Kezdőlap Blog Oldal 529

Mennyit bír a lovad?

A legtöbb egészséges ló könnyedén elbír egy lovast nyergestül, terhelhetőségének azonban megvannak a határai. Az Ohiói Egyetem kutatóinak nemrégiben sikerült meghatározniuk azt a terhelést, amikor a ló még kényelmesen elbírja lovasát.

A vizsgálat során során nyolc lovat terheltek különböző, a testsúlyuk 15 és 30 százalékának megfelelő súlyokkal, miközben lovagolták őket. A lovak 400 és 625 kg közötti súlyban voltak.

Míg a lovak csak saját testsúlyuk 15-20 százalékát cipelték, kevéssé mutatták erőfeszítés jeleit.

A vizsgált lovak láthatóan szaporábban lélegeztek és jelentősen felgyorsult a szívverésük, mikor lovasuk és a plusz teher testsúlyuk 25 százalékának megfelelő volt. A pulzus és a légzésszám a testsúly 30 százalékát elérő terhelés esetén tovább emelkedett.

A legnehezebb súlyokkal történő munka után egy nappal az izmok lényegesen nagyobb érzékenységet és feszességet mutattak, mint kisebb súlyoknál. Azok a lovak szenvedtek a legkevésbé izomláztól, amelyek szélesebb ágyéki résszel rendelkeztek.

A kapott eredmények alapján a kutatók azt ajánlják, hogy ne terheld lovadat saját testének 20 százalékánál nagyobb súllyal. Egy 500 kilogrammos lónak tehát nem tesz jót, ha a lovas, a lófelszerelés, valamint a málha együttesen 100 kilogrammnál többet nyom.

Érdekesség, hogy az Ohiói Állami Egyetem Mezőgazdasági és Ipari Intézete által elvégzett kutatás eredménye megegyezik az 1920-ben megjelentetett amerikai lovassági irányelvek ezirányú rendelkezéseivel.

2013.01.16. Kondoray Katinka, Lovasok.hu
Forrás: horsesciencenews.com
Kép forrása: Canva
Frissítve: 2022.01.28.

Lovak a sarkvidékeken

A lovak hosszú éveken át segítették az embert a sarkvidékek felfedezésében: kegyetlen zimankóban, hóban, jégen húzták a sarkkutatók szánjait, zab és széna helyett pedig még húst is ettek az életben maradásért.

Szánhúzó kutyák helyett jakut lovakkal a sarkvidékre

Már a norvég Fridtjof Nansen, a “sarkvidéki felfedezések atyja” is használt lovakat expedícióin. 1888-ban, első gröndlandi útjának speciális ruházattal, pemmikánnal (tápláló zsír és fehérje koncentrátum) és szánhúzó lóval vágott neki. Nansen tudta, hogy a lovak kibírják a legnagyobb hidegeket is.

Ez 1893-ban is bebizonyosodott, amikor az angol hosszútávlovas Frederick Jackson több mint 4800 kilométert utazott a szibériai télben. Szánját a hidegtűrésükről híres jakut lovak húzták. A következő évben Jackson nekivágott a sarkvidéknek is, elsőként használva a szívós orosz lovakat a felfedező expedícióhoz. Négy patással érkezett Ferenc József-földre (Oroszország), ahol a kis lovak nagyszerűen beváltak: még a nehezen járható terepen is elhúzták a több mint háromszáz kilós szánokat a -34 fokban. “A pónik messze a leghasznosabb szánhúzó állatnak bizonyultak. Szívósak, jól bírják a hideget, és amikor kimerültek a zab és szénakészletek, gyorsan hozzászoktak a száraz kutyakekszhez és a jegesmedvehúshoz” – emlékezett vissza Jackson.

Ezt a tapasztalatot hasznosította az amerikai Anthony Fiala 1903-ban, amikor sarkköri expedícióra vállalkozott. “A pónikkal kevesebb gond volt, mint a kutyákkal, és erősebbek is náluk. Elképesztő terheket képesek elhúzni.” A lovak − először a történelem során − átlépték a sarkkört, és a Déli-sark felé meneteltek.

Úton ott, ahol széna sem terem

Sir Ernest Shackleton, az ír felfedező elődeihez hasonlóan tisztában volt azzal, hogy szibériai lovai nem fognak legelnivalót találni a Déli-sarkon, így a brit hadsereghez fordult tanácsért. A szakemberek ismertek olyan lovas kultúrákat, ahol a lovakat fehérjével is etették a máshol is megszokott takarmány mellett. Ezen információ birtokában elkészítettek egy különleges húsalapú készítményt a felfedező lovai számára. “Szárított marhahúsból, répából, tejből, bogyókból és cukorból állt. Azért erre esett a választás, mert rengeteg tápanyag van benne, viszonylag kicsi a tömege.” − írta Shackleton.

Ugyan a csapatnak vissza kellett fordulnia a céltól 150 kilométerre, de az egyik szánhúzó, Socks valamivel tovább mehetett, így ő lett az a ló, aki a legközelebb jutott a Déli-sarkponthoz.

Versengés a sarkvidék meghódításáért

A Déli-sark környékén a legjelentősebb lovas események 1910-ben történtek, de ezek részben a feledés homályába merültek, részben pedig félreértelmezték őket. A városi legendák előszeretettel foglalkoznak az angol Robert Scott kapitány és a norvég Roald Amundsen versengésével, arról azonban már nem szól a fáma, hogy ekkoriban egy harmadik expedíció is elindult a Déli-sark felé.

II. Vilmos császár a német hosszútávlovast, Wilhelm Filchnert küldte az Antarktisz meghódítására. Filchner már bejárta lóháton Közép-Ázsiát, de a sarkvidéki körülményekről nem voltak tapasztalatai, ezért Londonba utazott, hogy kikérje Shackleton és Scott tanácsát. Scott és Filchner is lovakkal vágtak neki a Déli-sarknak, és megegyeztek, hogy összekötik a két expedíciót. “Viszlát a Sarkon!” − búcsúzott Scott. Azonban Amundsen váratlan felbukkanása egyikük sem számított.

Scott és Filchner az Antarktisz ellentétes oldalain szálltak partra legénységükkel, kutyáikkal és lovaikkal, de a Sarkpontra tervezett találkozó elmaradt. Soha többé nem látták egymást. Scott elérte célpontját, de a visszaúton életét vesztette. Filchner nem jutott messzire a parttól, viszont fontos megfigyelésekkel gazdagította lovas ismereteinket. Észrevette, hogy míg a kutyák a hajót az otthonuknak tekintették, és komoly erőfeszítések árán lehetett csak elszakítani őket onnan, addig a lovak alig várták, hogy partot érjenek. Amint biztos talajt ért a patájuk, visszatért az életkedvük: harapni, rugdalózni, ágaskodni kezdtek.

Filchner felfigyelt lovainak kiemelkedő teherbíró képességére is: több mint 540 kilós szánját könnyen megmozdították. Filchner visszatérése után lovait az Antarktisz és Dél-Amerika között fekvő South Georgia szigetén hagyta, ahol utódaik talán még ma is megtalálhatók.

Az utolsó felfedezésre váró vidék: Grönland

A sarki pónik sok halálos áldozatot követelő drámájának utolsó felvonására a bolygó északi felén került sor. 1912-ben, 42 évvel azután, hogy Nansen elhagyta Grönlandot, a dán Johann Koch lépett nyomdokaiba. Célja Grönland átszelése volt − izlandi lovakkal. Szigetre érkezésükkor a hőmérséklet -50 fokig süllyedt, de a lovaknak ez meg se kottyant. Amikor elindultak 1913 márciusában, már „csak” -40 fok volt. Koch speciális hópatkókkal látta el lovait, melyeket Skandináviában már több száz éve használtak. Az expedíció több mint 1200 kilométert tett meg a nyugati partig.

1930-ban Alfred Wegener német tudós tért vissza Grönlandra és egyedülálló módon ötvözte mindazokat a praktikákat és találmányokat, amelyekre fájdalmas tapasztalatok vezették rá elődeit.

Wegenerrel tartott Koch egykori lovas szakértője, Vigfus Sigurdsson is. Huszonöt izlandi lóval, szánhúzó kutyákkal és sítalpakkal felszerelkezve vágtak neki az útnak, de Wegener életét vesztette egy hóviharban. Ez volt az utolsó kísérlet a sarkvidékek lovas felderítésére.

Egy korszak véget ért

Azonban a Föld legészakibb és legdélebbi tájainak megközelítése lóháton továbbra is vonzó kalandnak tűnt. 1951-ben lovasok egy csapata ellovagolt a sarkkörig. Ugyanebben az évben az angol Donald Brown és a dán Gorm Skifter, a két első modern hosszútávlovagló eljutott a föld legészakibb városából, Hammerfestből Koppenhágába. 2012 nyarán Vaidotas Digaitis litvániai szülőfalujából lovagolt el az Északi-Sarkkörig és vissza.

De vajon mi lett a sorsa azoknak a csodálatos jakut lovaknak, akikkel ez a történet elkezdődött? A kivételesen hidegtűrő lovak ezrei legelésznek ma is a -60 fokos szibériai szimankóban, és a jakut lovas kultúra sem veszett a múlt ködébe.

 

 Weisz Hanna, Lovasok.hu
Forrás: Horsetalk.co.nz
Képek forrása: Canva
2013.01.08.
Frissítve: 2022.01.28.

Így kommunikálj lovad állatorvosával

Ahhoz, hogy lovad mindig jó egészségben legyen, szükséged lesz egy lovas állatorvosra. A vele való jó együttműködés kulcsa pedig a megfelelő kommunikáció. Ehhez adunk most néhány tippet.

1. Légy közvetlen és őszinte

A jó kommunikáció bizalmon alapszik. Elengedhetetlen, hogy az állatorvossal őszintén tudj beszélni és kölcsönösen válaszokat adjatok egymás kérdéseire. Fontos, hogy az állatorvos komolyan vegye a problémáidat, Te pedig nyugodtan meg tudj kérdezni bármit és magyarázatot kapj a kezelésről, az azzal kapcsolatos termékekről, feltételekről, bármiről, amit nem értesz.

2. Dokumentáld lovad kórtörténetét

Jegyezd fel, hogy lovad mikor született, az oltásokat, a patkolást, a betegségeit, sérüléseit és a kezeléseket, az esetleges takarmányváltásokat, és azt is, hogy milyen takarmánykiegészítőket, illetve gyógyhatású készítményeket etetsz vele. Jó, ha ismered az átlagos vízfogyasztását is. Emellett ismerned kell lovad viselkedését, szokásait, hogy el tudd dönteni, hogy egészséges-e, vagy sem. A pontos információk megkönnyítik az állatorvos számára a diagnosztizálást és a kezelést.

3. Legyen kéznél elsősegély csomag

Hasznos az istállóban és a lószállítóban is egy elsősegélycsomag. Bátran kérdezd állatorvosodat, hogy mit és hogyan használhatsz a készletből szükség esetén.

4. Hívd bátran, ha baj van

Hiába sejted, mi lehet a probléma, nem lehetsz benne biztos. Nem jó ötlet látatlanban, kizárólag telefonon keresztül diagnózist vagy kezelést kérni, az állatorvosnak először látnia kell a lovat. Ugyanakkor minél több információval tudsz szolgálni a telefonbeszélgetés során, annál jobb.

5. Több ló, több idő

Ha azt szeretnéd, hogy az állatorvos több lovadat is megvizsgálja, azt előre jelezd felé. Ne kérd tőle, hogy „egy szuszra” letudja az összes lovat az istállóban.

6. Készülj fel az állatorvos látogatására

Légy felkészült, akár egy hat hónappal korábban egyeztetett rutinellenőrzésről, akár vészhelyzetről van szó. Vezesd elő a lepucolt lovat kötőféken, hogy az állatorvos könnyen meg tudja vizsgálni. Biztosíts megfelelően tágas, tiszta helyet és jó világítást a vizsgálathoz.

7. Légy megértő

Ha az állat orvos késik, ne azon morfondírozz, hogy „már hat hónapja megbeszéltük az időpontot, miért nem tud pontosan ideérni?”, hanem gondolj bele, hogy az állatorvosodnak sok páciense van, és bármikor közbejöhet egy vészhelyzet. Ma te vagy az, akinek várnia kell, de holnap te is kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy lovadnak sürgős segítségre lesz szüksége.

8. Kérdezz bátran

Nincs rossz kérdés! Ha nem ismersz egy szakszót, vagy nem pontosan értesz valamit a lovad állapotával vagy kezelésével kapcsolatban, kérdezz, majd ne mulassz el figyelni a magyarázatra. A legtöbb állatorvos nagyszerűen magyaráz, de tudományos tény, hogy csak kevesen gondolatolvasók.

9. Végezd el az utókezelést

Tudnod kell, hogy mit kell tenned miután az állatorvos távozott. Ha a teendők bonyolultak, jobb leírni őket. És persze nem elég leírni, rendszeresen el is kell végezni.

2013.01.08. Kondoray Katinka, Lovasok.hu
Forrás: myhorse.com
Kép forrása: Canva

Rendőrlovasok javítják a közbiztonságot a Jászságban

Rendőrlovasok javítják a közbiztonságot a Jászságban

A téli hónapokban rendőrlovasokkal erősítik meg az ország olyan, közbiztonságilag problémás kistérségeinek rendőrkapitányságait, ahová nehezen lehet eljutni gépjárművekkel.

A Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága, azon belül is a Lovas alosztály munkatársai Jászberény körzetében, a jászsági tanyavilágban járőröznek, hogy a közbiztonságot javítsák és csökkentsék a betörések számát a térségben.

A helyi önkormányzatok kérésére levezényelt lovasok fokozottan figyelnek az egyedül élő idősekre is, jelenlétük emellett visszatartó erőt jelent bűnözők számára is.

Megjelenésükkel jelentősen javult a térségek közbiztonsága, ennek hatását pedig hónapokkal a készenléti egységek távozása után is érezni lehet majd.

A gyorsan reagáló rendőrlovasok az elkövetkezendő időszakban több olyan helyen fognak szolgálatot teljesíteni, ahol a bűnelkövetők nem számítanak rájuk.

A felvételeken Gáspár György rendőr zászlós Zsigó, illetve Soltész Barnabás rendőr főtörzsőrmester Velur névre hallgató lova látható a jászsági tanyavilágban szolgálat közben.

Hasonló intézkedésre 2011 őszén már volt példa, akkor jelentősen javult a térség közbiztonsága: a döntés hatásait hónapokkal a készenléti egységek távozása után is érezni lehetett.

Forrás: H. Szabó Sándor, ORFK
Frissítve: 2022.08.03.
2013.01.24.
Fotó: Canva

Gyermek lovasok biztonsága

Minden lóbarát szülő szeretné megosztani gyermekével a lovaglás és lótartás örömeit, hiszen nincs is annál szívet melengetőbb, mint látni, ahogyan a lovak láttán felcsillan a kicsik szeme.

A lovak kiváló segítők lehetnek a gyereknevelésben, hiszen a velük való törődés önbizalmat és felelősségérzetet építhet ki. Annak érdekében viszont, hogy gyermeked önfeledten és biztonságban adhassa át magát ennek az élménynek, szükség van bizonyos szabályok betartására.

Mit tehet a szülő?

  • Szülőként járj elöl jó példával a biztonságos és felelősségteljes lótartás tekintetében
  • Gyermeked életkorának, magasságának és lovaglótudásának megfelelő lovat, vagy pónit válassz
  • Egy pillanatra se lankadjon a figyelmed, ha gyermeked a lovak körül foglalatoskodik
  • Tisztázd gyermekeddel a lovakkal való foglalkozás alapvető szabályait
  • Állíts fel jutalmazási és büntetési szabályokat az alapelvek betartása vagy nem tartása esetére
  • Olyan oktatót válassz, akit tisztel gyermeked

Az alábbi szabályokat mindenképp tanítsd meg a lóbolond apróságoknak:

Legelő protokoll

  • Hangoddal tudasd a lóval, hogy hol vagy
    A ló szemei a fej két oldalán helyezkednek el, így látótere igen széles, de csak a közvetlenül előtte levő V alakú mezőt látja mindkét szemével, csak itt képes felmérni a távolságot. Az oldalsó területeket egy szemmel látja, itt nem lát élesen, de a legapróbb mozgásokat is érzékeli. Közvetlenül maga elé, illetve maga mögé azonban a ló sem lát, ezeket a tereket nevezzük holt térnek. Ezek a terek veszélyesek lehetnek gyermeked számára. Érdemes tehát elmagyarázni neki, hogy hanggal jelezzen a lónak, így az nem fog megijedni.
  • Mindig a vállánál érintsd meg a lovat és ne a fejénél
    Ez a szabály szintén a ló látására vezethető vissza: a váll megérintése kevésbé fenyegető és jobban látható az állat számára. Azt is érdemes megtanítani gyermekednek, hogy ne bújjon át a ló nyaka, különösen pedig a hasa alatt.
  • Ne tartózkodj a ló mögött
    A ló rúgása igen veszélyes lehet, ezért meg kell tanítanod gyermekednek, hogy elölről kerülje meg a lovat.

  • Maradj állva a ló közelében
    A gyerekek gyakran térdre ereszkednek vagy leülnek, ez veszélyes lehet, ha gyorsan kell reagálni a ló mozgására. Ráadásul a földön ülve a kezüket is gyakran leteszik, ami szintén veszélyes lehet.
  • Ne fuss el, hanem arccal a ló felé fordulva hátrálj
    A lovak természetüknél fogva játékosak és kíváncsiak, nem ritka látvány, hogy akár kutyákkal kergetőznek. Ezért fontos, hogy gyermeked arccal a ló felé fordulva hátráljon és így tudassa a lóval, hogy nem játszani akar.
  • Amikor sunyít a ló, az azt jelenti, hogy szomorú vagy dühös
    Érdemes megmutatni a kicsiknek, hogy hogyan is néz ki, amikor a ló sunyít, így tudni fogják, hogy ekkor óvatosan kell hozzá közelíteni.

Szabályok az istállóban

  • Mindig maradj testkontaktusban a lóval, amikor ápolod
    Ez egy jelzés a lónak, hogy merre és mit csinál gyermeked, így nem éri váratlanul egy újabb érintés. Ráadásul a kis lovas könnyebben irányíthatja négylábú barátját, ha azt szeretné, hogy az mozduljon valamerre.
  • Soha ne tekerd a kezedre a szárat, vezető-, vagy futószárat és mindig vigyázz az ujjaidra
    Súlyos baleseteket okozhat, ha gyermeked a keze vagy lába köré tekeri a szárat, vezető-, vagy futószárat.
  • Ne szaladgálj az istállóban
    A lovak könnyen megijednek, jobb, ha a gyerekek hangoskodással és szaladgálással nem keltenek riadalmat az istállóban.

  • Mindig nyitott tenyérből  vagy etetővödörből adj jutalomfalatot
  • Maradj távol etetés idején
    A legkisebbek is segíthetnek etetéskor kihordani a szénát vagy az abrakot, de jobb, ha a takarmányt nem ők adják oda a lovaknak.

Biztonságban a nyeregben

  • Gyermeked lehetőleg a neki megfelelő méretű lovon és nyeregben lovagoljon
  • Ketten lovagolni veszélyes
  • Sokkal nagyobb a leesés kockázata, ha ketten ülik meg a lovat.
  • Mindig viselj kobakot
  • A megfelelő méretű, jól beállított és megfelelően rögzített kobak életet menthet.
  • A legmegbízhatóbb ló sem 100%-ig megbízható
  • Mindig emlékeztesd gyermekedet, hogy a lovak nagy és ijedős állatok.

 

2013.01.03. Pabeschitz Virág, Lovasok.hu
Forrás: www.myhorse.com
Frissítve: 2023.05.11.
Fotók: Canva

Ostinato starthoz áll Dubaiban

Kieren Fallon a nyeregben

 

Az A36 szindikátus istálló tulajdonosi csapata, a tavalyi várakozáson felüli külföldi turné után idén máris nagyra törő terveket kezdett kovácsolni, amikor úgy határoztak: ezúttal Dubaiban próbálnak szerencsét.

Kovács Sándor champion idomár ötévese még júliusban hívta fel magára a nyugati turfvilág figyelmét, amikor nehéz versenyben közeli harmadik helyen végzett Münchenben.
Ezután következett az októberi Német Egyesítés Díja a berlini Hoppegartenben, ahol másfél hosszal a 2011-es Német Derby győztes Pastorius mögött ért célba szintén harmadiknak.
A tavalyi szezont egy helyezetlen szerepléssel zárta a kiváló mén, de tegyük hozzá, hogy az a római futam nemzetközi besorolását tekintve Group 1-es verseny volt, ami a lóversenyben egyenlő a Bajnokok Ligájával.

Ilyen előzmények után várhatjuk “Oszi” vendégszereplését a távoli Egyesült Arab Emirátusok legfényűzőbb versenypályáján, Meydanban, január 24-én, csütörtökön.

A 2000 méteres, 150.000 amerikai dollár díjazású futam érdekessége, hogy hendikep versenyről van szó, ahol a lovak nemzetközi osztályozás alapján kapják a kirótt terhet. Ostinato erősségét jól mutatja, hogy jelenleg ő a második legmagasabb értékkel szerepel a 21 nevezett ló között, mivel a 111-es hivatalos száma majdnem a legmagasabb a csapatban. Ennek megfelelően a nyeregben vitt terhe is viszonylag magas, 59,5 kg, míg a legkisebb súllyal versenyző telivér csak 52 kg-ot fog cipelni a hátán. No, de pont erre való a hendikep, mégpedig az esélyek kiegyenlítésére.

Ilyenkor a pillanatnyi forma talán még többet nyom a latba, így nagy szerepet játszik, vajon hogyan sikerült az ötéves Ostinatonak az akklimatizálódás a különleges körülményekhez, mennyire pihente ki magát a tavalyi szezon után és vajon hogyan fog neki tetszeni a dubai pálya szintetikus Tapeta futófelülete. Erre remélhetőleg választ kapunk a lovastól, aki nem más, mint Kieren Fallon, a hatszoros angol zsoké ranglista győztes (British Champion Jockey).

Ha az ír születésű 48 éves versenylovasról csak annyit említünk meg, hogy háromszor nyerte az Epsom Derby-t, kétszer az Ír Derbyt, négy alkalommal az angol 2000 Guineas-t (a mi Nemzeti Díj-unk megfelelője), szintén négyszer az Oaks-ot (angol Kancadíj) és kétszer a Prix de l’Arc de Triomphe-ot, – számtalan további nagydíj győzelmét nem tovább sorolva – akkor ezzel elhelyeztük őt a nemzetközi  turfvilág színes palettáján, még akkor is ha karrierjét időnként néhány szakmai és magánéleti botrány árnyékolta is be – node a sztárok már csak ilyenek…

Az ötéves mén december közepe óta a helyszínen készül, olyan körülmények között, amiről trénere, a sokszoros champion Kovács Sándor csak annyit mondott: “A fantasztikus jelző semmit nem árul el a tréningezési lehetőségekről“.

Sárközi Péter, az A36 szindikátus résztulajdonosa és menedzsere egyelőre nagyon szűkszavúan nyilatkozott a várható eredményről, de eléggé biztató jelnek vehetjük, hogy személyesen utazik ki néhány tulajdonostársával az arab fővárosba.

 

2013. 01. 22. Pécsi István, Kincsem Park
Forrás: Horváth Zalán – tavoszlop.blog.hu
Frissítve: 2023.03.13.
Fotó: Canva

Karácsony Lovasok.hu szerkesztőségén

BoLÓdog Ünnepeket kívánok a Lovasok.hu csapatának!
Íme a 2012-es év “aranyköpéseinek” gyűjteménye – avagy lovasok az irodában…

A kép illusztráció

“A feltételeket elfogadom; minden vagyonomat a Google-ra hagyom”
Andris nyilatkozik a hirdetési feltételek elfogadásáról

“A Teszt Gézának a Teszt József a felülete”
Andris magyaráz a FB-ról

“Az Excel tábla mindent elbír”
Örök igazság…

“…és ez egy olyan Barba-trükk, hogy…”
Andris mondta tárgyalás közben…

“Pornográf képeket küldesz…?!”
Amikor a főnök félreolvassa a “pirográf” szót…

“Meghívja azt az adattáblát; minden este – minden éjjel egyszer”
Andris magyaráz a piactér működéséről egy partnerünknek

“Ő suttogó tud lenni, ha akar. Tudod, ő így suttog…”
Andris mesél telefonban valakinek Lezsák Leventéről

“Akkor most kérem, feküdjön a sínre”
Andris ötlete a Moszkva téri véradáshoz

“Nem kell sokat írni, mert a lovardák nem olvasnak”
Ajánlatkiküldés előtt…

“Jó lesz, csináljuk meg, nem érdekelnek az olvasók”
Andris mondta az eladó lovas hirdetések fizetőssé tételéről

“Kicsit szemmelverem, hátha gyorsabb lesz”
Áky nyilatkozik az egyik laptopról

“Hangyás vagy, Andris  egy kicsit”
Dorottya mondta, miután Andris bejött tavasszal a cseresznyefa alól

“… és akkor lehet, hogy még több Amerika lenne az oldalunkon…”
Ha kötelező lenne kitölteni a hirdetésfeladásnál az irányítószám-mezőt

“Lehet, hogy Johnny megoldotta, hogy ne mindenki Abonyban lakjon”
Dorottya mondta a piactér fejlesztése közben

“Átmennek a robotok az üzenetküldésben”
Tisztára, mint valami online Terminátor…

“És egy helyen mossuk csak az agyát: az utolsó oszlopban”
Főnök a hirdetési statisztikák elemzésekor

“Nah, nyelvezünk…?”
Andris mondta Ákynak a szlovák nyelvi fordítás készítésekor

“Szerintem véletlenszerűen kezdd el nyomkodni a gombokat”
Áky tanácsa a monitor fényerejének beállításához

“Platina hirdetés, de nem ragad”
Érti ezt valaki…?!

“Ne a Trabantért kérjünk hirtelen többet”
Andris nyilatkozik az eladó lovas hirdetési csomagok kidolgozásakor…

“Ha ennél rosszabb, az már nagyon rossz”
Andris véleménye az új lovardás rendszer első verziójáról

“A búbánatnak kell az a sok link, csak a Google-nak, Neked nem”
Andris fejlesztési megbeszélés közben

“Dobja át a MÁJhirdetéshez”
Zsuzsi sokszor mondta a FB alkalmazás fejlesztése közben

“3 nap múlva lejár a NOD vírusírtó liszensze, de Világvége csak 21-én lesz”
A Mikulás-nap legjobb mondata december 6-án

Folyt. köv. jövőre!

 

Frissítve: 2024.01.17.
Fotó: Canva

Jön az E-lovaskocsi

Jön az e-lovaskocsi

Elektromos lovaskocsik könnyítik meg a munkalovak életét

Egy svájci kutatóintézet nemrég mutatta be az e-lovaskocsi prototípusát, amely egy igény szerint bekapcsolható elektromotorral támogatja a lovak húzóerejét.

Hisszük vagy sem, a munkalovak visszatérnek mindennapjainkba. Főleg Franciaországban és Svájcban láthatjuk, hogy a szemétszállításban, a zöld területek művelésében, a turizmusban és az iskolai személyszállításban is dolgoznak lovak– nem csupán a növekvő benzinárak miatt. A lovak mindenki szereti, hiszen munkájuk praktikus, ökológiailag értékes és zajmentes.

A kép illusztráció

Főleg a franciák mutatnak érdeklődést a munkalovak hasznosítására: már több mint 120 község használ lovakat a közfeladatok ellátásában. Azonban a lovak alkalmazásának lehetőségei korlátozottak: az emberek többsége mindössze egy lóval szeretne dolgozni, ami korlátozott húzóerőt jelent. Ezen a ponton lép be a képbe a svájci intézet találmánya: az első e-lovaskocsit, ami a lovakat nehezebb munkavégzés esetén segíti. Így nem csak a napi munkaidejüket hosszabbítják meg, hanem nagyobb területeket tudnak lefedni.

Az e-lovaskocsi méri az állat húzóerejét és szükség esetén bekapcsolja a motort – így megkönnyítve a ló munkáját nehéz terepen vagy lejtőn felfelé. Augusztusban mutatták be először a nyilvánosságnak az elektromos lovaskocsit és azóta folynak a tesztek. Például Avenches óvárosában is ezzel az innovatív lovaskocsival gyűjtik össze a szemetet. Az első eredmények ígéretesnek bizonyultak.

Deák Anette, Lovasok.hu
Forrás: www.news.ch
2012.12.12.

Frissítve: 2024.05.01.
Fotó: Canva

Ugrás karácsonyi hangulatban

Ugrás karácsonyi hangulatban

 

A tizenhétszeres ugró champion Tony McCoy és lova már „nyakig” karácsonyi hangulatban vannak. Dr. Livingstone ugyanis egésztestes karácsonyi szőrfestést kapott.

A különleges fellépésre a Racecourses Jockey Club online adventi naptárjának fotózása alkalmából került sor. Az ünnepi hangulatot a karácsonyi díszekbe öltöztett akadály teszi teljessé. Az adventi naptár a giftofracing.co.uk oldalon érhető el, ahol naponta újabb és újabb meglepetések várják a weblapra látogatókat: több ezer ingyenes belépőjegy, exkluzív és szórakoztató videók, ünnepi receptek és még további karácsonyi ajándékok.

„Karácsonykor mindent beleng a boldog, meghitt hangulat, nagyszerű alkalom ilyenkor kilátogatni a versenypályára. Fantasztikus időtöltés az egész család számára.” – nyilatkozta McCoy.

Dr. Livingstone testdíszét Nicole Rossa készítette, aki rendszeresen testfestés alkalmazásával mutatja be a ló anatómiáját. A festések természetes szőr- és bőrbarát, vízalapú színezőanyagokkal készülnek.

A fotózásról készült videót itt nézheted meg:

2012.12.14. Deák Anette, Lovasok.hu
Forrás: dailymail.com
Frissítve: 2023.04.05.
Fotó: Canva

Orlando Bloom duplázott

Másodjára hódította el a megtisztelő címet

A tavalyi esztendőt követően 2012-ben is Orlando Bloom lett az „Év Ügetőlova” hazánkban.

Fazekas Imre idomítottja elsősorban kiegyensúlyozott teljesítményének köszönheti, hogy 2011 után ismét ő végzett az „Év Ügetőlova” címért zajló pontvadászat élén.

A Pimri istálló lova eddig tízszer ált starthoz az idei évben, s ezen futások alkalmával, négyszer haladt át győztesként a célvonalon, míg további versenyei mindegyikében a dobogón végzett.

Győzelmei közül kiemelkedik a 103. Nemzeti Díjban, az 55. Négyévesek Nagydíjában és a Ménesek Díjában elért siker. Utóbbi versenyt ráadásul korosztályos pályarekordban nyerte. A négyéves mén több mint 6,1 millió forintot keresett 2012-ben, ezzel életnyereménye már a 10,7 millió forintot is meghaladja.

 

2012.11.28. Alpári Gergő, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.03.06.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés