Kezdőlap Blog Oldal 550

Overdose kényszerpihenőn

Overdose kényszerpihenőn

 

Mikóczy Zoltán elmondta, hogy Dr. Szmodits Zsolt állatorvossal nemrég érkeztek haza Dubajból, és ugyan még nem tudják biztosan, hogy Overdose mikor futhat versenyt, de sérülése pár hét pihentetéssel orvosolhatónak tűnik, így reméli, hogy még a dubaji szezonban is starthoz állhat.

Mikóczy Zoltán: Az ellenőrző ultrahang vizsgálat legfontosabb megállapítása, hogy Overdose-nak nincsen ínszakadása – az a versenykarrierje végét jelentette volna. A sérülés oka, hogy ínhúzódást szenvedett vagy pedig a fogott munka alatt belegaloppozott, belerúgott az inába, utólag már kideríthetetlen. De nem is lényeges, hogy ez húzódás vagy ütés következménye, mert úgy tűnik, hogy a sérülése pár hét pihenéssel orvosolható.

Mivel lehet segíteni a felépülését? A dubaji versenyszezon véges, és egy hónap már eltelt belőle…

Mikóczy Zoltán: A hétvégén újra kirepül hozzá az állatorvosa, és angol patkolókovácsa. Egyrészt időszerű a patkócsere, másrészt az első patáinak a sarkait egy-két milliméterrel megemelik, így az ín feszességén egy kicsit lazítani lehet. Remélhetőleg ez elősegíti, hogy mihamarabb startra kész állapotba kerüljön. Mindent annak rendelünk alá, hogy rendbe jöjjön és még Dubajban is versenyezhessen.

Overdose ezt a sérülést akkor szerezte, amikor fogott munkát futott a mesterséges tapeta-pályaborításon. Ilyen csupán néhány pályán található a világon, tehát nem csak neki volt újdonság a külföldről érkező lovak közül…

Mikóczy Zoltán: Sajnos más lovaknak is problémát okozott ez a futófelület, pedig sokan nevezik a világ legmodernebb borításának. Nem szeretnék belemenni, hogy ez okozta-e Overdose sérülését, hiszen nem lehet megállapítani, hogy húzódást szenvedett, vagy maga rúgott bele a lábába. Minden esély megvan rá, hogy a sérülése nem maradandó, így csak előre nézünk, kizárólag mihamarabbi felépülésével foglalkozunk.

 

2012.02.03.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.06.08.
Fotók: Canva

Az utolsó kűr

Az utolsó kűr

 

A német lovastorna legendás alakja, Kai Vorberg az aacheni CHIO-n végleg elköszönt a versenysporttól.


Két világbajnoki győzelemmel, két európabajnoki címmel, nyolc győzelemmel a Német Bajnokságon és öt első helyezéssel a CHIO Aachen-en Kai Vorberg a világ legsikeresebb lovastornásza. A 30 éves sportoló július első hétvégéjén búcsút intett a versenysportnak. Vorberg lova, Sir Bernhard RS hátán a CHIO Aachen-en még egyszer utoljára bemutatta 2006-os kűrjét, mely az igazi áttörést és elismerést hozta karrierjében.

Kai Vorberg májusban sikeresen tette le a „Pferdewirtschaftsmeister” vizsgát, azóta a Német Lovasszövetségnél dolgozik, szabadidejében a válogatott lovastornaedző, Ulla Ramge munkáját segíti, valamint Sir Bernhard nevű lovával versenyzik díjlovaglásban. „Kai rendkívül fegyelmezett. Hihetetlen a győzni akarása, mentális ereje és céltudatossága. Továbbra is példakép lesz a lovastornászok számára” mondta Ulla Ramge, a német válogatott edzője.

2012.07.06. Deák Anette, Lovasok.hu
Forrás: FN
Frissítve: 2023.05.10.
Fotó: Canca

Totilas nem utazik Londonba

Totilas nem utazik Londonba

 

Eldőlt: Matthias Rath és Totilas programját biztosan nem láthatjuk a londoni olimpián. A döntést a Német Olimpiai Lovas Bizottság (DOKR) elnöke, Klaus Roeser jelentette be Aachenben.

Eredetileg a mai napon utazott volna a DOKR Kronbergbe, hogy felmérjék Matthias Rath állapotát. A lovas mononukleózisban betegedett meg két hete, ezért az aacheni CHIO-n sem indulhatott. Szerdán Rath ismét nyeregbe ült, de kiderült, állapota még nem engedi meg, hogy folytassa az olimpiai felkészülést, így továbbra is édesapja, Klaus Martin Rath végzi majd Totilas edzését. A német csapat orvosa, Dr. Manfred Giensch szerint a vérkép eredményei alapján az olimpiára való felkészülés veszélyeztetné a fiatal díjlovas felépülését és egészségét, aki így még jó darabig nem gondolhat edzésre és versenyzésre.

Totilas tulajdonosa, Paul Sckockemöhle mindezek ellenére pozitívan néz a jövőbe: „Totilas most pihenhet. Amint Matthias ismét jól van, újrakezdjük az edzést.”

 

2012.07.06. Deák Anette, Lovasok.hu
Forrás: FN
Frissítve: 2023.05.09.
Fotó: Canva

Hogyan szoktasd lovadat a légyriasztó sprayhez?

Habár a bogárinvázióig még van pár nyugodt hetünk, kezdjük el időben hozzászoktatni lovainkat a különböző légyriasztó szerekhez, főleg a spray kiszerelésű készítményekhez. Sok ló riadozik a spray-k hangjától és a permetezés érzésétől – forognak, tolatnak vagy ágaskodnak, csak hogy elmenekülhessenek az ijesztő és sziszegő köd elől. A helyzetet gyakran még súlyosbítja, hogy a ló számára fenyegető pózban próbáljuk rávenni, hogy nyugodtan álljon. Íme néhány tipp, hogy megszakítsuk a “spray-terror” ördögi körét.

Újdonság

Használj jó minőségű, csendes permetezőflakont. Használata előtt mutasd meg lovadnak a flakont “csendben”.

Irányítsd a testbeszédet

Ne fújd a ló feje felé fordulva. Maradj nyugodt és higgadt. A ló vállához közeledj, majd lassú, ritmikus fújásokkal permetezd be a lovat és kezdetben tartsd tiszteletben a ló féltett zónáit (fej és hátulsó lábak).

Szoktasd a lovat a hanghoz

Töltsd meg a sprayflakont vízzel és állj a ló bokszán kívül, miközben eszik. Fújd rendszeres időközönként (ne a ló felé), míg a ló már egyáltalán nem reagál a hangra, és inkább az evést választja. Majd ismételd meg ezt a ló bokszában – szintén nem a ló felé fújva. Gyakorold ezt pár napon keresztül az etetési időszakokban. A lovad hamar el fogja fogadni és az etetés kellemes emlékével fogja társítani a spray hangját.

A permethez szoktatás

Miután a hangtól már nem riad meg lovad, találd ki, hogyan és mennyire tolerálja a spray-vel való érintkezést. Először gyenge köddel kezdd el befújni – szintén még csak vizet használva. Nyomd lassan a flakon “kioldógombját” és irányítsd a ló válla felé. Ha erre még mindig hevesen reagálna, először az ujjaiddal fröcskölj gyengéden vizet rá. Amint ezt elfogadja, próbálkozz meg újból a flakonnal.

A továbbiak

Ha már ezt is nyugodtan állja, kezdd el lassan növelni a spray nyomását, majd szép lassan továbbhaladhatsz a ló többi testrésze felé, amíg mindkét oldalát nyugodtan befújhatod anélkül, hogy lovad félne tőle. Ha bármikor ismét gondot okozna a rovarriasztó használata, lépj vissza arra a szintre, amely még nem okozott gondot lovadnak és kezdd onnan elölről a hozzászoktatást.

 

2012.05.18. Deák Anette Stefanie, Lovasok.hu
Forrás: EQUUS Magazine, May 2012
Frissítve: 2023.05.09.
Fotók: Canva

Rolex FEI Díjugrató Világkupa Döntő 2011/2012 – ‘s-Hertogenbosch, Döntő

Rolex FEI Díjugrató Világkupa Döntő 2011/2012
‘s-Hertogenbosch, Hollandia

Szenzációs eredmény a Rolex FEI Díjugrató Világkupa Döntőn:
25 év után újra nyerni tudott az Egyesült Államok

 

Nem hiába szóltak arról az esélylatolgatások a Díjugrató Világkupa Döntő előtt, hogy elképzelhető, hogy a kilenc amerikai lovas közül valakinek sikerül idén megtörnie azt a 25 éves történetet, amely során az Egyesült Államok egyszer sem tudott Világkupa Döntőn nyerni. Utoljára 1987-ben Párizsban Katharine Burdsall nyert az USA színeiben The Natural nevű lován. Annak ellenére, hogy az addigi kilenc Világkupa Döntőből hét alkalommal tudtak lovast állítani a dobogó legfelső fokára, sőt még a kanadaiak is segítették további két éven keresztül az észak-amerikai kontinenst, mégsem sikerült ezt az óta megismételniük.

Az idei Világkupa Döntő egy nagyon nehéz első fordulóval kezdődött. A hármasugrás utolsó akadályként megnehezítette a lovasok dolgát, mert az első két meredek közötti szűk távolság után egy bő vágtára egy hatalmas oxert kellett még megugraniuk, mielőtt áthaladtak volna a célvonalon. Sőt még az is sokaknak gondot okozott, hogy alapidőn belül teljesítsék a pályát, annak ellenére, hogy így is módosították az alapidőt. Hasonlóan hibázott például Marco Kutscher Cornet Obolensky-vel (Clinton x Heartbreaker), Marcus Ehning Copin van de Broy-jal (Darco x Brownboy) és Philipp Weishaput Monte Bellinivel (Montender x Ramiro), ezzel a németek esélyei csökkentek az utóbbi évek töretlen sikereinek megismétlésére.

Az első, aki le tudott nullázni, Maikel van der Vleuten volt VDL Groep Verdi nyergében (Quidam de Revel x Landgraf I). Szintén hibátlan maradt a világranglista-vezető Rolf-Göran Bengtsson Casall la Sillával (Caretino x Lavall I) és a korábbi No.1. Kevin Staut Silvanával (Corland x Widor).

Az utolsó néhány lovas teljesítménye érdekes pontállást eredményezett a döntő forduló előtt. Mivel Steve Guerdat hibátlanul lovagolt Nino des Buissonnets-tel (Kannan x Narcos II), és az első napi vadászugratás győztese, Rich Fellers is hibátlan maradt Flexible-lel (Cruising x Safari), majd pedig az addig vezető Pius Schwizer egy hibapontot kapott az alapidő túllépéséért Carlinával (Carvallo x Landgraf I), így három lovas is egy hibaponttal várta a döntőt.

A második fordulóban Marcus Ehning és Copin van de Broy hibátlan pályája után a többi lovas sorra csúszott az ő teljesítményük mögé. Az addig jól teljesítő Beezie Madden Cortes C-vel a hármasugrás elejét szétrombolta, Marco Kutscher kettőt ütött Cornet Obolensky-vel, és a hétvégén szenzációsan teljesítő Rik Hemeryck és Quarco de Kerambars is ütöttek egyet. Maikel van der Vleuten, aki szintén kiegyensúlyozottan jól ment Verdivel, sajnos az utolsó oxert leütötte.

Philipp Weishaupt egy hibapontot kapott az alapidő túllépéséért, ezzel a legjobb német párosként a negyedik helyen végzett összesítésben. Rolf-Göran Bengtsson és Casall la Silla a hármasugrás közepét lehúzták, így a hatodik helyen zártak. Kevin Staut két fával rontotta addigi pozícióját, és összesítésben ötödik lett.

Steve Guerdat lova, Nino des Buissonnets hatalmasakat ugrott a döntő fordulóban, és hibátlan pályájukkal várták, hogy vajon lesz-e összevetés. Miután Rich Fellers is hibátlanul teljesített, így biztossá vált, hogy a lovasok összevetnek, már csak az volt kérdéses, hogy Pius Schwizer is versenyben marad-e. Carlina azonban leütötte a kettesugrás elején lévő meredeket, ami a dobogó harmadik fokát eredményezte a páros számára.

Az összevetésben Steve Guerdat nagyon tempós, 26,61 másodperces lovaglással kezdett. Rich Fellers és Flexible számára még ez sem okozott gondot, így a mezőny legidősebb, 16 éves lova 64 századmásodpercet vert Nino des Buissonnets idejére.

Svájc végzett végül a második és harmadik helyen. Pius Schwizer volt már megosztott helyen második 2010-ben Genfben, ahol Marcus Ehning nyert, és Ludger Beerbaummal osztoztak a dobogó második fokán. Steve Guerdat is többször volt már helyezve, a legjobb eredménye a 2007-es megosztott harmadik hely volt Las Vegasban.

Rich Fellers 2008-ban Göteborgban szintén Flexible nyergében második volt Meredith Michaels-Beerbaum mögött. Több lábsérülés és kényszerpihenő utána azonban Flexible újra bomba formában tudott versenyezni, és ezzel megtörték az amerikaiakon ülő negyed évszázados átkot.

Ezzel lezárult a Rolex FEI Világkupa 2011/12-es sorozata. Május 11-én La Baule-ban kezdődik a Nemzetek Díja nyolcállomásos versenye.

Eredmény

Rolex FEI Világkupa Döntő összesítés >>

Hozott pont

A pálya

B pálya

Össze-vetés

Össze-sítés

Idő

1. Rich Fellers USA Flexible

1

0

0

0

1

25,97

2. Steve Guerdat Svájc Nino Des Buissonnets

1

0

0

0

1

26,61

3. Pius Schwizer Svájc

Carlina

0

1

4

5

4. Philipp Weishaupt Német-ország Monte Bellini

4

5

1

10

5. Kevin Staut Francia-ország

Silvana HDC

3

0

8

11

6. Rolf-Göran Bengtsson Svéd-ország Casall La Silla

8

0

4

12

Bardóczky Veronika, Lovasok.hu
Szerk. Bardóczky Eszter, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.05.09.
Fotók: Pixabay

Elhunyt a német díjlovas válogatott edzője, Holger Schmezer

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Holger Schmezer,
a német díjlovas válogatott edzője

 

Az edzőre április 19-én találtak holtan szállodaszobájában, s’Hertogenboschban, a díjlovas és díjugrató világkupadöntő helyszínén. Hogy mi okozta hirtelen halálát, még nem lehet tudni.

Schmelzer az öttusa révén szeretett bele a lovaglásba. Miután letette a belovaglói szakvizsgát a legendás Willi Schultheisnél, további négy évig annak istállójában lovagolt. 1979-ben Verden-Bostelban alapította saját istállóját. 1996-ban főállású edző lett, eleinte a fiatal német utánpótlást edzette. 2001-ben vette át a német díjlovas válogatott edzését Klaus Balkenholtól. A 65 éves Schmelzer úgy tervezte, a londoni Olimpia után visszavonul posztjáról.

Holger Schmezer (1947–2012)

Saját eredményei:

  • számos Nagydíj győzelem és nyolcszoros Alsószász tartományi díjlovas bajnok

Eredmények a fiatal és junior díjlovasok edzőjeként:

  • 25 Európa bajnoki érem, ebből 13 arany

A német díjlovas válogatott edzőjeként:

  • Olimpia (2004): csapat arany, ezüst egyéniben (Ulla Salzgeber / Rusty)
  • Lovas Világjátékok (2002, 2006) kétszeres csapat arany, két arany egyéniben (Nadine Capellmann/Farbenfroh, Isabell Werth/Satchmo), egy bronzérem
  • Európa Bajnokság (2001, 2003, 2005, 2007): három arany, egy ezüst csapatban; egyéniben három arany-, két ezüst- és egy bronzérem

 

2012.04.21. Fordította: Deák Anette Stefanie, Lovasok.hu
Forrás: www.fei.org
Frissítve: 2023.08.18.
Fotó: Canva

A díjlovaglás világranglistáján továbbra is változatlan az élmezőny

A díjlovaglás világranglistáján továbbra is változatlan az élmezőny

 

A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) 2012-es díjlovas ranglistájának első 5 párosa változatlan, a német Kristina Sprehe pedig bámulatos előrelépést tett – derült ki a legfrissebb, március 31-i rangsorolásból. Adelinde Cornelissen továbbra is a világ első számú díjlovasa.

Csupán apró változások zajlottak le a 6-8. helyen: Steffen Peters és Ravel a 8. helyre estek vissza, miközben Ulla Salzgeber és Herzruf’s Erbe a 6. helyet foglalták el. Patrik Kittel és Scandic a 7. pozíciót tudhatják magukénak.

A legnagyobb ugrást Kristina Sprehe tette hannoveri ménjével, Desperados-val (De Niro x Wolkenstein II). A márciusban megrendezett dortmundi nemzetközi díjlovagló versenyen elért pontszámainak köszönhetően Kristina Sprehe a 125. helyről ugrott előre a 17.-re.

Németországot összesen nyolc (!) páros képviseli a top 20-ban. Nagy Britannia három, Hollandia és Svédország két-két lovassal vannak jelen.

FEI Díjlovagló Ranglista –  2012. március 31. (top 20)

1. (1) Adelinde Cornelissen – Parzival – NED 2729
2. (2) Carl Hester – Uthopia – GBR    2526
3. (3) Laura Bechtolsheimer – Mistral Hojris – GBR    2506
4. (4) Matthias Alexander Rath – Totilas – GER    2471
5. (5) Charlotte Dujardin – Valegro – GBR    2395
6. (7) Ulla Salzgzber – Herzruf’s Erbe – GER    2355
7. (8) Patrik Kittel – Scandic – SWE    2340
8. (6) Steffen Peters – Ravel – USA    2312
9. (9) Isabell Werth – El Santo NRW – GER    2305
10. (10) Helen Langehanenberg – Damon Hill NRW – GER    2242
11. (12) Nathalie zu Sayn Wittgenstein – Digby – DEN    2136
12. (13) Christoph Koschel – Donnperignon – GER    2129
13. (14) Victoria Max-Theurer – Augustin OLD – AUT    2123
14. (11) Isabell Werth – Warum Nicht FRH – GER    2079
15. (15) Juan Manuel Munoz Diaz – Fuego – ESP    2043
16. (16) Valentina Truppa – Eremo del Castegno –  ITA    2018
17. (125) Kristina Sprehe – Desperados – GER    2003
18. (17) Monica Theodorescu – Whisper – GER    1999
19. (18) Tinne Vilhelmson Silfven – Don Auriello – SWE    1998
20. (19) Edward Gal – Sisther de Jeu – NED    1956

2012.04.05.
Fordította: Deák Anette Stefanie, Lovasok.hu
Forrás: www.eurodressage.com
Frissítve: 2023.05.08.
Fotók: Canva

Elpusztult Chacco-Blue

Lyme-kórban pusztult el Chacco-Blue

 

Chacco-Blue, a mecklenburgi mén, néhány hete tragikus hirtelenséggel elpusztult. Időközben kiderült, halálát vélhetően Lyme-kór okozhatta.

Chacco-Blue júnus eleji halálhíre nem csak tulajdonosát, Paul Schockemöhlét, hanem az egész lovasszakmát megrázta. A 14 éves mén karrierje csúcspontja felé haladt, lovasával Andreas Kreuzerrel nagyszerűen szerepelt a pályán és a tenyésztők is nagy becsben tartották a Chambertin apaságú mént.

A boncolási eredmények szerint Chacco-Blue Lyme-kórban betegedett meg. A Schockemöhle istállóban már az év elején diagnosztizálták és kezelték a gyakran kullancscsípés okozta fertőzést. Abban a hitben voltak, hogy kordában tudták tartani a kórt – ez tragikus tévedésnek bizonyult.

2012.07.11. Deák Anette Stefanie, Lovasok.hu
Forrás: St-George.de


Elpusztult Chacco-Blue

 

Paul Schockemöhle legkedveltebb fedezőménjeként ismerték a Chambertin apaságú Chacco Blue-t. Múlt szombaton még Andreas Kreuzer-rel a nyergében láthattuk a Német Bajnokságon Balve-ban, azonban vasárnap már nem állt rajthoz. Talán már akkor gyengélkedett?

A Schockemöhle istálló ez idáig aktívan versenyző tenyészménje, Chacco-Blue (Chambertin x Contender) sajnos már nem él. A 14 éves mecklenburgi mén kedd reggel minden előzmény nélkül összeesett, már nem tudtak rajta segíteni. Hogy kiderítsék halálának okát, a mént a Hannoveri Állatorvosi Egyetemre szállították.

A Chambertin x Contender származású Chacco-Blue a legeredményesebb német ugrólovak közé tartozott. Alois Pollmann-Schweckhorst-tal számtalan Nagydíjban és Nemzetek Díjában ért el nagyszerű helyezést. Az elmúlt évben Andreas Kreuzer-ral diadalmaskodott Chacco-Blue. Az Aacheni Nagydíjban elért 3. helyezés volt az egyik fénypontja közös pályafutásuknak. Tenyészménként Chacco-Blue nem kevesebb, mint 22 körungolt mén és 200 bejegyzett tenyészkanca csikóval büszélkedhetett.

Tenyésztője Karl-Heint Köpp. Csikói –  274 versenyző utódja –  összesen 80.258 eurónyi pénzösszeget nyertek eddigi pályafutásuk során, Chacco-Blue egyéni teljesítménye pedig 219.762 eurót számlál.

2012.06.07. Deák Anette Stefanie, Lovasok.hu
Forrás: www.pferd-aktuell.de
Frissítve: 2023.05.08.
Fotók: Canva

Reem Acra FEI Díjlovagló Világkupa Döntő 2011/2012 – ‘s-Hertogenbosch, Nagydíj Kűr

Reem Acra FEI Díjlovagló Világkupa Döntő 2011/2012
‘s-Hertogenbosch, Hollandia

Megvédte Világkupa Döntő győztes címét Adelinde Cornelissen

 

Szombat délután zajlott ’s-Hertogenboschban a Díjlovagló Világkupa Döntő Nagydíj Kűr versenyszáma. 18 páros mutatta be a saját maguk által komponált zenés programját. A tegnapi Nagydíj győztese, Adelinde Cornelissen sikeresen megvédte a tavaly megszerzett címét.

A tegnapi Nagydíj számhoz képest sokkal precízebb lovaglásokat láthattunk a mai versenyszámban. Míg tegnap több párosnál is gondot okozott a K betűnél elhelyezett kamera, addig ma nem voltak zavaróak a körülmények a párosok számára, sőt nagyon szép és nehéz programokat állítottak össze a lovasok, így magas művészi pontszámokat kaptak. Egyetlen kisebb probléma akadt a versenyszám során, amikor a lengyel Katarzyna Milczarek gyönyörű szürke lovának, Ekwadornak a jobb oldala a lovas sarkantyúja miatt egy picit vérezni kezdett, így a párost a szabályok értelmében kizárták a versenyből. Hasonlóan járt a 2010-es Világjátékokon Adelinde Cornelissen Parzivallal, ahol a ló a nyelvét harapta el a pályán, így nem folytathatták a versenyt.

A Díjlovagló Világkupa Döntők történetének legsikeresebb lovasa Anky van Grunsven mintegy kilenc alkalommal nyerte meg a Nagydíj Kűrt a téli szezont záró versenyen. Ötször nyert Bonfire-rel, aki nemrég ünnepelte 29. születésnapját, és négyszer tudott nyerni a már 18 éves, kétszeres olimpiai aranyérmes Salineroval, akit várhatóan idén Londonban is láthatunk.

Míg tegnap Isabell Werth El Santo NRW nevű lován (Ehrentusch x Rhythmus) viszonylag sok hibával csak a tizedik helyen végzett, addig ma egy nagyon szép és dinamikus 79% fölötti kűrt lovagolt, így egészen sokáig vezette a versenyt.

A szintén német Helen Langehanenberg és Damon Hill NRW (Donnerhall x Rubinstein I) lenyűgözték a zsűrit és a közönséget is a programjukkal, így lehetett, hogy végeredményben két bíró is jobb technikai pontszámot adott nekik, mint a végső győztesnek. 85% feletti teljesítményükkel nem könnyítették meg a mezőnyben tizenötödikként induló Adelinde Cornelissen dolgát.

A holland lovasnő és Jerich Parzival (Jazz x Ulft) azonban így is megismételte tavalyi győzelmét. A páros még a régi kűrt lovagolta, de már készülnek egy új programmal, így London jelenleg talán legesélyesebb versenyzőjétől remélhetőleg már új kűrt láthatunk az Olimpián.

Az utolsóként induló Valentina Truppa és Eremo del Castegno (Rohdiamant x Weltmeyer) is hozták tegnapi formájukat, 81% fölötti eredményükkel a dobogó harmadik fokán végeztek, összesítésben tehát mindkét versenynap hasonló eredménnyel zárult.

 

Eredmény

Eredmény

 Pénzdíj   

1. Adelinde Cornelissen Hollandia Jerich Parzival

86,250 %

56 000 €

2. Helen Langehanenberg Németország Damon Hill NRW

85,214 %

45 000 €

3. Valentina Truppa Olaszország

Eremo del Castegno

81,232 %

32 200 €

4. Isabell Werth Németország El Santo NRW

79,964 %

20 700 €

5. Richard Davison Nagy-Britannia

Hiscox Artemis

78,571 %

18 000 €

6. Hans Peter Minderhoud Hollandia Glock´s Tango

76,125 %

13 500 €

Bardóczky Veronika, Lovasok.hu
Szerk. Bardóczky Eszter, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.05.08.
Fotók: Canva

Steve Guerdat az új listavezető

Steve Guerdat az új listavezető

 

Olimpiai győzelme után most a világranglista első pozícióját is magáénak tudhatja Steve Guerdat, svájci díjugrató. A brit Nick Skelton a második helyen áll, őt a német Christian Ahlmann követi.

Változás történt az aktuális díjugrató FEI Rolex Világranglista élén: az eddig vezető Európa-bajnok Rolf-Göran Bengtsson a negyedik helyre esett vissza. Az új élvezető – nem túl meglepő módon – a londoni olimpiai bajnok, Steve Guerdat. Guerdat számára ez az első alkalom, hogy ő vehette át a ranglista első helyét – viszont ő már a harmaik svájci lovas, Pius Schwizer és Markus Fuchs után, aki listavezető lehet.

A 30 éves Guerdat Londonban 11 éves heréltjével, Nino de Buissonnets-szel nyerte meg az egyéni aranyérmet és ezzel 1928 óta ő az első svájci olimpiai bajnok. De nem csak ez a történelmi győzeleme ér elismerést, hanem szorgalma is, hiszen tizenkét hónap alatt 89 versenyen gyűjtötte össze ranglistapontjait.

Az aktuális FEI díjugrató világranglista első tíz helyezettje:

1.    Steve Guerdat (SUI) – 2525 pont
2.    Nick Skelton (GBR) – 2403 pont
3.    Christian Ahlmann (GER) – 2400 pont
4.    Rolf-Göran Bengtsson (SWE) – 2378 pont
5.    Pius Schwizer (SUI) – 2358 pont
6.    Kevin Staut (FRA) – 2270 pont
7.    Marcus Ehning (GER) – 2223 pont
8.    Edwina Tops-Alexander (AUS) – 2098 pont
9.    Marco Kutscher (GER) – 2055 pont
10.  Elizabeth Madden (USA) – 2041 pont

 

2012.11.18. Deák Anette Stefanie, Lovasok.hu
Forrás: FEI.org
Frissítve: 2023.05.04.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés