XI. Műlovas verseny 2009. február 28.

XI. Műlovas verseny 2009. február 28.

Elsöprő sikert hozott az idény első lovastorna versenye, a XI. Műlovas verseny, a rendező Pasaréti Honvéd Lovas Sport Egyesület (PHLSE) Lovastorna szakosztályának. Egy kivételével, minden kategóriában „rajthoz álltak” a hazai színek képviselői és ahol elindultak ott dobogós helyezést, helyezéseket értek el.

 

A megmérettetésre 9 egyesület 87 versenyzőjét nevezte be a kiírás szerinti 9 kategóriába, ami jelentősen meghaladja a tavalyi versenyre érkezett nevezések számát. Bár az idén nem érkeztek Lengyelországból lovastornászok, de örvendetes, hogy hosszabb-rövidebb szünet után ismét szerepeltek az indulók között szilvásváradi és nagyszénási sportolók.

A komoly mértékű létszám emelkedés nagymértékben köszönhető az egyesületek aktív toborzó munkájának és a versenykiírások utánpótlást segítő változtatásainak. Idén először, azok a 10 évnél idősebb versenyzők, akik csak pár hónapja kezdték lovastornász pályafutásukat, külön kategóriában kaptak esélyt a reális megmérettetésre és így a megérdemelt sikerélményre.

A szervezők, a PHLSE versenyzőinek szülei, igyekeztek a lehető legjobb versenykörülményeket megteremteni, a nézők és a versenyzők igényeit a legmesszebbmenőkig kielégíteni (büfé, sportágakhoz kapcsolódó termékek értékesítése, szünetekben színvonalas bemutatók) és ezért  kifejlesztettek egy olyan számítógépes programot, aminek segítségével a legrövidebb idő alatt tájékoztatni tudták a helyszínen lévőket a verseny állásáról.

A helyenként rendkívül látványos, akrobatikus elemeket is tartalmazó, zenére végrehajtott egyéni-, páros- és csapatkoreográfiák biztosították a nagy létszámban megjelent nézők szórakozását.

A mozgalmas nap végén a PHLSE versenyzői összesen 5 arany, 3 ezüst és 1 bronzéremnek örülhettek. A második legeredményesebb a Szárnyaló Lovas Sport Egyesület lett, 2 első, 2 második és 2 harmadik hellyel, míg a harmadik helyen a Sóskúti Manók végeztek, 2 arany és 1 bronzéremmel.

A lovastornászoknak nincs sok idejük kipihenni a verseny fáradalmait, hiszen 2009. március 28-án és 29-én, a Nemzeti Lovardában megrendezésre kerülő Budapest Bajnokságon már lóháton kell bemutatniuk tudásukat.


XI. Műlovas verseny 2009. február 28.

A lovastornászok idén is a tornateremben kezdik a versenyszezont. 2009. február 28-án, szombaton, a II. kerületi Újlaki Általános iskolában (1023 Budapest, Ürömi u. 64.), 9 órai kezdettel rendezik meg a XI. Műlovas versenyt.

A műló fából vagy fémből készült, lábakon álló, bélelt felületű fekvő hordó, amelyre két, a voltizshevederéhez hasonló fület erősítenek.

A segédeszközt egész évben használják a lovastornászok, hiszen lehetővé teszi számukra az edzés folyamatosságának fenntartását a ló bemelegítése vagy pihentetése alatt, vagy amíg a csapat másik fele a lovon dolgozik. Ezáltal megvédi a négylábút a túlzott mértékű igénybevételtől. Emellett segít erősíteni a sportolók magabiztosságát, mert a mozdulatlan eszközön tökéletesen elsajátíthatják a gyakorlatokat, új mozdulatsorokat próbálhatnak ki. A sporteszköz a téli időszakban még hangsúlyosabb szerepet kap, mert fedeles lovarda hiányában, a munkára alkalmatlan talaj- és időjárásviszonyok ellenére zárt, fűtött helyen teszi lehetővé az edzések megtartását.

A műlovas versenyen elsősorban, a 4 – 10 éves kezdők, de a 12 – 16 éves haladók is számot adhatnak arról, hol tartanak a kötelező és szabadon választott elemek elsajátításában, tökéletesítésében. A zene hangulatát tükröző egyéni-, páros- és csapatkoreográfiák számos látványos, akrobatikus elemet tartalmaznak.

Az idei verseny rendezője a Pasaréti Honvéd Lovas Sport Egyesület Lovastorna Szakosztálya, szeretettel várja az érdeklődőket.

További információ: www.lovastorna.hu

Kép: Pannon Lovasakadémia
Frissítve: 2024.04.04.

Hozzászólások