Kezdőlap Blog Oldal 490

Érkeznek a nevezések a 2015-ös Angol Derbyre

Sir Alex Ferguson és Michael Owen is nevezték lovaikat

Nem tévedés és nem elírás. Ugyanis Angliában a nevezés első köre annak ellenére, hogy a benevezett lovak még csak yearlingek, akik majd jövő tavasszal kezdik versenykarrierjüket, másfél évvel a háromévesek legnagyobb megmérettetése előtt zárul.

Sir Alex és Rock of Gibraltar, aki a Manchester United színében futott

A tulajdonosok összesen 409 lovat neveztek, holott az Epsom Derbyben maximum húszan indulhatnak. Ugyanis ilyenkor a nevezési díj még csak 500 font, ami később nyolcezerre emelkedik, ha pedig valaki csak a verseny előtti utolsó két hónapban kap észbe, már 75 ezer angol fontot kell fizetnie.

Sir Alex Ferguson és Michael Owen egy-egy lovat neveztek, míg Maktoum Sejk, Dubaj uralkodója 71-et, a Manchester United korábbi tulajdonosa, John Maginer Coolmore ménese pedig 54-et.

A legsikeresebb ír telivér-istálló, a Colmore Stud tulajdonosa, John Maginer 2005-ig a Manchester United futballcsapatának közel 30%-át birtokolta. Számos lova egyikét, az 1999-es születésű Rock of Gibraltar-t feleségére és a csapat edzőjére, Sir Alex Fergusonra íratta. Akkor még nem tudta, hogy egyik legsikeresebb lova nem neki szállítja majd a világra szóló sikereket. Rock of Gibraltar ugyanis hét Group I-es versenyt nyert, köztük az angol és ír 2000 Guinea-t, az ascoti St. James’s Palace Stakes-t és a párizsi Prix du Moulin de Longchamp-t.

A ló visszavonulását követően (hiszen a fedeztetésből még komoly jövedelemre lehetett számítani) Maginer és Sir Alex között kisebb nézeteltérés támadt utóbbi tulajdonosi jogainak „mértékéről”, ám a felek peren kívül megegyeztek, a nyilvánosságot pedig nem tájékoztatták megállapodásuk részleteiről.

Az angol válogatott csatára, Michael Owen lova két nappal Overdose 2011-es ascoti futása után nyert egy kisebb versenyt ugyanott. Brown Panther azóta megnyerte a hosszútávú lovak egyik nagy becsben tartott versenyét, a 3200 méteres Goodwood Cup-ot, amit 1878-ban Kincsem nyert, akinek ez volt az egyetlen angliai futása.

Owen Brawn Panther féltestvérével nevezett, míg Sir Alex egy 250 ezer guinea-ért vásárolt Dansili-csikóval.

Owen és Brawn Panther a Goodwood Cup díjátadásán

Szokatlannak tűnik, hogy a lovakat már yearling korukban be kell / be lehet nevezni bármilyen versenybe, ám mindennek gazdaságossági okai vannak. Az Epsom Derby, a háromévesek másfél mérföldes versenye bír ugyanis a legnagyobb presztízzsel, nyilván sokan reménykednek benne, hogy lovuk megnyerheti. Csakhogy a verseny 1,3 millió fontos díjazását valamiből elő kell teremteni – és ennek egy tekintélyes részét a nevezési díjak adják.

A képlet egyszerű: vagy sokan fizetnek keveset, vagy kevesen sokat. A versenyszervező pedig úgy döntött, hogy a Derby legyen elérhető a kisebb pénzű futtatók számára is, egy-egy kiváló képességű ló ne azért maradjon le róla, mert tulajdonosa nem tudja megfizetni a magas nevezési díjat. Az ilyenkor fizetendő 500 fontos (első körös) díjakból pedig akkor jöhet össze elegendő pénz, ha azt minél többen megfizetik. Ezért a nagyon korai határidő.

Ebből most a 409 nevezéssel összejött nagyságrendileg 200 ezer font. Ha csak a lovak fele marad állva a 2015. márciusi második körre is (ami tulajdonképpen e lovak hároméves szezonjának kezdete), akkor a fejenként fizetendő további ezer fontokból összejön még 200 ezer, ami már összesen 400 ezer font, a versenydíj harmada.

2013.12.13. Forrás: PannoniaOverdose.hu

Kaland, lovak, örök barátság

Négy igaz barát, három ló és világutazó lovasuk találkozott hat év után újra egy Kecskemét közeli tanyán.

A lovas egy ausztrál világutazó, aki közel tíz éve lóháton tette meg azt az utat, amit egykor Dzsingisz kán, majd számos nomád nép. Tim Cope most azért jött Magyarországra, hogy viszontlássa lovait, valamint átadja az útjáról készült könyvét annak az embernek, aki hatodik éve vigyáz kazahsztáni lovaira. Ő Anyácska, azaz Illésné Áncsán Aranka, aki korábban a Tiszadobi Gyermekváros vezetője volt, tavaly óta pedig a Kecskeméti SOS Gyermekfalu munkatársa. Hat éve vállalta el a lovak tartásával járó felelősséget, és a nehézségek ellenére is állta a szavát.

Anyácska így mesélt a Timmel való ismeretségükről: – Tim három évig vándorolt lóháton Mongóliától Magyarországig. 2007-ben az út végén ajándékozta három hű társát a tiszadobi gyermekotthonnak. Előzménye, hogy útja során nálunk is megszállt magyarországi útitársával. Ő korábban többször is megfordult Tiszadobon, tapasztalva, hogy az állami gondozott gyerekeink szeretik a lovakat, szívesen itatják, sétáltatják, csutakolják őket. Mindezt egy lovardában tanulták meg, ahol a gyerekeknek volt alkalmuk közelebbről megismerni a lovak világát. Timnek is megtetszett ez a közeg, a gyerekek lovak iránti lelkesedése. Úgy tartotta, hogy a barátait nem adja el az ember, és az útja legvégén úgy döntött, Tiszadobra ajándékozza a lovait.

Tim barátainak tekinti a három lovat. Ogonyok, Kok és Taskonir hűséges társai voltak, az első kettő málháit szállította, Taskonir volt a hátas. Az öreggel való találkozásuk volt a legmeghatóbb. A ló emlékezett Timre, ugyanakkor neheztelt is rá, a viszontlátás első perceiben alig üdvözölte. Másnapra elmúlt a feszültség, Tim ki is lovagolt Taskonir hátán. A kalandor elmondta, jól esett egészségesen, jól karban tartva viszontlátni lovait, örül, hogy valódi otthonra leltek.

Milyen volt hat év után viszontlátni a lovait? – kérdezte mindenki Timtől.

Három éven át, tízezer kilométeren keresztül voltunk együtt – válaszolta. –  A kazah sztyeppén volt, hogy egy hétig nem találkoztam emberekkel, civilizációval. Nem voltak fák, házak, kerítések, csak a pusztaság. A lovak és a kutyám voltak a társaim. Éjjelente jól esett a nagy csöndben azt hallgatni, ahogy a lovak legelnek. Az maga volt a pokol, amikor nem hallottam őket, mert akkor tudtam, éheznek” -mesélte az utazó.

A legnehezebb pillanatokat az elszenvedett balesetek, a határátlépések jelentették, valamint az időjárás. Hol plusz ötven fokban, hol mínusz negyvenben meneteltek. Az ausztrál kalandor az elmúlt hat évben filmet készített és könyvet írt a nagy utazásról.

Arankáék tanyáján négy ló él, Tim három paripája mellé Pankát is befogadta a család. Jó sora van a fiatal kancának, a három nomád ló is társául fogadta.

2013.12.12. Forrás: Baon.hu
Frissítve: 2022.08.04.
Fotó: Canva

VM: A lótartó helyek bejelentése a lovasok érdekét is szolgálja

2013. október 11. óta hatályos az a rendeletmódosítás, mely szerint minden egyes lótartó helyet be kell jelenteni. A bejelentési kötelezettség akkor is él, ha valaki akár csak egyetlen lovat, pónit, szamarat, öszvért tart. A döntés szakmai hátteréről, a bejelentési kötelezettség jelentőségéről a jogalkotó Vidékfejlesztési Minisztériumot kérdeztük.

Lovasok.hu: Mi a rendeletmódosítás szakmai héttere? Mi indokolja a lótartó helyek bejelentési kötelezettségét?  

VM: A fenti módosítás a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló 119/2007. (X. 18.) FVM rendeletet érinti, amely már korábban is előírta a 30 vagy annál több lófélét számoló állományok bejelentését, az ezen FVM rendeletben leírtak szerint.

A lófélék egyedeinek azonosításáról szóló 110/2013. (IV. 9.) Korm. rendelet kidolgozásának előkészítése során merült fel az igény a lótartó helyek nyilvántartásának egységesítésére annak érdekében, hogy a lófélék nyomonkövetésének rendszere még hatékonyabb lehessen. A nyomonkövetés élelmiszerlánc-biztonsági, járványügyi okokból különösen indokolt, ugyanis az állatok nem megfelelő bejelentése, elégtelen egyedei azonosítása, illetve a mozgatásukra vonatkozó szabályokkal való visszaélés élelmiszerlánc-biztonsági kockázatot is jelent.

A hatósági ellenőrzési tapasztalatok, a megtörtént esetek azt mutatták, hogy szükség van a nyilvántartásra vonatkozó szabályok szigorítására. A lófélék nyomonkövetését az Európai Uniós elvárásoknak megfelelően is hatékonyabbá kell tenni.

A módosítás állategészségügyi szakmai hátterében több indok is áll. Ilyen a fertőző kevésvérűséggel kapcsolatos, kedvezőtlen romániai járványügyi helyzet, mely a hazai lóállomány védelme érdekében már korábban is szigorúbb intézkedéseket igényelt. A nem jogkövető magatartás az ország állategészségügyi státuszát veszélyeztetheti. A fertőző kevésvérűséget az elmúlt években hazánkban és más uniós tagállamokban is több esetben diagnosztizálták; a hazai kitörésekkel kapcsolatban hatóságunk szigorú intézkedéseket tett.

Magyarország 2010-ben 8, 2011-ben 13, 2012-ben 8, az idei évben 5 esetről jelentett az Európai Bizottság felé. Romániában 2010-ben csak 2, 2011-ben azonban már 422, 2012-ben 1549, míg 2013-ban 875 esetről számoltak be.

fertőző kevésvérűség mellett az élőállat-szállítások kapcsán észlelt szabálytalanságok is alátámasztják a nyomonkövetés szigorításának szükségességét. A hatósági adatbázis (ún. TRACES rendszer) adatai alapján hazánkból 2012-ben 435, az idei évben december 1-jéig összesen 394 lószállítmányt indítottak más tagállamba. A hazánkba irányuló, közösségen belüli lószállítmányok száma 2012-ben 404, míg 2013-ban december 1-jéig 414 volt.

A legjelentősebb kereskedelem Olaszországba irányul, oda 2012-ben 104 élő, nagyrészt vágási célú lószállítmányt indítottak, 2013-ban december 1-jéig pedig 90-et. A járványügyi szempontból meghatározó Romániából irányul lókereskedelmet illetően 2012-ben 20, 2013-ban 8 lószállítmány érkezett hazánkba, míg Magyarországról Romániába 2012-ben 10, 2013-ban pedig 17 szállítmányt vittek.

Felhívjuk a figyelmet, hogy már a 110/2013. (IV. 9.) Korm. rendelet is előírta, hogy a lóféle új tartási helyre érkezését az állattartó 10 napon belül jelenteni köteles, az ún. lótartási hely bejelentő lapon a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági hivatal (NÉBIH) felé. Ezzel összhangban áll a 119/2007. FVM rendelet fenti módosítása, mely a lótartó helyek egységes bejelentési kötelezettségét írja elő, és amely rendelkezést miniszteri rendelet tartalmazza.

(Lovasok.hu – megjegyzés: A lótartási hely bejelentő lap kitöltésével lesz tehát teljes a bejelentés folyamata. Ez az ügyintézés egy olyan lépése, mely a NÉBIH korábbi tájékoztatásában nem szerepelt.)

Tovább a bejelentés folyamatának részletes leírásához >>

Lovasok.hu: Várható valamilyen, kimondottan a lótartó helyekre vonatkozó támogatás, ellenőrzés, szabályozás, adó bevezetése?

VM: Az intézkedés alapja támogatással is kapcsolatos, ugyanis a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó támogatásokkal kapcsolatos irányadó 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelet alapján a támogatások felhasználásának ellenőrzése többek között az állatok egyedi nyilvántartására vonatkozó szabályok alapján történik. Az őshonos állatfajták támogatásának egyik alapvető követelménye, hogy a kérelmezett lovak a támogatási év kezdetekor a kérelmező tenyészetében legyenek, amit a bejelentett állattartói viszony alapján lehet ellenőrizni.

A lótartó helyek bejelentése tehát az állattartó érdeke is, a támogatások igénylésén túl a járványügyi és élelmiszer-biztonsági követelményeknek való megfelelés, a fertőző betegségek megelőzése érdekében.

Lovasok.hu – megjegyzés: Szerettük volna azt is megtudni, hogy azoknak a lótartóknak, akik már 2013. október 11. előtt is lovat tartottak, de ezidáig nem voltak bejelentve, meddig kell megtenniük bejelentésüket, de kérdésünkre cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

2013.12.11. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.08.04.
Fotó: Canva

Pótmamát kapott a csacsi

A Hope (Remény) névre hallgató szamárcsikó alig nagyobb, mint egy kutya. Mamája nem volt hajlandó őt elfogadni, gazdája, Jane Nelson azonban úgy döntött, ad neki egy esélyt.

Jane születésétől fogva kétóránként kecsketejjel cumiztatta a kis csacsit. Hope mára anyjaként követi Jane-t, a lakásba is szabad bejárása van. „Olyan, mint egy gyerek – mondja Jane – egész nap jön utánam, ugrál, játszik, rosszalkodik.”

Nelson négy alpakát, nyolc mini shetlandit, egy másik szamarat és két malacot is tart birtokán. Amikor Hope nem a lakásban múlatja az időt, a Dixey névre hallgató shetlandi póni mellett ismerkedik a nagyvilággal.

Hope mediterrán szamár: marmagassága alig 65 cm, akkora, mint egy labrador és felnőttként sem lesz nagyobb egy shetland póninál. A mediterrán szamár nem túl elterjedt az Egyesült Királyságban, mindössze 400 példány él belőlük a szigetországban. Ennek megfelelően az áruk is igen borsos: egy kanca értéke körülbelül 900.000 Ft.

2013.12.06. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: DailyMail
Frissítve: 2022.08.04.
Fotó: Canva

Öt éven át kamerával Overdose nyomában

Megszólalnak a film készítői

Az utóbbi idők legsikeresebb, magyar színekben versenyző lováról, Overdose-ról készült filmet december 5-től vetítik a mozik a fővárosban és több vidéki városban is. A Lovasok.hu már több alkalommal is foglalkozott a filmmel, sőt a véleményünk is olvasható az oldalon. Összefoglalva: mi nagyon szerettük a filmet.

Ahhoz viszont, hogy még teljesebb képet kapjunk az alkotásról, és még közelebb hozzuk a nézőkhöz, interjút készítettünk a film készítői közül Ferenczi Gábor rendezővel és Gül Togay kreatív producerrel.

A beszélgetés során szó volt többek között a forgatás körülményeiről, a szereplők életéről, a siker titkáról és természetesen Dóziról is.

Lovasok.hu: Honnan jött az az ötlet, hogy filmet forgassanak Overdose-ról?

Gül Togay: Idrányi Flórának, a forgatókönyvírónak lovas múltja van, ő ismerte Overdose állatorvosát, Szmodits Zsoltot, rajta keresztül hallottunk először Overdose-ról. Épp lekvárt főztünk a Balatonon, amikor mesélt Overdose-ról, és hogy milyen jó téma lenne egy dokumentumfilmre. Akkor itt még nem tört ki az Overdose-láz. Gondoltam, hogy a Gabit (Ferenczi Gábor) húzom be, aki sok dokumentumfilmet csinált már, de egyfajta játékfilmes attitűdje is van. Először elküldött, hogy ez őt nem érdekli. És akkor jött ez a párizsi történet, amire a média végre itthon is felkapta a fejét. Felolvastam a futamról szóló egyik cikket Gabinak, és akkor egyszercsak azt mondta: most érdekel!

Lovasok.hu: Mi volt ebben a cikkben, ami ennyire megfogta?

Ferenczi Gábor: Ugye azt történt, hogy a legnagyobb európai vetélytársa, Marchand d’Or is indult azon a versenyen. Overdose őrületes előnnyel pályacsúcsot futott, de a startgépben bent ragadt egy ló. A starter későn intette le a futamot, így a jelet Overdose zsokéja nem láthatta. Újraindították a futamot, de a tréner és a tulaj abban egyetértettek, hogy nem engedik mégegyszer starthoz Overdose-t. „Hát hogy magyarázzam el neki, hogy ugyan nyert, de még egyszer kell indulnia”? – így indokolta a döntésüket a tréner. Ez volt részemről a döntés személyes része: érdekes emberek vannak a ló körül, kiváncsi lettem rájuk. A másik ok az volt, hogy a média nemzeti eseményként kezdett róla beszélni, látszódott, hogy őrületes éhség van valamilyen nemzeti sikerre. Overdose az év sportolója lett, a politika melléállt, az pedig, hogy a tulajdonos kisebbségi magyar, még érdekesebbé tette a hírt. Egy lóból nemzeti hős, egy nemzet büszkesége lett.

Lovasok.hu: És mi volt az a pont, amikor eldőlt, hogy ebből valóban film lesz?

Ferenczi Gábor: Az, hogy egy ló körül felbolydul egy ország. Ez olyan, mint a 6:3, egy nemzeti siker. Mindenki Kincsemet meg Imperiált látott a lóban. Lehetett tudni, hogy épp egy történelmi esemény zajlik. Igazából nem is a siker érdekelt, hanem hogy hogyan reagálnak az emberek akkor, ha valami egyértelműen rendben van. Ki áll oda mellé, miért, mit és hogyan akar megmutatni magából.

Lovasok.hu: Hogy zajlott az elején a támogatókeresés?

Gül Togay: Lehetett érezni, hogy ez nem egy egyszerű film, sok rétege van, sok minden van benne. Ezért elkezdtünk pitchelni, próbáltunk innen-onnan támogatókra szert tenni. Az első külföldi próbálkozásunk Berlinben volt. Ilyenkor az ember kap tíz percet, hogy rábeszélje a filmre az embereket, mutathat forgatott anyagot, vagy képeket. Megpróbáltuk átadni azt a hangulatot, hogy mi milyen filmet képzelünk el a történetből: hogy ő testesíti meg egy ország álmait. Ugye a válság elején vagyunk, ami kihat a közhangulatra. Jön egy csillogó gyémánt, és mindenkinek felcsillan a szeme. Mintha a legkisebb királyfit látnák, aki elindul szerencsét próbálni, és sikeres lesz. És ebben nem csak a lósport szerelmesei voltak érintve. Mint a tűz, úgy terjed a remény. Elmondtuk ezt, előadtuk, és a külföldiek arcán a döbbenetet láttuk. Aztán nevettek. Nekik ez abszurd volt, hogy egy ló hátán ekkora teher van. Abszurdnak tekintették ezt az egészet.

Lovasok.hu: Hogy befolyásolta a forgatást a sérülés?

Ferenczi Gábor: Ahogy belekeveredtünk a történetbe, úgy a hitelességhez elengedhetetlenül szükséges távolság megtartása egyre nehezebb volt. Már mindenkinek drukkoltunk, már mindenkit megértettünk. És amikor az a bizonyos sérülés bekövetkezett, az minket is szíven ütött. Addigra ugyanis már teljesen együtt lélegeztünk velük.

Gül Togay: De az is bennünk volt, hogy úristen, hogy folytatódik a történet?! Addig egyszerűnek tűnt, hogy hová vezet, attól a ponttól kezdve pedig nem láttuk az alagút végét, nem tudtuk, hogy mi lesz ebből. Gabi volt leginkább észnél ebből a szempontból. Ő mindig próbálta távolabbról nézni a filmet. és ő mondta ekkor, hogy igen, itt van a drámai fordulópont. Most lesz ebből film.

Lovasok.hu: Milyen volt a kapcsolat a szereplőkkel?

Ferenczi Gábor: A kapcsolattartást a szereplőkkel, mint elsődleges feladatot, Flóra látta el. Mindig leste, hogy kivel éppen mi van, és jelezte feléjük, hogy minket mi érdekel. Eleinte egyik médiának néztek minket a sok közül, pedig mi talán pont akkor kezdtünk forgatni, amikor más kikapcsolta a kamerát. De szép lassan, idővel megteremtődött egyfajta bizalom, nem sokkal a sérülés után, amikor a média már kezdett elpárologni. Akkor már könnyebb volt közelebb menni hozzájuk, mivel ők is észrevették, de különösen a tulajdonos, hogy mi talán valamiféle krónikásai vagyunk vagy lehetünk a történetnek.

Az a fajta film, amire mi készültünk, annak a műfaja azt hiszem ismeretlen volt a szereplők számára. Ez nem egy riportfilm, vagy sportfilm, amelyeknek persze mind megvan a maguk helye, létjogosultsága, hagyománya, hanem más. Egy másik műfaj. Lényegében csak amikor már elkészült a film, akkor szembesültek azzal, hogy mi elsősorban a drámai helyzetekre, az érzelmi csomópontokra koncentráltunk – sokkal inkább, mint a száraz tények, események precíz felsorolására. Úgy gondoltuk, hogy a pillanatok intenzív átélése a néző számára mindennél fontosabb, ilyen élményeken keresztül jobban megérti, milyen szenvedélyes világ is van e mögött az egész lovas világ mögött, ami elsőre talán egzotikusnak tűnik.

Lovasok.hu: Milyen filmet képzeltek el a történetből?

Ferenczi Gábor: Még amikor nem volt támogatónk, nem is igazán tudtuk, milyen műfaj lesz, csak forgattunk. Volt ez már a fejünkben tízperces sorozat is egy sportcsatornán, mert olyan hihetetlen gazdag volt az anyag. Annak ellenére, hogy a ló nem csinált semmit, csak betegeskedett, körülötte őrületes drámák zajlottak, az események igencsak pörögtek. Aztán lassacskán kialakult, hogy egy egészestés filmet akarunk, úgy láttuk, hogy annak a dramaturgiai szerkezete nagyon illik ehhez a történethez. Már 170 óra forgatott anyagnál tartottunk… Az pedig elég sok.

Gül Togay: Amikor egy ember előad egy történetet egy plénum előtt, akitől támogatást remél, akkor az embernek azt úgy kell előadnia, mint egy játékfilmet, tehát tudnia kell az elejét, a közepét és a végét, tudni kell előre, hogy hová fut ki a történet. Ez egyrészt szinte lehetetlen, másrészt pedig egy bizonyos intenciónak ott kell lennie, érezni kell, merre fog kifutni, és hogy mire vagyunk kíváncsiak. Az elég hamar kiderült, hogy ha az ember folyamatosan csak egy lovat mutat, akkor aligha derül ki, hogy milyen képességei vannak, és az sem elég, ha egy ember, vagy kettő elmondja azt. Kellenek köré emberek, át kell éljük az ő drámáikat is, hogy azokon keresztül megérthessük a lovat.

Lovasok.hu: Mennyire sikerült közel kerülni Overdose-hoz?

Ferenczi Gábor: A lóval nehéz volt forgatni, mert egyrészt sérült volt, másrészt pedig élete 90 százalékát állva tölti egy bokszban, ahová nem lehetett bemenni, mert biztonsági őrök álltak ott. Eleinte áradt felénk némi bizalmatlanság, mert úgy gondolták, hogy mi is csak egy média vagyunk, aki egy újabb bőrt akarunk lehúzni erről a szenzációról. Ennek okán volt egy kis távolságtartás, meg hát maga a fizikai helyzet is: akkor hozták ki Overdose-t, amikor verseny volt. Nagyon kevés képünk volt magáról a lóról; a versenyeken a forgatási jogot már más megvette, tréning alatt nem lehetett zavarni egy kamerával, a bokszban pedig nem túl kameraképes. De ha még az is lett volna, abból még nincs drámai helyzet.

Lovasok.hu: Mi volt a koncepció, kit szántak a film főszereplőjének?

Gül Togay: Ugye nekünk Overdose-zal együtt négy főhősünk volt. Mikóczy Zoltán, Ribárszki Sándor, Budinszki Barbi és a ló. Ezek négyen így voltak egy egység. Látható volt egy csoportdinamika, láttuk, hogyan működnek együtt, mik az erős és gyenge pontjai a csapatnak a film szempontjából. Úgy gondolom, hogy egyenlő hangsúlyt kap az edző és a tulajdonos. A munkalovas igaz, hogy percszámban kevesebbet van jelen, de mégiscsak sejtelmesen erős a jelenléte, és lehet, hogy a ló van a legkevesebb ideig jelen, de hát ugye róla beszélünk.

Lovasok.hu: Hogy zajlott a címválasztás? Például az alcím milyen indíttatásból került végül oda?

Gül Togay: Azért használtuk azt az alcímet, hogy Vágta egy álomért, mert azt reméltük, hogy az emberek érteni fogják ebből, hogy mi valamennyire elrugaszkodunk a lótól, mivel ez akár mindannyiunk álma is lehetne. Lehet, hogy még jobban kellett volna hangsúlyozni ezt a címben, hogy azok se csalódjanak a filmben, akik azt remélik, hogy csak Overdose-t kapják, hiszen a film nem csak őt mutatja be, hanem azt az egész világot, ami körülötte zajlik.

Lovasok.hu: Előbb volt forgatókönyv, vagy az eseményeket követte a koncepció?

Ferenczi Gábor: Persze, kell, hogy legyen egy koncepció. De a dolgok nem úgy szoktak történni, ahogy az ember eltervezi, ezért folyamatosan át kell írni a forgatókönyvet, ahogy az események fordulatot vesznek. Viszont minden pillanatban rendelkezni kell egy teljes forgatókönyvvel, akkor is, ha azt óránként át kell írni, és meg kell változtatni. Mivel dokumentumfilmről van szó, próbálom a történéseknek az igazságát és az előrevetített árnyékát megérteni, megjósolni, hogy mi történik, hogy ott legyek, amikor megtörténik. Muszáj előre gondolkodni, mert különben nem vagyok ott. Állandóan sakkozni kell, és kitalálni az ellenség következő lépését, és ez az ellenség a valóság.

Ez az egyik dolog. A másik része a leforgatott anyag. El kell felejteni mindent, amit idáig kitaláltál, az összes történetet, és létre kell hozni egy történetet abból az anyagból, amit leforgattál.

Gül Togay: Amikor már kész volt a film, előszedtük a legeslegelső szinopszist. Elképesztő, de végül ugyanaz történt, ami benne volt.

Ferenczi Gábor: Voltak forgatókönyv-variációk, amiket prezentálni kellett. Nemcsak a megrendelő számára, hanem a magunk számára is, hogy mi van ha… És azokat a vonalakat végig kellett vinni. Például most láttam, hogy az, hogy szobrot állítottak Overdose-nak, a legelső szinopszisban benne volt. Tehát van egy logikája, ahogy mi élünk, annak, aki ebben él. Az emberek azért nem annyira különböznek egymástól, mindenki felismeri magát a másikban. Ki lehet találni, hogy mik fognak történni, de mindig jönnek kanyarok.

Lovasok.hu: Mikor vált világossá az, hogy hogyan fog végződni a film?

Ferenczi Gábor: Március 26-án. Akkor dőlt el, hogy úgy fog végződni a film, ahogy most látható. Egész odáig nem lehetett tudni. Akkor történt az, hogy már megvolt a baden-badeni vereség, lement a másik négy futam, de érezni lehetett, hogy még nincs meg a film. Nincs befejezve. Tudtuk, hogy valami hiányzik, de nem tudtuk, hogy mi. És akkor leesett a hó. Márciusban. Kirohantam Alagra egy kamerával, az első operatőrrel, aki elérhető volt vasárnap. Kirohantunk, és fölvettük Overdose-t, akit akkor már kiengedtek. Nem volt túl jó allapotban, így a tréner tudta, hogy mostanság biztosan nem fog futni, tehát nyugodtan kimehet a karámba. Soha nem engedték ki a karámba annak előtte a kedvünkért. Gyönyörű volt, szabad volt, és viháncolt. És másnapra, hétfőn elolvadt a hó. És akkor éreztük, hogy jó, akkor ez most így megvan. Ez nem csak egy jó kép volt, ez pótolta azt, ami hiányzott.

Lovasok.hu: Melyik az a jelenet, amelyikre a legbüszkébb, hogy elkészülhetett?

Ferenczi Gábor: Nekem egy egészen pici jelenet van, amit mindig elhűlve nézek. Amikor Mikóczy ad egy sajtótájékoztatót Alagon, és erre az alkalomra visszaérkezik Németországból Ribárszki is. A nagy kérdés ekkor az volt, hogy akkor most mi lesz a lóval, megy-e Hoppegartenbe Ribárszkiékkal vagy elválnak útjaik. Bent folyik a sajtóértekezlet, mi kint állunk a teraszon, a Ribárszki, a Lovaregylet elnöke, az állatorvos. És akkor Mikóczy kijön a sajtótájékoztatóról, átöleli a Ribárszkit, vesz egy marha nagy levegőt, és azt mondja, hogy ha mindenki úgy gondolja, hogy Overdose csak akkor fog felépülni, ha a Barbi és a Sanyi vele marad, akkor a ló megy Németországba. Az a mozdulat, ahogy a Ribárszki odaferdíti a fülét, hogy hallja, hogy most mi fog történni – ez az a pillanat, ez az én kedvencem. Ez a pici kis mozdulat.  Ahogy elkezdi Mikóczy a mondatot, Ribárszki már tudja, hogy minden rendben van, és rágyújt. Megnyugodott. Ahányszor nézem a filmet, ez az a pillanat, amikor azt mondom, hogy ilyen helyzetben sajnos kevésszer voltunk jelen.

Lovasok.hu: Befejezésül pedig: önök mit gondolnak Overdose-ról, tényleg egy csodaló?

Ferenczi Gábor: Amikor ott voltunk Pulborough-ban Overdose bokszánál, az ottani állatorvos mesélte, hogy onnan látszik, hogy ez nem egy átlagos ló, hogy három hónapig állt, és mentálisan egy pillanatig nem romlott le az állapota. Ez pedig végtelenül ritka. Csak állt és várt, ez hihetetlen. Engem addig nem nyűgöztek le különösebben a lovak, de ezek a jelek olyan jellemre vallanak, amire az ember egyre inkább azt mondja, hogy hát tényleg egy csoda. Példamutató ez a kitartás, de nem csak az övé, hanem azoké az embereké is, akik körülötte voltak. Ebben a kitartásban benne van a szereplők küzdelme is. Mi azért is csodáljuk ezt a lovat, mert felépült, és újra elindult. Szerintem nagyobb csoda volt, hogy ő abból a betegségből felépült, mint az a genetikai csoda, amire az egész világ összecsapta a kezét.

A dokumentumfilm az HBO és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a Filmteam Kft. produkciójában készült.

2013.12.05. Szűcs-Imre Tamás, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.08.04.
Fotó: Canva

Hogyan vásárolj ugrólovat?

Tippek profi lovasoktól

Amikor ugrólovat keresel, könnyen eltévedhetsz a hirdetések végtelennek tűnő útvesztőjében, melyek mind a jövő legígéretesebb ugróbajnokát kínálják eladásra. Hogy mégis megtaláld a kivezető utat, megkérdeztünk néhány sikeres díjugrató lovast, hogy ők mire is figyelnek az eladó díjugrató lovak hirdetésének olvasásakor, és hogy szerintük a  lovasoknak mire kellene odafigyelniük, mikor lóvásárlásra adják a fejüket.

Temperamentum

Akár a legmagasabb szinten akarsz versenyezni, akár csak kezdő kategóriában, a szakértők mind egyetértenek abban, hogy a kiszemelt ló temperamentuma döntő jelentőségű. Ha a ló könnyen tanul, és megfelelő a hozzáállása a munkához, az minden szinten megkönnyíti és élvezhetőbbé teszi a munkát a lovas számára.

“A legfontosabb, hogy mindenekelőtt olyan lovat keress, amelyik szeret ugrani – ezzel félig már meg is nyerted a csatát,” mondja Helen Tredwell, díjugrató versenyző.

Ebben Georgie Crumley is egyetért, aki az angliai Surrey-ben működtet egy lókiképzéssel, bértartással is foglalkozó eladóistállót. “A valódi, odaadó temperamentumnál nincs fontosabb. Ezen az egy tulajdonságon minden kivételes ló osztozik. Hajlandók a legjobbat kihozni magukból, és bármit megtesznek érted, ha arról van szó.” Bár a ló hajlandósága a közös munkára elengedhetetlen, William Funnell annak a jelentőségét emeli ki, hogy a lónak illenie is kell a lovashoz.

“Ha a ló kicsit furfangosabb, az a tapasztalt lovasnak nem jelent problémát,” magyarázza. „A tehetséges lovak gyakran trükkösek fiatalabb korukban, de hozzáértő kezek között szépen kibontakoznak. Meg kell találni a képességek és a temperamentum megfelelő keverékét.”

Ezért amikor az eladó díjugrató lovak között böngészel, fontos, hogy őszintén mérd fel a képességeidet és a körülményeidet. Az a ló, amelyik a legmagasabb szinten versenyez egy profi lovassal, nem feltétlenül felel meg egy kisebb, otthoni pályán edző hobbilovas számára.
A megkérdezettek mind egyetértettek abban, hogy míg ők szívesen dolgoznának egy tehetséges, de esetleg kicsit rakoncátlan fiatal lóval, ezt semmiképp nem ajánlanák kezdő vagy fiatal lovas számára, aki szeretne magasabb szintre lépni a díjugratásban.

“Örömmel foglalkozom olyan lóval, amelyikben ott a lehetőség, feltéve hogy figyel rám és ő is szívesen dolgozik. Nem zavar, ha kicsit cselesebben kell is lovagolni, szívesen eljátszadozom vele,” mondja Helen.


4 éves Justboy apaságú kanca

Fiatal vagy kezdő lovas esetében azonban Helen tapasztaltabb lovat javasol, tehát akár azt, hogy a ló lépjen vissza egy szinttel, hogy lovasa biztonságosan rutint szerezhessen.
“Egy tapasztalatlan versenyző csak olyan lóval induljon versenyen, amely már bebizonyította, hogy az adott szinten jól tud ugrani,” mondja.

Laura Renwick egyetért abban, hogy kezdő lovas esetében a lónak többet kell tudnia annál, mint amit kérnek tőle, és hajlandónak kell lennie arra is, hogy kisegítse a lovast. “A lónak tudnia kell, mi a feladata, és meg kell könnyítenie a lovas dolgát,” mondja.

Testalkat

A világ legjobb díjugrató lovai között van néhány, melyek testalkata közel sem tökéletes, de a lovasok gyakran átsiklanak a küllemi hiányosságok felett, ha a ló megbízható, és szereti azt, amit csinál.

“Nem aggódnék amiatt, hogy nem tökéletes a testalkata,” mondja Helen, „bár a ló továbbadásakor problémát jelenthet.”

Itt az a legfontosabb, hogy minden olyan tulajdonságot elkerülj, ami a ló hosszú távú használhatóságát negatívan befolyásolhatja. Ha komolyan fontolgatod egy ló megvásárlását, mindig kérj vételi vizsgálatot egy tapasztalt állatorvostól a jövőbeni problémák kiküszöbölése végett.

Rádiháza Bohókás – 8 éves herélt

Nincsenek örök érvényű és mindenható szabályok arra, hogy hol kell ugrólovat venni, de a Lovasok.hu eladó lovai mindenképp jó kiindulópontot szolgáltatnak.

“Én abban hiszek, hogy ha elég jó a ló, akkor ő talál meg téged,” mondja Helen. “Sosem tudhatod, hogy hol bukkansz rá a következő lóra. Csak tartsd nyitva a szemed, és hallgass a megérzéseidre!”

2013.12.05. Kresák Réka, Lovasok.hu
Fotó: lovasok.hu, Canva
Frissítve: 2022.08.19.


KapcsoLÓdó cikkek:

Eladó lovak a Lovasok.hu-n >>

A lóvásárlás nagy kérdései, avagy: Hogyan találd meg az igazit? >>

Lovat a gyereknek? >>

Hogyan vásárolj díjlovat – tippek profi lovasoktól >>

Hogyan vásárolj díjlovat – tippek profi lovasoktól

Profi lovasok tippjei

Díjlovagláshoz keresel lovat? Mielőtt pénzt adnál ki, olvasd el az alábbi hasznos tanácsokat: profi lovasok és lókiképzők osztják meg a legígéretesebb díjlovak kiválasztásával kapcsolatos tapasztalataikat.

„Hinned kell abban, hogy bírni fogja a kiképzést” – ez Tim Brown legfőbb tanácsa, aki díjlovaglásra, lovastusára és díjugratásra képez ki lovakat Angliában.

De hogyan lehetsz biztos abban, hogy a hirdetésben szereplő vagy a kipróbált díjló képes lesz megbirkózni a kiképzéssel azon a szinten, amelyen lovagolni akarsz?


Mint a minden szakágban, a díjlovaglásnál is a
kiegyensúlyozottság és a tanulékonyság a legfontosabb tulajdonságok.

Temperamentum

„Olyan lóra van szükség, ami nem ijedezik. Meg kell birkóznia mindennel, amit az arénában és akörül lát – akár a virágokról, akár a bírói fülkéről legyen szó” mondja Tim.  A viselkedése azt kell üzenje, hogy figyel rád.

„Fel kell tudni ismerni, hogy a ló csak képzetlen vagy alapvetően nyers – ami nagyon nem mindegy”, mondja Tim, „Sok tapasztalat kell ahhoz, hogy ezt meg tudd különböztetni”.

A nemzetközi versenyeken szereplő Emile Faurie azt szereti, ha lovai „temperamentumosak de észnél vannak”. Véleménye szerint „ha tempreamentumosak, akkor könnyebb kiképezni őket, kedvesek és érzékenyek – én ilyennek szeretem őket”.

Egy könnyen kezelhető lovat megülni mindig kellemesebb, fontos azonban, hogy a lónak legyen karizmája. A bírák egy jó lovat is lepontozhatnak, ha unalmasnak találják, figyelmeztet Tim.

Emile nem csak arra figyel, hogy esztétikailag tetszetős legyen a ló – gyakorlati szempontból is figyel a testfelépítésre.

Mozgás és testfelépítés

„A jó testfelépítés mindig segít abban, hogy a ló összeszedett maradjon”- mondja Tim. „Ha egy ló jól van összerakva és egyensúlyban van, akkor képes súlyt hordozni, ami alapvető követelmény és a mozgásán is tükröződik.” Az embereknek gyakran az tetszik, ha a ló eleje látványosan mozog. „Valójában azonban sokkal fontosabb, hogy a hátulja hogyan mozog.”

Ezzel az olimpiai bajnok díjlovas, Carl Hester is egyetért. Ő mindig az erőteljes hátsó lábakat, az ezekből kiinduló mozgást és a kivételes vágtát keresi.

Tim még hozzáteszi: „Ahogy a díjlovaglás egyre magasabb szintjein dolgozik az ember, fokozatosan nagyobb hangsúly helyeződik a ló hátuljára. Így a testfelépítés szempontjából a hátsó lábak nagyon fontosak – képesnek kell lenniük hordozni a lovat.” „A ló elejének mozgása fejleszthető, a hátsó rész esetében azonban ez nehezebb.”

Emile azt javasolja, hogy kipróbálás előtt figyeld meg a lovat ügetés közben, emelkedő, kemény talajon.

Származás

A származás mindig fontos szerepet játszik a profi díjlovasoknál, mikor új lovat választanak maguknak.

„Érdekes lehet megvizsgálni a származást, hiszen számos hajlam és jellegzetesség különböző vérvonalakhoz köthető.” magyarázza Tim. „Én azonban szeretek nyitott maradni, és a lovat önmagában, saját érdemei alapján megítélni. A testvérek gyakran nagyon különbözőek lehetnek a küllem és a mozgás terén is. A származás jó iránymutató a temperamentum megítéléséhez, de az elmúlt években például tisztán díjugrató felmenőkkel rendelkező lovak is nyertek aranyérmet. A származás tehát sosem a jó ló alfája és az ómegája.”

Vásárlás: hol keress?

Ahogy Emile mondja, „sosem tudhatod, hol bukkansz rá a következő gyöngyszemre”. A Lovasok.hu eladó lovai azonban jó kiindulópontként szolgálhatnak.Vásárlás: hol keress?

2013.12.05. Fordította: Kresák Réka
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.03.


KapcsoLÓdó cikkek:

Eladó lovak a Lovasok.hu-n >>

A lóvásárlás nagy kérdései, avagy: Hogyan találd meg az igazit? >>

Lovat a gyereknek? >>

Hogyan vásárolj ugrólovat – tippek profi lovasoktól >>

Mikor és hol láthatod az Overdose-filmet?

2013. december 5-től már mozikban is látható az Overdose – Vágta egy álomért című film

A budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház mellett további öt vidéki mozi kezdi vetíteni Overdose filmjét december első hetében, de az HBO is ismét műsorára tűzi Dózi történetét.

Overdose története januárig még legalább 19 városban kerül vászonra, köztük Debrecenben, Miskolcon, Szegeden, Pécsett és Sopronban.

2013.12.04.
Frissítve: 2022.08.04.
Fotó: Canva

Overdose-film: érzelmi vihar, a győzelem eufóriája és a bukás tragédiája

Száraz György filmkritikája

Start, kezdődik a film, egy óriás 2007-es évszám jelenik meg a vásznon, aztán csattogó startgépekből kirobbanó versenylovak küzdelme kezdődik a zöld gyepen. Majd később mindig OVERDOSE győz. Ez még kevés ahhoz, hogy egy dokumentumfilm éberen tartsa a néző figyelmét a film végéig.

A következő percekben a lóversenyzés sajátos világának szereplői, a ló tulajdonosa, a zsoké, a lovásza, a közönsége lép színre különböző helyeken és helyzetekben. Így tesz kísérletet a rendező arra, hogy mindazt az érzelmi vihart, a győzelem eufóriáját, a bukás tragédiáját megmutassa a nézőknek.

172 órát forgattunk, mondta Ferenczi Gábor, az Idrányi Flóra ötletéből készített dokumentumfilm rendezője, aki másik munkatársával, a kreatív producer, Gül Togay-jal együtt úgy gondolta, hogy bár a film csak 72 perces, a történet legmeggyőzőbb elmeséléséhez, lényegének megértéséhez és átéléséhez ennyi nyersanyagra feltétlenül szükségük volt. 

2007-ben nyitottak be az alkotók a Turf világába, Alagra, a Kincsem Parkba, Baden-Baden-be, Chantilly-be… a trágyadombok által bekerített istállóudvarokba, a pókhálós boxokba, a lepattant pályaszéli kocsmákba, és a versenypályák excluzív tulajdonosi páholyaiba. Közel 5 itt eltöltött év kellett ahhoz, hogy megérezzék e világ belső életét és hogy sikeres filmet alkossanak, köszönhetően észrevétlen, csendes, alázatos ittlétüknek.

Megismerkedhetünk a lóversenyzés világának nem mindennapi szereplőivel, úgymond csodabogaraival, a Turf varázslatos színterével és egy, megjelenésében és viselkedésében arisztokratikus versenyló (jól áll neki, hogy nem tud beszélni!) csodálatos pályafutásával. Talán nem is egyértelműen dokumentumfilm, ez a játékfilmek sajátosságát is magán viselő mozi, a Vágta egy álomért. Talán ennek bizonyítéka, hogy a mozik is műsorukra tűzik.

Nézzék meg a filmet és hogy tetszeni fog, azt onnan tudják, hogy vágyuk támad majd kimenni a lóversenyre.

A film a Filmteam Kft produkciójában, az HBO és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült.

2013.12.04.,
Írta: Száraz György, a Lovaregylet elnöke
Frissítve: 2022.08.04.
Fotó: Canva

Lovasok az Olimpiai Bizottság előtt

A múlt héten a Magyar Lovas Szövetséggel folytatódtak az olimpiai sportági konzultációk a MOB tanácstermében. A sportág vezetői értékelték az elmúlt év eredményeit, és felvázolták a jövővel kapcsolatos terveiket.

Az egyeztetéseken a Magyar Olimpiai Bizottságot Fábián László, a MOB sportigazgatója, dr. Bartha Csaba, a MOB sportigazgató-helyettese, Medvegy Iván, a MOB sportszakmai főmunkatársa és dr. Téglásy György, a válogatott kereteket ellátó szolgálat igazgatója képviselte.

A Szövetségtől Stróbl Dorottya főtitkár és a díjugrató szakbizottság elnöke, Szotyori Nagy Kristóf jelent meg az egyeztetésen.

A díjugrató szakág vezetője szakága eredményeinek összefoglalásával kezdte az ülést. Idén végre volt mire büszkének lenni, hiszen Weinhardt Virág gyermek Európa-bajnoki címet hozott a magyar lovas sport számára. Ugyanezen az Eb-n 22 csapatból bronzérmet tudott szerezni a magyar gyermekcsapat is.

Sajnos nem büszkélkedhetnek ilyen eredményekkel a felnőtt lovasok, az olimpiai sportágakat (díjlovaglás, díjugratás, military) tekintve. Míg a nem olimpiai kettes- és négyesfogat-hajtásban többször is dobogóra állhattak hajtóink, díjugratásban és díjlovaglásban még messze vagyunk az igazán nagy nemzetközi eredményektől.

Annak érdekében, hogy változhasson a helyzet és közelebb kerülhessen Magyarország a világ élvonalához, a Magyar Lovas Szövetség erőfeszítéseket tesz nemzetközi versenyek szervezésével és az európai lovas szövetségekkel való együttműködéssel.  „A tavalyi CSIO versenysorozat valódi lökést adott a lovassportnak”- mondta Stróbl Dorottya. „Minden esély meg van rá, hogy jövőre is megrendezhessünk egy nemzetek díja állomást, hiszen az idén is Budapest volt a térség legnépszerűbb versenyhelyszíne”- tette hozzá.

Medvegy Iván az olimpiai szakágak lóállománnyal kapcsolatos kérdéseiről érdeklődött, hisz a sportág nem csak a lovastól kíván meg kiemelkedő teljesítményt. „Nincs nagy csoda egyik évről másikra, de a tenyésztők abban az irányban haladnak, hogy minél tehetségesebb lovakat adhassanak a lovas ágazatnak, így a lovassport komplexen a sporttal és a tenyésztéssel együtt haladhat tovább.” Követve ezzel a lovassportokban jóval sikeresebb Hollandiát, akivel sikeres partnerkapcsolatot tudott kiépíteni a szövetség. Az együttműködés következtében holland mintára, a magyar mesterek mellett holland edzői segítséggel indulhat tehetséggondozó program Magyarországon, amely nagyon komoly előrelépést jelenthet az utánpótlás számára. „Jövőre el szeretnénk indítani a programot, amelynek hozományaként képzett lovasaink lesznek, akik jobbat tudnak kihozni az átlagos képességű lovakból is”- mesélt a tervekről a főtitkár.

A sportági gyűlésen szóba került az edzőképzés hiányosságai mellett, az EMMI Felzárkóztatási Program révén kapott támogatás felhasználása is, amellyel kapcsolatban Bartha Csaba felhívta a figyelmet a versenysport támogatásának fontosságára, annak érdekében, hogy a lovassport újra a közönség és a sportszakma figyelmének központjába kerülhessen.

Összességében úgy tűnik, „megindult valami” és a Kincsem – Nemzeti Lovas Program és a nemzetközi kapcsolatok segítségével lendületet kaphat a magyar lovaglás, és talán újra kiváló tehetségek és magyar tenyésztésű lovaik tölthetik meg az újjá épülő létesítményeket edzéseken és versenyeken egyaránt.

2013.12.03. Forrás: Mob.hu
Fotó: Kovács Anikó


KapcsoLÓdó cikkek:

A Magyar Lovassport Szövetség beszámolója a 2012. február 11-én tartott közgyűléséről >>

Hiba bejelentés