Kezdőlap Blog Oldal 363

Válogatás a hagyományos magyar lófajták kedvelőinek

Nem kell messzire menned, ha jó lovat szeretnél. Akár versenyzésre, tenyésztésre vagy csak kedvtelésre keresel hátast, a hagyományos magyar fajták lovaiban nem fogsz csaLÓdni. Nézzük sorban, a legígéretesebb eladó gidrán, lipicai, kisbéri félvér, nóniusz, furioso és hucul lovakat.

A sokoldalú gidrán

Elsősorban katonai hátaslónak tenyésztették ki Mezőhegyesen. Veszélyeztetett fajta, az egész világon kevesebb mint 200 egyede van. Egyedei csak sárgák lehetnek.

Ha te is beleszerettél ezekbe a csodálatos sárgákba, nézz körül a gazdát kereső Gidránok között >>

Az elegáns lipicai

Fogatban, vagy a díjlovagló négyszögben – a lipicait akár száz másik ló között is felismeri minden lókedvelő. Bár a szlovéniai Lipicán alakult ki, a fajta teljes joggal került be kiemelt genetikai értékkel bíró hagyományos magyar lófajtáink közé.

Ha neked is megtetszettek ezek a gyönyörű szürkék, nézz körül a gazdát kereső Lipicai lovak között >>

A magyar lovasok kedvence: a kisbéri

2013 végén végzett közvélemény-kutatásunkból kiderült, hogy a legnépszerűbb magyar lófajta a kisbéri félvér. A rendszeresen lovagló és versenyző aktív lovasok abszolút kedvence vitathatatlanul ez a lófajta.

Ha te is a kisbériekkel szemezel, nézz körül a gazdát kereső Kisbéri félvérek között >>

Nóniusz – a magyarok Fekete Szépsége

A nóniusz általában fekete lóként él emlékeztetünkben, pedig lehet pej, vagy sötétpej is. Szín ide, vagy oda, a nóniusz a magyarok harmadik legnépszerűbb lófajtája.

Ha neked is egy Fekete Szépségre fáj a szíved, nézz körül a gazdát kereső Nóniuszok között >>

A déli szél hazai hírnöke: a shagya arab

A fajta nevét az alapító mén nevéből kapta. Shagya, a 160 cm-es szürke mén 1836-ban Szíriából érkezett Bábolnára, és vele kezdődött meg a fajta története.

Ha a mediterrán típusok szerelmese vagy, nézz körül a gazdát kereső Shagya arabok között >>

A furioso ideális hobbiló

A furioso gyerekbarát, emberbarát, szeretni való, jó fejű, jó munkakészségű, együttműködő ló. “A pici gyerekektől kezdve a felnőttekig mindenkinek jó szívvel ajánlhatom őket” – mondja a fajta egyik tenyésztője, Fekete Balázs.

Ha számodra is egy ilyen társ lenne a legideálisabb, nézz körül a gazdát kereső Furioso-north starok között >>

Igénytelen, gazdaságos és sokoldalú: a hucul

Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvend a hucul, ez a kicsi, energikus és sokoldalú ló. A huculok képességeiket évről-évre a Huculösvény során mérik össze. A verseny egy extrém nehézségű hegyi terepet modellez, épített vagy a természetes hegyek és vizek alkotta különböző akadályokkal.

Ha te is a kislovakat pártolod, nézz körül a gazdát kereső Huculok között >>

2016.02.16.
Frissítve: 2022.07.25.
Fotók: Canva

Túlélőkalauz kezdő lovasoknak – 23 pontban

Van az a bizonyos Murphy, akinek a törvényei még a lovasokat sem kímélik. 23 aranyat érő okosságot osztunk meg most Veled, hogy elkerülhesd a legnagyobb lovas bakikat, kínos pillanatokat és baleseteket.

1.) A lónak mindig igaza van. A probléma csak az, hogy ezt főleg utólag érzed, amikor rájössz, hallgatnod kellett volna rá, hiszen látványosan tiltakozott:

  • a hideg tóban vagy patakban gázolás,
  • lószállítóra felszállás,
  • farönk átugrása
  • a hátán végrehajtani kívánt trükkök

ellen.

2.) Ha azon töprengsz, hogy bezártad-e a karámkaput, szinte biztos, hogy nyitva felejtetted. Sőt, az is lehet, hogy mire visszaérsz a karámhoz, a lovaid már illedelmesen bezárták helyetted. Természetesen kívülről..

3.) Ami elromolhat, az el is romlik – ha versenyen vagy, akkor biztosan:

  • “Kicsit mintha sántítana, de nyugi, nem lesz gond.”
  • “Nem tudtam teljesen meghúzni a hevedert, de talán így is jó lesz.”
  • “A lószállító sofőrje dugóba keveredett, de ne aggódj, biztosan ideér időben.”
  • “Otthon felejtettem az ínvédőket, de úgysincs is rájuk szükség.”
  • “Nem hoztam esőkabátot, de úgysem fog esni.”

4.) Ha óvatlan vagy, amikor a lovad úgy dönt, hogy menet közben hirtelen leteszi a fejét, könnyen a lábai alá kerülhetsz.

5.) Lómosás, vagy vizes ló = porban, sárban hempergésMindig ez a képlet, hiába is reménykedsz, hogy esetleg a lovad most az egyszer türelmesen vár, míg megszárad, vagy egész egyszerűen inkább legelészik, mint hempereg. A ló egészen egyszerűen nem így működik.

6.) Minél több ember figyeli ahogy lovagolsz, annál kínosabb lesz ha hibázol. És annál vaLÓszínűbb, hogy lovad olyan cifra mozdulatokkal kápráztatja el a nagyérdeműt, hogy az arról készült fotókon még évekig lehet majd nevetni, sőt, körbejárják az internetet is.

7.) Semmilyen körülmények között ne lógj sokáig a lovad nyakán. Hacsak nem akarsz repülni.

8.) Ha hosszú kilométereket gyalogolsz a legelőig, hogy becserkészhesd lovadat, számíts arra, hogy koszos leszel. És arra is, hogy még kétszer ennyi futás vár rád, ha a kiszemelt lóállat esetleg úgy dönt, hogy ma nincs kedve veled lógni. Úgy fog dönteni, hidd el.

9.) Ne panaszkodj, ha edzésen elhangzik a parancs: “Kengyelből! Könnyű ügetés kengyel nélkül!” A kengyel nélküli lovaglás kezdőként még a legnagyobb ellenséged, de később még hálás leszel érte az edződnek.

10.) “Nem volt rossz” – ha ezt hallod a lovardában az nem azt jelenti, hogy ügyes voltál, csupán azt, hogy valaki kedves hozzád.

11.) Ha a lovad előtt állsz, amikor beengeded a karámba, akkor bizony csúnyán pofára fogsz esni.

12.) Amikor egy ideges lóval lovagolsz rá egy akadályra, számíts rá, hogy minden tudásodra szükséged lesz ahhoz, hogy épségben abszolváljátok az ugrást. Egy biztos, az edzés utáni este nem gyötör majd álmatlanság.

13.) A lovardában a leghasznosabb és legfontosabb eszköz a bálamadzag. Mindig legyen kéznél, hiszen helyettesíthetd vele a nadrágszíjadat, a ló farkát, javíthatsz vele karámot és készíthetsz belőle kötőféket is.

14.) Soha ne kérdőjelezd meg az edződ tudását. Két okból:

  1. Ő a lovaglás istene.
  2. Nagyon rosszul jársz, ha megneszeli, hogy kételkedsz benne.

15.) A ló, akit irányítani próbálsz, kb. 600 kilogramm. Ha szeretné, könnyű szerrel kilapíthatna Téged egy másodperc alatt. Tiszteld hát.

16.) A lovaglás sport, amikor lovagolsz, akkor Te egy 600 kilós lóval dolgozol együtt, mindeközben mások sport közben legfeljebb egy élettelen tárgyat kergetnek, vagy azzal dobálóznak. Te vagy a menőbb!

17.) Nem mindegy, hogy jól szórakozol, vagy hülyeséget csinálsz. Ha például lóval úszkálsz egy tóban az jó móka, de ha kimész vele egy kellemesen homokos részre és még mindig rajta ülsz – na az már őrültség.

18.) Van fejed, csinos kis arcod, szép fogaid. Ugye, szeretnéd őket sokáig megtartani? Akkor viselj kobakot! Sőt, jó szívvel ajánljuk mellé a gerincvédőt is.

19.) Alapszabály: ne próbálj meg viccelődni azon, ha valaki hajhálót visel. Ha mégis: legyen rajtad kobak, gerincvédő és futócipő.

20.) Mosd meg lovad zabláját lovaglás után. A fogkefédet is leöblíted, ugye?

21.) Mindig a ló az első! Teljesen mindegy, hogy ma még nem ettél, ittál, aludtál vagy épp nem vagy megfelelően öltözve: mindig lovad igényei az elsők, nincs kifogás!

22.) A jutalomfalat egy olyan varázspálca, amit ha néhányszor elhúzol lovad orra előtt, egycsapásra jobban fog kedvelni téged. Nem csak a szeretet elnyerésében, de figyelemelterelésben, motivációban és gyógyszercsempészetben is verhetetlen. Viszont ha túl gyakran használod, akkor rosszul is elsülhet a dolog.

23.) A csúcson kell abbahagyni: Amikor minden rendben megy, állj meg, mert ha tovább dolgozol, el fogod szúrni. Ez a gondolat biztosan ismerős: “nagyon ügyesen megy ma, szépen dolgozik…ezt a feladatot még egyszer végrehajtjuk, és mára be is fejeztük az edzést…”. Ne engedj a hamis csábításnak.

2016.02.16. Horváth Annamari, Lovasok.hu
Forrás: Show Circuit
Fotók: Canva
Frissítve: 2022.07.25.

Magyar díjugrató sikerek a nagyvilágból

Kaposvár, Braunschweig, Wellington és Opglabbeek – a magyar díjugratók ezúttal sem tétlenkedtek, ki idehaza, ki Európa más pontjain versenyzett, de olyan lovas is volt, aki Floridában aratott sikert. Lássuk a részleteket:

Hugyecz Mariann és Chacco-Boy – Fotó: Hajdú Krisztina

Czékus verhetetlen volt Kaposváron

Nagyszerű versenyt hozott az év első A/3*-os versenyszáma. A Kaposváron megrendezett országos minősítő versenyen vasárnap kora délután harminckét páros állt starthoz Erdélyi Magdolna 15 erőkifejtésből álló, 140 cm-es versenyszámában.

Nyolc lovas tudott hiba nélkül lovagolni az alappályán, az összevetésben azonban már csak ketten nem hibáztak. Ugyanúgy, mint két héttel korábban, a verseny legmagasabb számát ezúttal is Czékus Zoltán nyerte Kronosz nyergében.

Második helyen Horváth Balázs végzett Hannibállal, míg harmadik lett a leggyorsabb időt elérő négy hibapontos Varga Balázs Jlo-val.

Hugyecz Mariann ismét negyedik lett

Rosendaali nagyszerű szereplése után Hugyecz Mariann a braunschweigeri CSI**** 150 cm-es championát versenyszámában lovagolt pályára. Mariann és Chacco-Boy itt két pálya alapján egy hibaponttal a negyedik helyen végzett.

A győzelmet a jelenlegi világelső lovas, a német Christian Ahlmann szerezte meg Colorit nevű lovával.

Matisz Dávid hibátlanja Floridában

A floridai Wellingtonban zajló két hónapos versenysorozat szép sikert hozott a huszonkilenc éves, több éve az amerikai kontinensen lovagló Matisz Dávidnak.

A 35.000 dollár összdíjazású, 145 cm-es, hiba-idős versenyszámot hibátlanul teljesítette, így a hetvenkét indulót felsorakoztató mezőnyben a tizenhatodik helyen zárt szürke Charles Pinckney Windsor Z nevű lovával. A magyar díjugrató olyan világnagyságokat előzött meg, mint az ír Cian O’Connor, a holland Harrie Smolders, a brit Nick Skelton, a svájci Beat Mandli, és az amerikai McLain Ward és Laura Kraut.

Krucsó Balázs Belgiumban

A belgiumi Opglabbeekben rendezett CSI**, 145 cm-es Nagydíjában az alappályán és az összevetésben is hibátlanul lovagolt Németországban élő válogatott lovasunk, Krucsó Balázs a 9 éves, Chacco-Blue apaságú Chamroival.

2016.02.15. Forrás: Díjugrató Szakág
Frissítve: 2022.08.11.
Fotók: Hajdú Krisztina; Canva

Red Bull – az ügetőn is szárnyakat ad

A sártenger több lónak is problémát okozott, de nagyrészt sikerült leküzdeni ezt az akadályt a Kincsem Park szombati ügetőnapján. Így tett Red Bull is, aki a Betolakodó Díjban szárnyra kapott, de Prudy-t sem zavarta a csúszós talaj, és favorithoz méltón nyerte meg a Tolnay László Emlékversenyt.

Favorithoz méltó győzelemmel nyert Prudy és Vito Sadl a hosszútávú Tolnay László Emlékversenyben, Philadelphia Márton Lajossal, valamint Őrangyal Csordás Emillel szerezték meg a dobogó fennmaradó két fokát.

Összefoglaló a 2016. február 13-i ügetőfutamokról:

1. futam – Bonviván Hendikep:

Mistral, Silver Lady, Repeta, Ileda Bi és Kazein sorrendben ügettek a lovak szinte az egész verseny alatt. Mire a tribün előtti egyenesbe értek, összerázódott a mezőny és szinte teljesen eltűntek a hátrányok. Az utolsó kanyarban Silver Lady felügetett Mistral mellé és Kazein is csatlakozott Repetához. Egyedül Ileda Bi kezdett lemaradni. Repeta a befutó elején hibázott pár lépést. Silver Lady könnyen nyerte a futamot, Mistral megőrizte a második helyet, Repeta és Kazein volt a további sorrend.

Vizsgálat után a versenyintézőség Repetát galoppozás miatt diszkvalifikálta, így a sorrend módosult.

Befutási sorrend: Silver Lady (2) – Mistral (1) – Kazein (5)
Győztes idő: 24,3

Öttusázó (6) a Versenyintézőség rendelkezésére nem indult

Silver Lady-nek még a sártenger sem jelentett akadályt a győzelemhez.

2. futam – Varázs Díj:

Többen is hibáztak a startnál, Uptown Boy M és Trónörökös kiesett a versenyből, míg Uppsala M versenyben maradt. Tarantino és Tomika kettőse ment el vezetni, majd Timur és Tommy Lee következtek. A túlsó oldalra fordulva Timur is hibázott és kiesett a versenyből. Tarantino egyedül maradt az élen, mögötte Tommy Lee és Tomika fej-fej mellett ügettek, Uppsala M pedig messze leszakadva zárta a sort. Tarantino-t Tommy Lee támadta még az utolsó 50 méteren is, de megverni nem tudta, Tomika lett a harmadik.

Befutási sorrend: Tarantino (8) – Tommy Lee (6) – Tomika (7)
Győztes idő: 25,3
Lejelentették: (2) Tiny Angel-t

3. futam – Betolakodó Díj:

Kentucky Girl, Red Bull, Riviéra Dream, Rise N Shine, Szilvás és Rustik Rozi sorrend alakult ki a start után. Az első egyenesben Rustik Rozi vállalta fel a második pozíciót és feljebb zárkózott. A túlsó oldalon Szilvás indult el és felment negyediknek, Rustik Rozi pedig visszacsúszott a mezőny végére. A befutóban Red Bull könnyedén megelőzte Kentucky Girl-t és magabiztosan nyerte a futamot, Rise N Shine ügetett fel másodiknak, majd Kentucky Girl és Szilvás volt a további sorrend.

Befutási sorrend: Red Bull (3) – Rise N Shine (6) – Kentucky Girl (1)
Győztes idő: 24,6

Red Bull a befutóban szárnyra kapott.

4. futam – Deer Dust Hendikep:

A repülőstartos indítást követően Alegria Dream, Rangos Meteor, Redwood Vita, Szökevény, Sámuel és Süni sorrend alakult ki. Alegria Dream folyamatosan növelte előnyét és nagyon könnyen, start-cél győzelemmel nyerte meg a futamot. Rangos Meteor-t ugyan erősen támadta a befutóban Redwood Vita, megverni nem tudta.

Befutási sorrend: Alegria Dream (6) – Rangos Meteor (5) – Redwood Vita (4)
Győztes idő: 20,6

5. futam – Tolnay László Emlékverseny:

Másodszorra sikerült az indítás. Philadelphia és Prudy vették a legjobb startot, de Lali Király is hihetetlenül gyorsan indított és a kanyarra érve mindenki mellett elügetett, így átvéve a vezetést. Lali Király mögött Prudy, Philadelphia, Őrangyal és Milli Nevi volt a sorrend. Mire Milli Nevinek sikerült utolérnie a többieket, azok gyorsítottak és távolodtak tőle. Prudy felment Lali Király mellé, Őrangyal pedig Philadelphia mellé. Prudy a befutóban távolodott Philadelphiától és megnyerte a futamot, Philadelphia, Őrangyal, Lali Király és Milli Nevi volt a további sorrend.

Befutási sorrend: Prudy (2) – Philadelphia (3) – Őrangyal (4)
Győztes idő: 21,4

Prudy a befutóban rákapcsolt és megnyerte a nap főfutamát.

6. futam – Amatőrverseny Hendikep:

Shark WF-nek sikerült legjobban a repülőstartos indítás, de Carpe Diem és Reménység is jól indult. Utóbbi felügetett a vezető ló mellé, Carpe Diem mögött pedig Noble Rose és Nemzetesúr párosa ügetett, valamint Raffaella SM volt még közel. Utrillo d’Amour-t diszkvalifikálták. A túlsó oldalon összetömörödött a mezőny. Shark WF-et négyen, öten is támadták a befutóban. Noble Rose volt rá a legveszélyesebb, de nem tudta megelőzni, Reménység végzett a harmadik helyen.

Befutási sorrend: Shark WF (1) – Noble Rose (2) – Reménység (4)
Győztes idő: 22,4

7. futam – Cinema Díj:

Sunny hibázgatott még a repülőstart előtt, de az indítás pillanatában már ügetett. Suzy a start után hibázott, Támogató pedig az első kanyarban, őt diszkvalifikálták is. Spartacus, Tarita Teriipia AT, Rivális-A, Sumi, Tündérrózsa és Sunny volt a sorrend. Sunny a túlsó oldalon megkezdte a zárkózást és felment Sumi mellé a negyedik, ötödik hely környékére. Tarita Teriipia AT a befutóban folyamatosan támadta a hűségesen védekező Spartacust, aki megnyerte a futamot. Tarita Teriipia AT és Rivális-A szerezték meg a helyezéseket.

Befutási sorrend: Spartacus (8) – Tarita Teriipia AT (6) – Rivális-A (5)
Lejelentették: (2) Sholty Viktort

8. futam – Uriember Hendikep:

Miklós rögtön a repülőstart után hibázott, így kiesett a versenyből. Jonatán ment el vezetni, mögötte Kincses, Lucky Boy és Medália ügettek, a mezőny végén O-Livia volt. A túlsó oldalon Kincses és Medália fáradni látszottak, Knock és Nyári Zápor viszont feljebb zárkóztak. Jonatán a befutóban tudott még gyorsítani, ezzel eltávolodott Lucky Boy-tól és könnyen nyerte a futamot, a harmadik helyet Knock szerezte meg végül.

Befutási sorrend: Jonatán (6) – Lucky Boy (5) – Knock (2)
Győztes idő: 22,7
Lejelentették: (4) Nebraskát és (7) Pipacsost

A következő ügető versenynap:

2016. február 20-án lesz a Kincsem Parkban, amikor az év első kiemelt versenyét futják, a Sennyey Géza Emlékversenyt.

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2016. február 20-án szombaton 14:00 órai kezdettel, aznapi kiemelt verseny: Sennyey Géza Emlékverseny
  • A belépés ingyenes
A versenyekről közvetít a 

2016.02.15.
Forrás: kincsempark.hu,
Fotók: Major Zsolt

Szív küldi lovas szívnek – Valentin napra

Bár tudjuk, hogy az év többi napján is kifejezed érzelmeidet szeretteid felé, a segítségünkkel most rátehetsz erre egy lapáttal. Szemezgess lovas képeslapjaink közül, töltsd le őket, üzeneteddel tedd egyedivé, majd küldd el lovas kedvesednek, hogy tudja, számíthat rád LÓban, LÓsszban.

A Valentin-nap arról szól, hogy akit szeretsz, ezen a napon különösen szeretettnek érezze magát. Mivel tudjuk, hogy minden lovas különleges, segítünk, hogy egyedi aprósággal is kifejezhesd szeretetedet.

Szív küldi használati útmutató:

  • Töltsd le a neked szimpatikus képeslapot
  • Ezután nyisd meg
  • Majd a kipontozott területre írd be:
    • a Te nevedet, valamint kedvesed nevét
    • vagy egyéb üzenetet, amit kedvesednek szánsz

Ezután mentsd el a kész, egyedi képeslapot, majd nyomtasd ki, vagy küldd tovább egyenesen párodnak, hogy bearanyozhassátok a Valentin-napot – természetesen lovakkal!

Kattints a képre a letöltéshez!

Kattints a képre a letöltéshez!

Kattints a képre a letöltéshez!

Kattints a képre a letöltéshez!

Kattints a képre a letöltéshez!

Kattints a képre a letöltéshez!

Kattints a képre a letöltéshez!

Kattints a képre a letöltéshez!

Kattints a képre a letöltéshez!

Kattints a képre a letöltéshez!

Kattints a képre a letöltéshez!

BoLÓdog Valentin-napot!

 

2016.02.12. Horváth Annamari, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.02.14.
Grafika: Maksa Eszter, Lovasok.hu

Flottabővítés a Horse Trans Cargonál: új lószállító kamion

A Horse Trans Cargo az elmúlt években dinamikus fejlődéssel vált Európa egyik legjelentősebb lószállító vállalkozásává. Az idei évet is flottabővítéssel indítják: április végére készül el a 10 ló befogadására alkalmas új lószállító felépítmény.

A Horse Trans Cargo vezérelve továbbra is a folyamatos tökéletesítés, bővítés. A 2016-os évet is ennek fényében indították: február első hetében szállították a hollandiai Raalte városába  legújabb MAN TGX kamionukat, hogy ott a Roelofsen felépítmény gyártó cég elkészítsen rá egy 10 ló befogadására alkalmas speciális felépítményt.

A 2016. április végére elkészülő kamion immár a hetedik nagy lószállíója lesz flottánknak. A Horse Trans Cargo a kamionjain kívül egy 7 lovas pótkocsival, egy 2 lovas teherautóval és 3 utánfutóval áll az ügyfelek rendelkezésére. A Horse Trans Cargo csapata mindig igyekszik ügyfeleik megbízásait a legjobb tudásuk szerint teljesíteni: a rájuk bízott lovakat minnél gyorsban és minnél nagyobb biztonságban úticéljukhoz eljuttatni.

Elérhetőségek:
Horse Trans Cargo Kft.
4287 Vámospércs, Móricz Zs. u. 29.
Telefon: +36 20 935-7375
Fax/üzenet: +36 52 211-005
www.horsetrans.hu 
E-mail: info@horsetrans.hu

2016.02.12.
Berecz Enikő, Horse Trans Cargo

A lovad olvas az arcodról

A brit kutatók nem pihennek és ismét olyasmit bizonyítottak, amit a lovasok már időtlen idők óta tudnak, mégpedig azt, hogy a lovak felismerik az emberi arckifejezéseket.

Felismerik az érzelmeket tükröző emberi arckifejezéseket a lovak, adták hírül egy tekintélyes szaklapban brit kutatók. A Sussexi Egyetem munkatársai nagy méretű fotókon férfiak arckifejezését mutatták 28 lónak, és azt tapasztalták, hogy az állatok negatívan reagáltak a mérges arckifejezésekre – írja a BBC online kiadása.

Az eredményeiket a Biology Letters című szaklapban bemutató kutatók szerint a háziasítással a lovak képessé válhattak arra, hogy értelmezzék az emberi viselkedést és alkalmazkodjanak hozzá.

“Az egyikünk mutatta a fotót, a másik fogta a lovat. Az állatok a bal szemükkel nézték meg a mérges arcot” – mondta el Amy Smith kutató. “Az emlősök agya úgy működik, hogy a bal szemből jövő ingereket az agy jobb fele dolgozza fel. A jobb agyfélteke a negatív ingerek feldolgozására specializálódott.” – magyarázta Smith.

A tudósok pulzusmérőket is felszereltek a lovakra, amelyek megmutatták, hogy a mérges arckifejezések jelentősen fokozták a szívverésüket. Hasonló eredmények születtek nemrégiben családban élő kutyák vizsgálatakor is.

2016.02.11. Forrás: MTI
Frissítve: 2022.07.25.
Fotó: Canva

Szembenézett a rákkal és lovagolt tovább

Te mit éreznél, ha kiderülne, hogy halálos kór lappang benned? A mindössze 19 éves díjugratónak, Makovnik Timinek a nyirokmirigy-rákkal és kemoterápiás kezelésekkel kellett szembenéznie. Amikor kiderült, hogy beteg, egyetlen kérése volt: hogy ne kelljen abbahagynia a lovaglást. Ami ezután történt, mindannyiunk számára példaértékű.

De meséljen betegségéről és gyógyulásáról ő maga:

“Rengeteg ideje terveztem ezt a posztot megcsinálni, leírni az érzéseimet ezzel kapcsolatban… Eddig a pillanatig nem igazán tudtam hogyan is kezdjek bele, annyi minden mondanivalóm van.

2015 tavaszán észleltem egy csomót a nyakamnál. Nem vettük figyelembe a családommal sokáig, mondván, hogy csak meghúztam magam lovaglás közben majd elmúlik. Hát nem múlt el. Majd nagynehezen rávettek, hogy menjek el a háziorvosomhoz legalább, nézessem meg. Engem is érdekelt már, hogy mi ez a csomó, így elmentem. Megvizsgált, és egy másik csomót vett észre a hónaljamban. Megijedtem, az orvosom továbbküldött mellkasröntgenre.

Elmentem, majd már ott állok az orvosokkal szemben, akik szánakozva néznek rám és rengeteg kérdést tesznek fel nekem. Egyszerűen nem fogtam fel mi történik velem. Rögtön átküldtek a tüdőgondozóba.

Sírtam, mert tudtam nagy baj van,

mindenki próbált nyugtatni, hogy ne gondoljak egyből a legrosszabra. Bementem az ottani főorvoshoz, megnyitotta a a képet és sokkot kaptam. Teljesen foltos volt a röntgenképem.

Innentől kezdve nem volt megállás; CT, majd biopszia, rengeteg beszélgetés orvosokkal. Megállapították: 4. stádiumban lévő Hodgin-limfóma, rosszindulatú daganat tünetek nélkül.

Kemoterápia azonnal.

Júniusban megkezdődtek a terápiáim. A teljes gyógyulást tűztem ki célnak. A terápia előtt megkérdeztem az orvosom, hogy mi lesz a lovaglással, ez az életem, nem bírok ki fél évet nélküle. A következőket mondta: megpróbálhatom, de nem hiszi, hogy bírni fogom, le fogok gyengülni.

Fél éven keresztül kaptam kemoterápiát kéthetente hétfőnként.

Az első két nap mindig szörnyen viseltem, teljesen legyengített, hánytam tőle, de az azt követő másfél hetet a lovardában töltöttem és lovagoltam, dolgoztam, versenyeztem,

de ami a legfontosabb, tiszta szívemből tudtam mosolyogni. Nem hagytam el magam, mindig maximalista voltam, a legjobbat akartam kihozni ebből is.

Ezzel a poszttal nem az önsajnáltatás a célom, csak el kellett mesélnem a történetem, hogy megismerjétek a poszt valódi mondanivalóját.

Én már tudom, hogy mennyire jó valóban pozitívan élni.

Mennyire jó elmondani a családomnak, hogy hálás vagyok nekik mindenért. Mindennek a jó oldalát nézem azóta. És sokkal boldogabban élek. Mindenből a legjobbat kell tudni kihozni, javítani a hibáinkon és a jelenre koncentrálni. Remélem, egyszer mindenki rálép erre az útra, és rájön, mennyivel könnyebb így élni.

Szeressétek önmagatokat, és küzdjetek erősen a kitűzött céljaitokért.

Mindenkinek egy élet adatik, éljétek teljesen, boldogan, elfogadóan. Ne hagyjátok, hogy a negatív energiák beszipolyozzanak benneteket.

Nekem november 23-án véget értek a kezeléseim, az eredményeim negatívak eddig. Fejben döntöttem el valamit, aminek az eredménye eddig kiváló.

Hétfőn kezelést kaptam, csütörtökön második lettem az Országos Bajnokságra minősítő versenyen

A kép rövid története: minősülnöm kellett az országos bajnokságra, hétfőn azonban kezelést kaptam. Az edzőm telefonált nekünk, hogy csütörtökön verseny ha szeretnék részt venni az OB-n.

Kedden már intéztem a lószállítót, szerdán edzésem volt majd csütörtökön utaztunk le Kecskemétre a versenyre! Azon a versenyen második helyezést sikerült elérnem amire nagyon büszke voltam. Kitartással értem el.

És hogy mire kellett odafigyelnem az edzések során? Arra, hogy ha már nem bírom, akkor pihenjek, sapkát hordtam napközben a nap miatt, és sokat kellett innom. Az akkori csapatomat pedig megkértem, hogy kezeljenek ugyanúgy, mint a betegségem előtt. Nem akartam hogy sajnáljanak, ezek mellett persze támogattak mindenben, csodálatosak voltak.

Köszönöm mindenkinek, aki segített nekem ezt a kemény időszakot végigcsinálni. Rengeteget tanultam tőletek, legfőképp a feltételek nélküli szeretetet. Hálás vagyok Nektek.

Rengeteg erőre és bátorságra volt szükségem ezt megosztani veletek.

Remélem, tudok segíteni ezzel a történettel másoknak, akik hasonló cipőben járnak.”

2016.02.11. Írta: Makovnik Timi
Frissítve: 2022.07.25.
Fotók: Makovnik Timi, Canva

Lótartó fizess – avagy itt a lóadó

Egy Pest megyei falu egészen különös módon akar leszámolni a lótartókkal. Mivel 2012 októbere óta az önkormányzatok nem köthetik engedélyhez és nem korlátozhatják a haszonállatok tartását, így Pilisjászfalu évi 150.000 Ft-os lóadót vetett ki minden belterületen tartott lóra és pónira.

Bő három éve cikkezett a magyar sajtó egy német városkáról, amely úgy döntött, hogy adót vet ki a lovak után. Akkor azzal vicceltek idehaza, hogy csak a hazai politikusok meg ne tudják, mert még a végén idehaza is bevezetik a lóadót. Az egykori tréfából most valóság lett, Pilisjászfaluban mindenképp.

A Budapest határától 20 kilométerre, Pest és Komárom-Esztergom megye peremén fekvő település képviselőtestülete 2015 novemberének végén határozta el, hogy megadóztatja a lótulajdonosokat, akiket a napokban értesítettek arról, hogy itt az ideje az adóbevallásnak, március közepéig pedig a pénzt is utalniuk kell.

A lóadó összege pedig évi 150 ezer forint minden egyes belterületen tartott lóra és pónira.

Az adót azért vezetik be csakis a belterületen tartott lovak után, magyarázta a HVG.hu-nak Bányai József polgármester, mert

a lótulajdonosokkal akarják megfizettetni azt a költséget, amelyet a lovak okoznak a településnek.

Az úton elpottyantott lócitromokat és a vízelvezető árkokat az önkormányzat takaríttatja, de például más gond is van a lótartással: a lakosok egy része bejelentést tesz, az ügyeknél meg csak gyűlik az irathalom, a polgármesteri hivatal dolgozóitól ez is pluszidőt kíván meg. Ezért döntöttek úgy, hogy ne minden lakos viselje a többletköltségek terhét, hanem azok, akik azt okozzák: az udvarokban tartott lovak, illetve a tulajdonosaik.

A polgármester azt mondja, 3-10 olyan lótartó lehet, akik belterületen tartják a lovaikat, pontosabb számot nem volt hajlandó elárulni. Egyéni élethelyzetek, jövedelmi körülmények alapján van lehetőség az adó mérséklését, esetleg törlését kérni, és arra is van mód, hogy külterületen tartsa a gazda a lovakat, akkor teljesen mentesül az adó alól, magyarázta a polgármester.

Meg vagyok lepve” – mondta a HVG.hu-nak Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos, akiről köztudott, hogy szívügye a lovaglás, a lovaskultúra fejlesztése, az általános iskolai lovaskultúra oktatás bevezetése. A politikus többször is kiállt a lovas érdekek mellett, ráadásul maga is lótartó. Mindezzel együtt azonban inkább tartózkodott az eset minősítésétől, mindenesetre “anomáliának” nevezte a jelenséget, amit mint mondta “jelezni fogok a lovasszövetségnek“.

Nem sok belterületi lótartó él a faluban, pónija is csupán a 16 éves Szigethy Emmának van. Az ifjú díjugrató megyei bajnok kétségbeesett levéllel fordult a nyilvánossághoz:

„2012-től lehetőségünk nyílt a házunknál tartani a lovaimat. Ezzel az országos tendenciával szemben a helyi polgármesteri hivatal Pilisjászfalun elsőként – élve azzal a jogával, hogy települési adó címén 2016-tól bármit megadóztasson – kivetett ránk 150.000 Ft adót lovanként.

Díjugrató versenyző vagyok, a költségek miatt a bértartást nem engedhetjük meg magunknak, így ez az egyébként is irreális összeg ellehetetleníti a 3 lovam itthon tartását (450.000 Ft/év).

A faluban mi vagyunk egyedül, akik belterületen lovat tartanak, sőt, úgy tudjuk, az egész országban csak minket sújt és ezzel diszkriminál ez a teher.

Gondoljunk bele, mi történik, ha a többi település követi ezt a példát. Mennyi állat kerülhet így vágóhídra, mert ellehetetlenítik a lótartást?!”

 

„Az első lovamat, Tüzest a vágóhídról mentettem ki, telivér, és ingyen kaptam” – mesélte a NOL.hu-nak a 9. osztályos lovas.

„A pónit 55 ezer forintért vettük, 150 ezer forint lesz rá az adó évente. Ki tudja ezt kifizetni?”

A család hat éve költözött Pilisjászfalura, olyan részre, amelynek többnyire városból kiköltözött lakói nem feltétlenül rajongnak a tipikus falusi környezetért.

Forrás: HVG.hu, NOL.hu
Frissítve: 2022.07.25.
Fotó: Canva

Magyar lovakkal nyert a holland hajtó

A holland Ijsbrand Chardon magyar lovakkal nyerte a négyesfogathajtók 2015-2016-os Világkupa versenysorozatát.

Photo: FEI/Eric Knoll

A franciaországi Bordeaux-ban véget ért a négyesfogathajtók 15. Fedeles Világkupa-versenysorozata, melynek döntőjében a holland Ijsbrand Chardon legyőzte a hatszoros Világkupa-győztes ausztrál Boyd Exellt.

A bemelegítő versenyből a hibátlan pályát hajtó címvédő Boyd Exell, a nála gyorsabb, de egy verőhibát vétő Ijsbrand Chardon, és a bemelegítő versenyt verőhiba nélkül nyerő Koos de Ronde jutott a második fordulóba.

A döntőben elsőként Koos de Ronde hajtott a pályára, aki két verőhibát vétett, így elúsztak győzelmi esélyei.

Ijsbrand Chardon óriási tempóban, hibátlanul száguldott végig a pályán. Hátsó segédhajtója az utolsó kapunál egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát és majdnem leesett – ez Chardon győzelmébe került volna -, de végül sikerült megkapaszkodnia.

Chardon bravúros szereplésével óriási nyomás nehezedett az utolsóként pályára hajtó Exell Boydra, aki kockáztatott, és végül két verőhibával zárta a pályát.

Így Ijsbrand Chardon 2006 után most ismét megszerezte a győzelmet, ráadásul magyar lovakkal. Fogatában ugyanis a korábban Dobrovitz József által hajtott magyar lipicaiak szerepeltek, név szerint: Illem, Inci, Feles és Maestoso X 30 Mágus.

2016-os Világkupa-döntő eredményei:

  1.  IJsbrand Chardon (NED) 250,09
  2.  Boyd Exell (AUS) 254,73
  3.  Koos de Ronde (NED) 267,67
  4.  Jérôme Voutaz (SUI) 152,69
  5.  Michael Brauchle (GER) 167,48
  6.  Sébastien Mourier (FRA) 177,54
  7.  Georg von Stein (GER) 182,63

2016.02.10.
Forrás: fogathirek.hu, Fogathajtó Szakbizottság, FEI.org 

Hiba bejelentés