Kezdőlap Blog Oldal 628

Equitana 2009 beszámolók

Equitana 2009
Összefoglaló

 

Véget ért az Equitana negyedik napja is.

A kiállítást szombaton Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter nyitotta meg. Az első nap a gyerekeké volt, míg a vasárnapot a tenyésztésnek szentelték a szervezők. Isabell Werth és Wolfram Wittig díjlovas edzését, majd Kai Vorberg voltizsprodukcióját is ezen a napon tekinthették meg az érdeklődők.

Hétfőn minden a kiképzésről szólt. Rudolf Zeilinger tartott díjlovas előadást, de esett szó az ülésjavításról és a díjugratás során fellépő problémákról is. Este Honza Blaha is a közönség elé lépett.

A kedd a fogatsporté, a szerda pedig az ellentétek napja lesz, hiszen a hidegvérűeket, illetve a telivéreket mutatják majd be a nagyközönségnek.

 

Frissítve: 2023.03.02.
Fotók: Canva

Lovaskultúra bál 2009

Lovaskultúra-bál 2009. február 21.

Beszámoló

2009-es Lovaskultúra-Bál helyszíne ezúttal nem a képzésnek is otthont adó Sóskút, hanem a Budai Sport Hotel volt.

Bár a havas út és a navigáció okozott némi nehézséget a résztvevőknek, Keresztes Krisztina és Jancsez György szervezői munkájának köszönhetően mintegy 50 fő jelent meg a helyszínen szombat este.

A kép illusztráció

A bált Faludi Judit, a TF Lovaskultúra oktató Szak tanszékvezető tanára nyitotta meg.

Ezután került sor a végzős évfolyam ünnepélyes eskütételére, melyet idén is Drégelyi Zoltán vezetett. Garab Edit rövid diavetítést állított össze a képzés  két és fél évének legemlékezetesebb pillanataiból.

A  vacsora után bőven volt lehetőség  beszélgetésre, táncra, valamint játékra is. Andrássy Izabella a Lovaskultúra Oktató Szakhoz teljességgel illő játékokat szervezett a társaságnak, vagy lovas közmondást, vagy lóval kapcsolatos foglalkozást kellett elmutogatni, lerajzolni.

Az est egyik fénypontja a Némethy testvérek lovasíjász toborzója volt, melyet a helyszín miatt ló nélkül tartottak. Egy rendkívül látványos, néptáncos részekkel is tarkított bemutatót láthattunk. Éjfél után pedig a tombola sorsolás miatt izgulhattak a játékban résztvevők.

A tanári kar egyik meghatározó tagja, Dobozy Laci bácsi sajnos betegsége miatt nem tudott megjelenni az eseményen, de Faludi tanárnőn kívül Zupán Péter és Victor Fröschl is együtt ünnepelt a végzős hallgatókkal.

Rendkívül tanulságos, izgalmas és eseménydús két és fél évet tudhatunk magunk mögött. Nemcsak tanárainktól, de egymástól is rendkívül sokat tanultunk, és számos nagyszerű ismeretség köttetett.

Biztos vagyok benne, hogy valamennyiünk számára felejthetetlen marad ez az időszak, s reményeink szerint a jövőben nem csak a Lovaskultúra-bálokon, de más események alkalmával is összegyűlik majd a csapat.


Lovaskultúra-bál 2009. február 21.

Ismét eltelt egy év, és  sikeresen befejezte tanulmányait a Lovaskultúra Oktató Szak második évfolyama is. A hazai lovasélet tehát ismét maroknyi fiatal és lelkes lovas szakemberrel gyarapodott, akik az öt féléves képzés lezárásaként szakmai ismereteikről kiváló szakdolgozataikkal tettek tanúbizonyságot.

A képzés befejeztét a végzett évfolyam ezúttal is egy bál keretei között szeretné megünnepelni, ahová hivatalos a TF valamennyi, a képzésben részvevő oktatója, a korábban már végzett évfolyam, illetve az elsős és másodikos „újoncok” is. Az esemény azonban idén nem csupán a Lovaskultúra Oktató Szak egyes évfolyamai, hanem a lovas szakemberek közötti párbeszéd létrehozását is megcélozza. Így a február végi bálon jelen lesznek a gödöllői Szent István Egyetem hasonló képzésének hallgatói, és a szervezők reményei szerint a hazai lovasélet ismert személyiségei is.


Beszámoló a 2008-as Lovaskultúra-bálról

Március 1-én Sóskúton rendeztük meg az első lovaskultúra-bált, az SE TSK Lovaskultúra-oktató Szakirányának neves oktatói és hallgatói részére, akik az ország különböző pontjairól érkeztek. Az összejövetelt hagyományteremtő szándékkal a szak másodéves hallgatói szervezték. A három évfolyam hallgatóinak módjában állt itt összeismerkedni- tekintve, hogy a másoddiplomás képzésben résztvevők havonta egyszer, évfolyamonként különböző más-más hétvégeken járnak a képzésre, elkerülve egymást. A bál célja egyúttal, hogy az alsó két évfolyam elbúcsúztathassa a harmadik évben diplomázó hallgatókat.    

A bál fővédnöke, a képzés atyjaként ismert Dobozy László, megnyitó beszédében nevesíti a táncot, és a lovaglást:

„… Igyekeztem visszaidézni megélt, vagy olvasói emlékeimet a bálról, a lovas-táncos kapcsolatokról. Ami előkerült, leírtam, s ebből egyet-mást felolvasnék. Igen, olvasnék, mert a papír és a betű fegyelemre kötelez. A hallgatók ugyanis jól tudják, ha szabadon beszélek, mindenről még valami az eszembe jut. Nos, eleink táncos kedvéről egy megszeppent, bizonyos Eckehardt barát, 926. évi följegyzéséből értesülünk. Vidám és pajkos, sőt, szenvedélyes jelzőkkel illette táncukat.

Igaza lehet, mert az utolsó Árpád házi királyaink idején, 1279-ben a budai egyházi zsinat korlátozta az urak, polgárok és más rendbéliek mulatozását. A Kárpát medencéből kilépve (őseink sűrűn hódoltak a lovas turizmus szenvedélyének) azt tapasztalták, hogy a lovag erények és szolgálatok között kitüntetett szerepet játszott a táncban való csinos jártasság. Sőt, hogy a lovag 8-10cm magas talpú cipellőket húzott hölgyének lábára, hogy orcájuk egy magasságban legyen. Ebből lett a tűsarok? Ki tudja.

Az idők múlásával a tánc szelídült, színesedett, egyre nagyobb szerephez jutott az elegancia, a kifejezésmód. A magyarok tánca megőrizte dinamizmusát, virtuozitását, ám alkalmazkodott az aktuális módihoz. De legyen szó akár népi, akár udvari mulatságról, a lóra termettek, a lovon járók tánca megmaradt magyarnak, máig egyedülállóan gazdagnak. A legmagasabb elismerésben, is Balassi Bálint lovastiszt, költő és asszonybolondító részesült a császártól, amikor felkérték: mutassa be, hogyan táncol a magyar. Azóta is, legszebb táncaink muzsikájában szólót játszik a sarkantyú.

Bál és lovasok: összeillő fogalmak. Ki nem hagyhatom legnagyobbunkat, Széchenyi István ifjú huszárkapitányt aki szemet szúrt I. Sándor cárnak is 1814. őszi udvari bálján. Széchenyi, a Napóleon elleni háborúk sokszorosan kitüntetett hőse, felváltva táncoltatott három ritka szépséget: sógornőjét Karolina grófnőt, annak hugát Selinát, s az ördögien gyönyörűnek titulált Hunyadi Gabriellát. „Ki is ez a gyerekkapitány, aki a mi Wladimír-érdemrendüket viseli?” – kérdezte szárnysegédjét a cár, aki pontos információkat tudott adni a megjelentekről. Úgy látszik, jegyezte meg a cár, a kapitány úr halálosan szerelmes a három hölgybe… egyszerre! Rangos irigykedés ugye? 

Bál, lovasok és tánc, összeillenek. Mert a bál és tánc közösséget kíván és ápol, s mert a lovasemberek is sajátos közösségben élnek. Ez a közösség nyer most szép és hangulatos kifejezést itt Sóskúton, ahol a Lovaskultúra szakirányú képzés otthonra lelt. Mint ez a lovasbál is. Lovasbál: sokat mondó szóösszetétel. A ló táncoló lépteit, futásának ritmusát, mozgásának harmóniáját, költők sora foglalta versbe. Mások, a mai értelemhez és tudományos közelítéssel, már a XIX. sz. végén vizsgálták, elemezték.

A ló ereje, gyorsasága, eleganciája ragadta meg az ember fantáziáját, hogy általa ő maga is többre jusson. Az csak olyan mértékben válhat lovassá amennyire megismerni, irányítani és követni képes lova mozgását, ritmusát. Az embert a ritmusos zene mozgásra készteti, önmaga kifejezésére serkenti. Ha az sikerül, akkor az emberi mozgás és a zene, harmóniában olvad egységgé. Az együttmozgás harmóniája és gyönyörűsége jön létre a táncban is, a lovaglásban is. Gazdagodtunk ezekkel a kapcsolatokkal. Legyen ez az első lovaskultúra-bál is sikeres és örömteli együttlét, és vigalom.”

A végzős hallgatók ünnepélyes fogadalomtételét követte a vacsora, majd a nyitótánc. Éjfélkor tombolahúzással vidámítottuk a szerencsésebb résztvevőket, melyen különböző cégek kedves felajánlásait sorsoltuk ki, többek között Deucavallo lótápokat, a Wild West Store és a KLP lovasboltok vásárlási utalványait, Felina Hungária utalványait, az Okay Italia étterem vacsorameghívását. Az értékes fődíjak a Danubius Hotels különböző szállodáinak köszönhető wellness, illetve uszodajegy felajánlások voltak.

Az este kezdetben bálias hangulatát lassacskán a „magyaros dimamizmus” vette át, ahogy oldódni kezdett az ismeretlenség láthatatlan határvonala a különböző évfolyamok hallgatói között. Tanítóink szívélyes részvétele is hozzájárult az oldott, baráti hangulat létrejöttéhez. Nagy öröm átélni, ahogy a hasonló érdeklődésű emberek egymásra találnak. Jövőre ismét megrendezzük a lovaskultúra-bált!

 

„Esküszöm,
hogy a jövő kihívásait leküzdöm,
nevet, s rangot szerzek e szaknak,
s az itt tanultak bennem megmaradnak.
Tetteim, s szavaim vezessék lovasok életét az útra,
S tudja meg újra az ország, mi az:
a lovaskultúra!”

 

Frissítve: 2024.01.26.
Fotó: Canva

XI. Műlovas verseny 2009. február 28.

XI. Műlovas verseny 2009. február 28.

Elsöprő sikert hozott az idény első lovastorna versenye, a XI. Műlovas verseny, a rendező Pasaréti Honvéd Lovas Sport Egyesület (PHLSE) Lovastorna szakosztályának. Egy kivételével, minden kategóriában „rajthoz álltak” a hazai színek képviselői és ahol elindultak ott dobogós helyezést, helyezéseket értek el.

 

A megmérettetésre 9 egyesület 87 versenyzőjét nevezte be a kiírás szerinti 9 kategóriába, ami jelentősen meghaladja a tavalyi versenyre érkezett nevezések számát. Bár az idén nem érkeztek Lengyelországból lovastornászok, de örvendetes, hogy hosszabb-rövidebb szünet után ismét szerepeltek az indulók között szilvásváradi és nagyszénási sportolók.

A komoly mértékű létszám emelkedés nagymértékben köszönhető az egyesületek aktív toborzó munkájának és a versenykiírások utánpótlást segítő változtatásainak. Idén először, azok a 10 évnél idősebb versenyzők, akik csak pár hónapja kezdték lovastornász pályafutásukat, külön kategóriában kaptak esélyt a reális megmérettetésre és így a megérdemelt sikerélményre.

A szervezők, a PHLSE versenyzőinek szülei, igyekeztek a lehető legjobb versenykörülményeket megteremteni, a nézők és a versenyzők igényeit a legmesszebbmenőkig kielégíteni (büfé, sportágakhoz kapcsolódó termékek értékesítése, szünetekben színvonalas bemutatók) és ezért  kifejlesztettek egy olyan számítógépes programot, aminek segítségével a legrövidebb idő alatt tájékoztatni tudták a helyszínen lévőket a verseny állásáról.

A helyenként rendkívül látványos, akrobatikus elemeket is tartalmazó, zenére végrehajtott egyéni-, páros- és csapatkoreográfiák biztosították a nagy létszámban megjelent nézők szórakozását.

A mozgalmas nap végén a PHLSE versenyzői összesen 5 arany, 3 ezüst és 1 bronzéremnek örülhettek. A második legeredményesebb a Szárnyaló Lovas Sport Egyesület lett, 2 első, 2 második és 2 harmadik hellyel, míg a harmadik helyen a Sóskúti Manók végeztek, 2 arany és 1 bronzéremmel.

A lovastornászoknak nincs sok idejük kipihenni a verseny fáradalmait, hiszen 2009. március 28-án és 29-én, a Nemzeti Lovardában megrendezésre kerülő Budapest Bajnokságon már lóháton kell bemutatniuk tudásukat.


XI. Műlovas verseny 2009. február 28.

A lovastornászok idén is a tornateremben kezdik a versenyszezont. 2009. február 28-án, szombaton, a II. kerületi Újlaki Általános iskolában (1023 Budapest, Ürömi u. 64.), 9 órai kezdettel rendezik meg a XI. Műlovas versenyt.

A műló fából vagy fémből készült, lábakon álló, bélelt felületű fekvő hordó, amelyre két, a voltizshevederéhez hasonló fület erősítenek.

A segédeszközt egész évben használják a lovastornászok, hiszen lehetővé teszi számukra az edzés folyamatosságának fenntartását a ló bemelegítése vagy pihentetése alatt, vagy amíg a csapat másik fele a lovon dolgozik. Ezáltal megvédi a négylábút a túlzott mértékű igénybevételtől. Emellett segít erősíteni a sportolók magabiztosságát, mert a mozdulatlan eszközön tökéletesen elsajátíthatják a gyakorlatokat, új mozdulatsorokat próbálhatnak ki. A sporteszköz a téli időszakban még hangsúlyosabb szerepet kap, mert fedeles lovarda hiányában, a munkára alkalmatlan talaj- és időjárásviszonyok ellenére zárt, fűtött helyen teszi lehetővé az edzések megtartását.

A műlovas versenyen elsősorban, a 4 – 10 éves kezdők, de a 12 – 16 éves haladók is számot adhatnak arról, hol tartanak a kötelező és szabadon választott elemek elsajátításában, tökéletesítésében. A zene hangulatát tükröző egyéni-, páros- és csapatkoreográfiák számos látványos, akrobatikus elemet tartalmaznak.

Az idei verseny rendezője a Pasaréti Honvéd Lovas Sport Egyesület Lovastorna Szakosztálya, szeretettel várja az érdeklődőket.

További információ: www.lovastorna.hu

Kép: Pannon Lovasakadémia
Frissítve: 2024.04.04.

Lovaskultúra-bál 2009.

Lovaskultúra-bál 2009. február 21.

Ismét eltelt egy év, és  sikeresen befejezte tanulmányait a Lovaskultúra Oktató Szak második évfolyama is. A hazai lovasélet tehát ismét maroknyi fiatal és lelkes lovas szakemberrel gyarapodott, akik az öt féléves képzés lezárásaként szakmai ismereteikről kiváló szakdolgozataikkal tettek tanúbizonyságot.

A képzés befejeztét a végzett évfolyam ezúttal is egy bál keretei között szeretné megünnepelni, ahová hivatalos a TF valamennyi, a képzésben részvevő oktatója, a korábban már végzett évfolyam, illetve az elsős és másodikos „újoncok” is. Az esemény azonban idén nem csupán a Lovaskultúra Oktató Szak egyes évfolyamai, hanem a lovas szakemberek közötti párbeszéd létrehozását is megcélozza. Így a február végi bálon jelen lesznek a gödöllői Szent István Egyetem hasonló képzésének hallgatói, és a szervezők reményei szerint a hazai lovasélet ismert személyiségei is.


Beszámoló a 2008-as Lovaskultúra-bálról

Március 1-én Sóskúton rendeztük meg az első lovaskultúra-bált, az SE TSK Lovaskultúra-oktató Szakirányának neves oktatói és hallgatói részére, akik az ország különböző pontjairól érkeztek.

Az összejövetelt hagyományteremtő szándékkal a szak másodéves hallgatói szervezték. A három évfolyam hallgatóinak módjában állt itt összeismerkedni– tekintve, hogy a másoddiplomás képzésben résztvevők havonta egyszer, évfolyamonként különböző más-más hétvégeken járnak a képzésre, elkerülve egymást. A bál célja egyúttal, hogy az alsó két évfolyam elbúcsúztathassa a harmadik évben diplomázó hallgatókat.

A bál fővédnöke, a képzés atyjaként ismert Dobozy László, megnyitó beszédében nevesíti a táncot, és a lovaglást:

„… Igyekeztem visszaidézni megélt, vagy olvasói emlékeimet a bálról, a lovas-táncos kapcsolatokról. Ami előkerült, leírtam, s ebből egyet-mást felolvasnék. Igen, olvasnék, mert a papír és a betű fegyelemre kötelez. A hallgatók ugyanis jól tudják, ha szabadon beszélek, mindenről még valami az eszembe jut. Nos, eleink táncos kedvéről egy megszeppent, bizonyos Eckehardt barát, 926. évi följegyzéséből értesülünk. Vidám és pajkos, sőt, szenvedélyes jelzőkkel illette táncukat.

Igaza lehet, mert az utolsó Árpád házi királyaink idején, 1279-ben a budai egyházi zsinat korlátozta az urak, polgárok és más rendbéliek mulatozását. A Kárpát medencéből kilépve (őseink sűrűn hódoltak a lovas turizmus szenvedélyének) azt tapasztalták, hogy a lovag erények és szolgálatok között kitüntetett szerepet játszott a táncban való csinos jártasság. Sőt, hogy a lovag 8-10cm magas talpú cipellőket húzott hölgyének lábára, hogy orcájuk egy magasságban legyen. Ebből lett a tűsarok? Ki tudja.

Az idők múlásával a tánc szelídült, színesedett, egyre nagyobb szerephez jutott az elegancia, a kifejezésmód. A magyarok tánca megőrizte dinamizmusát, virtuozitását, ám alkalmazkodott az aktuális módihoz. De legyen szó akár népi, akár udvari mulatságról, a lóra termettek, a lovon járók tánca megmaradt magyarnak, máig egyedülállóan gazdagnak. A legmagasabb elismerésben, is Balassi Bálint lovastiszt, költő és asszonybolondító részesült a császártól, amikor felkérték: mutassa be, hogyan táncol a magyar. Azóta is, legszebb táncaink muzsikájában szólót játszik a sarkantyú.

Bál és lovasok: összeillő fogalmak. Ki nem hagyhatom legnagyobbunkat, Széchenyi István ifjú huszárkapitányt aki szemet szúrt I. Sándor cárnak is 1814. őszi udvari bálján. Széchenyi, a Napóleon elleni háborúk sokszorosan kitüntetett hőse, felváltva táncoltatott három ritka szépséget: sógornőjét Karolina grófnőt, annak hugát Selinát, s az ördögien gyönyörűnek titulált Hunyadi Gabriellát. „Ki is ez a gyerekkapitány, aki a mi Wladimír-érdemrendüket viseli?” – kérdezte szárnysegédjét a cár, aki pontos információkat tudott adni a megjelentekről. Úgy látszik, jegyezte meg a cár, a kapitány úr halálosan szerelmes a három hölgybe… egyszerre! Rangos irigykedés ugye? 

Bál, lovasok és tánc, összeillenek. Mert a bál és tánc közösséget kíván és ápol, s mert a lovasemberek is sajátos közösségben élnek. Ez a közösség nyer most szép és hangulatos kifejezést itt Sóskúton, ahol a Lovaskultúra szakirányú képzés otthonra lelt. Mint ez a lovasbál is. Lovasbál: sokat mondó szóösszetétel. A ló táncoló lépteit, futásának ritmusát, mozgásának harmóniáját, költők sora foglalta versbe. Mások, a mai értelemhez és tudományos közelítéssel, már a XIX. sz. végén vizsgálták, elemezték.

A ló ereje, gyorsasága, eleganciája ragadta meg az ember fantáziáját, hogy általa ő maga is többre jusson. Az csak olyan mértékben válhat lovassá amennyire megismerni, irányítani és követni képes lova mozgását, ritmusát. Az embert a ritmusos zene mozgásra készteti, önmaga kifejezésére serkenti. Ha az sikerül, akkor az emberi mozgás és a zene, harmóniában olvad egységgé. Az együttmozgás harmóniája és gyönyörűsége jön létre a táncban is, a lovaglásban is. Gazdagodtunk ezekkel a kapcsolatokkal. Legyen ez az első lovaskultúra-bál is sikeres és örömteli együttlét, és vigalom.”

A végzős hallgatók ünnepélyes fogadalomtételét követte a vacsora, majd a nyitótánc. Éjfélkor tombolahúzással vidámítottuk a szerencsésebb résztvevőket, melyen különböző cégek kedves felajánlásait sorsoltuk ki, többek között Deucavallo lótápokat, a Wild West Store és a KLP lovasboltok vásárlási utalványait, Felina Hungária utalványait, az Okay Italia étterem vacsorameghívását. Az értékes fődíjak a Danubius Hotels különböző szállodáinak köszönhető wellness, illetve uszodajegy felajánlások voltak.

Az este kezdetben bálias hangulatát lassacskán a „magyaros dinamizmus” vette át, ahogy oldódni kezdett az ismeretlenség láthatatlan határvonala a különböző évfolyamok hallgatói között. Tanítóink szívélyes részvétele is hozzájárult az oldott, baráti hangulat létrejöttéhez. Nagy öröm átélni, ahogy a hasonló érdeklődésű emberek egymásra találnak. Jövőre ismét megrendezzük a lovaskultúra-bált!

 „Esküszöm,
hogy a jövő kihívásait leküzdöm,
nevet, s rangot szerzek e szaknak,
s az itt tanultak bennem megmaradnak.
Tetteim, s szavaim vezessék lovasok életét az útra,
S tudja meg újra az ország, mi az:
a lovaskultúra!”

Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.08.

Csúszik Overdose utazása

Már megint az a fránya patkó…

 

A tervek szerint Overdose 2009. január 1-jén indult volna a németországi Hoppegartenbe, hogy Ribárszki Sándor felügyelete alatt folytatódjon rehabilitációja, és vegye kezdetét lassú felkészítése.

Azonban a bal első lábán meglazult a ragasztott patkó, ezért azt el kellett távolítani. Patkolatlanul pedig nem utazhat, pláne nem ilyen nagy távolságra.

Overdose menedzsmentje a következő tervezett patkolás napjáig – ami e hét péntek – vár, hogy Overdose-t az az angol kovács patkolhassa újra, aki pulboroughi tartózkodása óta kezeli. Ezután két-három nap megfigyelés következik, és csak ezt követően kerülhet sor az utazásra, ami így legkorábban jövő hét eleje lehet.

 

2009.01.04.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.06.09.
Fotó: Canva

Irány Anglia!

Irány Anglia!

Overdose rehabilitációja Pulborough-ban folytatódik

Mikóczy Zoltán még ma (2009.07.13.) megérkezik Overdose-hoz a Nantes melletti tréningtelepre, és tervei szerint már holnap továbbhajózik vele az angliai Pulborough-ba. Azért oda, és nem Alagra, mert utóbbi esetben már túl nagy volna a távolság Overdose és a lehetséges ezévi versenyhelyszínek között, így azonban megmarad a lehetősége annak, hogy Dózi még idén pályára léphessen.

Legutóbb azzal búcsúztunk, hogy Overdose nyolc napot pihen, és utána költözik. A lehetséges helyszínek Alag, Chantilly és Pulborough…

Mikóczy Zoltán: Ezekben a percekben intézem a repülőjegyem és a délutáni járattal indulok Párizsba, majd onnan továbbutazom a Nantes melletti Beaupreau-i tréningtelepre, hogy személyesen intézzem Overdose átszállítását.
A lószállító kamion már ma este elindul érte Angliából, holnap délelőtt még rendezem a papírmunkát és az anyagiakat Pantall úrral, utána pedig azonnal indulunk Pulborough-ba.
Én, és állandó munkalovasa Budinszki Barbara is a kamionnal fogunk utazni. A szállító tájékoztatása szerint a három órás hajózást is beleértve körülbelül hét órát tart az út, ami nem számít soknak, nem szabadna, hogy Overdose-t megviselje.
Szerda este érkezik majd Ribárszki Sándor idomár, és két állatorvos, Dr. Szmodits Zsolt és Dr. Plutzer Béla, hogy csütörtök reggel az angliai állatorvossal együtt újra megvizsgáljuk ultrahanggal Overdose lábát, és megbeszéljük a további teendőket.

Tudjuk, hogy pontosan mi is történt?

Mikóczy Zoltán: A sérülés vélhetően a túlterhelés következménye, ez esetben viszont mindkét lábán kellett volna jelentkezzenek az ínsérülés jelei, viszont Overdose csak a jobb első lábára érzékeny. A sérülés egyértelmű okára és mértékére legkorábban e hét második felében kaphatunk választ. Sajnos akadt olyan bulvárlap, amely az értesüléseit kicsit túlzóan, a helyzetet kiélezve, szenzációhajhász módon tálalta. Szó sincs róla, hogy a lovat szándékosan hajszolták volna, ez még Franciaországban is elképzelhetetlen. Ugyan nem a mi elképzeléseink szerint tréningezték Dózit, hiszen más az ottani módszert, de senki ne gondolja, hogy ott hozzá nem értő, felelőtlen emberek vannak! Nem lehet rájuk hárítani a felelősséget, az ugyanis az a mi vállunkon nyugszik.

Mi szólt Pulborough mellett? Korábban Alagot is szóba került, mint a rehabilitáció folytatásának lehetséges helyszíne… Ott talán a rendszeres orvosi ellenőrzések is megoldhatóbbak lennének.

Mikóczy Zoltán: Ha most hazahoztuk volna Overdose-t, és kitettük volna egy kétezer kilométeres útnak, akkor még az elméleti esélye is elúszott volna annak, hogy idén ismét versenyben futhasson.
Így viszont, hogy az angliai Pulborough-ba kerül, ahol velünk egyeztetett módon gyógyul, majd azt követően általunk irányítva kezdődhet meg a versenyekre történő felkészítése, megmarad a lehetősége annak, hogy még ebben az évben pályára léphessen.

De újra szeretném kihangsúlyozni, hogy nem az a cél, hogy Overdose még az idén versenyben fusson. A legfontosabb, hogy meggyógyuljon, és 100%-os egészségi állapotban térjen vissza a pályára. Ha van arra lehetőség, hogy ezt még ebben az évben megtegye, akkor mi minden tőlünk telhetőt megteszünk ennek érdekében. Lépésről lépésre haladunk.

Ki viseli gondját Angliában?

Mikóczy Zoltán: Régi személyes jóbarátom, Ladislav Kubista, aki az ottani tréner jobbkeze, és korábban többszörös sampion idomár volt Szlovákiában. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy hozzáértő kezek közé kerül és gondos ellátásban fog részesülni. Ugyanúgy, mintha itthon lenne.
Vele marad munkalovasa Budinszki Barbara, és heti rendszerességgel látogatni fogjuk Ribárszki Sándor idomárral és az állatorvosunkkal.

2010.10.14.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.02.28.
Fotó: Canva

 

Ifj. Lázár Zoltán: Díjugrató szeretnék lenni!

Ifj. Lázár Zoltán: Díjugrató szeretnék lenni!

Azt gondolom, a Lázár név hallatára nagyon sokunknak a 13- szoros fogathajtó világbajnok testvérpár, Lázár Vilmos és Lázár Zoltán jut az eszünkbe. Ezután már, ha a Lázár nevet halljuk, nemcsak a fogathajtásra, hanem a díjugratásra is gondolnunk kell!

Ifj. Lázár Zoltán pontosan tudja, hogy fontosak a családban a hagyományok, főleg a lovas hagyományok, de a kis Zoli mégsem fogathajtó, hanem díjugrató szeretne lenni. Két évvel ezelőtt, amikor először beszélgettem vele a lovaglásról, még egy kicsit bizonytalanul mozgott a lovassportban. Most, két év elteltével már igazolt sportolóként, jó néhány megnyert versennyel a háta mögött ültünk le egy rövid beszélgetésre.

Mi történt veled ez alatt a két év alatt a lovassportban?

2008-ban a Biotop kategóriában kezdtem el versenyezni, első versenyemen Nagybajcson rögtön egy első és egy második helyezést szereztem. Idén áprilisban pedig sikerült Debrecenben rajtengedély vizsgát tennem, és a póni kategóriában elkezdtem díjugrató versenyeken részt venni. Azalatt a rövid idő alatt, amíg a pónisok között versenyeztem több versenyt megnyertem, és sokszor helyezett is voltam. Egy sikertelen verseny után úgy döntöttünk, hogy nem pónin, hanem nagy lovon próbálok ezután szerencsét. Az edzőmnek Pirik Zsoltnak volt egy nagyon jó lova és felajánlotta, hogy versenyezzek vele. Édesapámnak pedig nagyon hálás vagyok azért, hogy később megvásárolta nekem ezt a lovat. Azóta már jó néhány versenyen indultam vele, igaz nem egy könnyen lovagolható ló, de azt gondolom, hogy elég hamar sikerült vele megtalálnom az összhangot.

Menyit foglalkozol a lovaglással általában?

Elég sokat, hét közben két-három alkalommal Dallos Gyula bácsihoz járok Dunakeszire lovagolni. Tőle nagyon sokat tanulok, és nagyon jó lovakra ülhetek fel. Péntek délután már Győr mellett, Gönyűn folytatom a lovaglást, ahol Pirik Zsolt az edzőm, egyébként ő nála tartjuk a lovamat is. Az edzésekre a Boros Nagypapám szokott vinni engem és az unoka testvéremet, Boros Zsuzsikát. Zsuzsika még csak nyolc éves, de már sok versenyt nyert, volt olyan, hogy egy számban az első három helyet ő szerezte meg. Boros Nagypapám rengeteget segített nekem, amikor elkezdtem lovagolni még az edzőm is ő volt.

Milyen terveid vannak az újévben?

Szeretnék sok versenyen részt venni, rutint, tapasztalatot szerezni, és természetesen minél több versenyt megnyerni!

 

Szerző: Tóth István

 

Frissítve: 2023.09.19.
Fotó: Canva

Hinrich Romeike

Hinrich Romeike

Született: 1963.05.26, Németország
Lakóhely: Nübbel (Németország)
Magassága: 175 cm
Súlya: 69 kg

 

Mit érdemes tudni róla?
Romeike foglalkozását tekintve fogorvos. Házas, három gyermeke van, hobbija a sízés és vitorlázás.

Olimpia 2008
Hinrich Romeike egyéniben, valamint a német military csapat tagjaként is a dobogó legfelső fokára állhatott Hong Kongban.

Marius
Születési éve: 1994
Neme: herélt
Színe: szürke
Fajtája: holsteini

„Marius egy kivételes ló, karakterrel és morállal.“ nyilatkozta Romeike.
A 14 éves hannoveri 1999 óta van a család tulajdonában, erőssége a terepverseny.
Marius apja Condrieu XX, angol telivér. Maga Marius a holsteini 730b törzsből származik, az anyai ág is bőven hozzájárult a ló sikereihez. A 730b törzsből, valamint Marius anyjától, Echsétől más igen sikeres csikók is kerültek ki.

 

Legkiemelkedőbb eredményei:

 

Helyezés

Versenyszám

Év

Helyszín

Olimpiai részvételek

4

Military – csapatverseny

2004

Athén

5

Military – egyéni

2004

Athén

Lovas Világjátékok

1

Military – csapatverseny

2006

Aachen

5

Military – egyéni

2006

Aachen

Forrás: http://results.beijing2008.cn

Frissítve: 2024.09.04.
Fotó: Canva

Portré

Portré

Portré rovatunkban naponta mutatunk be híres, eredményes, vagy valamilyen szempontból érdekes olimpiai résztvevőket és nem kevésbé híres, illetve érdekes lovaikat.

A kép illusztráció

2008.08.16-tól minden nap két párost ismerhetünk meg egészen az Olimpia végéig.

Híres

Érdekes

Eric Lamaze – Hickstead

Rodrigo Pessoa – Rufus

Meredith Michaels-Beerbaum

Ben Maher – Rolette

Patrick Lam – Chico

Ian Millar – In Style

Isabell Werth – Satchmo

Anky van Grunsven – Salinero

Hiroshi Hoketsu – Whisper

Alexandra Korelova – Balagur

Lina Liu – Piroschka

Hinrich Romeike – Marius

Ingrid Klimke – Abraxxas

Alex Hua Tian – Chico

 

Frissítve: 2024.05.06.
Fotó: Canva

Ifjúsági Fogathajtó Világkupa

Ifjúsági Fogathajtó Világkupa 2008.

Kiválóan szerepeltek fogathajtóink az Ifjúsági világkupán – Egyéni összetettben egy arany, két ezüst és egy bronzérmet szerzett a magyar csapat.

A kép illusztráció

Fogathajtás. Július 23-27-e között az ausztriai Stadl-Paurában került megrendezésre az ifjúsági fogathajtó világkupa. Tizenkét nemzetből 93 ifjú fogathajtó versenyzett egyes fogatban öt különböző korosztályban, kettes fogatban pedig egy korosztályban.

A magyarok aranyérmét a 15-16 éves korosztályban, összetettben ifj. Dobrovitz József szerezte, akinek a díjhajtásban elért 4., a maraton hajtásban elért 6. és az akadályhajtásban elért 8. helye elegendő volt az összetettben való győzelemhez.

A magyar csapatnak a legtöbb pontot a 11-12 éveseknél induló Hölle Martin szerezte, aki díjhajtásban második, maraton hajtásban első és akadályhajtásban pedig harmadik helyet szerzett, így összetettben második lett.

Kettesfogatban (14-18 évesek) Osztertág Kristóf összetettben ugyancsak ezüstérmet szerzett.
A magyar csapat bronzérmét (17-18 évesek) Németi Tamás szerezte.

A magyar ifjúsági csapat először indult világversenyen és összetettben 12 nemzet közül az előkelő negyedik helyet szerezte meg, bizonyítva, hogy van utánpótlása a fogatsportban.

A következő világkupát 2 év múlva Torinóban, majd 4 év múlva Magyarországon tartják.

 

További információk:

Muity Ferenc
szövetségi kapitány
30-95-37-550

www.junior-world-trophy-2008.com

Frissítve: 2023.10.29.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés