Kezdőlap Blog Oldal 407

Tragikus hirtelenséggel elpusztult az egyik FKV-fertőzött ló

Fertőző kevésvérűség miatt újabb lovakat kell elaltatni, az ország több pontján pedig további állatok vannak karanténban, míg eldől, le kell-e ölni őket is. A lótulajdonosok rettegnek, egy járvány beláthatatlan gazdasági károkat okozna, és tönkretenné a magyar lótenyésztés hírnevét. Az illetékesek mellébeszélésén feldühödött lovasok az interneten követelnek válaszokat – írja a HVG.

Gergely Zsófia Ló-AIDS:Nem engedjük elaltatni, mert ez az egész bűzlik” című cikkéből szemezgettünk:

„Ha nem lesz járvány, az kizárólag a szerencsén fog múlni, mert ez az állategészségügyben olyan, mintha orosz ruletteznénk az ebolával” –fogalmazott egy szakember, akit korábbi cikkében szólaltatott meg a HVG. Úgy tűnik, nem kedvezett a szerencse az orosz rulettben: a NÉBIH a múlt héten közleményben tudatta, hogy további fertőzött állatokat találtak. Azóta az ország legkülönfélébb pontjain van karantén, a lovas társadalom retteg, miközben továbbra sincsenek válaszok a hvg.hu által is feltett kérdésekre. Továbbra sem tudni, történt-e mulasztás, és ha igen, kik a felelősei a „rulettezésnek”.

Lovak és lótartók tragédiája

Nem engedjük elaltatni, mert ez az egész bűzlik. Ügyvédet fogunk fogadni” – közölte véleményét az egyik leölésre ítélt állat társtulajdonosa, Karács László, aki a vérvizsgálat eredményét is megkérdőjelezi. Gyanúsnak tartja ugyanis, hogy állítása szerint hiába akarták egy másik, hatóság által szintén elismert kaposvári laborban bevizsgáltatni a ló vérét saját költségükre, végül mégis egy budapesti labor végezhette csak el a teszteket.

„Csikókora óta nálam van. Csak azért került be a Lóklinikára, mert vesekőre gyanakodtunk, de nem értük el telefonon az állatorvost, és megijedtünk, hát bevittük” – mesélte. „Milyen már az, hogy alig volt baja, erre ott megfertőződik, és most végeznének is vele?” – tette fel a kérdést Karács László. A tulajdonos nem érti, hogyan kerülhetett kapcsolatba a lova a FKV-fertőzött másik állattal, miért nem izolálták utóbbit azonnal a klinika orvosai. Pedig az Írországban kitört járvány óta ismert a szakemberek számára, hogy egy vérző orrú ló milyen veszélyt jelent: egy csepp fertőző vérben 100 ezer ló megfertőzéséhez elegendő mennyiségű vírus van.

A HVG cikkének megjelenése után nem sokkal a Karács László arról értesítette a HVG-t, hogy a lova meghalt, így többé nem kérdés, el kell-e altatni. A klinikától azt a tájékoztatást kapta, hogy a lázas állapot miatt pusztult el hétfőn reggel.

Őszinte részvétünk. (A Lovasok.hu csapata nevében a szerk.)

Mint egy, a Lóklinikát jól ismerő szakember mondta, talán még az elkötelezett lovasok sem fogták fel, mekkora kárt okoz az, hogy még az országos központnak számító intézményben sem vették komolyan a veszélyt, utána pedig megpróbálták eltussolni a történteket. „Ott van a tulajdonosok anyagi és eszmei kára, akik elvesztik a lovukat. A zárlatok, illetve forgalmi korlátozások miatt a lósportból élők sem tudnak, és nem is mernek versenyre menni. A klinikán műtétek maradtak el a zárlat miatt, és jelentős anyagi ráfordítás a klinika újjáépítése is. Minderre nem lenne szükség, ha betartják a szabályokat” – magyarázta.

És akkor még nem szóltunk a szerinte a teljes lovas társadalmat fenyegető veszélyről, ha ló-AIDS szempontjából hazánkat egy csoportba sorolják Romániával, ahol köztudottan jelen van a fertőző kevésvérűség. Románia uniós csatlakozásával, a határok megnyitásával 2007 óta sokkal nagyobb a veszély, az állattartók jelentős része azonban semmivel nem lett elővigyázatosabb, például gyakori, hogy minden ellenőrzés nélkül járnak oda-vissza lovas versenyekre.

Magyarázatot követelnek a lovasok az interneten

A Lóklinika közösségi oldalán érkezett hozzászólásokból látszik, mennyien féltik lovaikat, ahogy az is, hogy egyáltalán nem elégedettek a tájékoztatással. Bodó Gábor a Facebookon arról írt a pozitív tesztek bejelentése után, hogy ezek „megerősítik” a megtett hatósági intézkedéseket, „azok elegendő voltát és egyúttal szükségességét”. Elismerte, hogy a “klinika igen komoly anyagi és egyéb károkat szenvedett és szenved el” a fertőző betegség miatt, de mint írja, ő “nem a ’mi lett volna ha?’ kérdéseket szeretné feszegetni, hanem valami előremutató dologgal foglalkozna inkább”.

Csakhogy úgy tűnik, többen mégis inkább tovább feszegetnék a felmerült kérdéseket. „Őszintén bízom benne, hogy a Klinika is levonta a megfelelő konzekvenciákat es a továbbiakban nem nézi hülyének azokat, akikből él, valamint egy rejtélyes tünetekkel érkező lovat megfelelő módon helyez el es az óvintézkedések betartásával kezel” – olvasható a klinika oldalán. „Most lehet elkezdeni imádkozni, hogy jövőre ne legyünk Románia sorsán” – jegyzi meg egy másik hozzászóló.

„Lehet tolni a felelősséget a hobbilovasokra, de azt még egyetlen egy helyen nem olvastam a Klinikától, hogy ‘bocsmá, mi voltunk a hülyék'” – szól egy másik vélemény ugyaninnen. A kedélyek megnyugtatása végül személyeskedésbe csapott át: Bodó Gábor az egyik, klinika felelősségét pedzegető hozzászólót végül azzal torkollta le, „láthatóan fogalma sincs a lógyógyászatról”, de mivel “mindenképp azt szeretné bizonygatni, hogy a klinika hazudik”, „csak sajnálni tudja”.

Több vizsgálat – több pozitív ló

Az ügy kipattanása után megugrott – az amúgy eddig is kötelező – szűrések száma, amit a hatóság közleménye is alátámaszt.

Több fertőzésgyanús állatot is találtak, egyet például a fóti Arany Somlyó Lovassport Egyesületnél. A Lóklinikán elaltatott állatról szóló hír napvilágra kerülése után az egyesület komolyan vette a veszélyt: összes olyan náluk tartott ló tulajdonosát kötelezték a szűrővizsgálat elvégzésére, akinek nem volt igazolása a kötelező 3 évenkénti szűrésről. „Így derült ki, hogy az egyik nálunk tartott ló tesztje pozitív lett. Nálunk van több mint két éve, teljesen egészséges és tünetmentes, de a hatósági állatorvos jelzése után azonnal elkülönítettük. Nem csak a kötelező védőtávolságra van a többiektől, hanem építettünk neki egy külön izolációs bokszot, itt lesz a megismételt vizsgálatig” – mondta Varga Imre, az Arany Somlyó Lovassport Egyesület gazdasági alelnöke.

Az itt talált fertőzésgyanús ló nem járt a Lóklinikán, ugyanúgy nem lehet tudni, honnan kapta el a vírust, mint az elsőként elaltatott állatnál, amely szintén egy tanyán tartott hobbiló volt. Az egyesület istállóját jelenleg egy ló sem hagyhatja el, a fejleményekről az alelnök maga számolt be az interneten. „Remélem, hogy hasonló alapossággal és előrelátással minden magyarországi lótartó elvégezteti a szűrést, és amennyiben pozitív mintát produkáló lovat talál soraiban, hasonló gondossággal, a többi még egészséges ló érdekeit maximálisan szemmel tartva hozza meg a szükséges óvintézkedéseket” – jegyezte meg.

Sajnos, egyelőre úgy tűnik, a felelősségtudat nem ennyire virulens: meg nem erősített információink szerint pár hete egy Magyarországon rendezett nemzetközi versenyre be akartak vinni egy olyan lovat, amelyik szintén megfordult a klinikán akkor, amikor a fertőzött állatot ott tartották. Úgy tudjuk, a verseny egyik állatorvosa fordította vissza, nem járult hozzá a részvételéhez – amin a tulajdonosa forrásunk szerint „teljesen fel volt háborodva”.

2015.05.26. Forrás: HVG, Gergely Zsófia
Fotó: Németh Tamás
Szerkesztette: Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.03.20.

Pünkösdi királyok: díjugratóink bevették Ausztriát

Csodálatos díjugrató győzelem született Pünkösd hétfőn Lamprechtshausenben. Vándor Zsófia és Quintus fantasztikus hibátlanokkal mindenkit maga mögé utasított a Fiatal Lovas CSIO Nagydíjban. A csapatversenyeken válogatottunk minden korosztályban remekelt.

Az imponáló stílusban ugró pej Quintus és Varga Zoltán tanítványa, Vándor Zsófia sikere kiemelkedő, hiszen Európa legjobb lovasai között sikerült ezt a győzelmet elérnie. A gyermek korosztályban Szuhai Péter Zaferáhval és Kovács Georgina Viadorral egy hibapontot alapidő túllépéssel, míg az ifjúsági korosztályban Hollé Sára Kurtanóval tudott a helyezettek közé kerülni korosztályaik Nagydíjában.

Szakadó esőben rendezték a lamprechtshauseni CSIO három korosztályának Nemzetek Díját.  A gyermekeknél a magyar csapat egyetlen egy hibaponttal maradt le a dobogóról, így a hét induló nemzetből a negyedik helyen végzett. Hevesy Barnabás tanítványa, Szuhai Péter a szürke Zaferáhval dupla hibátlant teljesített, sőt Erdős Jázmin Amazonnal a második fordulóban szintén hibapont nélkül tudott lovagolni. Harmadik lovasunk Tóth Boglárka Ars Paullal mindkét pályán egy-egy verőhibával végzett. Horváth Márkó ezúttal nem tudott hozzátenni a magyar gyermek válogatott eredményéhez.

Az ifjúságiaknálEurópa-bajnokunk, Weinhardt Virág Bognár Jen-Corral az első fordulóban hibátlanul lovagolt, ifj. Lázár Zoltán Katyusával egy hibaponttal a második fordulóban, és a rutinos Captain nyergében Reisz Panna szintén egy hibaponttal, valamint Hollé Sára Dzsangóval két-két verőhibát vétve teljesített. Csapatunk így három hibapont hátránnyal, itt is a negyedik helyezést érte el.

Fiatal lovas kategóriában, a 145 cm-es Nemzetek Díjában ötödik helyen zártunk. Csapatunkban Mráz Tamás Bascoval az első fordulóban nyolc hibaponttal, a második fordulóban öt hibaponttal lovagolt, Bagyánszky Gabriella Cesanne nyergében egyetlen hibaponttal ért célba a második fordulóban. Burucs Barna Sir Winston C-vel és Vándor Zsófia Quintussal ezen a napon nem tudtak hozzátenni a csapat teljesítményéhez.

Az ifj. Kövy András szövetségi kapitány által vezetett magyar válogatott mindhárom korosztályban a középmezőnyben végzett a házigazda osztrák, cseh, lengyel vagy a holland válogatottak előtt.

2015.05.26. Forrás: Dijugratoszakag.hu
Frissítve: 2022.08.06.
Fotók: Canva

Patkolókovácsok újra az iskolapadban

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szárnyai alatt, a Szent-István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar és a Magyar Patkolókovácsok Egyesülete koordinálásával indult patkolókovács-mester vizsgafelkészítő tanfolyam. Már első oktatási napjaikon is túl vannak a leendő patkolókovács-mesterek.

A leendő mestereket mindjárt a mély vízbe dobták: az üllői Lógyógyászati Tanszék és Klinikán Dr. Gerics Balázs előadásában a ló anatómiájával ismerkedtek a “nebulók”, név szerint:

  • Barsi Zoltán
  • Dezső Gergely
  • Dudás Ferenc
  • Eőry Zsolt
  • Hegedűs Tibor
  • Horváth István
  • Kajsza Béla
  • Luigics Gábor
  • Ormándi Zsolt
  • Pródán Norbert

Dr. Gerics Balázs még preparált szerveket is vitt az órára, hogy kellőképpen gyakorlatias legyen az oktatás. A kétnapos anatómia-blokk zárásaként a résztvevők egy teljes ló boncolását nézhették végig.

Hogy miért ennyire fontos, hogy a patkolókovácsok tisztában legyenek a ló általános anatómiájával? Egyrészt megkönnyíti az állatorvosokkal való közös munkát, másrészt mint leendő patkolókovács mesterektől, elvárható, hogy magas szintű ismeretekkel rendelkezzenek minden téren. Emellett arról sem feledkezhetünk meg, hogy a patkolókovács az a szakember, aki 6-8 hetente találkozik négylábú klienseivel, míg az állatorvosok a szokásos vakcinázásokon kívül csak akkor, ha valamilyen egészségügyi problémája van az állatnak. A patkolókovácsoknak ezért kiemelt szerepük van a lovak egészségvédelmében. Ennek pedig a lóanatómia az alapja.

A patkolókovács-mester vizsgafelkészítő tanfolyam hossza 300 óra 3 félévre elosztva, gyakorlatorientált módon. Az előadók a hazai oktatógárda mellett elismert nemzetközi oktatókovácsok, állatorvosok és más elismert szakemberek lesznek.

A képzést lezáró vizsga írásbeli, szóbeli és gyakorlati részből áll össze. A sikeres vizsgázók mesterlevelet és mesterigazolványt kapnak, illetve a jövőben ők lesznek jogosultak a patkolókovács tanulók oktatására, képzésére.

2015.05.25. Forrás: Magyar Parkolókovácsok Egyesülete
Frissítve: 2022.07.23.
Fotók: Magyar Patkolókovácsok Egyesülete, Canva

Sivatagi futam – lóverseny Ománban

Beutazni a világot, távoli egzotikus országokban nyeregbe szállni, ismeretlen lovakat kipróbálni és velük száguldani a célvonal felé, majd élvezni a nézők ünneplését. Vannak lovasok, akik számára ez nem csak álom. A női arablovas világbajnokság résztvevői számára ez valóság. Vonczem Gabriella írása:

Talán nem tévedek nagyot, amikor azt feltételezem, hogy nem sok magyar lovas járt Ománban lovagolni. Abban pedig teljesen biztos vagyok, hogy a magyar lóverseny képviselői közül én lehettem az első, aki nyeregbe szállhatott ebben az országban galopp versenyben.

Minderre H. H. Sheikha Fatima Bint Mubarak Ladies World Championchip, női arablovas világbajnokság keretein belül nyílt lehetőségem.

A sorozat 2011-ben indult abból a célból, hogy népszerűsítse az arab telivéreket, valamint a női sportolókat. Az elnevezését az Egyesült Arab Emirátusok államalapítójának harmadik és egyben legfontosabb feleségéről, HH Sheikha Fatima bint Mubarakról, a női egyenjogúság arab nagykövetéről kapta. A verseny az első évben még csak egy hollandiai futamból, majd egy évvel később tíz, 2014-től pedig már 14 futamból áll, amelyeket négy földrészen rendeznek január közepétől kezdve november elejéig.

Az állomások 2015-ben a következőek: Muscat – Omán, Melbourne – Ausztrália, St. Moritz – Svájc, Houston – USA, Manama – Bahrein, Casa Anfa – Marokkó, Toulouse – Franciaország, Lingfield – Anglia, Varsó – Lengyelország, Stockholm – Svédország, Duindigt – Hollandia, Pleasanton – USA, Ostende – Belgium, valamint Abu Dhabi.

A magyar női lovasok 2013-ban csatlakoztak először a sorozathoz, ami óriási lehetőséget jelent a számukra. Amellett, hogy bekapcsolódhatunk a nemzetközi lóversenyéletbe, olyan országokba és pályákra juthatunk el, ahova különben nem lenne esélyünk. A versenyek során minden magyar lovas új helyzetekbe kerül, új szokásokat ismerhet meg, illetve olyan ismeretségekre, barátságokra, kapcsolatokra tehet szert, amelyek akár az egész életüket végigkísérhetik, segíthetik. Tavaly összesen 28 ország női lovasai vettek részt a versenyeken.

A sorozat tehát már 2012 óta évek óta január közepén kezdődik Ománban. Az Arab-öbölben fekvő szultánság háromszor akkora, mint Magyarország és Jemennel, Szaúd-Arábiával, az Egyesült Arab Emirátusokkal, valamint legnagyobbrészt az Arab-tengerrel határos. Lakosainak a száma megközelíti a négymillió főt. Nem meglepő módon elsősorban a kőolajkincsének köszönheti az elmúlt években tapasztalt látványos gazdasági fejlődését.

A lovasokat a Royal Cavalry, a Királyi Lovasság látja minden évben vendégül, amelynek a telephelyén a lovas hagyományok őrzésén kívül a legkülönbözőbb lovassportokat is űzik, lovasoktatást tartanak gyerekeknek és felkészítik a versenylovakat is.

Nekik köszönhetően egy lovas témájú kiállítást is meglátogathattunk, valamint egy kicsit betekinthettünk az ománi hagyományokba is, és Muscat, a főváros tradicionális kézműves termékeket felvonultató piacára is eljutottunk.

Tavaly a versenyt a fővárostól mintegy 20-30 perces autóútra lévő Barkában, az Al Felaij Teve- és Lóversenypályán, a köves, homokos sivatag közepén tartották. Január közepén éppen a pálya kilencedik versenyszezonjának a félidejénél, azaz a 18 versenynapból a kilencediknél jártak. A napi programon nyolc – hat arab és kettő angol telivér – futam szerepelt. A pálya 1650 méteres homok volt, amelyen nagyon kellemesen lehetett versenyezni. Azóta ezt a pályát kizárólag a hatalmas népszerűségnek örvendő teveversenyekre használják, így ebben az évben egy teljesen új helyszínen szálltunk nyeregbe. Az Al Rahba nevű, a sivatag szélén kialakított, mintegy 2400 méter kerületű, homokfelületű pályán a 30.000 eurós összdíjazású futamban ismét 1600 méterre lovagolt a tíz különböző ország lovasa.

Idén végül az ötödik helyen végeztem. Azóta tovább folytatódott a sorozat újabb magyar résztvevőkkel. A következő állomás Lengyelország május 31-én, ahol ismét szurkolhatunk egy magyar lovasnak, ezúttal Bihari Alexandrának.

2015.05.25. Vonczem Gabriella

FKV: Védd a lovadat – véded a többi lovat is

Hogyan előzhető meg a fertőző kevésvérűség? Mit is takar pontosan a karantén? Veszélyben vannak a lovaink? Biztonságos lovas rendezvényekre járni? A NÉBIH szakembereit kérdeztük.

Az elmúlt két hónapban a korábban megszokotthoz képest jelentősen megemelkedett a lovak kötelező fertőző kevésvérűség és takonykór ellenőrző vizsgálatra beküldött mintáinak száma, így a vizsgálatok a megszokottnál több fertőzöttségre gyanús pozitív mintát jeleztek. Fertőző kevésvérűség gyanúja miatt jelenleg 10 településen állnak forgalmi korlátozás alatt lovak, amíg a betegséget további vizsgálatokkal meg nem lehet erősíteni, vagy ki nem lehet zárni.

Forgalmi korlátozás, avagy karantén

Ahol a fertőzés forrása egyelőre ismeretlen, és a fertőzöttségre gyanús állatokat együtt tartották már az eredmények megérkezése előtt is az állományom többi tagjával, az ilyenkor szokásos, jogszabályban leírt eljárásrend szerint az egész állomány forgalmi korlátozás alá kerül és az összes lótól vért vesznek, amíg a betegséget megnyugtatóan megerősíteni vagy kizárni nem lehet. Ilyen esetekben járványügyi nyomozás is folyik, hogy fel lehessen deríteni a fertőzés forrását.

Az állatok rovarriasztó szerekkel történő kezelése és a rovarok gyérítése minden ilyen esetben előírás (41/1997 FM rendelet). Az állatok nem szállíthatók el a tartási helyükről illetve az adott helyre más ló, szamár, vagy öszvér nem vihető be. Az állományban fokozott rovarirtást és -riasztást kell végezni a karantén ideje alatt. A hatóság a megfelelő időközönként ellenőrzi az intézkedések betartását.

Ezekben az állományokban a személyi forgalom korlátozását nem írja elő a vonatkozó jogszabály. Állategészségügyi beavatkozás a fertőzöttségre gyanús lovakon csak az illetékes járási főállatorvos engedélyével végezhető, de a velük együtt tartott lovakon végzett beavatkozásokról is tájékoztatni kell őt.

Az állatok mozgatása állatvédelmi okokból az adott tartási hely területén megengedett (karámozás, fedeles lovarda használata stb.) fokozott rovarriasztás mellett, de a tartási hely területét az állatok nem hagyhatják el, terepre nem mehetnek.  A lovarda területén belül az állatok mozgatása természetesen az állat járványügyi státuszának figyelembevételével történhet. A zárlat alá vont tartási helyek bejáratán hatósági jelzés nincs.

Hogyan tovább?

A NÉBIH ÁÁI a fenti esetek miatt szigorítani kíván az ellenőrző vizsgálatok rendjén, ezért a fertőzött állatok tartási helye körül 3 km sugarú körben kötelezővé teszik állami költségen az összes ló, szamár, öszvér vizsgálatát.

A hatóság azonban ezúttal is felhívja a figyelmet arra, hogy a lótartók jogszabálykövető magatartása elengedhetetlen ahhoz, hogy Magyarország meg tudja őrizni a kedvező járványügyi státuszát – illetve hogy minél kevesebb ló essen áldozatul ennek a betegségnek.

Mennyire biztonságosak a lovas rendezvények? 

A járványügyi helyzet nem rosszabb, mint az elmúlt években. Az új esetek felderítése nem a járványveszély növekedésének következménye, hanem a megnövekedett mintaszámoknak köszönhetően újabb fertőzöttségre gyanús lovakat szűrtek ki a klinikai tüneteket nem mutató, egészségesnek tűnő állatok közül.

A nagyobb veszélyt azok a lovak jelentik, melyek érintkezésbe kerülnek más olyan lovakkal, amelyek tulajdonosai a kötelező szűrés elvégeztetését elmulasztották.

Legálisan szervezett lovas rendezvényen csak egy évnél nem régebbi fertőző kevésvérűségre negatív szűrővizsgálati eredménnyel és azonosító okmányokkal rendelkező ló vehet részt. A rendezvények vonatkozásában nem szükséges szigorítani. Az intézkedéseket az alapvető 41/1997. FM rendeletben meghatározott intézkedések szerint az illetékes hatóságot értesíteni kell a rendezvényről, hogy a hatóság az előírt ellenőrzéseket el tudja végezni. A rendezvények a hatóság felügyelete alatt zajlanak.

A megelőzés közös érdek

“Továbbra is kérjük a lótartók segítségét abban, hogy az előző két hónapban megfigyelhető javuló vizsgálati fegyelmet fenntarthassuk és felderíthessük a potenciális fertőzési forrást jelentő állatokat az egészségesek között” – kérik a NÉBIH szakemberei. Tehát:

  • Hívd fel a többi lótartó figyelmét is a vizsgálatok fontosságára.
  • Ha lovardatulajdonos, lovardavezető vagy, követeld meg a lovardádban tartott állatok szűrését.
  • Ne tartsd olyan helyen a lovadat, ahol a több állat szűrése nincs rendszeresen elvégezve.
  • Fokozottan ügyelj a rovarok irtására és távoltartására.
  • Ha tudomásod van olyan lótartóról, vagy lovardáról, ahol nem tartják be a törvényi előírást és nincs elvégeztetve a lovak kötelező vérvizsgálata, azt jelentsd a területileg illetékes járási hivatalnak illetve a helyi jegyzőnek.

Ha ezt a néhány pontot betartod, nem csak a saját, de mások lovait is véded.

Az elmúlt két hónapban az üllői Lógyógyászati Tanszék és Klinikán elaltatott, fertőző kevésvérűséggel fertőzött ló esete nyomán felderített további fertőzött lovak esete a lótartók, az állatorvosok és a hatóság figyelmét is felhívta arra, hogy a betegség elleni védekezést a korábbinál sokkal komolyabban kell venni, mert ellenkező esetben nagyon sok ló élete kerülhet veszélybe.

2015.05.24. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.07.23.
Fotó: Canva

FKV: A veszélyeztetett területeken állami költségen szűrik a lovakat

A NÉBIH arról tájékoztatta a Magyar Lovassport Szövetséget, hogy a fertőzöttségre gyanús lovak tartási helye körül 3 kilométeres sugarú körben állami költségen elvégzik az összes ló, szamár és öszvér fertőző kevésvérűség szűrését. A lótartók együttműködésével ismét sikerülhet mentesíteni az országot a betegségtől – írják.

A NÉBIH közleményében kitér a fertőző kevésvérűség tüneteire, terjedésére, veszélyeire, illetve arra, hogy mivel a lótartók az utóbbi hónapok eseményeinek hatására a korábbi években megszokottnál több vizsgálatot végeztettek, a szokásosnál több fertőzöttségre gyanús lovat szűrtek ki az egészséges állatok közül.

A tájékoztatás így folytatódik:

„Az Állategészségügyi Szolgálat a fenti esetek miatt szigorítani kívánja a járványügyi nyomozáshoz kapcsolódó ellenőrző vizsgálatok rendjét. Ennek értelmében a fertőzöttségre gyanús állatok tartási helye körül 3 km sugarú körben kötelező lesz állami költségen elvégezni az összes fogékony állat vizsgálatát .

Emellett elengedhetetlen az állattartók jogszabálykövető magatartása ahhoz, hogy Magyarország meg tudja őrizni a kedvező járványügyi státuszát. A monitoring vizsgálatok mellett elengedhetetlen a lóverseny vagy lósport rendezvény előírásoknak megfelelő engedélyeztetése a rendezvény helye szerinti területileg illetékes kormányhivatalnál, valamint, hogy a rendezvényen csak a jogszabályoknak mindenben megfelelő lovak vegyenek részt.

Emellett továbbra sem javasoljuk a magyar lovak lábon történő szállítását, mozgatását Románia területén. A lovastúrához csatlakozó, ismeretlen állat-egészségügyi hátterű állatok kifejezett veszélyt jelentenek a magyar lovak egészségére. A fertőződés sokszor csak hónapokkal később mutatható ki, amikor már az állatok a saját tartási helyükön tovább is adhatták társaiknak a végzetes kórokozót.

A lótartók, a lovasok, valamint a sajtó, az elmúlt időszak fertőző kevésvérűség megbetegedési esetei miatt tapasztalható fokozott figyelmére, a kapcsolódó vizsgálatok iránti megnövekedett állattartói érdeklődés, amit célszerű lenne tovább fokozni!

A vérvizsgálatok alapvető feltétele az érintett állatok jogszabály szerinti egyedi jelölése is. A megbetegedések sajtóvisszhangja nem csak a vérvizsgálatok számának növekedését vonhatja maga után, hanem a korábbi figyelemfelhívások, kampányok ellenére azonosítatlan lovak mikrochip-es jelölésének és útlevéligénylésének megnövekedett igényét is, ami szintén közös érdekünk.

Az elmúlt hónapok történései felhívják a figyelmet arra is, hogy a szűrővizsgálatok és a lovak azonosítása nem csak a versenysportban résztvevők érdeke, hanem a hobbilovasok is csak a felelős állattartás szabályainak betartásával védhetik meg állataikat a betegségtől.

Ha a lovasok megkövetelik maguktól és egymástól is a szabályok betartását, az nagyban segíti a hatóság munkáját is, hogy az azonosítatlan és/vagy a kötelező szűrővizsgálatokon át nem esett állatok felderítése megtörténjen. Amennyiben a lótartók a jó gazda gondosságával betartják a szabályokat, ismét sikerülhet mentesíteni az országot a fertőző kevésvérűségtől.”

2015.05.22. Szerk.: Magyar Dorottya
Frissítve: 2022.07.23.
Forrás:Magyar Lovassport Szövetség
Fotó: Canva

Fertőző kevésvérűség: 11 településen vannak zárlat alatt a lovak

Engedve a lótartók kérésének, a NÉBIH közzétette, hol állnak fertőző kevésvérűség miatt forgalmi korlátozás alatt lovak. Íme a NÉBIH május 28-án megjelentetett listája:

I. Jelenleg az alábbi településeken állnak forgalmi korlátozás alatt fertőző kevésvérűség fertőzöttség gyanúja miatt lovak:
  • Fertőzöttségre gyanús, a beteg lóval kontaktaktusban álló lovak tartási helyei:
    • Üllőről hazaszállított:
      • egy pozitív eredményű vérvétel:
        • Felsőlajos 6055 Közös tanya 178. (Bács-Kiskun megye),
        • Piliscsév 2519 Pincék alatti dűlő 07/18 hrsz. (Komárom-Esztergom megye),
        • Hajdúszoboszló 4200 0323/3 hrsz. (Hajdú-Bihar megye)
      • negatív eredményű vérvételek:
        • Ravazd 9091 Erdész út 1. 012/6 hrsz (Győr-Moson-Sopron megye),
        • Alcsútdoboz 8087 Kastélykert 8. (Fejér megye)
    • A beteg lóval korábban együtt tartott, 4 negatív eredmény:
      • Vöröstó 8291 Fő utca 10. (Veszprém megye)
  • Fertőzöttségre gyanús, az előírt ellenőrző vizsgálat során pozitív eredményt mutató lovak tartási helyei:
    • Fót:
      • 2151 Erdészház parcella 59/10 hrsz.
      • Fóti kontakt tartási helyek: 059/13, 059/33 059/23, 059/4, 059/32, 059/1, 59/18, 59/19 hrsz (Pest megye)
    • Berhida:
      • Berhida kontakt tartási hely: 8181 Bartók Béla u. 6. (Veszprém megye)
      • Berhida kontakt tartási hely: 8181 Jókai u. 16. (Veszprém megye)
    • Vilonya, 8194 Hétvezér u. 1/b.(Veszprém megye),
    • Tiszavasvári 4440 Deák F. út 2. (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
  •  Fertőzött, az előírt ellenőrző vizsgálat során pozitív eredményt mutató lovak tartási helyei:
    • Olaszfalu:
      • Csokonai Vitéz M. u. 26. (Veszprém megye)
      • Olaszfalu kontakt tartási hely: Csokonai Vitéz M. u. 36. (Veszprém megye)
II. Egyéb tartási helyek:
  • A beteg lóval kontaktaktusba kerülő, de az Üllői Lóklinikára visszaszállított ló tartási helye:
    • Ráckeve (Pest megye)
  • A beteg lóval kontaktaktusba nem kerülő, de az Üllői Lóklinikán megfordult lovak tartási helyei:
    • Máriakálnok (Győr-Moson-Sopron megye),
    • Mezőszilas (Fejér megye),
    • Dunakeszi (Pest megye),
    • Isaszeg (Pest megye),
    • Törökbálint (Pest megye),
    • Sándorfalva (Csongrád megye),
    • Dabas (Pest megye),
    • Mezőhegyes (Békés megye),
    • Budapest.

A NÉBIH térképe az érintett tartási helyekről >>

2015.05.28. Forrás: NÉBIH
Frissítve: 2022.07.23.
Fotó: Canva

Bábolnai arabokon vonultak a Ludovika huszárai

A  Ludovika Fesztiválon megalakult a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület Ludovika Huszár Díszszakasz Szakosztálya.

A Díszszakasz Alapító oklevelének értelmében a Díszszakasz egyik céljahogy a ludovikás lovas és katonai hagyományokat elkötelezetten ápolja. A Díszszakasz a budapesti 1. Honvéd Huszárezred 1914-ben rendszeresített egyenruháját és fegyverzetét viseli, zászlaja a Ludovika 1901. május 8-as zászlajának másolata mint emlékzászló. Az egység parancsnoka Dr. Horváth Tibor ezredes.

A Ludovika Fesztiválon a Bábolna Nemzeti Ménesbirtoknak köszönhetően shagya arab lovakon vonulhattak fel a Díszszakasz tagjai az ünnepségen.

2015.05.21. Forrás:uni-nke.hu
Frissítve: 2023.03.20.

Sorsára hagyták a pónit

Ismeretlenek kedden kora reggel kiraktak egy pónit utánfutójukból Pécs egyik utcájában, majd elhajtottak. Az egyik lakó répával csalogatta be az állatot saját udvarába, majd értesítette az állatvédőket.

A sorsára hagyott póninak egyelőre még nem adnak nevet újdonsült gondozói,
mert reménykednek, hogy előkerül az eredeti gazdája

A sorsára hagyott pónit a Misina Állatvédő Egyesület vette gondozásába. A patást állatorvos megvizsgálta, de egyedi jelölést nem talált, így tulajdonosát nem sikerült azonosítani. Ha nem sikerül megtalálni a gazdáját, feltehetően örökbe adják.

A Misina Állatvédő Egyesület feljelentést tett a rendőrségen, mivel az állat elhagyása bűncselekménynek minősül.

Mégsem talált a talált póni?

Már megtalálásának másnapján meglepő fordulatot vett a “sorsára hagyott” póni ügye, kiderült, hogy a megtalálóé volt az állat.

A póni “megtalálója” szerda reggel új történettel állt elő, valószínűleg azért, mert valószínűleg az ügyben a rendőrség is nyomozni kezdett. Elmondta, hogy szó sem volt megtalálásról. A lovat ő vette egy Siklós melletti településen. Úgy tudta, hogy a póni kézhez szoktatott, szelíd állat, ám a három éves csődör annyira mégsem volt békés, így szeretett volna megszabadulni tőle. Egy szomszédja találta ki az elhagyott ló történetét, ami a nőnek megtetszett, s ezzel a sztorival kereste meg az állatvédőket.

2015.05.21. Forrás: BAMA.hu

 

2015.05.20. Forrás: Hír24
Fotó: Farkas Tamás, Misina Állatvédő Egyesület
Frissítve: 2022.07.23.

A Horse Trans Cargo új lószállító kamionja már a harmadik útján szeli a kilométereket

Folyamatos megújulás a Horse Trans Cargonál

Előző hónapban beszámoltunk új pótkocsis szerelvényünk átvételéről és üzembe helyezéséről. A kamion azóta már harmadik útját teljesíti, főként spanyolországi megbízásainkat teljesíti.

A 2015-ös évben még két másik autónk is megújul, melyből az egyik 12 lovas kamionunk már el is készült május közepére. Cégünk folyamatosan nagy hangsúly fektet arra, hogy kamionjainkon mind a lovakat befogadó belső tér legyen mindig komfortos, tiszta és sérülésmentes, mind műszakilag legyenek maximálisan rendben, hogy a lovak szállítása közben minél kisebb eséllyel fordulhasson elő sérülés vagy kamion meghibásodás.

Ezen vezérelvünket követve készültünk el május közepére legújabb lószállítónk átépítésével és forgalomba helyezésével. Egy 6 éves MAN TGX XXL alvázú, 12 ló befogadására képes kamionunkat újítottuk meg úgy, hogy a még kifogástalan állapotban lévő dobozt áthelyeztük egy 0 km-es, új MAN TGX XXL alvázra. Az összeépítéssel, festéssel, matricázással, műszaki felszereléssel és hivatali eljárással is sikerült végeznünk, így ez a legújabb kamionunk is munkára készen áll.

Bízunk benne, hogy ezzel mind ügyfeleink, mind az általunk szállított lovak megelégedését kivívhatjuk.

Elérhetőségek:
Horse Trans Cargo Kft.
4287 Vámospércs, Móricz Zs. u. 29.
Telefon: +36 20 935-7375
Fax/üzenet: +36 52 211-005
www.horsetrans.hu 
E-mail: info@horsetrans.hu

2015.05.20. Berecz Enikő, Horse Trans Cargo

 

Hiba bejelentés