagytam, azt is mondhatnám megmakacsoltam magam. De még ezekért sem haragudott rám. Tudta, hogy ezek régi beidegződések, amelyek nehezen múlnak el, még egy lónál is.
Valószínű azon gondolkodott, hogy most mi lesz, hiszen még meg lesz fellebbezve az ítélet. Az sem biztos, hogy olyan helyre kerülök majd, ami nekem tetszik. Egy dolog viszont megnyugtat, a régi gazdámhoz biztosan nem kerülök, mert erre ígéretet kaptam tőle.
Továbbá gondolhatott régi gazdámra is, aki, amikor látta, hogy bajban van, miket mondott a korábbi tárgyalásokon, hogy már másnap haza akart vinni, mikor még fel sem tudtam állni. Egy másik tárgyaláson azt mondta, hogy mikor látta, hogy nem tudok kijönni a mocsárból, betakart gazzal, majd hazament, és mert cukorbeteg elaludt. Mire visszament, valaki ellopott. Máskor azt is mondta, hogy már azon gondolkodott, hogy fejbe vág, úgysem talál meg senki; meg azt is, hogy azért vagyok ilyen sovány, mert a csikómat szoptattam. Még az ügyvédje is megkérdezett három állatorvost, hogy lehetséges –e, hogy a mocsárban sokkot kaptam, és attól fogytam le annyira. Azon már én is nyerítettem, mikor azt mondta, hogy nem is mások, hanem ő maga mentett ki engem.
Csak nézett, mert tudja, hogy nincs vége, lehet, hogy a neheze még most jön. Kicsit bizonytalankodott az igazságszolgáltatásban, de a bírónőt is megértette, mert nemcsak rólam, mármint egy állatról, hanem egy emberről is szó van. Olyan emberről, akinél sokkal nagyobb vétkesek szaladgálnak szabadlábon. Eszébe jutottak a fenyegetések, mert van mit féltenie meg aztán az is, hogy kezdetben mennyien érdeklődtek utánam, amikor hírnek számítottam, végül csak egyedül maradt. De megérte, mert, ez már valami!
Született egy olyan ítélet, amire még eddig nem volt példa, de sajnos még nincs vége, ha még mindig kíváncsiak vagytok, majd megírom nektek.
Meiszterics László
MEISTRO LOVASKLUB elnök
www.meistro.hu
Lómentés III.: Igaz mese, ahogy egy ló látta
Lassan 2 hónapja vagyok új helyemen, amit egészen megszoktam.
Sorsomról azért nem írtam eddig, mert azt gondoltam – a bűntető eljárás hamar lefolytatódik, és biztos lehetek jövőmben, de sajnos nem így van. Egyenlőre csak a rendőr biztos, és az hogy egyenlőre itt maradok, amit nem is bánok, hiszen egy idegenforgalmi látványosság lettem. Most volt itt a klubban egy országos veteránautó-találkozó, és majdnem mindegyikük mondta, hogy már hallottak rólam.
A kép illusztráció
Jól esett az aggódásuk. Ennyi cukor és sárgarépa, amit nekem hoztak, már lassan az egész istállónak elég. Új, ideiglenes gazdám néha ad is a boksz-társaimnak. Nem sajnálom tőlük, mert befogadtak. Miután megkaptam a szükséges oltásokat, a féreghajtót és vérvétel is negatív lett, összeengedtek velük és befogadtak. Egyedül vagyok csaj közöttük, így aztán először kaptam egy párat, de nem volt komoly. Kb. 50 kg-ot híztam, és szinte egyfolytában kívánom a pasikat.
Járt nálam egy bőrkötényes kopácsoló ember is, aki rendbe tette a patáimat, ami nem volt egy egyszerű feladat, mert nem adtam fel a lábaimat. A nevét is megmondhatom, mert nem kért egy fillért sem a főnöktől, Gedővári Györgynek hívják.
Amikor feladtam volna, addigra meg a lovász adta fel, így aztán a kovács úgy elkapott, hogy nem volt menekvésem.
Így utólag szerencsémre, mert egészen jó lett a járásom. Már kezdek hasonlítani egy lóra.
A téli 4-5 cm-es bundámat ledobtam, de néhol lekopott a szőröm teljesen, a bőrig. Ápolóm Budvig Edina aggódik értem, mert azt gondolja, valami fertőzésem van, ha kicsit jobb idő lesz le fog fürdetni és talán jobb lesz.
Naponta ő futószáraz le és suttogó módszert alkalmaz. Hangra indulok el és állok meg és lassan minden vezényszavat megtanulok, még a végén a hátamra is felülhetnek.
Néha visszagondolok a mocsárra, a szentjánosbogarakra, a pirosruhás és csíkos emberekre és már csak mosolygok. Könnyeket csal a szemembe, hogy régi barátnőm és kiscsikóm sorsa felől semmit sem tudok.
Meiszterics László
MEISTRO LOVASKLUB elnök
www.meistro.hu
Lómentés II.: Igaz mese, ahogy egy ló látta (3 hét elteltével)
Három hét telt el azóta, hogy ideiglenes gazdámhoz kerültem, miután kihúztak a több órás mocsári fogságból.
Sokan érdeklődtek utánam, ezért úgy gondoltam, hogy tájékoztatlak benneteket. Nemcsak érdeklődtek, de sokan a mai napig is megfordulnak az udvarban, ahol, azóta élek. Furcsa és sajnálkozó tekintetet vetnek rám „Hát ez tényleg rossz bőrben van!” mondják, nem is sejtve, hogy mennyit javultam. Elfogyasztottam egy zsák tápot, igaz az orvos megtiltotta, de a főnök egy kis marék zabot is becsempész a vályúmba.
A kép illusztráció
A fehér köpenyes vett tőlem vért, majd kiderült semmi bajom, na persze azt leszámítva, hogy sajnos, azóta sem tudok egyedül felállni.
A piros ruhások felszereltek nekem egy elektromos csörlőt, aminek segítségével 3 személy négy lábra tud állítani, ugyanis eddig 12 ember kellett hozzám, minden reggel, mert annyira elhagytam magam.
Kapok egy természetgyógyászati kezelést is, mert a főnöknek van egy barátja, aki ilyen dolgokkal foglalkozik, de lovakon még nem próbálta ezidáig. Rám tesznek egy vastag takarófélét, amiben elektromágneses valamik keringenek. Tulajdonképpen nem tudom mi ez, néha kis bizsergést érzek, ami nagyon jól esik, és mintha enyhülnének fájdalmaim.
A főállatorvos is érdeklődött utánam és a rendőrséggel lefoglaltatott addig, míg az eljárás lefolytatódik. Erre azért volt szükség, mert eredeti gazdám megjelent az ügyvédje kíséretében és közölték, hogy senkinek sincs joga engem itt, az új helyemen tartani. Kicsit megijedtem, mert a főnök azt mondta nekik, hogy akár el is vihetnek, ha fel tudnak állítani, és ha kifizetik az eddigi költségeit, ami közel 100.000 Ft. Ekkor már nem is kellettem annyira neki.
Folynak a rendőrségi kihallgatások.
Közben azt is megtudtam, hogy az otthon maradt társaimat is le akarták foglalni, de a szürke barátnőmet, aki úgy nézett ki, mint én már eladták – nem rossz trükk. A kiscsikóm és a testvérem pedig nincsenek olyan rossz bőrben, így azok ott maradhattak. Szomorú nagyon, de ezzel azért egyet lehet érteni.
Így teltek a napok egészen húsvétig, amikor is a nap másképp kezdődött, mint addig, ugyanis nem a csizmás lányok, hanem a főnök volt az ügyeletes egyedül. Láttam, hogy mérges. Lehet, hogy azért, mert nem kapott húsvéti sonkát vagy azért, mert még mindig nem tudok felállni egyedül. Hamar kiderült, hogy az utóbbi miatt.
Rám akasztotta a hevedert, de csak egy kicsit emelt fel, egyik kezével elkapta a kötőfékemet és húzott előre, míg a másik kezében egy hosszú lovaglópálcát tartott, amilyet már majdnem el is felejtetem, hogyan is néz az ki és rávágott a hátamra. Úgy megijedtem, hogy majdnem felálltam!!! Kicsit pihentetett és még ordibált is, de nem vágott már csak fenyegetett. Az anyját ez már nem tréfa! gondoltam, és összeszedtem minden létező erőmet és felültem. Felpördült kacsatalpú patáimmal jól kitámasztottam magam, hátsó lábaimmal nagyot löktem magamon és három hét elteltével egyedül felálltam.
Nem tudom haragudjak-e rá, tulajdonképpen, annyira nem is fájt inkább csak megijedtem, de azt hiszem, inkább hálás vagyok neki, mert, azóta egyedül igaz igencsak erőlködve, de fel tudok állni.
Hallottam a múlt héten, amikor a fődoki azt mondta, ha nem áll föl el fog pusztulni, majd akkor küldjék be az intézetbe és felboncoljuk. Na persze dokikám, én még csak 5 éves vagyok ám, és van egy kiscsikóm is, akit még látni akarok!
A csizmások sétáltatnak minden nap, sőt még a pulikutyákkal is kergetőztem és ügettem is. Már nem kapok infúziót és féreghajtót is kaptam.
Most már csak két dolog érdekel, mi lesz gazdámmal, milyen büntetést kap, ha egyáltalán kap és mi lesz velem, örökbefogadhatnak-e, vagy visszakerülök őhozzá.
Bízom a csíkos ruhásokban, és állítólag van valamilyen törvény, amit úgy hívnak, hogy állatvédelmi törvény.
A napokban kihallgattam egy beszélgetést, afféle jó fésült emberek voltak itt és arról beszéltek, hogy végrehajtandó büntetést eddig még senki sem kapott állatkínzásért, és valószínűleg most sem fog kapni. A főnök is mondta a magáét, hogy ahelyett, hogy egyre szigorúbb feltételeket szabnak azokkal szemben is, akik normális körülmények között tartják lovaikat, sajnos az ilyen módon tartott ló, mint én, még minimum több száz lehet az országban és velünk senki sem foglalkozik.
Volt itt egy csíkos ruhás is, ő meg azt mondta, hogy ez nem ő rajtuk múlik. Kérdezem én, akkor kin múlik ez? Erre kíváncsi leszek.
Ügy van már és ész is, meg aztán ezt a szavat együtt is emlegették, azt hiszem ügyésznek hívják, állítólag rajta sok fog múlni.
Állatira kíváncsi vagyok! Majd megírom nektek.
Meiszterics László
Meistro Lovasklub
Kaposvár
www.meistro.hu
Igaz mese, ahogy egy ló látta
Átlagos kora tavaszi napnak indult ez a nap is, úgy, mint a többi. Hideg istálló, valami szénához hasonlító sásféle, korgó gyomor, egy jó nehéz speniter, ostor helyett egy vastag bot. Portyázni indultunk gazdámmal és barátjával, hátha találunk valami kidobott mosógépet vagy használt akkumulátort, netán valami elemózsiát nekem és társaimnak.
A kép illusztráció
Én sem voltam egyedül, sorstársamat, egyetlen barátnőmet, egy szürke kancát fogták mellém. Jó csaj volt valamikor, csak megöregedett és hiányzik róla úgy 100 kg. Én öt éves vagyok, bogárfekete, szintén kanca, rólam 200 kg. hiányzik. Kicsit rosszul nézünk ki, úgy is mondhatnánk, hogy elég gebék vagyunk.
A nap még javában fent volt, mikor a megszokott úton egyszercsak a zablámat balra húzták. Először azt hittük, hogy tévedés Se kocsma; se mosógép. Engedelmeskedtünk, hisz ez a dolgunk. Az aszfalt útnak hirtelen vége lett. Kicsit örültem, legalább a patáimat nem nyomják a kövek, mert hallottam már, hogy van olyan, hogy vasat vertek a társaim lábára, de én még olyat nem láttam, ezért aztán olyan a patám, mint valami totyogós kacsa lába, csak az enyém még be is van repedezve és körben szépen felpöndörödve. Gondoltam a süppedős út legalább egy kicsit enyhít a fájdalmamból.
Már majdnem nyerítettem örömömben, mikor a gumis kocsi megindult a lejtőn, rá a csánkomra. Hiába feszítettem a tartóláncot a barátnőmmel, de nem bírtunk vele, a fék nem fogott, mert nem is volt. Megbotlottam, pedig négy lábam van. A süppedős ingoványos talaj egy pillanat alatt már a szügyemig ért. Gazdám lepattant a bakról, majd szitkokat szórva bőszen üvöltözni kezdett, gondolván csökönyös lettem. Hiába ütött, hiába kiabált már nem foglalkoztam vele, mert magammal voltam elfoglalva. Arra vigyáztam, hogy a fejem ne lógjon a mocsárba és vergődtem, kepesztettem, de csak beljebb süllyedtem a 6 fokos vízbe, ami csak húzott lefelé, pedig alig vagyok 300 kg. Fejemet a nádas szélére engedtem, éreztem, erőtlen testem kezd elernyedni.
Sok mindent megéltem már, de most először kezdtem feladni. Gazdám is belefáradt a velem folytatott küzdelembe és otthagyott.
Akkor még nem tudtam, de egy néni látta mi történik velem. Kijönni nem mert, csak az ablakból figyelt. Már beletörődtem a sorsomba, mikor egy óra múlva visszajött gazdám segítségével. Összeszedtem minden erőmet, nemtörődve az újabb ütlegeléssel. Elém fogták a szürke barátnőmet és próbáltak vele kihúzatni. Láttam, ahogy a barátnőm összeszedi minden erejét, hallottam a nyögését, amit még a hangos üvöltözés sem tudott elnyomni. Még láttam, ahogy feszült kenderből font istrángból a víz fájdalmasan csöpög, ahogy csavarodik. Aztán a szürke is feladta.
Az addig szaporán verő szívem egyre lassabban kezdett verni, már nemcsak a testem hideg, de meghűlt bennem a vér is, ahogy hátrafordult. Sajnálom kedves, de nem megy. Nagyot sóhajtottunk, ahogy tekintetünk találkozott. Összedőlt bennem a világ, mert eddig még mindig mindent megoldottunk mi ketten. Az egyik hangoskodó bemászott hozzám, azt hittem talán még van remény, talán még megpróbál valamit! Kicsatolta kantáramat, majd a haslót és levette rólam a szerszámot. Kicsit megkönnyebbültem. Sokat szenvedtünk, kínlódtunk a keze alatt, de azért nem gondoltam, hogy ilyen aljas és képes itt hagyni, de mégis így tett.
A mocsár közepén egyedül maradtam. A nap már lement és én ott voltam, lassan de biztosan készülve a halálra. A sötétben arra gondoltam talán jobb is így. Otthon maradt 8 hónapos csikómnak kicsit több eleség jut, de az is lehet, hogy eladják és lesz rendes gazdája, nyakába sütnek valami számot, lóútlevele lesz, talán még vért is vesznek tőle és egyszer, még a zabot is megkóstolhatja.
Kimerültem, elfáradtam, feladtam és elaludtam. Álmomban láttam a csillagokat, valamikor engem is úgy hívtak, mert homlokomon szép fehér csillag van. Láttam a régi gazdámat, ahogy ápol, éreztem, amikor kis csikóm megnyaldossa tőgyeim.
Egyszercsak a csillagok, mintha valami szentjánosbogarak lennének, elkezdtek mozogni körülöttem. Felriadtam és emberi hangokat hallottam. Nem tudtam mit csináljak, adjak –e valami jelet, vagy inkább merüljek lejjebb.
Ha észre vesznek, lehet, hogy fejbe ütnek, de legalább úgy gyorsan vége. Ritkán hallottam ilyen hangokat. Nyugodtnak, de határozottnak tűntek. Közelebb érve láttam, hogy derékig sárosak, mellükön keresztben fehér világító csík. Láttam már ilyen egyenruhásokat. Egyre közelebb értek. Összerezzentem. Biztosan élve fognak eltemetni. Aztán valamelyik kiabálni kezdett, megtaláltuk, még él! Szemembe világítottak. Könyörgő tekintettel rájuk néztem, azt próbáltam mondani, hogy ne ássanak el. Rádióztak valami parancsnok félével beszéltek, mert még ott a mocsárban is azt mondták értettem, értettem. Én meg nem értettem. Lehet, hogy álmodom, lehet, hogy megúszom, és újra láthatom a családomat? Szirénázó autó jött, kollegáknak szólították egymást, aztán még egy autó, abból meg piros overálos fiúk ugráltak ki és két olyan lovászféle, mert rajtuk meg csizma volt. Rohantak felém lóhalálában, én meg halálfélelmemben már azt sem tudtam, mit csináljak.
Te jó Isten, még a végén megmenekülök!
Rövid tanácskozás, sürgés-forgás és egy terepjáró indult meg felém. Könnyű neki, benne 100 lóerő van, bennem meg már egy sem. Na most aztán tényleg végem van. Jött aztán majdnem eltűnt az iszapban. Olyan sáros lett egy pillanat alatt, hogy már a lámpái sem látszottak ki. Egy utánfutót vontatott. Kicsit megnyugodtam, legalább méltó helyen fogok elpatkolni. Alám húztak valami heveder félét és köteleket a lábamra és mindenhova. Úgy fonták a köteleket, mint valami pók szőné a hálót, aztán vezényszóra húzni kezdtek. Azt hittem szét szakadok. Húzzátok! – kiabált a piros ruhás, még a keresztbe csíkos el is csúszott a nagy igyekezetben. Egy fehérbőrű vékony, nagy sörényű, lehet, hogy ő is lány, mint én, csak sokkal jobb bőrben volt és csizmában kiabálta a többieknek, hogy valaki emelje a farkánál fogva is! Fájt mindenem, azt hittem kiszakad a nyakam, leszakadnak a lábaim, de jól esett ez a fájdalom, és már azt vettem észre, hogy egy utánfutón fekszem és mozdulni sem bírok.
Körülbelül egy óra telt el, hogy a szentjánosbogarakat megláttam, és már is egy utánfutón zötykölődöm, lehet, hogy a mennyország felé. Kiértünk a száraz útra. Egy újabb ismeretlen jött felém, tiszta hófehér köpenyben. Ez már a mennyország, gondoltam, de nem az volt, hanem az állatorvos, mert dokinak szólították. Megszurkált, aztán meg valami folyadék is csöpögött belém jó sokáig. Megmérte a testhőfokomat, azt mondta 34 fok. Amíg ez ott böködött a csizmások szalmával dörzsöltek, a piros ruhások meg telefonálgattak nekem szállás után. Nekem szállás?, jó vicc gondoltam, nekem, akinek olyan hosszú a szőröm, mint egy komondornak, a hideg istálló miatt a végén még bokszban fogok aludni az éjszaka. Ló létemre átesek a másik oldalamra. Tegnap még a nehéz szekeret húztam, most meg engem visznek az utánfutón, ami lassan elindult.
Csak az egyik szememmel láttam a kaposvári Pécsi utcát, ami ugyan nem szép, de nekem most mintha fényárban úszott volna. Egy lovardába érkeztünk a város túlsó szélére. Hallottam már ilyenről. Állítólag itt nem ütik a lovakat, csak sok gyerek lovagol rajtuk, és jól tartják őket.
Ahogy behúztak az istállóba a többi ló le sem vette rólam a szemét. Még nyerítettek is. Vastag szalmára fektettek. Eddig azt sem tudtam, hogy van ilyen. Fekve elkezdtem enni.
A lovak meg csak figyeltek, és mintha kinevettek volna, nem is sejtik, hogy nekem az is finom volt. Meg aztán azt sem sejtették, hogy hiába az ő híres hagyományőrző klubjuk, ugyanis másnaptól én lettem a sztár, TV stábok, riporterek, állatvédők, újságírók, még azt is megörökítették, hogyan segítenek felállni csörlők segítségével a piros ruhások.
Két nap múlva már a fűbe tudtam harapni, egy kis séta alkalmával. A csizmások közül mindig mellettem van valaki, a főnök utasította így őket, ő is jó ember lehet. Illatos vízzel mosogatják begyulladt szememet, valami sárga löttyel kenik be sebeimet, ami úgy csíp, hogy felér egy lórúgással, alig létező izmaimat masszírozzák, inaimat kékszínű zselével kenik be, ami először hűsít, később szinte forró. Egy kis séta alkalmával újra a fűbe haraphatok és tudom, hogy szeretnek, érzem, hogy értenek hozzám. Jó lenne, ha a csikóm is ide kerülne.
És még egyet szeretnék, ha valaki megköszönné annak a néninek, aki az ablakból figyelte szenvedésemet és értesítette a rendőröket. Mondják meg neki: KÖSZÖNÖM! KÖSZÖNÖM!
Bízom a csíkos ruhásokban, hogy gazdámat felelősségre vonják és köszönöm az egyenruhásoknak is a segítséget.
A Kötél Speciális Mentőknek, és a kaposvári Meistro Lovasklubnak, majd személyesen köszönöm meg, ha már tudok vágtázni. Hátamra ülhetnek, elragadom őket és az egész csapatattal, örömömben körbe vágtázom a világot, mert MEGMENEKÜLTEM!
Írta Bodó László a Kötél Speciális Mentők Egyesületének feljegyzései nyomán:
Meiszterics László
Kecelhegyi Lovassport Közhasznú Egyesület elnöke
Meistro Lovasklub Kaposvár (www.meistro.hu)
Gazdag lovasmúlt a mezőhegyesi Kovács János mögött
Kovács János az 1965 és az 1966 év díjugrató magyar bajnoka, ma nyugdíjas éveit éli Mezőhegyesen családja körében. Beszélgetésünk a lovakról, a lovasmúltról, az akkori versenyzés mikéntjéről szólt.
Csorváson születtem 1932-ben, szegény családban, egy lovunk meg egy csikónk volt – kezdte a mesélést Kovács János. Tanyán éltünk, a szüleim 6 holdon gazdálkodtak. Én kisgyerekként megszerettem a lovakat. Nehezen éltünk, ezért tizennyolcévesen, 1949-ben jelentkeztem katonának, úgy gondoltam lesz legalább szép ruhám.
A katonaság után mivel foglalkozott? Mezőhegyesen, a 65-i ménesnél lettem csikós. Az etetés, itatás volt a dolgom. 1953-ban már a versenyistállóhoz jártam tanulni lovagolni, ezután sportállásba kerültem Hazslinszky Géza keze alá. Egészen 1976-ig voltam díjugrató versenyző.
Meséljen az akkori lovaséletről! A díjugrató versenyzést megelőzte egy vizsga, a díjlovagló programot kötelező volt megtanulni, bemutatni. Ez 13 díjlovagló feladatból állt és a 14. feladat volt az ugratás, 60 cm korlát, 80 cm sövény. Az edzések szigorú rend szerint zajlottak, a fedelesben reggel 7 órakor kezdődtek, napi és heti pontos feladat meghatározással. Előbb Hazslinszky Géza, majd Máchánszky Gyula volt az edzőm, mindketten szigorúan és következetesen irányították a felkészülést. Mi, versenyzők próbáltuk ki a lovakat, Gyula bácsi azt vallotta, hogy az ugrólovat centiméterrel tenyésztik, ami azt jelentette, hogy amelyik ugróló nem nyert még 140 cm-es ugrópályát, nem kerülhetett tenyésztésbe. Az edzés meg is látszott a lovakon, az idomítottságot jelzi, hogy csikózablával lovagoltunk, segédszár nélkül. Akkor Mezőhegyesen két felnőtt és két ifjúsági díjugrató csapat versenyzett. A felnőtt csapat több alkalommal lett győztes az országos versenyeken, én tagja voltam a Bor István, Csomány József, Kruzsicz József összeállítású, illetve a Fülöp Sándor, Ákos Ajtony, Kruzsicz József alkotta bajnok csapatnak is.
Mesélne az emlékezetesebb versenyeiről, eredményeiről? Hol is kezdjem… Már 1954-ben a Traktor SE csapatának tagjaként versenyeztem, Csortó István, Kruchió László, Kőszegfalvi Imre, Barabás József társaságában lettem csapatgyőztes. 1955-ben síkversenyen szereztem első helyet, 1956-ban az országos lovasversenyen Tolna megyében szintén első lettem.
Szívesen emlékszem az 1962-es Béke Nagydíjra, ma is őrzöm a gyönyörű szobrot, amit Dáridó nevű lovammal nyertünk. Egyébként Dáridó, a sárga, gidrán félvér, herélt még sok versenyen segített győzelemhez. Többek között 1966-ban vele lettem ugróbajnok. Akkoriban a magyar bajnokságban a versenyeken pontot gyűjtöttünk és a megfelelő pontszám alapján, az első harminc helyezett lovas indult a bajnoki címért. Elő-, közép- és döntő során 160 cm-en dőlt el a bajnoki cím sorsa. Az 1962-es Budapesti Lovasbajnokság plakátján is Dáridó nyergében vagyok látható. A hatvanas években sorra jöttek az eredmények, az előbb említetteken túl, például ’64-ben Hortobágyon a nemzetközi versenyen csapat első helyezés. 1965-ben Nagykőrösön Inka nevű lovammal ugróbajnok lettem. 1970-ben a Békés megyei bajnokság első helyét szereztem meg, Fakó nevű lovammal, 1971-ben Dél-területi Bajnokságban felnőtt díjugrató bajnok lettem. Különleges élmény volt az 1971-es VI. Nemzetközi Hortobágyi Lovasnapokon való szereplés. A győztes mezőhegyesi csapat tagjaként fiammal, ifj. Kovács Jánossal együtt, Herczegfalvi Tibor és Nagy László társaságában, értük el ezt a szép eredményt. Én vehettem át a legeredményesebb felnőtt versenyzőnek, a fiam pedig a legeredményesebb ifjúsági lovasnak járó különdíjat. Az én különdíjam egy egy hetes bécsi hajóút volt az edzőmmel, Máchánszky Gyulával együtt. ő azonban felajánlotta a feleségemnek a díjat, így ketten mentünk el a hajóútra, ami felejthetetlen szép emlék mindkettőnknek. A hortobágyi versenyről egyébként 27 különdíjjal jöttünk haza, az OTP Mezőhegyesi Kirendeltségének kirakatában volt látható egy darabig valamennyi.
A sok-sok verseny közül van-e egy, a legemlékezetesebb, amire ma is szívesen gondol? Van ilyen, a hatvanas évek elején Hódmezővásárhelyen indultam kitartásos magasugratásban Dáridó nevű lovammal. Már 195 cm volt a kőfal, előttem mindenki leütötte, én viszont átugrottam. A titok nyitja az volt, hogy míg a többiek szemből ugratták a kőfalat, én kicsit srégen vittem rá a lovat, megütötte ugyan, de nem esett le. Egy 80-90 cm magas váza volt a díj ebben a számban, a méretére jellemző, hogy a fiam, 7-8 éves lehetett, bele tudott bújni.
Mi az, ami fájó emlékként maradt a lovasmúltból? Szerencsére inkább szép és kellemes emlékeim vannak, de az még mai is fáj, amikor az egyik legkedvesebb, legjobb lovamat, Inkát – úgymond népgazdasági érdekből – elvették tőlem és Pestre vitték, ott aztán ,,elszúrták”, majd bagóért eladták. Én meg vele nyertem magyar bajnokságot, számtalan külföldi győzelmet. Másik kedvencem, Dáridó is elkerült tőlem, csak kicsit messzebb. Olaszország lett az új otthona, Bondi úr, az új tulajdonos még képeslapot is küldött nekem róla, a képen egy karneváli felvonulás egyik szereplőjeként látható, nyergében Bondi úrral. Hát mit mondjak, fájt a szívem érte.
1976-ban abbahagyta a versenyzést, mi történt Önnel azután? A Keverőüzemben helyezkedtem el, 1990-ben pedig nyugdíjba vonultam. 1976 óta nem volt kapcsolatom a lóval. Még ma is álmodom a lóról, de abba kellett hagyni, mert a családnak is kellett időt szentelni. Ma a családom körében élek, feleségem, aki 1953 óta társam, fiam és három unokám, egy dédunokám jelentik a boldogságomat. Ma már senki nem foglalkozik lóval a családban.
A végén álljon itt a kedvenc lovainak névsora: Dáridó, Danka, Inka, Gabika, Fakó, megannyi szép emlék.
Tudomásul kell venned, ha az istállózó lótartásra gondolsz, amikor lovad szinte egész nap a bokszában áll és naponta három, maximum öt alkalommal kap takarmányt, hogy kedvencedet természetétől, szokásaitól, életritmusától oly nagyon eltérő életkörülmények között tartod.
Bevezetés
Amennyiben viszont nem csupán sporteszköznek, játékszernek vagy hobbid tárgyának tekinted őket, félretéve saját önzésedet, nemtörődömségedet lehetőségeidhez mérten meg kell próbálnod a számukra legideálisabb környezetet megteremteni, hogy valóban boldog, kiegyensúlyozott, fizikálisan és mentálisan egészséges társaink lehessenek hosszú ideig vagy akár életük végéig. Ne felejtsd el, hogy ők lovak, nem emberek, más igényekkel, kondíciókkal. Szabadnak születtek. Valamikor Kínától a Kárpát-medencéig népesítették be a végtelen pusztákat. Növényevő, menekülő állatok hatalmas energiakészletekkel és mozgásigénnyel.
Természetes körülmények között a lovak napjaik nagyobb részét, akár 14-17 órát is táplálkozással töltik. A szükséges tápanyag mennyiséget folyamatos legeléssel időben elhúzva veszik fel. Ennek megfelelően gyomruk egyszerre ritkán telik meg, s mérete is úgy alakult, hogy hirtelen nagy mennyiségű táplálék befogadására nem is alkalmas, a naponta szükséges takarmánymennyiséget egyszerre befogadni nem is képes. Emellett a folyamatos táplálkozás igénye is megmaradt, nem véletlen, hogy az istállóban tartott lovakat is szinte állandó szálaláson kaphatjuk, s ha mást nem találnak, az almot szedik fel maguk alól.
A lovak alapvetően legelőfüvet ennének, minden ettől eltérő takarmányforrás már az emberi beavatkozás eredménye. A gabonamagvak ugyanis nem természetes táplálékai a lovaknak, használatukat munkába fogásuk indokolta, de csak nagy odafigyeléssel etethetőek, mert a természetestől való eltérést jelenti.
A lovak igénylik a szabad mozgást. Ne kárhoztasd őket arra, hogy egész nap az istálló falait bámulják, és csak annyi legyen számukra a mozgáslehetőség, amit a nyereg alatti munkában eltöltenek. Minden lónak szüksége van naponta szabad mozgásra a karámban, ahol kedvére meghempereghet, kiugrándozhatja magát és sütkérezhet egy kicsit, ha lehet a fajtársai között. A mozgás és a legelés olyan tevékenység, amely a lovaknál szorosan összefüggésben áll egymással. A mozgás további táplálkozást, újabb növények felkutatását kívánja meg. A vadlovak 16 órán át mérsékelt iramban 8-10 km-es szakaszon mozogtak naponta. Izmok, inak és ízületek optimálisan fejlődtek, terhelődtek. Ezért, ha lovad hosszabb időt tölt nem füves karámban, akkor is tedd ki elé a szénát, hogy ne unatkozzon.
Nincs szomorúbb látvány egy magányosan búsuló lónál. A ló ugyanis társas lény olyannyira, hogy igazán jól és nyugodtan csak a többi ló társaságában érzi magát, egyedül sosem. A vadon vagy ménesben élő lovaknál mindig egy őrszem biztosítja a többiek nyugalmát, aki állva, szunyókálva pihen, de egy pillanat alatt teljesen éberré válik, hogy bármely közeledő veszélyre figyelmeztesse biztonságban fekve, elnyúlva alvó társait. A ló számára a legtermészetesebb létforma a mai tartáskörülmények között is a ménes, ahol többen, különböző nemű és korú egyedek élnek együtt. Így a közösségbe beleszülető csikó (vagy az újonnan bekerülő tag) megtanulja a társas viselkedés szabályait, amelyek betartására általában a rangidős kanca vagy a ménes aktuális „vezetője” vigyáz. Kialakul egy hierarchia, ahol minden egyed egyszer megküzd a maga helyéért a rangsorban, azután viszont semmilyen téren nem lehet komoly „vita” közöttük. Persze ha nem összeszokott ménesről van szó, tudnod kell, hogy mely lovak vannak meg „jól” egymással és a problémásabb egyedeket nagy odafigyeléssel, egyenként, fokozatosan kell beszoktatni közéjük.
Amennyiben nincs lehetőséged legelőn, ménesben tartani lovaidat, úgy a karámokba is célszerű több lovat elhelyezni (ha a karám nagysága engedi), vagy egymás melletti karámokba tenni lovakat, hogy lássák egymást, esetleg összeszagolhassanak, „barátságok” alakuljanak ki, érezzék az összetartozást társaikkal, ne legyenek magányosak, hiszen mi emberek nem tudjuk pótolni fajtársaik társaságát.
A karám méretének kialakításánál figyelembe kell venni, hogy egy átlagos vágtahossz 3,6 m, ahhoz, hogy egy ló 4-5 vágtaugrásnyit kényelmesen elnyúlva megtehessen beleszámítva az indulást és a megállást, a karám minimális méretének kb. 40-50×20 méter nagyságúnak kell lennie, hogy ne kényszerítsd lovadat olyan mozdulatok megtételére, amelyek többet ártanak a lábainak, mint amennyit egyébként használnának a ló nyugodtsága és lovagolhatósága szempontjából.
Sokszor azt látni, hogy hiába a féltető, ahová nyugodtan behúzódhatna, lovad félárbocra eresztett szemhéjakkal, lefittyedt alsó ajakkal álldogál a karám közepén, egyik hátsó lábát pihenteti, vagyis a legnagyobb nyugalommal szunyókál az esőben. Tudomásul kell venned, a lovak nem cukorból vannak és ezt ők maguk is tudják. Még akár komoly mínuszokban, szakadó hóviharban is tapasztalható, hogy szívesebben vannak a szabadban, sőt farukat a szélnek feszítve lehunyt szemmel pihennek a zimankóban.
Egyre több élvonalbeli lovas és tréner állítja, hogy kimagasló sportteljesítményeket csak úgy lehet elérni, ha lovuk minél több időt tölt a szabadban legelőn vagy karámban. Nyugat-Európában és Angliában is teljes fordulatot vett az a hozzáállás, hogy „túl értékes a ló ahhoz, hogy kitegyük karámba”. Egyes tulajdonosok pedig a munkát leszámítva folyamatosan karámban vagy legelőn tartják lovaikat. Viselkedéskutatók szerint az istállózott lovak minden irányú tér- és időérzékelő képessége erőteljesen romlik.
Magyarországon is egyre elterjedtebb a csikók legelőn illetve ménesben tartása, nevelése, ez azonban felnőtt, főleg a sportban használt lovak esetében hazánkban a legtöbb helyen még várat magára. Pedig a legelőn tartott ló általános fizikai kondíciója felette áll istállózott társaiénak, a munkában nyugodt, lovaglása fogatolása nem arról szól, hogy levezessük felesleges energiáit, hanem a tényleges feladatokra koncentrálhatunk, a ló munka előtt lényegesen bemelegedettebb állapotban van, kisebb a lemerevedés, sérülés károsodás veszélye, jobban figyel gazdájára, úgy tudsz kérni tőle, hogy úgy érezheti, te is mindent megtettél az ő komfortérzete érdekében, így a szabadságot odaadással hálálja meg.
Kutatók kimutatták, hogy a legelőn tartott szoptatós kancáknál és csikóiknál jóval kisebb a fehérje-, energia-, és kálciumhiány illetve az OCD (osteochondrosis dissecans – a porc és csontszövet steril elhalásos megbetegedése) előfordulásának gyakorisága. Továbbá, hogy a legelőn tartott lovak esetében nagyobb a patafal stabilitása, mert nem kell elviselnie télen minden esetben az istállóból kijőve 15-30 °C-os hidegsokkot. A terep változatossága, a paták folyamatos terhelése és tehermentesítése miatt jobb a pataszaru vérellátása, a rendszeres szaruképződés, és – mivel a nyír vérellátó pumpaként is működik – az állat vérkeringése. Az élelem változatos összetétele miatt kevesebb az anyagcserezavar, az ekcéma, a patairha-gyulladás, erősebb, ellenállóbb paták alakulnak ki. Az sem mindegy, hogy honnan veszi fel az állat a táplálékot (a földről vagy vályúból, esetleg felfüggesztett szénahálóból), ez hatással van pataszerkezetére, láb-felfüggesztő szerkezetére, hátizomzatára. A legelőn az állatok patájának nagyobb lehetősége van a vízfelvételre. Az istálló melegében burjánzanak a baktériumok.
Külső tartás esetén határozottabban kell odafigyelni a féregtelenítésre, az itatóhely jó megválasztására, komolyabb legelőgazdálkodást kell végezni, fel kell mérni mekkora legelőterületre van szüksége egy adott számú ménesnek, milyen növénykultúrák élnek az adott legelőn, azokat milyen növényekkel kell kiegészíteni felülvetéssel, takarmány-kiegészítéssel, ásványi anyagok, vitaminok bevitelével. A lovak igazi ínyencek és nem válogatás nélkül fogyasztják a rendelkezésre álló növényzetet, bizonyos fajtákat, a fiatal, rövid szárú egyedeket előnyben részesítik. Így legelődet váltakozva más fajta állatokkal is kell legeltetni, úgy a lovak is szívesebben legelnek rajta. Ki kell alakítani a legalkalmasabb, legbiztonságosabb kerítést, villanypásztort. Érdemes kialakítani naptól, széltől és csapadéktól védő delelőhelyet. Ez lehet háromoldalú fedett szín, de akár egy árnyékos facsoport, liget is. Fel kell kínálni nekik az elvonulás lehetőségét, mellyel tetszésük szerint szabadon élhetnek.
Balesetek és sérülések mindig előfordulhatnak kint a legelőn, sok tulajdonos és versenyző viszont azt tartja, hogy ezt a kockázatot vállalja annak érdekében, hogy lovai annyira lovak lehessenek, amennyire csak lehet.
Manapság a legkevésbé mesterséges – vagy legkevésbé természetellenes – tartási, táplálkozási körülményeket az ember azoknak a félvadon tartott méneseknek biztosítja, amelyeknek lehetősége nyílik rá, hogy nagy karámokban, részben szabad tartásban állandóan mozoghassanak az erdei legelőkön.
Hogyan vezethetem ki a lovamat a legbiztonságosabban?
Áttérve dolgozatom fő témájára, tudniillik, hogy hogyan is vezessem ki kedvencemet a legbiztonságosabban mindenféle potenciális balesetforrás elkerülésével a karámba, legelőre, ha egyszer megadatott a lehetőségem rá, mindenek előtt fontos, hogy a kivezetés útvonalán ne legyenek éles, kiálló tárgyak, eszközök, kövek, karámrészek, illetve, hogy megfelelő biztonságos széles sáv álljon rendelkezésre a kivezetéshez.
A kivezetés nyugodt körülmények között, nyugodt emberekkel történjen. Az állat megérzi a körülötte levő feszültséget és átragad rá. A kivezető személynek fel kell tudnia mérni vagy ismernie kell a kivezetendő ló habitusát és annak megfelelő segédeszközöket kell, hogy használjon. A ló kivezetésénél használatos eszközök a kötőfék és a különféle vezetőszárak, melyekről alább fogok szólni.
Alapvető követelmény kivezetésnél a balesetek elkerülése! A szabályosság és a fegyelem végett elvárás, hogy a ló a jobb oldaladon, lapockájával a vállad mellet lépjen, semmiképp se a hátad mögött, hogy rád tudjon lépni, vagy előtted, hogy el tudjon rántani. Ha ezt nem sikerül megvalósítanod, célszerű segítőt felkérni a megtanításáig. Mindig számíts arra, hogy lovad esetlegesen megugorhat, soha nem érhet váratlanul, ha egy ló mégis élénkebb mozgást vesz fel kivezetés közben. Kerüld az oktalan értelmetlen durvaságot. Folyamatos csendes beszéddel szoktasd a lovat a nyugodtsághoz.
A legelő vagy karám bejáratához megérkezve ügyelj arra, hogy kinyitva a villanypásztort vagy a kaput ne rögtön a bejárat előtt engedd el a lovat, hogy így bevágtázzon a karámba, hanem pár métert vezesd be kézen és csak utána ereszd szabadra. Ezzel megelőzheted azt, hogy a következő alkalommal a kapu kinyitása után téged is magával rántson illetve esetleg elszabadulva a felszerelésben kárt tegyen. Akkor is legyél nagyon figyelmes, amikor a felszerelést (kötőféket, vezetőszárakat) leveszed a lóról. Ilyenkor célszerű az állatot a visszacsukott kapu irányába vagy a karám valamelyik fala felé fordítani, nehogy megörülve a térnek előbb rántsa ki magát kezeid közül, minthogy leoldottad volna róla a kivezetéshez szükséges eszközöket. Fontos, hogy mozdulataid nagyon nyugodtak, kimértek legyenek és mielőtt elengednéd a szabadba a lovat legyen időd megpaskolgatni türelme jutalmául. Általában célszerű a kaput még a ló elengedése előtt becsukni magad mögött, különösen, ha lovad nem ismeri még eléggé a karámot, ahová kivezetted, nehogy valamitől megriadva a karámból kifelé meneküljön, miután szabadjára eresztetted.
Ha csikót szoktatsz a vezetőszárhoz, célravezető pánikkarabíneres szárral az anyjához kötni, ugyanis a csikó szívesen megy az anyja mellett, biztonságot nyújt neki, mégis szokja, hogy a szár korlátozza a mozgásában, fegyelemre szoktatja. Miután a kancával együtt már szépen tudod vezetni a csikót, próbálkozz külön száron az anyja mellett, majd mögötte, elválasztás után teljesen külön vezetni.
A kivezetéssel kapcsolatban fel szokott vetődni az a kérdés, hogy ha előtte sokáig állt istállóban a ló, jót tesz-e a lábainak, ha miután elengedted, azonnal „rotyózásba”, száguldozásba, ugrálásba kezd. Ezt elkerülendő sétálhatsz vele pár kört előtte, illetve beteheted jártatógépbe, de mindez csak akkor probléma, ha annyit állt a ló, hogy el tudott merevedni, zsibbadni, gémberedni és ráadásul akkora mozgáshiányban szenved. A dolgozat első felében taglaltak fényében azonban a karámba, legelőre kivezetés kérdése sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint elsőre gondoltad volna.
Ha lovad élete nagy részét a szabadban tölti, a kivezetés nem „szabadulást” jelent valahonnan, nem a réges-régen várva várt mozgás lehetőségét, hanem az a mindennapi időbeosztásának, életritmusának része lesz, nem kell kiengedendő „istállógőzről” beszélni, hiszen csak a feltétlenül szükséges időt tölti az istállóban, míg felkészíted a munkára, vagy munka után pihen, vagy éppen a napi abrakadagját fogyasztja. Így átlagos esetben lovadat egyetlen kötőfék segítségével vezetőszáron kényelmesen sétálva vezetheted a kívánt helyre.
Legelő- és gyepgazdálkodás szerk. Dr. Vinczeffy Imre, Mezőgazda Kiadó, Bp. 1993.
Brit Lovastársaság: A ló- és pónitartás nagykönyve, Gold Book Kft. 2005.
Angela Gold: Lótartás: Istálló és karám In: Nemzetközi Lovas Magazin III. évfolyam 7. szám
Csete Kornélia: Az ideális lólegelő fűösszetétele és karbantartása In: Lovas Élet 2002/6.
Dr. Dobó Nagy Zsolt: Nyeregben az állatorvos, Irány a legelő! In: Lovas Élet 2004/8.
Mészáros Gyula: Jobb kint, mint bent? In: Lovas Élet 2003/1.
Pannon Lovasakadémia: Az örökség In: Lovas Nemzet VII. évfolyam 9. szám
Rásky Péter: Nyári legelő-karbantartás In: Lovas Élet 2006/7.
Rásky Péter: Ma már tény: Mikroelemhiány a legelőn In: Lovas élet 2006/9.
Sarbu András: Eszi, nem eszi – nem kap mást? In: Lovas Nemzet XI. évfolyam 11. szám
Sarbu András: Hogyan használjuk ki maradéktalanul a legeltetésben rejlő lehetőségeket?
In: Lovas Nemzet X. évfolyam 5. szám
H. Stasser: Ohne Eisen (ford. Csikós K.) Tartáskultúra: A háziasított lovak tartási körülményei In: Lovas Élet 99/7.
Szunyogh Gábor: „Vajh mit tesz egy villanypásztor?” In: Cavallo II. évfolyam 6. szám
A legelő nagyságának megállapítása külön tudomány In: Lovas Nemzet III. évfolyam 4. szám
Így nő fel a csikója? In: Lovas Nemzet III. évfolyam 2. szám
Twiglet 1966-ban született, tehát 46 éves, minden bizonnyal a legidősebb shetland póni Nagy-Britanniában.
A kis póni nagyon rossz állapotban volt, mikor mostani tulajdonosához, Alice Kennardhoz került, úgy tűnt, már következő őszt sem éri meg. Twiglet azonban rögtön új erőre kapott, amint gazdája úgy döntött, hagyja szabadon legelészni a gyönyörű birtokon.
Attól nem kell tartania, hogy a pónimatuzsálem kereket old, mert lábai már nem teljesen egészségesek, így ha csak teheti, a puha füvön álldogál.
A Kennard család már hetven éve a Forde Abbey birtok és kolostor tulajdonosa. Az ide érkező látogatók kezdetben gyakran azzal a jószándékú figyelmeztetéssel fordultak a tulajdonosokhoz, hogy egy elszabadult póni garázdálkodik a kolostor csodálatos parkjában.
Ezért ma már egy kis tábla hirdeti a birtok bejáratánál, hogy ki is pontosan Twiglet. Természetesen nem kellett hozzá sok idő, és a póni lett az ide érkező látogatók kedvence. Sokan kimondottan az ő kedvéért járnak vissza Forde Abbey-be.
Twiglet élete során gyerekek tucatjaival szerettette meg a lovaglást.
Ma már nem lehet sportlótenyésztésről beszélni Hollandia említése nélkül. Ez az ügyes és szorgalmas kereskedő nép ma már az egyik legjelentősebb sportló előállító ország.
A holland ménkönyv adatai szerint ménállományuk 15%-a angol telivér, ezek zömét Angliából, kisebb részét Franciaországból importálják. Megdöbbentően magas viszont a telivér mének fiainak aránya, ez a mai ménállomány 55%-a. Ezek döntő része holsteini és francia hátas, de van már benne holland tenyésztésű mén is.
Összefoglalva a különböző élenjáró tenyészetek módszereit, azt lehet mondani, hogy a kiinduló alapanyagtól és környezeti hatásoktól függően a ménállomány 10-15%-a angol telivér mén és 20-55% a telivér mén után nevelt mén. Ez tehát a tenyésztésben az arány, érdemes tehát megnézni, hogyan realizálódik ez a lovassportban. A tényszámok egymás mellett sokféleképpen értelmezhetők, hiszen rengeteg, az örökítés minőségétől független tényező befolyásolja a nyereményösszegeket.
Prof. Dr. Dieter Schön kísérelte meg a nyereményösszegek alapján a mének tenyészértékének becslését. Az egy ivadékra eső átlagnyeremény alapján teljesítményosztályba sorolta a méneket:
I.osztály: kiemelkedő
II.osztály: jó
III.osztály: megfelelő
IV.osztály: kielégítő
V.osztály: gyenge
Az első időszakban javító hatású mének – tehát az I-III. teljesítményosztályba tartozók – 80%-a volt nemesítő vérvonalú, vagyis a telivér, anglo-arab, keletporosz, és csak 20%-a fajtabeli vonalú. Ma ez 66%-ra csökkent, ebből 36% az angol telivér mén. A telivérek aránya, hatása hullámzó. A sportlóra átállás korszakában nagyobb volt, a konszolidáció korszakában kisebb. A sokszor említett %-os arányok ellenére megtévesztő lehet az angol telivér hatását, értékét %-ban kifejezni, hiszen a jó telivérből 100% sem sok, a rosszból 1% is sok. Soha nem a magas telivér vérhányad teszi idegessé, gyenge alkatúvá az egyedet, hanem a rosszul kiválasztott telivér. (Hecker, 1987.)
Az ugrósportban jelenleg fedezőmének között találjuk a Kerteskőn tenyésztett Bennfentes xx-t (ap. Notórius, any. Boldogító) is, aki 2003-ban megnyerte a holland military bajnokságot!
Dr. Bokor Árpád
Frissítve: 2023.03.23.
Fotó: Canva
Amennyiben bekerül a pekingi csapatba – s erre nagy esélye van -, Japán legidősebb olimpikonja lesz Hokecu Hirosi, a szigetországiak 66 éves lovasversenyzője.
A 67. születésnapját márciusban ünneplő sportoló már az 1964-es tokiói játékokon is képviselte hazáját, s bár azóta is folytatta a lovaglást, ötkarikás eseményen nem indult többé, így augusztusi visszatérésére 44 év szünetet követően kerülhet sor. A helyi vezetők a jövő héten hirdetik ki az olimpiai keretet, s a hírek szerint Hokecu az egyik legnagyobb esélyes a csapattagságra.
Japán jelenlegi legidősebb olimpikonja Inue Kikuko, aki 63 évesen vett részt az 1988-as szöuli játékokon – szintén lovaglásban.
Minden idők legidősebb indulója a svéd sportlövő, Oscar Swahn volt, aki 64 évesen és 258 naposan aranyérmet szerzett 1912-ben, majd nyolc évvel később is ott volt – immár 72 esztendősen – az ötkarikás játékokon, és egy ezüsttel fejelte meg rendkívüli teljesítményét.
A vesztfáliai Osnabrück mellett élő Krucsó Balázs három lóval versenyzett a Münsterben rendezett díjugrató versenyen, ahol számos remek külföldi versenyző mellett a teljes német élmezőny rajthoz állt. Krucsó Coloradot, KN Seicallát és Nemot lovagolta.
A nyolcéves, Lord Sinclaire apaságú Nemo eddig Hugyecz Mariannal ért el szép eredményeket nagy nemzetközi versenyek 140 cm-es versenyszámaiban: szinte mindenhol hibátlanul teljesítettek, ahol elindultak. Nemo eladása a tavaly év végi frankfurti jó szereplés után került szóba: Krucsó számára – szponzorán, Kurt Nagelen keresztül – lehetőség nyílt egy olyan ló megszerzésére, amellyel a 2008-as Nemzetek Díja, illetve egyéb kiemelt versenyeken eredményesen képviselheti hazánkat.
Nemo Münsterben (jan.11-13.) a Nagykörben mutatkozott be új lovasával: a 145-150 cm-es versenyszámokban egy-egy verőhibával szerepelt.
Egyéb eredmények
Nyolcéves lovak versenye (135 cm, hiba-idős, 45 induló)
Krucsó Balázs (HUN) KN Seicalla 0 46,92
Ludger Beerbaum (GER) Sundari 0 48,00
Christian Ahlmann (GER) Abano 0 48,48
Holger Wulschner (GER) Little Liberty 0 48,87
Heiko Schmidt (GER) Cover Lady 0 49,65
Michael Hagemann (GER) Latin Lover 0 50,37
Fiatal Lovak Döntője (140 cm, egyszeri összevetés, 39 induló)
Christian Ahlmann (GER) Abano 0/0 31,79
Markus Renzel (GER) Christoph Columbus 0/0 32,20
Holger Wulschner (GER) Coeur de Lion 0/0 32,75
Krucsó Balázs (HUN) KN Seicalla 0/0 32,76
Sebastian Karshüning (GER) Sambuco 0/0 32,76
Toni Hassmann (GER) Dublin PKZ 0/0 34,67
Középkör (145 cm, hiba-idős, 51 induló)
Denis Lynch( IRL) Upsilon d’Ocquier 0 56,35
Marcus Ehning (GER) Sabrina 0 59,23
Ann-Kathrin Helmig (GER) Cerberus 0 63,17
Krucsó Balázs (HUN) Colorado 0 63,21
Ulrich Kirchhoff (GER) O. Celine 0 63,50
Philipp Weishaupt (GER) Grandina 0 63,82
Középkör Döntő (145 cm, egyszeri összevetés, 34 induló)
Stilszerűen, kalandregénybe illő tájon, apró falvakon, patakokon átívelő hidacskákon, hófehér deres erdőkön át érjük el azt az utcát, aminek végén, és picivel még azon is túl lakik Vavyan Fable, vagyis Molnár Éva. Kilenc kutya rohan csaholva a vendég elé, a picitől a hatalmasig. Eszünkbe sincs benyitni a kapun. Majd a négylábúak visszavágtatnak a házhoz, imádott gazdájuk elé. Valami csoda folytán nem sodorják el a törékeny termetű írónőt, aki mosolyogva biztat, jöjjünk bátran, ha ő ott van, valószínűleg nem esznek meg. Az ízlésesen, kényelmesen berendezett tágas, világos házban, újabb meglepetés, tíz hatalmas, fényes szőrű, fekete, fehér, cirmos, foltos macska. Kényelmes párnákon pihennek.
– Mindet befogadtuk – meséli. – A fekete egynapos volt, amikor nejlonszatyorban megtaláltuk az út szélén. Szerencsére már kéznél volt a cumisüveg, nem ő volt az első, akit hasonló körülmények között került hozzánk.
Az ebédlőasztalhoz ülünk, onnét kilátni a birtokra, ahol a lovak sétálgatnak. Éva teát készít, büszkén újságolja, ő főz, amióta itt laknak.
– Nem bosszút forralok reggelente, hanem tejet – nevet, majd arról mesél, milyen csodás gombaételeket készít. – Errefelé őrült gombászás folyik. Mindenkitől kapok, a polgármestertől a szomszédig. Eleinte aggódtam kicsit, hogy valamelyik mérges lehet, de meggyőztek, gyermekkoruk óta szedik és sosem tévedtek.
Mégsem a konyhában tölti a legtöbb időt, mivel belevetette magát a munkába.
– Új Halkirálynőn dolgozom, mert most nem csesztet miatta senki. Volt, hogy annyian követelőztek, a rajongók, a kiadóm, hogy nyolc év is eltelt egy-egy folytatás közt. Ebben a könyvben tovább folytatódik a történet, amely most nem a fővárosban, hanem azon a tóparton játszódik, ahol pihengetni szoktak a főszereplők. Címe még nincs, a negyedénél tartok. Mindig eltökélem, hogy rövid könyv lesz, de aztán egyre inkább megelevenednek a szereplők. Az akció elsodor, a leíró résznél viszont öt mondaton kínlódom egy napig. Ha írok, el vagyok varázsolva, akkor minden más, takarítás, főzés, mosás a terhemre van. Ilyenkor csak a lovaglás a pihenés, de sáros, csúszós, trutymós időben az sem jó igazán.
Közben már az istálló felé araszolunk a vidám kutyafalka közepén. Éva kedvenc lovát, a fekete frízt, Tangót simogatja. Látszik, a szerelem kölcsönös.
– A Parelli-módszert alkalmazom a lovaimnál – meséli, miközben köré gyűlik a hat hátas, és közelebb kocog a póni. – Parelli alakított ki a suttogós módszerből egy olyan szisztémát, amivel lehet kommunikálni az állattal. Hét játék a neve. A ló ragadozónak tart minket, így viszont meg lehet győzni, hogy tudsz „lóul”.
Sötétedik, egyre metszőbb a hideg. Az állatok bemennek a meleg istállóba. Várják a nyarat, akkor éjjel is kint lehetnek. Elbúcsúzunk, hadd folytatódjon a Halkirálynő, Denisa és Mogorva története.
Magyar győzelem a Monte Carló-i cirkuszfesztiválon
A magyar cirkuszművészet történetének első Arany Bohóc-nagydíját nyerte el a 32. Monte Carló-i cirkuszfesztiválon Richter Flórián, a Magyar Nemzeti Cirkusz lovasakrobatája és lóidomárja – tájékoztatott a művész édesapja. Richter József elmondása szerint Flórián tíztagú zsokécsoportjának és 26 lovának produkciója lenyűgözte a cirkuszfesztivál résztvevőit: a gálaműsor fináléjában négyezer ember állva ünnepelte az akrobatacsoportot.
A fiú évek óta készült a megmérettetésre, melyre csak meghívásos alapon lehetett bekerülni – árulta el az édesapa. – A produkcióhoz a lovak és az artisták mellett saját zenészeket is vitt magával. A vonósnégyes folyamatosan húzta a talp és pata alá valót, melyre egy emberként tapsolt a közönség.
A programban biztosító öv nélkül dolgoznak az akrobaták, akik például vágtázó lóról induló szaltókkal, flikk-flakkal, több lóról induló ugrásokkal, dobásokkal bűvölik el a közönséget.
Eddig még soha nem született magyar győzelem Monte Carlóban. Általában orosz vagy kínai artisták viszik el a pálmát – közölte Richter József. (Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint a három Arany Bohóc-díj közül egyet idén is kínai artista nyert el a világ egyik legrangosabb akrobatikafesztiválján, a harmadikat pedig egy olasz artista. A kínaiaknak idén első ízben sikerült egyszerre Arany és Ezüst Bohóc díjat begyűjteni, és Kína részvételének 1981-es kezdete óta a kínai cirkuszművészek már összesen 10 fődíjat hoztak el Monte Carlóból. A versenyen egyébként összesen három Arany, öt Ezüst és három Bronz Bohóc díjat ítélnek oda.)
A Richter család egyébként otthonosan mozog a Monte Carló-i manézsban: Flórián szülei, Richter József és Carola Renz az 1974-ben megrendezett első Monte Carló-i Cirkuszfesztivál Ezüst Bohóc-nagydíjasai voltak. Flórián és felesége, Edith egy kétszemélyes lovasakrobata-produkcióval 2004-ben újabb Ezüst Bohóc-nagydíjjal járult hozzá a család és a magyar cirkuszművészet hírnevéhez.
Richter Flórián és zsokécsoportja a Magyar Nemzeti Cirkusz márciusban kezdődő turnéján idehaza is bemutatja díjnyertes produkcióját.
2008.01.23.
Forrás: Művész Világ
Frissítve: 2023.03.13.
Fotók: Canva
Kialakító hatású volt a klíma és a talaj, amit mindennél jobban bizonyít, hogy csak a szigetországgal kb. azonos éghajlatú területen, hasonló legeltetési körülmények között maradt az őshazai színvonalon, míg másutt – így pl. nálunk is – rendszeres vérfrissítés nélkül beáll a dekadencia, a fajta-visszafejlődés és elveszti átütő, örökítő erejét. Az ír éghajlat évi középhőmérséklete 6° C, a legmagasabb 15,6 ° C. Angliában ez 3,5 ° C és 17,7 ° C között változik. A széljárat az ír, valamint egyes brit vidékeken az angol legelőket párával fedi, felfrissíti, ezáltal kedvezve az ottani legeltetési viszonyoknak. (Török, 1959)
A nyolcéves, Lord Sinclaire apaságú Nemo eddig Hugyecz Mariannal ért el szép eredményeket nagy nemzetközi versenyek 140 cm-es versenyszámaiban: szinte mindenhol hibátlanul teljesítettek, ahol elindultak. Nemo eladása a tavaly év végi frankfurti jó szereplés után került szóba: Krucsó számára – szponzorán, Kurt Nagelen keresztül – lehetőség nyílt egy olyan ló megszerzésére, amellyel a 2008-as Nemzetek Díja, illetve egyéb kiemelt versenyeken eredményesen képviselheti hazánkat.
