Napvédelem lovak számára

A fényérzékenység és a napvédelem rendkívül fontos téma nem csak az emberek, de az állatok körében is. A következő sorokban néhány tippeket osztunk meg Veletek, melyek segítséget nyújthatnak hőártalmak megelőzésében – különösen a nyári időszakban, főként a rózsaszín bőrű lovak esetében.

A napsugárzás általi védelem rendkívül fontos a lovak számára is. Annak érdekében, hogy lovunk ne szenvedjen a fényérzékenység és a leégés veszélyétől, a következőket ajánljuk:

  • Elsődlegesen az úgynevezett “légymaszk” használatára hívjuk fel a figyelmet, mely a ló fejére helyezve nem csak a rovarok ellen nyújt védelmet, hanem megóvja az érzékeny területeket a napsugárzás káros hatásaitól is.Néhány maszk egyébként UV védelemmel is rendelkezik, érdemes ebből is a legjobbat beszerezni. Ezután célszerű a maszkot a ló fejére tenni, majd – időjárástól függetlenül – akár egész napra rajtahagyni.Fontos azonban időként levenni és áttisztítani a ló bőrét a maszk alatt, ugyanis ezzel a fej természetes tisztulását akadályozzuk.

  • Ezen kívül, használhatunk napvédő krémet is, mely cink-oxidot tartalmaz. Ehhez szinte bármelyik drogériában hozzájuthatunk. A fontos, hogy vízállót válasszunk, és ha tehetjük, napjában többször kenjük be vele a ló leégésre hajlamos részeit.
  • A váll-és nyakrész – a sörény takarása miatt – nem igényel nagy törődést. Kivéve, ha tudjuk, hogy lovunk légycsípéses allergiában szenved, hiszen ilyenkor hajlamos dobálni a sörényét, ezzel védelem nélkül hagyva az említett testrészeket.Mindenképpen figyeljünk rá!

Az első, és legfontosabb, hogy megbizonyosodjunk lovunk egészségéről. Keressük fel állatorvosunkat, végeztessünk el vizsgálatokat, hogy ezután kedvencünk a megfelelő kezelést kapja.

2019.05.31. Kurucz Linda, Lovasok.hu gyakornok
Források: https://thehorse.com/159953/sun-protection-for-horses/
Kép forrása: canva.com

Frissítve: 2022. 08. 19.

Hozzászólások