Kezdőlap Blog Oldal 469

Gyerekekkel, lóháton szelték át az országot

Gyerekekkel, lóháton szelték át az országot

Az Isaszegen működő Hadak Útja Lovas Sportegyesület kis lovasai az idei hortobágyi Nyeregszemlére és a bugaci Kurultáj rendezvényre is ellovagoltak, 250 illetve 180 km-t töltve nyeregben. Lóháton az álmok útján, avagy: hol volt, hol nem volt… volt egyszer egy Hadak Útja Lovas Sportegyesület Isaszegen…

„A több évezredes magyar lovaskultúra nemzeti örökségünk szerves része, olyan hungarikum, amely részleteiben is önállóan hordozza az ősök tudását, mozdulatait, kapcsolatteremtő és közösséget oltalmazó képességét.” (Idézet a Kincsem Nemzeti Lovas Program köszöntőjéből)

A kép illusztráció

A Hadak Útja Lovas Sportegyesület lovardája Isaszegen található, egy agárpálya szomszédságában. A gödöllői dombság szívében, festői környezetben terül el az a pár hektár, ahol immár 2004-óta gyermekeket és felnőtteket tanítunk lovagolni.

A 2014-es év igazán izgalmas év volt egyesületünk számára. A Nyeregszemle szervezői nagy örömünkre megtiszteltek minket meghívásukkal. Osztottunk-szoroztunk és ez testvérek között is 250 km távolságra jött ki Hortobágy és Isaszeg között, amit 4 nap alatt tettünk meg. Felkészülésképpen a nagy út előtt két kétnapos próba túrát is lelovagoltunk. Egyszer 90, egyszer 120 km-t tettünk meg. Ezeken a túrákon 2 felnőtt lovas kíséretében 14 lovas fiatal vett részt, nagy részük pónikon, zabla nélkül lovagolt. A lányok 8-14-évesek és korukat meghazudtolva kitartóan, alázatosan, problémamentesen lovagolták végig a távot. Sokszor úttalan utakon, ember nem járta erdőkben, patakokon átgázolva lovagoltak egymást segítve, igazi csapatként, ló és lovas együtt küzdve le az akadályokat, amikre nem lehetett a lovaspályán előre felkészülni.

Részt vettünk a hortobágyi Nyeregszemlén, amelyről azt hittük, életünk legnagyszerűbb, megismételhetetlen kalandja, eseménye volt. De tévedtünk. Mert legalább ugyanilyen nagyszerű élmény volt lelovagolni Isaszegről Bugacra a Kurultájra.

Hazaértünk, még le sem nyergeltünk, már visszavágytunk a nyeregbe. Nosza, irány Bugac. Ez „csupán” 180 km, tehát nekünk már szinte „gyerekjáték” lesz. Kis lovainknak és pónijainknak köszönhetően, akik fantasztikusan jól bírták az utat és gyorsan regenerálódtak, az álom újra valósággá válhatott!

Elindultunk Bugac irányába, a szép magyar Alföld egy teljesen más fajtáját ismertük meg, mint Hortobágy felé. A Hortobágyra vezető úton számtalan délibábos, tipikus olajfestményszerű tájat láttunk gémeskúttal, gólyákkal, rengeteg birkával és szürke marhával, egy réten még tikkadt szöcskenyájba is sikerült belefutnunk, ami a valóságban igazán ijesztő tud lenni, amikor az embert pillanatok alatt a lovával együtt ellepik a szöcskék. Amit viszont nem találtunk sokat Hortobágyra tartva, az az árnyék, és olyan tanyák, ahol még van élet.

Bugac felé a táj teljesen más. A lovas tanyától tanyáig lovagol. Rengeteg széles, árnyas homokút hívogatja vágtázni a lovakat és kevesebb a nehezen leküzdhető akadály is. Négy csodálatos nap lovaglás után érkeztünk meg a kitűzött célhoz.

A Kurultájon sok jó baráttal találkoztunk és még legalább annyi új jó barátot szereztünk.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a támogatóinknak, hogy adományaikkal segítettek. A kísérőinknek nélkülözhetetlen munkájukat, a szállásadóknak a szíves vendéglátást és az utunk során segítséget nyújtó minden jó embernek, akik útba igazítottak, akik inni adtak, akiknél megpihenhettünk.

Dédelgetett tervünk, álmunk, hogy jövőre is részt vehessünk ezeken a rendezvényeken, valamint Isaszeg városunk testvérvárosait is felkeressük lóháton Erdélyben és Szlovákiában. Keressük azokat a jó szándékú embereket, akik szállással, pénzzel, egy-egy jó ötlettel segíteni tudnák munkánkat.

A Hadak Útja Lovas Sportegyesület szeretettel vár minden lovaglás iránt érdeklődő gyermeket és felnőttet a következő elérhetőségeken:

Hadak Útja Lovas Sportegyesület
Nagy Károly, titkár
+36 30 971 – 6659
2117 Isaszeg, Március 15. u. 59.
www.lovagoljvelunk.hu
hadakutjalse@gmail.com

2014.09.23.
Szerző: Gál-Csekeő Dorottya


Lovasok.hu a Hadak Útján

A Lovasok.hu örömmel tette közzé a Kurultáj előtti hetekben a gyerekek Bugacra lovaglásának tervét. A szervező, Nagy Károly most így írt rólunk: 

„Szeretném a Lovasok.hu csapatának megköszönni még egyszer és még sokszor a segítséget, vagyis, hogy bemutatkozhattunk az oldalatokon, elmesélhettük nyeregszemlés kalandunkat és nagy vágyunkat, hogy bizony Isaszegről Bugacra is lelovagolnánk gyermekeinkkel. 16 lovas (2 felnőtt és 14 gyermek) Bugac felé tartva kellőképpen elfáradva, ló és lovas megszomjazva, kis pihenő és egy kis szomjoltó víz reményében bekopog egy ütött kopott tanya ajtaján. Kijön egy kedves idős bácsi, megkérdi, mi járatban, és miután bemutatkozunk, felkiált:

– Ti mentek Isaszegről Bugacra?!? Olvastam rólatok a Lovasok.hu-n.

Juhéé, mindjárt volt árnyékos pihenő, friss víz, gyümölcs, de ami a legfontosabb, az a mérhetetlen szeretet, amivel körül vett minket. És nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a “ismertség” végig kísért minket az úton és ott Bugacon a Kurultájon is.

– Odanézz! Ők jöttek a gyerekekkel ló háton Isaszegről. Tudod, a Lovasok.hu-n olvastam…

És mi csak lovagoltunk, büszkén, felemelt fejjel, mert mertünk álmodni és akkor ott ez valósággá vált és ezt nektek is nagyon szépen köszönjük.”

A Lovasok.hu csapata is köszöni szépen az elismerő szavakat, örülünk, hogy segíthetünk. További sok sikert és szép lovas élményeket kívánunk a Hadak Útja Lovas Sportegyesület valamennyi tagjának, lovasának!

 

Frissítve: 2024.05.12.
Fotó: Canva

 

Az ugrásváltásról lépésről-lépésre

Az ugrásváltás tulajdonképpen egyszerű feladat. A ló arra a kézre vágtázik, amelyikre gerince hajlik. Ha a hajlítás iránya megváltozik, akkor a másik kézre kezd vágtázni. Az ugrásváltás során tehát a ló hajlítottságának irányát kell megváltoztatni.

A lovat teoretikusan az üléssel, a belső ülőcsont lenyomásával, illetve a lovas vállainak és csípőinek forgatásával kell meghajlítani. Ez az elsődleges segítség. A hajlítás során a ló mellkasa elfordul, a belső oldalon lesüllyed. Ezért hat hajlítólag a belső ülőcsont lenyomása. Továbbá a hajlítás során a belső oldalon a ló válla és csípője egymást közelíti. Miután a ló vállával és csípőjével a lovas vállának és csípőjének helyzetét követi, ezért a lovas testének torziójával meg tudja változtatni a ló vállainak és csípőinek eredetileg párhuzamos helyzetét, ezzel pedig a ló hajlítását tudja elérni.

Ha a ló az elsődleges segítségre nem reagál kellőképpen, akkor azonnal másodlagos segítséggel kell annak érvényt szerezni. Jelen esetben ez a szárakat és a lovas combsegítségét jelenti. A szárak a vállakat, a combok a csípőt vezetik. Pongyolán fogalmazva: a belső szár hajlító hatása mellett a külső szár is hatásba kerül, a váll kiesését megakadályozandó, illetve a ló hajlítását a vállaknál megerősítendő módon. A lovas belső combja a hevederen biztosítja a hajlítást, külső combja a heveder mögött biztosítja a ló csípőjének helyzetét.

Ha a dolog egyszerűsége ellenére a lovas mégis problémába ütközik, az az áthajlíthatóság nehézségét jelzi. A lovasnak el kell döntenie, hogy ez a ló együttműködési képességén, vagy együttműködési szándékán múlik. A lovat ugyanis nagyon sokat kell hajlítgatni ahhoz, hogy a vágta lebegési fázisának rövid ideje alatt gerince egyik oldalról a másikra áthajlíthatóvá váljék: képes legyen a hajlítás irányának gyors változtatására. A lónak ehhez kifejezetten hajlékonynak kell lennie. De a ló ellen is állhat a lovas szándékának. A két dolog nem egy és ugyanaz.

Az ellenállást nem csak a lovas, hanem a külső szemlélő is láthatja, ugyanis ellenállás esetén a ló vagy nem hajtja végre az ugrásváltást, vagy a lovasnak kell rendkívül erős segítséget adnia. Különösen látszik ez a sorozatos ugrásváltás végrehajtása során: a lovas ide-oda dobálja felsőtestét, olyan lesz (Gömbös Endre, Gömbi szavaival élve), mint a dahomey-i táncosnő.

 

2014.09.23.
Forrás: Zabla&Kengyel Blog
Frissítve: 2023.03.10.
Fotó: Canva

Molnár Gyöngyi duplázott – Tahitótfalu nyerte a 2014-es Nemzeti Vágtát

Molnár Gyöngyi duplázott – Tahitótfalu nyerte a 2014-es Nemzeti Vágtát

Molnár Gyöngyi a döntőben Baja, Hernádnémeti, Lemhény és Szentlőrinc versenyzőjét utasította maga mögé. A tahitótfalui lovas immár második alkalommal lett a Nemzeti Vágta leggyorsabb versenyzője: a 2011-es vágtán aratta első győzelmét.

A kép illusztráció

Az ünnepélyes díjátadón a győztes, 2014 leggyorsabb lovasa átvehette a vándordíjat, egy 1848-as huszárszablyát és a településének járó ötmillió forintos jutalmat. Iceman (Ice for me) hátára arany lótakarót terítettek. A döntőben másodikként befutó tavalyi győztes, Németh János, Baja lovasa egymillió forintot szerzett településének, a harmadik helyezett Hernádnémeti (melyet idén Vass Jennifer – a 2012-es vágta bajnoka –  képviselt) ötszázezer forintot nyert.

A negyedik és ötödik helyen végzett lovasok települései, Lemhény (Zsigmond János) és Szentlőrinc (Arató Barna) 300-300 ezer forintot kaptak.

Történelmi pillanatként emlegették a Nemzeti Vágta szakkommentátorai, hogy székely lovas jutott a Nemzeti Vágta döntőjébe. A Lemhény színeiben induló Zsigmond János és Timpex Amata hatalmasat futott a negyedik középfutamban, az utolsó pár méteren pedig sikerült is megnyerniük a futamot. A döntőben azonban nem volt könnyű dolguk, hiszen három Vágta-győztes és egy korábbi döntős lovas volt az ellenfelük.

A Nemzeti Vágtán székely lovas még nem ért el ilyen eredményt, amely a komoly mezőnyt tekintve, kitűnőnek mondható, hiszen negyedik helyen végzett Zsigmond János. A lemhényi versenyző lova, Timpex Amata nagyon akart győzni, és annak ellenére, hogy rosszul startolt, az ötödik helyről sikerült felküzdenie magát a negyedikre.

Délután megrendezték a PreVital nemzetközi futam döntőjét is, amelyen Kína, Kazahsztán, Bulgária, Magyarország, Csehország és Szlovákia lovasa versenyzett az elsőségért. Végül a magyar versenyző, Varga Zoltán aratott győzelmet a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok shagya-arab lova, Shagya VII-2 hátán. Második helyen Csehország, harmadik helyen pedig Bulgária lovasa végzett. Negyedik helyre a kínai, ötödikre a kazah lovas érkezett be. A szlovák versenyző az első start alkalmával felbukott lovával, ezért kizárták a versenyből, a döntő futamban így végül öt lovas versenyzett.

Az előfutamokon résztvevő összesen tizenegy külföldi és egy magyar lovas országuk tradicionális öltözeteit viselve nem saját, hanem sorsolás alapján egy magyar fajtájú, a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kapott saját tenyésztésű shagya-arab magyar fajta lóval indult.

A Hősök terén kialakított különleges helyszínen megrendezett eseményen összesen 72 település képviseltette magát, a 17 elővágta során pedig mintegy 300 települést mozgatott meg a verseny Magyarországon és a határokon túl. A kétnapos versengésre több tízezren látogattak ki a fővárosi helyszínen, az otthonról szurkolók a közmédia csatornáin követhették figyelemmel élőben a versengést.

A 2014-es Nemzeti Vágta döntő futamának végső sorrendje:

Pálya
Szín
Település
Versenyző
Ló neve
Helyezés
1.
Tahitótfalu
Molnár Gyöngyi
Iceman
(Ice for me)
1.
(75.39 mp)
2.
Baja
Németh János
My Boy Mennydörgés
2.
(75.53 mp)
3.
Hernádnémeti
Vass Jenifer
Lord Black
3.
(75.95 mp)
4.
Lemhény
Zsigmond János
Timpex Amata
4.
(79.32)
5.
Szentlőrinc
Arató Barna
Vandus
5.
(79.90)

 

A 2014-es OTP Bank Jótékonysági Sztárfutam eredménye:

Pálya
Szín
Versenyző
Alapítvány
Helyezés
3.
Kaszás Géza
Kézenfogva Alapítvány
“Fogadd el, fogadj el!” közvélemény-formáló programja
1.
(84.23 mp)
2.
Pintér Tibor
2.
(84.69 mp)
4.
Homonnay Zsolt
Ments életet, Adj vért Alapítvány
3.
(89.75)
5.
Buch Tibor
Magyar Lovasterápia Szövetség
fóti telephelyén található istálló fejlesztése
4.
(109.45)

 

2014.09.22. Forrás: MTI, Székelyhon.ro

 

Frissítve: 2024.09.04.
Fotó: Canva

 

A ló hátára visszaülök, ha addig élek is

Életed különböző szakaszaiban különbözőképpen éled meg a lovaglást. Változol te is, változnak a képességeid és fizikai adottságaid, de változnak a lovaid is. Egy dolog viszont állandó: minden lovas leesik a lóról olykor. Az pedig, hogy az esést hogyan éled meg, nagyban függ a korodtól.

1. szakasz: Leesel a póniról. Pattansz egyet-kettőt a földön. Nevetsz. Visszamászol. Megismétled.

2. szakasz: Leesel a lóról. Szitkozódva üldözöd a lovat. Visszamászol a ló nyakán csüngve. Sötétedésig lovagolsz.

3. szakasz: Leesel a lóról. Az inged ujjával elállítod a vérzést. Egy barátod visszasegít a lóra. Hazaérve két fájdalomcsillapítóval és jeges borogatással kezeled magad. Másnap újra lovagolsz.

4. szakasz: Leesel a lóról. Nem hagyod, hogy mentőt hívjanak, inkább elvezetsz a sürgősségire. Szórakoztatod az ápolókat a korábbi lóháton előadott hajmeresztő mutatványaid mesélésével. Gipszlevétel előtt két nappal újra lóra ülsz.

5. szakasz: Leesel a lóról. Rövid időre elfelejted a lovad és párod nevét. Gond nélkül flörtölsz a kiérkező mentőorvosokkal. Egy hétig a kórházban fekszel, és gazdagabb leszel néhány csavarral. Mire az orvosod azt mondja, hogy újra lovagolhatsz, te már egy hete lóháton vagy.

6. szakasz: Leesel a lóról. Akármennyire jóképű is a mentőorvos, nehezen tudod értékelni a humorát, amikor azt kérdezi: „Csak nem Ön az már megint?”. Az intenzív osztályon töltött idő alatt mindent megtudsz az orvostudomány legújabb áttöréseiről. Meggyőzöd magad, hogy a tartósnak ígérkező bicegésed nem is feltűnő. Megígéred párodnak, hogy felhagysz a lovaglással. Egy hét múlva veszel egy idősebb, lassabb, kisebb lovat.

7. szakasz: Lecsúszol a lóról. Megkönnyebbülsz, hogy az ízületi protéziseknek és a beültetett orvosi vackaidnak nem esett baja. Párodnak beadod, hogy a horzsolásokat egy kerti baleset következtében szerezted. Úgy teszel, mintha nem látnád, ahogy erre párod csak a szemét forgatva bosszúsan motyog. Adsz egy almát a lovadnak.

 

2014.12.19 Sigmond Tamás, Lovasok.hu
Forrás: Pinterest.com
Frissítve: 2022.08.03.
Fotó: Canva

 

Kettesfogathajtó-vb: Lázár Vilmos átvette a vezetést

A címvédő Lázár Vilmos megnyerte a szombati maratonhajtást, így összetettben átvette a vezetést a Fábiánsebestyénben zajló kettesfogathajtó-világbajnokságon. Csapatban is a magyarok kerültek az élre.

Lázár Vilmos – MTI Fotó: Lehoczky Péter

Lázár Vilmos a díjhajtást követően a második helyről várta a folytatást, a mezőnyben utolsóelőttiként vágott neki az embert és lovakat próbáló maratonhajtásnak, amelynek nyolc akadályából az első hétben végig kiegyensúlyozottan, jól teljesített. Kettőből a leggyorsabban szabadult, de egyikben sem volt rosszabb tizediknél, ugyanakkor éppen az utolsóban majdnem pályát tévesztett, lovai megtorpantak, emiatt súlyos másodperceket vesztett. Bár a hiba miatt ezt az akadályt csak 27. helyen zárta, így is a legjobb volt a maratonhajtásban.

Mivel a díjhajtást megnyerő Fumagalli csak 18. lett a második számban, így a magyar klasszis több mint hatpontos előnnyel átvette a vezetést összetettben.

Mondanám, hogy maximálisan elégedett vagyok, de az utolsó akadálynál én hibáztam, vissza kellett tolatni, hogy bevegyük a megfelelő kaput” – értékelte a maratonhajtást Lázár Vilmos, aki hozzátette, eddig az egész magyar csapat kiválóan hajt, ő maga 2003 óta nem produkált ennél jobb díjhajtást, de ez szerinte testvérére, Lázár Zoltánra is igaz.

A magyarok közül nemcsak Lázár Vilmos, hanem a másik két csapattag, a hétszeres vb-aranyérmes, a díjhajtást követően negyedik Lázár Zoltán és az első szám után hatodik ifj. Dobrovitz József is kiválóan hajtott. Lázár Zoltán lovai – saját bevallása szerint – “lassan melegedtek be”, de aztán kiváló teljesítményt nyújtottak, így végül a második helyre jött fel összetettben, míg ifj. Dobrovitz József szinte szárnyalt, a nyolc akadályból hatban a legjobb négy között volt, így második lett maratonhajtásban és összetettben negyedikként várja a folytatást.

A magyarok kiváló maratonhajtásuknak köszönhetően csapatban is átvették a vezetést, több mint 14 ponttal előzik meg az olaszokat.

Az utolsó szám, az akadályhajtás vasárnap 10 órakor kezdődik, és a versenyzők fordított sorrendben indulnak. Az akadályhajtásban egy verőhiba három hibapontot ér, azaz Lázár Vilmos akár kétszer is ronthat, hogy maga mögött tartsa öccsét, Zoltánt, míg csapatban Magyarország több mint négy verőhibával előzi meg Olaszországot.

Állás a maratonhajtás után:

Egyéni:
1. Lázár Vilmos 157,12 hibapont
2. Lázár Zoltán 163,15
3. Claudio Fumagalli 164,43
4. ifj. Dobrovitz József 164,56
…32. Kákonyi Norbert 191,20
33. Osztertág Kristóf 191,21
…36. ifj. Simon József 192,69
…38. Galambos Nándor 193,27

Csapat:
1. Magyarország (Lázár V., Lázár Z., ifj. Dobrovitz) 316,37 hibapont
2. Olaszország(Fumagalli, Jozsef Dibak, Francesco Aletti Montano) 330,40
3. Németország (Sebastian Warneck, Anna Sandmann, Arndt Lörcher) 342,46

2015. 09. 13.
Forrás: MTI
MTI Fotó: Lehoczky Péter
Kép: Canva
Frissítve: 2022. 08. 04.

VízálLÓ

A meteoroLÓgusok előrejelzése szerint borús idő és bőséges eső várható az elkövetkező napokban, de az igazán elszánt lovasoknak ez nem jelenthet akadályt. Nézd végig összeállításunkat és fegyverkezz fel a ború ellen! 

Dobd fel az esős hétköznapokat egy lovas esernyővel, vagy egy trendi lovas gumicsizmával. Utóbbi abban is nagy segítség, hogy ne átázva, hanem száraz lábbal érj ki lovadhoz a lovardába.

Az eső pedig koránt sem jelenti azt, hogy le kellene mondanod a lovaglásról! Egy könnyű, kényelmes vízhatlan kabátra és egy vízálló lovaglónadrágra van csak szükséged, és indulhat is a kaland. Lovadnak sem kell az istállóban kuksolnia, hiszen csak egy jó minőségű esőtakaró kell ahhoz, hogy akár egész nap kint lehessen a karámban.

2014.09.12.
Lovasok.hu
Frissítve: 2022. 02. 02.

 

Repülő zsoké – Szerencse vagy tehetség?

Meghökkentő pillanatoknak lehettek szemtanúi az ír Laytownban rendezett galoppverseny nézői. Az egyik versenyló ugyanis igencsak látványos bravúrt hajtott végre lovasával, így biztos, hogy a rendezvényt még sokáig emlegetni fogják a helyiek.

Amikor eljött a starthoz állás pillanata, és Johnny King felszállni készült lovára Arbitrageur-re, nem sejtette hogy valóban szállni fog, még mielőtt a kengyelbe tehetné a lábát. A ló ugyanis úgy döntött próbára teszi Kinget, egy ruganyos ágaskodással a levegőbe pattant és szó szerint megreptette a tapasztalt zsokét.

A zsoké meglepődve, de teljesen higgadtan kezelte a nem mindennapi szituációt. A veszélyes mutatvány ellenére ló és lovasa egyaránt sérülés nélkül ért földet. King szerencsére nem engedte el a szárakat, így még volt lehetősége, hogy menet közben felpattanjon a többi ló után száguldó Arbitrageur-re. A páros végül a hetedik helyen ért célba a brit parton rendezett futamon.

A laytowni az egyetlen óceánparti verseny Európában, mely a hivatalos versenyszabályzat szerint zajlik, látogatók ezreit csalogatva a világ minden tájáról. Az Írország keleti partján fekvő település már 1868 óta minden évben otthont ad a versenynek Többek között zenészek, filmsztárok és a királyi család tagjai is kilátogattak a látványos és izgalmakkal teli eseményre.

Te mit tettél volna a zsoké helyében? Írd meg kommentben!

 

2014. 09. 08.
Horváth Annamari, Lovasok.hu
Forrás és fotó: Horsenation.com, Dailymail.co.uk
Kiemelt kép: Canva
Frissítve: 2022. 02. 02.

155 millió év végéig lovas rendezvényekre

Már biztos, hogy a három nagy lovas rendezvény – a Nemzeti Vágta, az izsáki Egyesfogathajtó Világbajnokság és a Lovas Világkupa – megkapja az év elején bejelentett 155 millió forintos támogatást.

A Kormány augusztus végén rendelkezett a „Kincsem – Nemzeti Lovas Programhoz kapcsolódó kiemelt rendezvények megvalósítása érdekében a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról” olvasható a Magyar Közlöny 2014. évi 117. számában. A vonatkozó kormányhatározat 155 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszafizetési kötelezettséggel.

Február végén született döntés arról, hogy a kormány 325 millió forinttal támogatja a Kincsem – Nemzeti Lovas Programhoz kapcsolódó kiemelt lovas rendezvényeket, vagyis a CSIO***-W Világkupát, a fábiánsebestyéni Kinizsi Park felújítását, a Nemzeti Vágtát, az izsáki Egyes-fogathajtó Világbajnokságot és a Lovas Világkupát. A Kincsem – Nemzeti Lovas Program 2012. március 12-én lépett hatályba.

 

2014.09.09. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.08.05., 2023.09.23.
Fotó: Canva

Nem ma kezdték! – Lovastornászaink a Világjátékok történelmében

Lovastornászaink a Világjátékok történelmében

A kép illusztráció

Miközben javában zajlik a normandiai Világjátékok, nézzük hogyan szerepeltek eddig a magyar lovastornászok a játékok történelmében.

A szakág eddigi legjobb eredményét 1990-ben érte el a magyar csapat, akik negyedik helyen zárták a világversenyt!

Az egyéni versenyek történetében eddig négy döntős résztvevőnk volt:

  • 1990-ben Kende Anna, aki a 11. helyen végzett, ugyanitt Tatár András zárt tizenkettedikként.
  • 1998-ban Rómában Kocsis Zsuzsanna került a döntőbe, ahol 15. lett!
  • Legutóbb 2006-ban Gadolla Réka ért el ilyen szép sikert, aki az aacheni játékokon szintén tizenötödikként zárt! Ugyanitt indult a női versenyben Király Ágnes is, ők ketten a mostani Világjátékokon párosban versenyeznek.
  • Érdekesség, hogy edzőjük, Török Barbara 1998-ban szintén részt vett a Világjátékok női versenyében, ahol a 32. helyen zárt!

Szurkoljunk együtt a magyar csapatnak és párosainknak, akik ma a Lovas Világjátékok döntőjében harcolnak a minél szebb eredményekért!

2014.09.05. Villányi Krisztina

Frissítve: 2024.01.15.
Fotó: Canva

Kassai nyomdokában – újonc lovasíjászok vizsgáztak a Völgyben

Ismét hatalmas érdeklődés övezte a Kassai-iskola októberi felvételijét és a központi vizsgákat, amire az ország minden részéről érkeztek lovasíjászok. A szakág népszerűségét mutatja, hogy ma már szerte a világban rendeznek versenyeket.

Az ország minden tájáról és külföldről is érkeztek vizsgázók a Kassai-völgybe. A Kassai Lovasíjász Iskola harminc tanulója is megmérettette magát az idei vizsgán. A bemutatóval egybekötött vizsgát hagyományosan minden év októberében a Kassai-völgyben rendezik.

“Kézdivásárhelyről érkeztem, nagy Magyarország legkeletibb csücskéből, 16 éves vagyok és három éve foglalkozom lovasíjászattal – meséli Mike Bernadett. “Már kicsi korom óta valamilyen különös szál fűz a lovakhoz, nagyon szeretem őket pici koromtól, meg a magyar harcművészet is nagyon érdekel.”

Kezdő, tanuló és haladó valamint mester vizsgát tettek a résztvevők.  Oldalról, forgásból, guggolásból és fekvő helyzetből is lőttek a vizsgázók, majd lóháton is bizonyítaniuk kellett tudásukat. A bírák értékelték a helyes elindulást, pontozták a lendületes vágtát és azt, hogy a versenyző mennyire van összhangban a lóval.

A vizsgázók többsége elsősorban a hagyományok ápolása és az erős közösség miatt választja ezt a sportot: “Nem csak egy új sportot kaptam ezzel, hanem egy új közösséget is, ami úgy érzem, megtartó és olyan értékeket képvisel, amiket én fontosnak tartok” mondja Szabó Gergely.

A lovasíjászat, mint sportág alapjait Kassai Lajos tette le a 80-as években, a lovasíjászat 2013 ősze óta hungarikum. Jelenleg tizennégy országban működik a Kassai-iskola alapján szerveződő lovasíjász központ, amelyek rendszeresen világkupákat szerveznek. A mester a magyar harcművészet egészen egyedülálló formáját adja át a fiatalabb generációnak.

Kassai Lajos minden eddigi versenyt megnyert, és öt Guinness világrekordot sikerült felállítania. Jelenleg a világ 16 országában tanít és növendékeivel is járja a világot. Kassai Lajos szeptemberben Kuala Lumpurból is győztesen tért haza, bár a malájoknál még gyermekcipőben jár a lovasíjászat és a versenyszervezés.

 

2014.10.07.
Forrás: somogytv.hu, lovasijaszat.hu
Frissítve: 2023.03.27.
Fotók: Canva, Unsplash

Hiba bejelentés