Airvent LC lovasainak sikere Pátyon!

Airvent LC lovasainak sikere Pátyon

Sokunk örömére végre itt a nyár, a pihenés ideje, ráadásul még az időjárás is nagyon kedvez a nyaralóknak. Így, aki teheti, vízparton tölti idejét. A díjugratók többsége viszont a nyaralás és a pihenés helyett inkább a versenyzést választotta.

A soron következő Országos Minősítő versenyt július közepén rendezték meg Pátyon. Ezen a versenyen egyáltalán nem lehetett észrevenni, hogy a július a pihenés ideje, hiszen több mint 176 lovas nevezett 241 lóval. A három nap alatt 32 versenyszámot bonyolítottak le eredményesen a szervezők.

Pátyon az Airvent LC lovasai sikerét láthatta többségében a versenyre kilátogató közönség. Marton András több győzelmet és helyezést szerzett a három nap alatt. Orbán Donna pedig vasárnap megnyerte az A/2** versenyszámot Zalán nevű lovával.

A három nap főbb eredményei

Péntek: 

Pénteken a 6 éves lovak versenyét (120 cm) Rezgő Zoltán nyerte Bella nyergében, második lett Marton András PM Jumping Lady II-vel, a harmadik helyen a díjugrató szakág elnöke Szotyori Nagy Kristóf Prosper LK végzett Gidran Razbeg Mytoc nevű lovával (Gidrán Razberg 1-12-Andor Gidrán-1 Kacér).

Az A/1 nyitott versenyben (125 cm) Sándor Balázs győzött Timpex Alisco nevű lovával, Marton András PM Corvinussal a második, a harmadik Fábiáncsics Gábor lett Vendettával.

A/2*ben (130 cm) Marton András Airvent LC mindkét lovával hibátlanul teljesített PM Corvinussal első, Lancelottal második helyen végzett. A harmadik Timpex Aliscoval Sándor Balázs lett.

Szombat:

Szombaton az 5 éves lovak versenyét (110 cm) Hamaidi Fatima nyerte Cashmer nyergében, második Reischl Márton lett Coupidóval, a harmadik helyen Fábiáncsics Gábor végzett Cinnamonnal.

A/1 nyitottban (125 cm) Marton András PM Fortunával dupla hibátlannal tudott nyerni, Zárug Gyula (Centius) és Fekete Patrícia (Zuhatag) előtt.

A/2* versenyszámban (130 cm) Marton András folytatta jó szereplését és ezt a számot is megnyerte PM Jaguárral. A második és harmadik helyen Zarug Gyula végzett Néma, és Centinus nevű lovaival.

Vasárnap:

Vasárnap a 6 éves lovak versenyében (120 cm) Hegedűs Zoltán győzött Bizalommal, második lett Bényei Bettína Athletich nevű lovával, a harmadik helyen – ahogyan pénteken – most is Szotyori Nagy Kristóf végzett Gidran Razbeg Mytoc nyergében.

A/1 nyitott versenyt (125 cm) Zárug Gyulának a szombati második helyezése után sikerült meg nyernie Lemoncellóval. A második Kelemen Kristóf lett Panamával, a harmadik helyet szintén Zárug Gyula szerezte meg Néma nevű lovával.

Ahogy már az elején említettem az A/2**(135 cm) versenyszámot Orbán Donna nyerte Zalán (Ginius-Patricia) nyergében. A második helyen Nagy Eleonóra végzett Páholyal, a harmadik Zárug Gyula lett Lemoncellóval.

A következő Országos Minősítő versenyt a Kunos Lovarda rendezi, július 22-24-én Székesfehérváron.

Szerző: Tóth István, LovasPlaza.hu (2011.07.19)
Fotó: PM Corvinus, Pataki Ménes
Kép: canva
Frissítve: 2024.03.13.

A hír megjelenését a LovasPláza támogatta.

Hozzászólások