Az egész világ gyászolja a 17 éves militarylovast

Világszerte több millió lovas fejezte már ki részvétét a közösségi média segítségével Olivia Inglis családja felé. A 17 éves militarylovas egy tragikus baleset következtében vesztette életét egy versenyen. A tragédia, mely a lovastusáért élő, az Olimpiáról álmodó fiatal lovas életét követelte, egyúttal összefogásra késztette a világ lovasait.

Fotó: Allira Fontana Photography

Olivia Inglis az új-dél-walesi Gundy-ban megrendezett lovastusa versenyen egy 110 cm-es akadálynál bukott fel lovával, a ló rázuhant a fiatal lányra, akin az orvosok már nem tudtak segíteni.

A baleset során Olivia szeretett lova, Coriolanus is súlyos sérülést szenvedett, ezért a tragédia másnapján el kellett altatni.

A szülők, akik Ausztrália egyik legnagyobb lókereskedő családjaként ismertek, sokkos állapotba kerültek, miután szemtanúi voltak lányuk halálának.

“Mélyen megrendített minket lányunk elvesztése, de azon is megdöbbentünk, hogy milyen sok részvétnyilvánítás érkezett családoktól, barátoktól, Olivia iskolájától és a közösségi médián keresztül azoktól is, akik sohasem találkozhattak lányunkkal.

Szerencsések vagyunk, hogy a lovak iránt érzett szeretetünket és szenvedélyünket megoszthattuk gyermekeinkkel (Oliviának két fiatalabb lány testvére van – a szerk.). Rengeteg kalandot és megszámolhatatlanul sok boldog percet élhettünk át együtt, melyeket sosem felejtünk.”

Három nappal Olivia Inglis halála után a közösségi médiát elárasztotta a #RideForOlivia, vagyis a “Lovagolj Oliviáért” hashtag, melynek segítségével mintegy 3,2 millió lovas fejezte már ki együttérzését.

A közösségi médiában terjedő kampány arra biztatja a gyászolókat, hogy osszanak meg egy lovas képet magukról #RideForOlivia hashtag-gel, ezzel fejezve ki részvétüket az eset kapcsán. A fényképek mellett sokan szívszorító üzeneteket is küldtek Olivia szüleinek, és volt, aki arra buzdította társait, hogy mindenki azt csinálja életében az, amit a legjobban szeret, éljenek a szenvedélyüknek, hiszen nem tudni meddig van erre lehetőségük.

A lovasvilág nagyjai is csatlakoztak megemlékezéshez, így például Monty Roberts, Pat Parelli vagy a híres militarylovas Ingrid Klimke, de az egyik legsikeresebb díjlovas, Charlotte Dujardin falán is megjelent a #RideForOlivia. 

A hazai lovasok közül Tászler Melinda szabadidomító és a lovastusázó Tuska Péter is csatlakozott a virtuális megemlékezéshez:

Olivia szülei Arthur és Charlotte egy mozaikot készített a posztolt fényképekből, később pedig szeretnének ösztöndíjat alapítani Olivia emlékére.

A mozaik több, mint 200 fényképből állt össze Olivia közeli barátainak, családjának és lovas ismerőseinek fotóiból. A világ minden tájáról posztolt további milliónyi kép sem marad viszonzatlanul. A meghatódott szülőknek a “maradék” képpel is tervei vannak, így a történet folytatódni fog.

Ha az elkészült műre nézel, nemcsak az Olivia Inglisért érzett mély tiszteletet és szeretetet láthatod, hanem azt az erős elköteleződést és összetartást is, ami a lovas társadalmat jellemzi.

Nyugodj békében Olivia, ég veled Coriolanus.

2016.03.10. Horváth Annamari, Lovasok.hu
Forrás: Dailymail.co.uk, Fotók: facebook.com

Hozzászólások