2014.01.03-i adás
A híradó vendége Szebényi Dániel, akivel a 2013-as szezont elemezték.
![]() |
Adás minden héthöznap a Hatoscsatorna műsorán:
17:30, illetve 23:00 és 01:30-kor.
Valamennyi adás megtekinthető:
www.dinosport.hu
2014.01.03-i adás
A híradó vendége Szebényi Dániel, akivel a 2013-as szezont elemezték.
![]() |
Adás minden héthöznap a Hatoscsatorna műsorán:
17:30, illetve 23:00 és 01:30-kor.
Valamennyi adás megtekinthető:
www.dinosport.hu
Szeptember végén az Észak-Magyarországi Lógyógyászati Kft. szervezésében állatorvosok és patkolókovácsok együtt tanultak a lovak lábvég eredetű sántaságáról, illetve a gyógykörmölésről, gyógypatkolásról.

Hazánkban ez már a harmadik, az Észak-Magyarországi Lógyógyászati Kft. és az angol vetPD által szervezett, kifejezetten a lógyógyászatban érdekelt állatorvosok számára szervezett tanfolyam volt, mely ezúttal tematikájában a patkolókovácsokhoz is szólt. A tanfolyam célja az volt, hogy elősegítse a lógyógyász állatorvosok és a patkolókovácsok ismereteinek összehangolását. Ez segíthet abban, hogy a lábvégproblémák megoldásával foglalkozó szakemberek közös nyelvet beszéljenek, még jobban kiegészítsék egymás munkáját.
A tanfolyam résztvevői – lógyógyógyászat iránt érdeklődő állatorvosok és patkolókovácsok – Európa számos országából érkeztek, többek között hazánkból, Ausztriából, Romániából, Szlovéniából, Finnországból. A délelőtti előadásokat követően az állatorvosok és a patkolókovácsok délutánonként gyakorlati képzésen vettek részt.

Az előadók elismert szakemberektől voltak:
2014.10.20. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Végre elérkezett a várva várt pillanat. Dr. Ecsedi Ferenc kezdeményezésére, közel egy évig tartó hosszú, nehéz előkészítő munka és egyeztetés után 2014. január 30-án megalakult a Magyar Lóverseny Szövetség.

Fotó: Mitrov Gabriella
A Szövetség első elnökének dr. Török Lászlót választották meg.
A Szövetség kiemelten fontos célkitűzése, hogy soron kívüliséggel stratégiai szakági kapcsolatot alakítson ki, és folyamatosan működtessen – a Szövetség elnöksége által – az államilag kijelölt Versenyszervező, Versenyrendező és Fogadásszervező gazdasági társaságokkal.
A szövetség megalakulásával létrejöhet az igazi összefogás a honi lóversenyzésben érdekeltek között. A kétségtelenül meglévő érdekkülönbségek kiküszöbölése után létrejött összefogás nagyban segítheti a közös érdekképviseletet úgy a versenyszervező, mint a felettes szervek előtt.
Sokan megkérdezték tőlem, hogy mit várok ettől.
Én mindenkinek csak azt válaszoltam: „CSODÁT”. Igen! Sosem volt még ekkora lehetőség az összefogásra, a közös érdekérvényesítésre. Reményeim szerint a szövetség meg is tudja tölteni tartalommal és nem csak egy „gittegylet” lesz, amire sajnos már volt néhány példa. Ezért is alakul meg a szövetség keretein belül az Elnökségen és a Közgyűlésen kívül az úgynevezett „Szövetségi Tanács”, ahol az előkészítő munka java része történik majd. Ebben a munkacsoportban meghívottként részt vesznek a szövetség Konzultációs partnerei is. Amennyiben ez a szövetség be tudja tölteni azt a szerepet, amelyre létrehozták, elkezdődhet a magyar lóverseny lassú, de biztos felemelkedése, megtisztulása. Minden esetre az első évben igen sok tennivaló lesz.
2014.02.03. Nagy István
Forrás: Loversenyzes.hu
![]() |
A Longines Global Champions Tour 2014. díjugrató versenysorozat Lausanne-i fordulóján OTTO talajon versenyeztek a lovasok. A svájci helyszín volt az utolsó előtti állomása a 14 fordulós Longines Global Champions Tournak, ahol a top 30 lovas, összesen 9 millió Euro díjazásért szállt nyeregbe.

A 2006-ban, Jan Top olimpiai bajnok által életre hívott versenysorozat egyik célja, hogy a versenyek a legmagasabb minőségben kerüljenek megrendezésre, és az így mutatott jó példával elősegítsék az egész sportág fejlődését és emeljék annak a színvonalát.
A szervezők kompromisszumot nem ismerő maximalizmusának köszönhetően a versenysorozat mára a világ egyik legjelentősebb lovas rendezvényévé nőtte ki magát. Ugyanennek a tökéletességre való törekvésnek az eredménye, hogy idén az OTTO-Sport und Reitplatz GmbH-t tisztelték meg a szervezők a bizalmukkal, amikor a német cég rendszerét választották a versenypálya talajának.
A verseny szervezői számára kiemelten fontossá volt az OTTO-Sport négyévszakos talaj gyors vízelvezető képessége, hiszen a svájci hegyek változatos időjárásának köszönhetően esőre is fel kellett készülni.

Az OTTO-Sport kiállítóként is jelen volt a rendezvényen, így nagy örömére szolgált a cég vezetőségének, hogy több versenyző is személyesen osztotta meg kiemelkedően jó tapasztalatát a versenypálya talajával kapcsolatban.
A PannonExpert Kft., mint az OTTO cég hazai képviselője, minden kedves érdeklődő számára örömmel nyújt segítséget a legmegfelelőbb lovardatalaj kiválasztásában és megépítésében.
Cégünk munkatársai készéggel állnak rendelkezésedre, fordulj hozzánk bizalommal!
2014.10.07.
Tasnádi Gábor építészmérnök
|
ELÉRHETŐSÉGEK:
|
||
![]() |
Tasnádi Gábor építészmérnök
OTTO Hivatalos Magyarországi Képviselő
ügyvezető igazgató PannonExpert Kft. |
|
| +36 20 924-9489 | ||
Kopperdák Júlia, a NOÉ Állatotthon – Lómentő Projekt munkatársa azzal a kéréssel fordult a Lovasok.hu szerkesztőségéhez, hogy minél több lószerető emberhez juttassuk el üzenetét.
Május közepén kerül sor az idei első kaszálásra, de a NOÉ Állatotthon számításai alapján nem áll rendelkezésükre a kaszálásig elegendő széna mennyiség. Hetente 3-4 szénabálára van szüksége az állatotthon lakóinak, így jelenlegi készletüket már valószínűleg nem tudják beosztani május közepéig.

Fejér megyéből már érkezett felajánlás, de sajnos a magas szállítási költségek miatt ez nem oldaná meg az állatotthon problémáját. Viszont Pest megyén belül a szállítás nem akadály.
A Pest környékén élők az alábbi elérhetőségen tudnak szénát felajánlani a NOÉ Állatotthon számára:
|
NOÉ Állatotthon
E-mail: lomentes@noeallatotthon.hu
Telefonszám: 06-30/221-12-99
Honlap: noeallatotthon.hu
|
2014.04.23. Horváth Annamária, Kopperdák Júlia
NOÉ Állatotthon
Frissítve: 2022.08.03.
Fotó: Canva
Ismét figyelmet érdemlő, jelentős lovaspóló rendezvényre szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét. Ingyen megtekinthető Nemzetközi Lovaspóló Tornára invitálunk minden lovaspóló kedvelőt a Magyar Polo Clubba, ahol a tavalyihoz hasonlóan idén is Tabajdon kerül sor a tornára. Ezúttal két hétvégi verseny lesz: a “Budapest Challenge Cup, BMW Diplomats Tournament” június elején és a “Amateur Cup” június végén.

Ilyen népes számú csapattal rendező verseny még nem volt Magyarországon a 20 éve újraindult pólósport eddigi történetében. 8 nemzetközi csapat, több mint 30 játékos (amerikai, dél-afrikai, argentin, belga, angol, osztrák, szlovák, orosz, mexikói és természetesen magyar játékosok), valamint több mint 100 ló részvételével zajlanak majd a csaptok közötti izgalmas és látványos küzdelmek. A rendezvényekre a lovassportok kedvelőit is szeretettel várjuk, a rendezvények megtekintése ingyenes a klubban.
|
Budapest Challenge Cup,
BMW Diplomats Tournament
Időpont: 2014. Június 6-8.
Helyszín: Tabajd
|
Amateur Cup Időpont: 2014. Június 28-30.,
Helyszín: Tabajd |
|
A belépés INGYENES!
|
|
Jótékonysági rendezvény a Mosoly Alapítvány részére.
Mindkét verseny a Budapesttől 30 km-re, a csodálatos szépségű Váli völgyben fekvő Tabajdi pólós réten kerül megrendezésre. Itt működik Magyarország legnagyobb pólóközpontja, a Magyar Polo Club, mely az országban egyedül képes megfelelni a nemzetközi előírásoknak.
A rendezvények szervezője: Dr. Ivanics György, a Magyar Polo Club elnöke
A rendezvények védnöke: Tarlós István, Budapest főpolgármestere.

Ajánlott viselet: alkalmi viselet, hölgyeknek kalap.
Rossz idő esetén a pólópálya közelében sátrak biztosítják a nézők kényelmét.
Az ingyenes jegyek mellett lehetőség van korlátozott számú VIP jegyek vásárlására is; erről a 30/ 998-9013-as telefonszámon lehet érdeklődni.
A VIP sátorban a Gundel Étterem szolgáltatja a finom ételeket, és a Tokaji Bardon, és a Villányi Wunderlich pincészet borait kóstolhatják meg a vendégek. A rendezvény média támogatója a Világgazdaság üzleti hetilap.
A lovaspóló verseny támogatói a világon mindenhol a prémium kategóriás termékek forgalmazói. E rendezvény fő támogatói BMW Group Diplomatic, a BMW és a Mini Morris gépkocsik forgalmazóján és a Herendi Porcelánmanufaktúrán kívül: Schoeffel luxus gyöngykereskedés, Professio Kft., Abacus Hotel, IronFx, FlowAviation és a Lotus Home bútorkereskedés.

Megközelíthetőség:
Tabajd, Magyar Polo Club
Bővebb információ:
2014.04.14. Lovasok.hu
Kép: Canva.com, Magyar Polo Club
Frissítve: 2022.09.13.
KapcsoLÓdó cikkek:
Korábbi lovaspóló versenyek Tabajdon >>
Lovaspóló >>
2014. szeptember 19-21-én ismét izgalmas lovaspóló viadalllal vár Tabajdon a Magyar Polo Club. A három napos rendezvényre a belépés díjtalan.
![]() |
Gróf Andrássy Géza az 1880-as években, Magyarországon elsőként hozta létre a Magyar Póló Sportot. Magyarország e kiemelkedő személyiségének állít emléket a Magyar Polo Club, A Gróf Andrássy Géza, Herendi Porcelán Vándorkupa megalakításával.
A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. a hivatalos díjszállítója a rendezvénynek.
A Vándorkupáért 0-4 gólós csapatok versenyeznek majd. Nyolc csapatot várnak a három napos viadalra, a világ minden tájáról.
A belépés díjtalan!
Bővebb információ:
Megközelíthetőség:
2014.08.25.
Dr. Ivanics György
Magyarpoloclub.hu
Kép: Canva.com, Magyar Polo Club
Frissítve: 2022.09.13.
Végre eljött a nagy nap, hogy új életet kezdhetnek a Bottyán Equus Hungária Alapítvány által Bakonyoszlopról megmentett lovak. Csibész, Vadóc, Márvány, Tony, Álmos, Folti és Szilaj II már csak egy szerető gazdira várnak.

Ha szeretnéd társaddá fogadni a lovak valamelyikét és úgy érzed, hogy az Alapítvány által támasztott örökbefogadási feltételeknek megfelelsz, jelentkezz Rédei Évánál vagy Attilánál az alábbi telefonszámokon:

Nincs. A Bottyán Equus munkatársai nem tudnak felvilágosítást adni arról, hogy az adott ló be van-e lovagolva és ha igen, mennyire. Ez a hely vállaltan nem a lovaglásról szól. Az örökbefogadónak kell megmutatnia azt, hogy méltó arra, hogy társául fogadjon egy bántalmazott állatot.

A lovak előzetesen egyeztetett időpontban meglátogathatók az Alapítvány területén Őrbottyánban.
Mielőtt telefonálsz és/vagy ellátogatsz a Lómenhelyre, figyelmesen olvasd el az örökbefogadási feltételeket az esetleges félreértések elkerülése érdekében.
Nem a jelentkezés sorrendje számít, hanem az, hogy az Alapítvány munkatársai látják biztosítva az örökbeadott állat megfelelő tartását.

Nem kell fizetni, hiszen a Bottyán Equus Hungária Alapítvány egy állatvédő szervezet, nem foglalkozik lovak értékesítésével. Természetesen köszönettel fogadnak pénz- vagy tágyi adományt (akár az örökbefogadástól függetlenül is, hiszen egy-egy ló rehabilitációja hihetetlen összegeket emészt fel), de ez az örökbefogadásnak nem feltétele.

Mint mindig, így a Bottyán Equus munkatársai most is hangsúlyozni szeretnék, hogy nem minden áron s nem bárkinek adják örökbe azokat a lovakat, akiket hónapokon át gondoztak és akiket sajátjukként szeretnek.

2014.10.22. Forrás és képek: Bottyán Equus Hungaria Alapítvány
Frissítve: 2022.07.23.
Dobrovitz József a harmadik helyen végzett a fedeles négyesfogathajtó világkupa-sorozat nyolcadik fordulójában, Mechelenben.
A hazai szövetség tájékoztatása szerint Theo Timmerman, a hollandok idei Európa-bajnoka nyert szabadkártyás honfitársa, Koos de Ronde és a magyar világbajnok Dobrovitz József előtt a belgiumi versenyen.
A vecsésiek másik hajtója, ifj. Dobrovitz József ötödik lett, ez pedig azt jelenti, hogy nem lesz magyar résztvevője a február 7-én és 8-án Bordeaux-ban sorra kerülő hatos finálénak. A döntő előtt még egy forduló van hátra – január 16. és 19. között Lipcsében -, de azon a magyarok, akik nincsenek a legjobb hatban, nem indulnak.
2014.01.01. Forrás: MTI
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.17.
Diétát írtak elő a híres bécsi Spanyol Lovasiskola lipicai ménjeinek, akikre bizony felszaladt némi fölösleg a téli hónapok során.

A lovasiskola vezetője, Elisabeth Guertler szerint néhány ló tényleg felszedett némi fölösleget a tél folyamán, ezért muszáj diétára fogni az állatokat. A probléma hátterében részben az istálló személyzetétől kapott jutalomfalatok állhatnak.
A Bécsi Spanyol Lovasiskola tájékoztatása szerint egy takarmányozási szakértő személyre szabott étrendet dolgoz ki minden egyes mén számára, és az állatokat évente kétszer mérlegre fogják állítani, hogy ellenőrizzék súlyukat.
A Bécs belvárosában, a Hofburg palota egykori császári istállójában működő lovasiskola az osztrák főváros egyik legfőbb idegenforgalmi nevezetessége.
2014.02.19. MTI
Frissítve: 2022.08.03.
Fotó: Canva
2014.06.30-i adás
A híradó vendége Steiner András a CSIO szervezőbizottság tagja, a Nemzeti Lovardáért Alapítvány ügyvezetője, aki többek között a csütörtökön kezdődő budapesti CSIO***W Grand Prix előkészületeiről, no és persze a magyar díjugratók esélyeiről számolt be.
![]() |
Adás minden héthöznap a Hatoscsatorna műsorán:
17:30, illetve 23:00 és 01:30-kor.
Valamennyi adás megtekinthető:
www.dinosport.hu