Kezdőlap Blog Oldal 338

Ifj. Szabó Gábor a díjugrató Magyar Bajnok

Ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész megőrizték a CSIO-n mutatott kirobbanó formájukat és megszerezték a magyar bajnoki címet Bábolnán.

Ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész sikert sikerre halmoz – a CSIO után Bábolnán is diadalmaskodtak

Ezúttal a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok díjugrató központjában került megrendezésre a Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság, ahol a bajnoki döntő győztese egy Fiat Tipo személyautót is hazavihetett az aranyérem mellé.

Népes közönség előtt, két 150 cm-es pályával dőlt el, ki lesz 2016 felnőtt díjugrató bajnoka. Az már a kezdés előtt eldőlt, hogy ezúttal nem lesz címvédés, hiszen az elmúlt három év győztese, Horváth Balázs lovai sérülése miatt nem tudott starthoz állni.

A nyíregyházi Timpex Ménes lovasa, ifj. Szabó Gábor Timpex Bölcsésszel hibátlan első forduló után, a második körben egy oxernél ejtett verőhibája ellenére 6,95 hibaponttal megőrizte első helyét és megszerezte a magyar bajnoki címet.

A Sáripusztai Ménes lovasa, ifj. Gombos László 7,72 hibaponttal, verőhiba nélkül a második helyen végzett, ifj.Tóth László és Isti pedig idén is a dobogó harmadik fokára ugrott fel.

Busi Sándor az amatőr bajnok

Az elmúlt időszakban a kategóriájában jobbnál jobb eredményeket elérő, idén hatodik x-et betöltő Busi Sándor egyedüli tiszta hibátlan teljesítménnyel megérdemelten lett 2016 amatőr magyar bajnoka.

A négy hibapontos lovasok között további öt helyért összevetés döntött. A második helyet Sarkadi Petra szerezte meg Bognár Tingli Tangli nyergében, megelőzve csapattársát, Balogh Andreát és Diegot.

A fiatal lovasoknál ifj. Lázár Zoltán győzött

A 140 és 145 cm-es, kétfordulós fiatal lovas Országos Bajnokság döntőjében Pirik Zsolt tanítványa, ifj. Lázár Zoltán verhetetlen volt, nulla hibaponttal szerezte meg az aranyérmet Lacrima Di Felicitával.

Varga Zoltán tanítványa, Vándor Zsófia lett az ezüstérmes a kirobbanó formában lévő Quintusszal, harmadik a Horváth Balázs által felkészített Lehotai Máté Kacziba Pál nagyszerű lovával, Princesszel.

Az utolsó meredek döntött az ifjúsági korosztályban

A 15 éves Tóth Boglárka a sárga Claudiusszal az ifjúsági díjugrató döntő mindkét pályáját hiba nélkül lovagolta, így ő vihette haza korosztálya aranyérmét. Második helyen korábbi Európa-bajnokunk, Weinhardt Virág végzett Bognár Jen Corral. Füzér Gábor tanítványa a verseny alatt egyetlen verőhibát sem vétett, megnyerte a vadászugratást, de két vízbe lépés miatt végül nyolc hibaponttal maradt le a győzelemről.

Réti Dávid tanítványa, Ódor Evelin a sárga Babettel a második forduló utolsó ugrásánál hibázott, ami azt jelentette, hogy idén is a harmadik helyen végzett.

Alasztics Aliz a dobogó tetején

Két lovas a gyermek kategória mind a négy pályáját hiba nélkül tudta teljesíteni, ezért az aranyérem sorsáról összevetés döntött. Az egész évben sikert sikerre halmozó Alasztics Aliz Charnevállal az összevetésben is bizonyított: hiba nélkül, gyors pályával előzte meg Bognár Dórát Rádiháza Bohókással. A bronzéremért is ketten lovagoltak, végül a 12 éves Janik Anna állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

Az utolsó oxer döntött az utánpótlás csapatbajnokságban

Jobbnál jobb lovaglásokat láthatott a közönség az ifjúsági és fiatal lovas korosztály kombinált csapatbajnokságán. Hét csapatból két együttes zárt nyolc hibaponttal, így összevetéssel dőlt el az aranyérmek sorsa.

Varga Zoltán csapatvezető Pest megye egyes csapatáért ugyanúgy, mint három évvel ezelőtt, most is Vándor Zsófiát és Quintust indította az összevetésben, aki lendületes hibátlannal 37,78 századmásodperccel lovagolta le az összevetés hat ugrását.

A Máchánszky Gyula régió vezetője, Füzér Gábor pedig lányára, Füzér Flórára és Opálra bízta a feladatot, aki nagyon bátran és gyorsan lovagolva haladt, de az utolsó oxernél vétett verőhiba miatt hiába volt gyorsabb ellenfelénél.

2016 csapatbajnoka így Pest megye csapata (Reisz Panna – Captain, Kis Bendegúz Dávid – Fáraó, ifj. Lázár Zoltán – Lacrima Di Felicita, Vándor Zsófia – Quintus), megelőzve a Dél-keleti országrész együttesét (Ódor Evelin – Babett, Weinhardt Virág – Bognár Jen Cor, Lehotai Máté – Prince és Füzér Flóra – Opál). A bronzérmet tizenhárom hibaponttal Szotyori Nagy Kristóf által vezetett Némethy Bertalan régió egyes csapata szerezte meg (Jármy Vince – Príma, Tóth Amanda – Timpex Csárdaszépe, Hollé Sára – Clintus, Sopronyi Réka – Donald).

Csongrád megyéé az amatőr csapat arany

A csapatverseny nem hozott szoros küzdelmeket, hiszen a Réti Dávid vezette csapat (Sarkadi Petra – Bognár Tingli Tangli, Sajti Fanni – Linnea, Balogh Andrea – Diego, Busi Sándor – Géniusz) négy hibaponttal biztosan állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Második lett Pest megye négyes számú csapata, a harmadik helyen pedig a kettes számú Pest-megyei együttes végzett.

Kelet-Magyarország diadala a felnőtt csapatbajnokságban

145 cm-es pályán zajlott a felnőtt csapatbajnokság, melyben hét együttes 51 párosa indult.

A papírforma beigazolódott, a Platthy József régió csapata (Krucsó Szabolcs – Chacco Blue II, ifj. Szabó Gábor – Timpex Bölcsész, James Wingrave – Quirosa, ifj. Tóth László – Isti összeállításban) Szabó Gábor vezetésével nagy előnnyel vihette haza az aranyérmet.

Második helyen a Németh István által vezetett dunántúli, Némethy Bertalan régió kettes csapata végzett, megelőzve Pest megye kettes csapatát.

2016.09.05. Forrás: Díjugrató OB
Fotók: csiobudapest.hu – Hajdú Krisztina; Canva

Világbajnoki ezüst a magyar fogathajtóknak

A háromfős magyar csapat az elmúlt évek legfényesebb érmét szerezte meg a bredai Négyesfogathatjó Világbajnokságon. Az idősebb és ifjabb Dobrovitz Józseffel, valamint Lázár Zoltánnal felálló magyar különítmény a második helyen zárta a versenyt Hollandia mögött, megelőzve Németország csapatát.

A szezon egyik legnehezebb maratonpályája

A címvédő ausztrál Boyd Exell rögtön a díjhajtás során magához ragadta a vezetést és meg is tartotta a verseny végéig. A legjobb magyarként Lázár Zoltán hetedik, a magyar csapat pedig negyedik helyen zárta az első versenyszámot.

Tóth Tamás szövetségi kapitány a díjhajtás versenyszám után így értékelte a magyar versenyzők teljesítményét: “A bemutatott programokkal elégedettek lehetünk. Amit előzetesen vártunk, azt elértük ebben a versenyszámban. Ez egy részeredmény. Egy feladatunk van – tovább versenyezni, a következő versenyszámra koncentrálni, hiszen két igen nehéz nap vár ránk. A cél az, hogy a versenyzők hozzák ki magukból és lovaikból azt, amire tudásuknak megfelelően képesek!

A második versenyszámban a szezon egyik legnehezebb maratonpályája várta a versenyzőket. Az 56 fogatból négy versenyzőt kizártak, egy feladta, megannyi verhető elem potyogott és sok segédhajtó szállt le a fogatokról.

Boyd Exell mindent vitt

A címvédő ausztrál Boyd Exell a díjhajtás után szombaton a maratonhajtásban is maga mögött hagyta a mezőnyt. A legjobb magyar ebben a versenyszámban ifj. Dobrovitz József volt, aki az ötödik helyen végzett, Lázár Zoltán a kilencedik helyen zárta a maratont, Dobrovitz József pedig a 15. lett. A magyar csapat a második helyről várta a folytatást.

A vasárnapi akadályhajtásban kizárólag Boyd Exell hajtott hibátlanul, aki így mindhárom napot győzelemmel zárta. A magyarok közül ifj. Dobrovitz József volt a legeredményesebb 4,19 hibapontjával, ennek köszönhetően pedig összetettben is a legjobb magyar eredményt érte el.

Ifj. Dobrovitz József az akadálypályán

A kettes- és négyesfogathajtásban összesen nyolcszoros világbajnok Lázár Zoltán viszont elrontotta a vasárnapi szereplését és 14,68 hibapontot gyűjtött össze, míg Dobrovitz József 8,83 hibaponttal zárta a versenyszámot.

Lázár Zoltán akadályhajtása

A csapatmunka és a nagy küzdelem ezüstérmet hozott

Összesítésben ezüstérmet nyert a magyar csapat, fogathajtóink a címvédő hollandok mögött, a németeket megelőzve harcolták ki a második helyet.

Az aranyérmet ismét az ausztrál Boyd Exell szerezte meg, aki sorozatban negyedszer győzött, ezzel utolérte a négy egyéni győzelmével eddig egyedüli rekorder holland Ijsbrand Chardont. Utóbbi ezúttal másodikként zárt, míg a harmadik a szintén holland Koos de Ronde lett.

Egyéniben ifj. Dobrovitz hatodik, Lázár Zoltán nyolcadik, Dobrovitz József pedig a tizedik helyen zárta a VB-t. A csak egyéniben érdekelt Váczi István a 19., Móró Lajos pedig a 29. helyen végzett.

A bajnokavatás után Tóth Tamás szövetségi kapitány így értékelt: “Igazi csapatmunka a második hely elérése! Amit előzetesen terveztünk, megbeszéltünk, azt hozta mindhárom csapattag a világbajnokság során. Nagy küzdelemmel tudtuk a négy versenynap során elérni ezt az eredményt, amihez a nagyszerű versenyzők és lovaik közreműködése elengedhetetlen volt!”

Eredmények:

Egyéni:

  1. Boyd Exell (ausztrál) 158,40 hibapont
  2. Ijsbrand Chardon (holland) 183,13
  3. Koos de Ronde (holland) 185,26

…6. ifj. Dobrovitz József 200,58
…8. Lázár Zoltán 203,16
…10. Dobrovitz József 203,57
…19. Váczi István 215,84
…29. Móró Lajos 239,85

Csapat:

  1. Hollandia (Ijsbrand Chardon, Theo Timmerman, Koos de Ronde) 365,09 hibapont
  2. Magyarország (Lázár Zoltán, Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József) 390,22
  3. Németország (Michael Brauchle, Christoph Sandman, Georg van Stein) 394,79

A FEI Négyesfogathajtó Világbajnokságon induló magyar versenyzők és lovaik:

  • Dobrovitz József: Carlo, Conversano Bajnok, Platon, Torino, Waltstar
  • ifj. Dobrovitz József: Dante, Dax 62, Doerak, Vivaldo, Volinda
  • Lázár Zoltán: Ali Deverchi, Coner, Denver, Iván, Szonja
  • Móró Lajos: Bandidos, Casper 341, Cassander T, Dutchman 37, Udo
  • Váczi István: Favory Fáraó, Favory XXVIII 68, Remény, Siglavy Capriola Szikra, Tüzes

2016.09.05. MTI, Fogatsport.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.16.

TÖKéletes nyárbúcsúztatás lovakkal

A megszokott sokszínűséggel, de mégis megújulva búcsúztatták a nyarat a töki Patkó Csárdában. A régi és új arcokkal tűzdelt bemutatók, a rengeteg ló és a jó idő tökéletes lezárása volt az augusztusnak.

13 képünk van a 2016. augusztus 28-i töki Nyárbúcsúztató Lovasnapról.
Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Kellemeset a hasznossal

A szervezők az Országos Mentőszolgálatot és a Magyar Gyermekmentő Alapítványt segítségül hívva igyekeztek az elsősegélynyújtás fontosságára felhívni kicsik és nagyok figyelmét. Az érdeklődők speciális bábúkon ki is próbálhatták frissen szerzett tudásukat.

Miután a gyereksereg kipróbálta, hogy milyen mentőautóban és mentőhelikopterben ülni, kezdetét vette a lovas program is. Kezdetként a Gyermeklovasnapok hagyományához hűen a helyi gyermekek mutatták be tudásukat, hogy ezzel kedvet csináljanak másoknak is a lovagláshoz.

Veres Linda kezei között felnőtt egy újabb csapat, akik futószáras ülésjavító gyakorlatokkal és karüsszellel bizonyították rátermettségüket. A szintén töki Koltai Polett tanítványaival mindig új produkciót mutat: Koltai Laura felnőtteket meghazudtoló magabiztossággal ült most is fríz ménje hátán és légies könnyedséggel ugratott át a virágfüzéren.

13 képünk van a 2016. augusztus 28-i töki Nyárbúcsúztató Lovasnapról.
Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Lovas bemutatók kavalkádja

Szintén a Patkó Csárda lovardájában állomásozik a Rider’s Club Egyesület. Idén kilenc fiatal lovasuk vett részt látványos díjugrató bemutatójukban.

Tászler Melinda szabadidomító gyakorlatilag már családtag a Töki Gyermeklovasnapokon. Mind a négy alkalommal más szemszögből mutatott ízelítőt munkásságából, lehetetlen őt megunni. Produkciója minden alkalommal megújul, a korábbiakhoz képest új mutatványokkal készül négylábú barátaival. Hexel és Mortival egy póni show-t adtak elő, majd kecskéivel egy mulatságos kecske-mókát.

Száz Petra és Farkas Tünde magyar népviseletben, lóháton ülve jártak lenyűgöző néptáncot: először egy hatalmas nemzetiszín lobogót tartva körbelovagolták a pályát, miközben egy kis pónifogatról gyönyörű kislányok virágszirmokat szórtak, majd ezután egy daliás huszárlegénnyel, Alsószentiványi Krisztiánnal lejtettek.

13 képünk van a 2016. augusztus 28-i töki Nyárbúcsúztató Lovasnapról.
Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Visszatért a fellépők közé a westernlovas Hrabovszky-Horváth Sára is, akinek most már fél éves kisfia is a pálya szélén drukkolt. Saci és lova, Slide olyan összhangban mozgott együtt, mintha nem is lett volna közös munkájukban bő egy éves kihagyás. Az ő kapcsolatuk igen jó példája a ló és lovas közötti barátságnak.

A lovas programból természetesen nem maradhatott ki a házigazda, a Töki Huszártársaság előadása sem. Először Pénzes Gábor és fia, Levente, illetve a hozzájuk csatlakozó Gallai Beáta egy barokk blokk keretein belül a spanyol lovasiskola látványos elemeit mutatták be, majd ezt követte Besenyő Gábor, Besenyő Álmos és Timár Tamás előadásában a Cobourg-huszárok dinamikus fegyveres harcászati bemutatója.

Otthon érezte itt magát huszár, csikós és lovasíjász

A homokban fekvő lován elheveredő, a kalapját a szemébe húzva pihenő, vagy a lovát szőrén megülő, ló hátán álló csikós a magyar puszta egyik jelképe, ezért nem telhet el lovasnap az ő jelenlétük nélkül. A Nyárbúcsúztató Gyermeklovasnapon három csikós, Sraj Gábor, Végi Gábor és Czégény Mihály csattogtatta a karikásostorát kicsik és nagyok legnagyobb örömére.

A Kassai Lovasíjász Iskola Brázik Törzsének fergeteges múltidézése, a törzsfő vezetésével megtartott, az iskolától megszokott magas színvonalú bemutató méltó záróképe lett a lovasnapnak.

13 képünk van a 2016. augusztus 28-i töki Nyárbúcsúztató Lovasnapról.
Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

2016.09.05. Írás és fotó: Takács Eszter

Magyar hajtó iskolázta le a hollandokat

Fiatal fogathajtónk, Hölle Martin feladta a leckét a holland sportolóknak, ezúttal a holland nemzeti bajnokságban diadalmaskodott.

Hölle Martin a holland nemzeti bajnokságon Maasdijkban kettesfogat kategóriában állt rajthoz. A díjhajtás versenyszámban 34,25 hibapontot hajtva az első helyet érte el a 15 fős nemzetközi mezőnyben Dior és Eppie nevű lovaival.

A maratonhajtás sem okozott akadályt Martin számára, 4,88 hibaponttal ebben a versenyszámban is az első helyen végzett. Az akadályhajtásban két verőhibával és 5,25 hibapontos időtúllépéssel a harmadik helyen zárt, de ez sem veszélyeztette első helyét az összetett versenyben.

Hölle Martin 11 évesen kezdett pónifogatot hajtani. 2008-ban a Junior Világkupára Dobrovitz Józseffel készült fel és a második helyet szerezte meg. Ekkor már egyértelmű volt, hogy nagy jövő áll előtte. 2010-ben, amikor a Junior Világkupának Magyarország adott otthont, már díjhajtásban, akadályhajtásban és a maratonon is egyaránt nyerni tudott.

Az ifjú fogathajtó szigorú rend szerint él: hétfőtől péntekig tanul, majd pénteken repülőre ül, hogy Hollandiában edzéssel töltse a hétvégét.

2016.09.02. Forrás: Fogathajtó Szakbizottság
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.16.

Lovasok.hu: a szerkesztőség, ahol mindenünk a ló

Neked mi jut eszedbe, ha a Lovasok.hu szerkesztőségére gondolsz? Mondjuk egy hatalmas, lovas képekkel körbeplakátolt iroda sok-sok szorgosan gépelő szerkesztővel? Ha tudni szeretnéd, kik szerkesztik és üzemeltetik a kedvenc oldaladat, ismerkedjünk meg!

A Lovasok.hu 2004 óta, azaz már jó 12 éve működik, mégis most először döntöttünk úgy, hogy kilépünk a “Lovasok.hu szerkesztősége” fedőnév kényelmes homályából és felfedjük, kik is vagyunk mi valójában. Ismerj meg tehát minket, azt a kis csapatot, aki kedvenc oldaladat üzemelteti. (Mert az ugye nem is lehet kérdés, hogy a Lovasok.hu a kedvenc oldalad?!)

Maus András – az ötletgazda

Andris szó szerint beleszületett a lovasturizmusba, amikor nem a Honvédban lovagolt, akkor a Pegazus Tours lovastúráin edződött, így nem csoda, hogy 2004-ben úgy döntött, weboldalt hoz létre. Talán még emlékszel is rá. A Turalovaglas.hu volt a Lovasok.hu elődje, innentől pedig nem volt megállás. Andris az, aki folyamatosan figyeli az online trendeket és mindig újabb ötletekkel ad lendületet a közösen húzott szekérnek.

Andris nős, három gyermek büszke apukája és igazi sportember: fut, kerékpározik, a legutóbbi budapesti Iron Man megmérettetésen is részt vett.

Az osztályt vezeti: Maus András

Szerkesztőség

A szigorúan vett szerkesztőség tagjai azok, akik naphosszat a karakterekkel bűvészkednek, legyen szó a legfrissebb lovas hírekről, cikkekről, Facebook posztokról, vagy hirdetőink megjelenéseiről.

Süle Rita – a portálmenedzser

Ha felhívod az irodánkat, szinte biztos, hogy ő fogja felvenni a telefont. Eladó lovat vagy lovardát hirdetsz? Kiemelt szakmai hirdetőként vagy jelen nálunk? Biztos, hogy kapsz tőle levelet. Rita az, aki gondosan menedzseli a hirdetői megjelenéseket, kezeli az eladó lovak hirdetés kiemeléseit, a lovardák megjelenéseit, szerkeszti a hírleveleket és kézben tartja a számlázást is.

Rita a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karán szerzett diplomát és 2008 júniusa óta dolgozik a Lovasok.hu-nál. 2001-ben került szorosabb kapcsolatba a lovakkal, és azóta – még ha most csak virtuálisan is, de nekik szenteli minden idejét.

Süle Rita, (aki nem) a vadnyugat réme

Horváth Annamari – a bevállalós tereplovas

Annamari 2013 nyarán az iskolapadból a nyereg helyett rögtön a Lovasok.hu szerkesztőségébe ült át. Neki köszönheted, hogy a reggeleid mindig egy szuper Facebook poszttal kezdődnek, vagy ha lovas rendezvényeden ott mosolyog molinónk, vagy a Lovasok.hu oldalain a bannered köszön vissza. De ha megható, vagy vicces cikkekről van szó az is az ő terepe.

10 éves kora óta lovagol, négy ló boldog gazdája, néhány éve a Nemzeti Vágtán, illetve távlovas versenyeken is indult.

Annamari a fotózás alatt komolyan beleszeretett Pajkosba, alig akarta visszaadni

Fejlesztőség

Ha ugyebár van szerkesztőSÉG, akkor miért ne lehetne fejlesztőSÉG is?

Fejlesztőink a Lovasok.hu egyes moduljainak gondos gazdái, akik a mindennapos zavartalan működés biztosítása mellett a problémák megoldásáért is felelnek, ráadásul még az új fejlesztések terhe is az ő vállukat nyomja. Nincs könnyű dolguk, igaz?

Kuti-Horváth Ákos – akinek 1500 eladó lova van

Minden bizonnyal Ákosnak van a legnagyobb eladóistállója az országban, ő ugyanis az eladó lovak hirdetési modul atyja, így naponta mintegy 1500 lóért felel. Emellett persze a legtöbb technikai probléma nála landol, immár 2007 óta.

Kuti-Horváth Ákos

Mészáros Vivien – a Lovarda Kereső és a Lovas TV megálmodója

Vivien a Lovarda Kereső, Kérdések-Válaszok rovat és a Lovas TV megálmodója, fejlesztője és gondos gazdája, aki emellett még számos fejlesztésért felel. Kiválóan rajzol is, és nagy kutyabarát.

Korábban lovagolt, lovastáborokba járt, falta a lovas filmeket és könyveket. Mint mondja, ebből született a Hokalovi Lovarda ötlete.

Mészáros Vivien – civilben ló helyett kutyát tart

Bencze Balázs – a néptáncos, aki cowboynak is beválna

Amellett, hogy a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes aktív tagja, igazi bűvész is, aki a Facebook-hirdetésekkel és hirdetőink bannermegjelenéseivel zsonglőrködik, és még kisebb programozási feladatokkal is boldogul. Bár igazán jól fest cowboyként, a lovakat leginkább csak tisztes távolságból kedveli.

Bencze Balázs

A külsősök, akik nélkül nem menne

Ozvald Zsuzsa – az eladó lovak gondozója

Zsuzsa állatorvosként szerzett diplomát és olykor-olykor lóra is pattan, de leginkább a Lovasok.hu eladó lovainak viseli gondját. Ő az, aki elsőként látja feladott hirdetésedet, segít, ha elakadtál valahol, és aki a kezedre koppint, ha netalán megszegnéd hirdetési szabályzatunkat. (De ugye nem teszel ilyet?)

Ozvald Zsuzsa

Aki a fotókat elkövette: Haga Zsuzsi

Zsuzsi az, aki nem csak a kicicomázott, és szemlére felvezetett lovakról készít lélegzetelállító képeket. Nem. Zsuzsi minden lóban meglátja a szépséget és meg is örökíti azt. Mint legnagyobb és legrégebbi rajongói, ezért ki más is készíthette volna ezt a fotósorozatot, mint ő?

Ha hiszed, ha nem, nem volt szélgép, sminkes, világítás, nem voltak megszabott beállítások, instrukciók. A fotókon mégis úgy nézünk ki, mintha egy divatlapból léptünk volna ki. Zsuzsi egyszerűen csodát tett velünk.

Haga Zsuzsi épp az elkészült fotókat mutatja a csapatnak

És végül az, aki ezt a cikket összehozta: Magyar Dorottya

Lovas, lótartó, megszállott grafomán. Eredeti végzettségem közgazdász, majd a TF Lovaskultúra oktató Szak elvégzése és némi külsős kerülő után lettem a Lovasok.hu főállású tagja. 2007 óta veszek részt a csapat munkájában.

Folyamatosan követem a lovas világ híreit, hogy megoszthassuk Veled a legérdekesebbeket, legfontosabbakat, legizgalmasabbakat, vagy legmeghatóbbakat. Kérdésed van? Ha Kérdések-Válaszok rovatunkban teszed fel, én leszek az első, aki elolvassa, és ha nagy a baj, én forgatom fel az internetet, hogy megtaláljam a telefonszámodat. És elismerem, bizony napi 6-8 poszt landol a hírfolyamodban tevékenységemnek hála. Kedvenc témáim a lótartás és a lógyógyászat.

Két ló büszke gazdája vagyok. Ha napi munka és a két saját lovam ellátása nem lenne elég, akad még teendőm. 2012 óta vagyok a Magyar Patkolókovácsok Egyesületének sajtósa és 2015 óta saját blogot vezetek, és időnként a Magyar Állatorvosi Kamara lapjában is találkozhatsz az írásaimmal.

Magyar Dorottya, főszerkesztő

És persze mindez nem jöhetett volna létre nélkülük:

A fotózáshoz a helyszínt és a lovakat a Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar biztosította.

Az elegáns, kényelmes és divatos lovasfelszereléseket a Horze Lovasáruház bocsátotta rendelkezésünkre.

A trendi western ingeket és kalapokat a Wild Westtől kaptuk.

Köszönjük!

2016.08.31.
Frissítve: 2022.07.28.

Tengerparti nyaralás lóversenyrajongóknak

Ha nyár, akkor nyaralás! Így vannak ezzel lóversenyberkekben is számos országban és összekötik a kellemest a hasznossal. Ez annyit jelent, hogy a legnagyobb versenyek néhány hétre vagy hónapra egy nyaralóhelyre, fürdővárosba költöznek. A franciák kedvence augusztusban Deauville.

Fotó:  France Galop

Németországban Bad Harzburgban tartanak néhány hétig versenyeket, Amerikában Saratogára figyelnek a lóversenykedvelők, Franciaországban pedig egész augusztusban pihennek a lóversenyzés központjának számító párizsi versenypályák és mindenki a sikkes tengerparti Deauville-be költözik.

A város La Touques nevű pályáján idén július 30. és augusztus 31. között 18 versenynapot tartottak, ahova mintegy 130 különböző tulajdonos 1800 lova érkezett versenyezni 150 futamra. Ezek között öt Group 1-es verseny is szerepelt a programon.

A Prix Maurice de Gheest Group 1-es verseny befutója

A győztesek és az indulók között pedig nem csak a legjobb francia lovakat láthatta a nemzetközi közönség, hanem számos nagy lóversenyhagyománnyal rendelkező országból, így Európán kívül például Hongkongból vagy az Amerikai Egyesült Államokból is érkeztek indulók. A nagy érdeklődés nem volt véletlen, mivel a futamokban egy hónap alatt 7,4 millió eurót (2,2 milliárd forintot) osztottak szét.

A legnagyobb versenyek között egy sprinterfutam (Prix Maurice de Gheest), egy nagy kétéves-verseny (Prix Morny), egy kizárólag kancáknak kiírt 2000 méteres díj (Prix Jean Romanet), egy meglehetősen ritkaságszámba menő mérföldes díj (Prix Jaques Le Marois) is a szerepelt a programon, utóbbinak az a különlegessége, hogy egyenes pályára futják. Az utolsó hétvégén pedig Deauville város nagydíjáért (Grand Prix de Deauville) versenyeztek a telivérek, amelyben idén egy német telivér győzött. Ennek a díjnak magyar vonatkozása is van, ugyanis 1878-ban a magyar csodaló, Kincsem nyerte meg.

A jelenlegi deauville-i lóversenypályán 1864 óta rendeznek versenyeket. A pálya alapítójának Charles de Morny-t tartják, aki III. Napóleon törvénytelen féltestvére volt.

A szervezők mindent megtesznek azért, hogy minél több lovat és nézőt vonzzanak a pályára, illetve, hogy minél nagyobb figyelmet irányítsanak a lóversenysportra. Minden hétvégének más és más a tematikája, illetve a csúcseseménye. Így például egyszer a csinos hölgyek, máskor a zsokék vagy a ménesek kerültek középpontba, volt, hogy a versenypályáról lekerült telivérek jövője, a helyi éttermek vagy Mauritius szigete, de tartottak szamárversenyt is a tengerparton sztárzsokék részvételével. A gyerekeknek is számos programot kínáltak a lószimulátoros versenyzéstől kezdve a pónilovaglásig.

A jártató

A versenyek között mindig yearlingárverést tartanak, hiszen Deauville a központja az Arqana-nak, a legnagyobb francia árverési társaságnak is. A magyar futtatók is évek óta eljönnek ide lovat vásárolni, azonban csak néhány hónappal később, amikor már a magyar pályának is megfelelőek az árak. A környéken találhatóak a legjelentősebb telivér ménesek, amelyek ilyenkor folyamatosan fogadják a látogatókat.

A város persze nem csak a lóversenyről szól, hiszen egy híres kaszinó is működik itt, illetve nincs olyan nagy divatmárka, amely ne képviseltetné magát a gyönyörű településen. A tengerpart azért reggel a lovaké, akik itt is tréningeznek, mielőtt a nyaralók átvennék a helyüket.

La Touques-tól kevesebb, mint két kilométerre egy másik lóversenypálya, a szintén gyönyörű Clairefontaine is működik. Ezt 1928-ban a központi pálya kiegészítésére hozták létre és az augusztusi meeting alatt tíz versenynapot (öt sík, egy ugró, és négy vegyes) tartottak itt idén.

A város a lóversenysport mellett számos lovassporteseménynek, például díjugrató, fogathajtó és pólóversenynek is a helyszíne.

2016.09.01. Írta és fotózta: Vonczem Gabriella

Hazánk ugrósztárja kilenc hosszal nyert Szlovákiában

Augusztus utolsó vasárnapján Pozsonyban óriásit alkotott a hatéves ugrófenomén: Diplomata kilenc hosszal rázta le riválisait egy 3600 méteres gátversenyben.

Diplomata a 2016. július 1-i 2800 méteres Nyári Gátversenyben az élen

Székely Károly idomítottja remek formában van: idén belföldön négy futamban indult, ebből mind a négyet megnyerte.

Hasonló taktikával versenyzett Pozsonyban, a 34. Prútenky Sampiónov gátfutamában is, mint a Kincsem Parkban: az utolsó kétszáz méteren faképnél hagyott mindenkit és lazán galoppozva ért célba. A The Lonely Shepherd istálló kiválósága ezzel a sikerrel tizedik gátgyőzelmét húzta be.

A tervek szerint legközelebb Csehországban startol a kivételes képességű klasszis.

Így győzött Diplomata a 3600 méteres gátversenyben:

Részletes eredmény:

34. Prútenky Sampiónov

Összdíjazás: 3.800 euró (1.900, 875, 570, 265, 190)

  1. Diplomata – 69,0 kg – Bakos Gábor
  2. Meny Bey – 69,0 kg – Jaroslav Brecka
  3. Quebracho – 69,0 kg – Cevin Chan
  4. Adiutant – 69,0 kg – Dusan Andrés
  5. Nikan – 69,0 kg – Petr Tuma
  6. Laurian – 69,0 kg – Jakub Spácil
  7. Summer Hill – 69,0 kg – Martin Liska
  8. Krösus – 69,0 kg – Martin Cagán
  9. Tercel – 69,0 kg – Adam Elias

Lefutási idő: 4:07,84

2016.08.31. Forrás: Kincsempark.hu,
Fotó: Dr. Kovács Gábor
Videó: Nagy István titkár

Csikómustra Dióspusztán

Overdose első, Magyarországon nevelkedő csikói néhány hét múlva a versenyistállókba kerülnek, hogy megkezdjék tréningjüket. A Dióspusztai Ménes nyílt napján főleg rájuk voltak kíváncsiak látogatók a csaknem 30-30 yearling és választási csikó, valamint az anyakancák és a fedezőmének mellett.

Vajon melyik másfélévesből lesz a legjobb versenyló? Vajon ki nyeri a Derby-t, a Kancadíjat? Melyikük a legjobb választás? Melyik ménnek vagy kancának az utódai tűnnek a legjobbnak, a legszebb külleműnek, a versenyzésre legalkalmasabb természetűnek? Erről folytak a beszélgetések órákon át a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Dióspusztai Angol Telivér Ménesében, ahol a nyílt napon összesen 27 másféléves csikót nézhettek meg közelebbről is az érdeklődők.

Ez az a korosztály, amelyre a trénerek és a futtatók is a leginkább kíváncsiak, hiszen ők kerülnek most ősszel a versenyistállókba és kezdik meg a tréningezésüket. Elméletileg a ménes számára is nagyon fontos ez az időszak, mert a versenylovak eladására az egyik legkedvezőbb időszak a yearling kor.

Természetesen a másfélévesek közül Overdose hat csikója számított a fő attrakciónak, akik érdekes módon küllemükben inkább az anyai vonalat örökölték. Igaz, apjuk egy-egy vonását is fel lehetett fedezni néhányuknál.

Overdose egyik csikója Allonyától: Allegro, pej kanca

Rajtuk kívül azonban még 21 másik másfélévest is megcsodálhattunk a legelőn. Közülük a legtöbben (szintén hat csikó) a francia Listed versenyekben, középtávon eredményes Pigeon Catchertól született, akinek Overdose-hoz hasonlóan ez lesz az első tréningbe kerülő évjárata. Mellettük az egyre eredményesebb Steady As A Rock utódai, valamint Ryan két, illetve Saldenzar és Kegyúr egy-egy csikója legelészett a többiek között. A külföldről vemhesen behozott kancáknak köszönhetően egy-egy Monsieur Bond, Dunkerque és Linngari apaságú telivért is megnézhettek a látogatók.

A yearlingeknél is népesebb csapatot alkotott a 29 másféléves csikó, akik között szintén a sárga szín volt az uralkodó Steady As A Rocknak és Pigeon Catchernek köszönhetően. Külön érdekességnek számítottak a ménes kancáinak külföldi fedeztetéseiből született kiscsikók. A dióspusztai menedzsment ugyanis a cseh Napajedlába, a Sadler’s Wells apaságú Pouvoir Absolu-höz, valamint Egertonhoz, Franciaországba, az Invincible Spirittől származó Captain Marvelous-hoz, valamint Németországba, a sprinter Amico Fritzhez és az idős, Big Shuffle apaságú Kalatoshoz vitte reményteljes kancáit fedeztetni.

A ménesben jelenleg öt fedezőmén áll, akik közül Steady As A Rock a legnépszerűbb, de a Franciaországból érkezett Simplex is bizonyára felkeltette a hosszútávra tenyésztők érdeklődését. A szürke színét és nagy méretét gyakran örökítő Fairlipy első Magyarországon született utódai idén kétévesek, míg Ryannek már láthattuk néhány utódját a pályán. Pigeon Catcher utódainak bemutatkozására pedig a jövő évig kell várni.

2016.08.30. Írta és fotózta: Vonczem Gabriella
Kiemelt kép: Canva
Frissítve: 2022.08.10.

Kezdd lovakkal a tanévet!

Itt az ősz, vége a nyári lovastáboroknak, kezdődik az iskola. Csak a hétvégeken jutsz ki a lovardába? Egészen az őszi szünetig kell várnod a legközelebbi lovastáborig? Ne csüggedj! Intézkedtünk, hogy az iskolapadba is becsempészhesd a patásokat!

Órarendek | Könyvjelzők | Füzetcímkék

Bizonyított tény, hogy lovak nélkül sokkal érthetetlenebbek, unalmasabbak és nehezebbek is az iskolai tanórák. Szerencsére készítettünk neked rengeteg hasznos, de mindenek felett lovas cuccot, melyeket egy A/4-es lapra kinyomtatva bátran magaddal vihetsz az iskolába.

Órarendek

Általános- és középiskolások részére:

Egyetemi és főiskolai hallgatóknak:

Könyvjelzők

Füzetcímkék

Nem találsz az írószerboltok polcain lovas füzetcímkéket? Nincs más teendőd, mint letölteni az alábbi látható vignettáink egyikét, valamint beszerezned néhány A/4-es méretű öntapadós papírt és már nyomtathatod is a lovasabbnál lovasabb matricákat!

Még több lovas cucc az iskolakezdéshez:


Lovas füzetek
 >>


Lovas filcek,
tollak, ceruzák
 >>


Lovas mappák
>>


Lovas matricák, füzetcímkék
 >>


Lovas tolltartók
 >>


Lovas táskák
 >>

 

Jó tanulást, és kellemes iskolakezdést kíván a Lovasok.hu csapata!

2016.08.26. Maksa Eszter, Lovasok.hu
Frissítve:2022.07.26.
2017.08.30.

25 millió forintot is kaphatnak a lovas egyesületek

Egy új pályázat segít a lovas egyesületeknek a közösségépítésben és a hagyományok ápolásában: akár 25 millió forintot is kaphatnak most úgy, hogy abból semmit sem kell visszafizetniük. A Lovasok.hu pályázatíró partnerével ráadásul előzetes befizetés, költség nélkül, tisztán sikerdíjas alapon is pályázhatnak.

Milliókkal díjazzák a lovas egyesületek jó ügyeit

Lovardák, lovas egyesületek számára nagyszerű lehetőség az “EFOP-1.3.5-2016 Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével” pályázat, hiszen a kiírásban szereplő cél, a közösségfejlesztés és a közösségi programok szervezése több ponton összevág a lovas egyesületek mindennapi tevékenységével.

Támogatást kaphatnak például a szülők, gyerekek, nagyszülők közös programjai, különféle tréningek, és az olyan hagyományőrző rendezvények, amik tömegeket mozgatnak meg.

Támogatott célok:
  • Generációk közötti kapcsolattartás, együttműködés, kommunikációt tartalmazó események szervezése;
  • Közösségfejlesztés, helyi hagyományok ápolása, közösségi aktivitást célzó események, rendezvények szervezése;
  • Családok megerősítését, fiatalok felelős életre nevelését segítő programok támogatása;
  • Önkéntességre való hajlamosság növelése;
  • Együttműködés a helyi szervezetekkel:
    • a projekt céljához illeszkedő társadalmi szervezetekkel,
    • a települési önkormányzattal

Pályázók köre: Budapest és Pest megyén kívüli székhellyel rendelkező alapítvány, egyesület, szövetség, nonprofit cég, egyház mely rendelkezik az alábbi TEÁOR-ok valamelyikével: 8899, 9499 és 2014-2015 évben összesen legalább 2 M Ft bevétele volt.  Támogatási kérelem benyújtására csak a 2014. január 1-jét megelőzően bírósági nyilvántartásba vett szervezet jogosult.

Támogatás összege: 18-25 M Ft

Támogatás mértéke, előleg: 100%-os vissza nem térítendő. Előleg: 25-50%

Beadás kezdete: 2016. szeptember 18-tól.

Sikerdíjas pályázatírás

A Lovasok.hu pályázatíró partnere 100%-ban sikerdíjas alapon, minden előzetes regisztrációs díj, vagy egyéb költség nélkül segít a pályázatok megírásában, vállalja azok teljes körű ügyintézését. Ha van olyan egyesületed, alapítványod, ami a fent leírtak szerint pályázhat, kattints és jelentkezz most:

2016.08.30.
Frisssítve: 2022.07.28.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés